Karácson Imre
orientalista, pedagógus, római katolikus pap, történész
Született: 1863. február 19. Torna, Veszprém vármegye
Meghalt: 1911. május 2. Konstantinápoly, Törökország
Temetés: 1911. május 14. Győr
Temetési hely: Nádorvárosi Temető
Család
Sz: Karácson Imre, Nagy Juliánna kisbirtokosok. Öten voltak testvérek, egyik testvére: Karácson János.
Iskola
Középiskoláit Veszprémben (1874–1876), Sopronban (1876–1878) és Győrött végezte (1878–1881), a győri bencés főgimnáziumban éretts. (1881), a budapesti központi papnevelő intézetben és a budapesti tudományegyetem bölcsészet- és hittudományi karán tanult tovább (1881–1885), teológiai doktori okl. szerzett (1888). Győrött pappá szentelték (1885. aug. 6.).
Életút
Rábacsanakon (1885), Szanyban (1885–1886), Gyömörén káplán (1886–1887), a győri egyházmegyében püspöki udvari szertartó és szentszéki aljegyző (1887–1889). A győri római katolikus tanítóképző intézet r. tanára (1889. júl. 1.–1900. febr. 25.) és az intézet igazgatója (1891. júl. 1-jétől), Péren esperes-plébános (1900. febr. 25.–1906. aug. 31.), a győri püspöki ún. kisebb papnevelő intézet rektora (1906. szept. 1.–1907. febr.). Konstantinápolyban, a magyar kormány által megbízott levéltáros (1907–1911).
A modern turkológiai és oszmanisztikai kutatások forrásainak első összegyűjtőjeként és rendszerezőjeként keleti nyelvekkel, elsősorban török és arab nyelvvel, magyar–török irodalmi és művelődéstörténeti kapcsolatok történetével foglalkozott. Törökországi tevékenysége alapvető jelentőségű a török levéltárügy és könyvtárosképzés szempontjából, valamint a török filológiai kutatások módszertani kialakítása és annak szervezetei kereteinek létrehozása terén.
Gyermekkorában – az orosz–török háború nyomán, Magyarországon kibontakozott törökbarát mozgalom hatására – érdeklődése a keleti, elsősorban a török és az arab nyelvek felé fordult. Tudományos pályafutását szépirodalmi írásokkal kezdte, irodalomszeretete élete végéig megmaradt, szívesen fordított kortárs és klasszikus török irodalmat. Első dolgozatai valláselméleti munkák voltak, egyetemi tanulmányai idején Vámbéry Ármin (1832–1913) lelkes hívévé vált, elutasította a finnugor rokonságot, a magyar nyelv és a magyar nép török eredetét hangsúlyozta. Vámbéry közbenjárására több kisebb törökkori feljegyzéshez jutott, amelyek lefordítása és mintaszerű elemzésein alapuló filológiai tanulmányai általános szakmai feltűnést keltettek. Az MTA megbízta Evlia Cselebi (1611–1684?) török utazó magyarországi útleírásának lefordításával (1902-ben), majd szintén Vámbéry támogatásával Szkutariban (= Üszküdar, ma: Shkodra, Albánia) kutathatott (1905-ben).
II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazahozatala és ünnepélyes temetése (1906. okt. 27. Kassa) után Törökország beleegyezett abba, hogy a Rákóczi-emigráció török forrásait magyar kutatók helyi levéltárakban tanulmányozzák. Karácson Imrét a magyar kormány hivatalosan megbízta a konstantinápolyi levéltárakban fellelhető, a magyar történetírás számára különös jelentőségű történeti anyagok felkutatására, összegyűjtésére és kiadására (1907. febr. 22-én; 1907. ápr. 6-ától haláláig Konstantinápolyban élt).
Forráskiadói munkái közül kiemelkedik A Rákóczi-emigráció török okmányai. 1717–1803. (1911) és a Török–magyar oklevéltár. 1533–1789. (1914). A kiadványok csak magyar vonatkozású, addig teljesen ismeretlen iratokat közölnek: szultáni rendeleteket, magyarországi pasák leveleit, császári követek kérvényeit, pénzügyi adatokat, feljegyzéseket, nyugtákat stb. Az általa szerkesztett kötetek a magyarországi koraújkori történelem megkerülhetetlen és felbecsülhetetlen értékű forrásai, jóllehet a török hódoltság idejéből csak mozaikszerű adatokat közölhetett.
Neveléstörténészként a győri egyházmegyei könyvtárban megtalálta Felbiger Ignác szagáni apát, pozsonyi prépost Methodenbuch c. munkája egy, a falusi iskolákkal foglalkozó részletének magyar fordítását. A Methodenbuch a 18. század magyarországi népoktatására a legnagyobb hatást gyakorolta, mintaként használták a Ratio Educationis készítői is. Karácson Imre úgy vélte, hogy a mű a 19. századi tanítójelöltek tankönyve volt a győri normaiskolában. Valójában megtalálta az első, rendszeres, tanítóképző-intézeti pedagógiai tankönyvet.
Emlékezet
Konstantinápolyban hunyt el, vérmérgezésben: iratrendezés közben egy rozsdás vasszeg megsebezte. Földi maradványait hazahozatták, és Győrött, díszsírhelyen temették el, búcsúbeszédet Thallóczy Lajos történész, az MTA tagja mondott. Thallóczy Karácson Imrét „a tudomány vértanújának” és „a bujdosók történetírójának” nevezte. Forráskiadványai megjelenését már nem élhette meg, oklevéltára rendezése munkálataiba és kiadásába kapcsolódott be a pályakezdő Szekfű Gyula, aki a Rákóczi-oklevéltára feldolgozásával kezdte el írni A száműzött Rákóczi (1913) c. nagy vihart kavart munkáját…
Tiszteletére, Győrött Karácson Imre-emlékművet avattak (a bronz dombormű Tóth István szobrászművész alkotása; 1915-ben). Első monográfusa Bene István volt, aki Karácson Imre halálának 25. évfordulójára kiadta életrajzát benne törökországi naplójával (1936-ban). Munkásságát Fodor Pál méltatta még, akinek gondozásában újra megjelentek Evlia Cselebi útleírásai is. A Magyar Pedagógiai Társaság Győr-Moson-Sopron Megyei Tagozata Karácson Imre-emlékplakettet alapított (az elméleti és a gyakorlati pedagógia terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó megyei pedagógusok elismerésére, 1999-ben).
Elismertség
A Győrvidéki Tanítóegyesület elnöke (1897–1900). A győri Kisfaludy Irodalmi Kör tagja (1910-től).
Szerkesztés
Török műfordításai jórészt a Katholikus Szemlében jelentek meg (1894-től).
Főbb művei
F. m.: Az összehasonlító vallástudomány jelen állása és eddig elért eredményei. 1–4. (Magyar Sion, 1887)
A XI. és XII. századbeli magyarországi zsinatok és azoknak a külföldi zsinatokhoz való viszonya. Monográfia és egy. doktori értek. is. (Győr, 1888)
Az olyan gyermekek províziója, akik még nem vették fel a penitenciatartás szentségét. (Havi Közlöny, 1889)
Magyar történelem a török íróknál. (Győri Hírlap, 1890)
A Keletről és a Kelet iskoláiról. (A Győrvidéki Tanítóegyesület Értesítője, 1890)
Darboy érsek végnapjai. Egy lap a párisi Commune történetéből. (Katholikus Szemle, 1890)
A házasság gyökeres érvényesítésének jogalapja. (Hittudományi Folyóirat, 1890)
Az örök lámpa jelentése, eredete és a róla szóló egyházi rendeletek. (Havi Közlöny, 1890)
III. Károly háborúja a törökökkel. 1737–1739. – Sakir bej és Szubhi török történetírók könyvének e háborúra vonatkozó fejezetei. (Hadtörténelmi Közlemények, 1892)
A muhamedanizmus és a kereszténység. (Hadtörténelmi Közlemények, 1892 és külön: Bp., 1892)
Janus Pannonius élete és művei. 1–2. (Katholikus Szemle, 1893)
A titokfegyelem eredete az ősegyházban. (Hittudományi Folyóirat, 1893)
Két török diplomata Magyarországról a XVIII. században. (A Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának felolvasó üléseiből. 3. Bp., 1894)
Szent Imre herczeg. Élet- és jellemrajz. A függelékben Szent Imre herczegről szóló régi himnuszokkal. Monográfia. (A Győri Egyházmegye kiadványa. Győr, 1894; 2. kiad. Bp., 1911)
Szent László király. Élet- és jellemrajz. (A Győri Egyházmegye kiadványa. Győr, 1895)
Török követségi jelentés a vasvári béke megerősítéséről. (Katholikus Szemle, 1897)
A mohamedán apológia egy újabb terméke. (Hittudományi Folyóirat, 1897)
Török követség Zrínyi Miklósnál. (Századok, 1900)
Szigetvár ostromának török leírása. (Katholikus Szemle, 1900)
Néhány magyar város leírása a török hódoltság idejéből. (Katholikus Szemle, 1901)
Erdélyi fejedelem-jelöltek 1661-ben. (Századok, 1901)
A budai Mátyás-templom gyertyatartói Sztambulban. – A török sereg átvonulása Erdélyben, 1661-ben. (Századok, 1902)
Kháld legenda a Szentírásban. (Hittudományi Folyóirat, 1902)
Rákóczi a török történetírásban. (Katholikus Szemle, 1903)
Szent János apostol halála. (Hittudományi Folyóirat, 1903)
Misézés egy szín alatt. (Hittudományi Folyóirat, 1904)
Újabb szellemi irányzatok az Iszlámban. (Katholikus Szemle, 1905)
Székesfejérvár a török uralom alatt. (Katholikus Szemle, 1906)
Török levéltárak. (Századok, 1907)
A sztambuli mecsetek magyar vonatkozású kéziratai. 1–3. (Századok, 1908; és külön, egy füzetben: Bp., 1908)
A Porta rendeletei Thökölynek az Erdélyi Fejedelemségbe való beiktatására. – Sátorozó ráják. (Századok, 1908)
Vázlat a konstantinápolyi pátriárkaság történetéből. (Katholikus Szemle, 1908)
A francia–török szövetség működése Erdély különválasztására, 1551 után. (Századok, 1909)
Rákóczi jeniköji háztartásáról. (Századok, 1909)
A török történelmi társulat folyóirata. – A Porta terve a magyarokkal, 1788-ban. – A történetírás felújítása Törökországban. – Rákóczi rodostói cselédjei. – Rákóczi lakása Konstantinápolyban. (Századok, 1910)
A magyarok harcai az őshazában. – A sztambuli mecsetek magyar vonatkozású kéziratai. Pótlás. – Királyaink síremlékeinek pusztulása. (Századok, 1911)
Török leírás Magyarországról, 1688-ban. (Katholikus Szemle, 1911)
A konstantinápolyi könyvtárak. (Magyar Könyvszemle, 1911)
írásai a Budapesti Hírlapban: Az erdélyi ház Konstantinápolyban. (1907. máj. 26.)
A szabadság első napja. Az ifjútörök mozgalomról. (1908. júl. 30.)
A törökök vitatkozása Petőfiről. (1909. szept. 23.)
Török okmányok 1849-ben. (1910. okt. 6.)
A mezőkeresztesi sisak a szerájban. (1911. febr. 2.)
A Fényes Porta. (1911. febr. 14.)
szerk.: Keletről. Szemelvények az újabb-kori török írók műveiből. Összegyűjtötte és ford. (Egyetemes Könyvtár. 111. Győr, 1899)
Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. 1664–1666. I–II. köt. A szerző Seyahatname c. művének Magyarországról és Erdélyről szóló része. Ford., szerk. (Török–magyar kori történelmi emlékek 2. Osztály. Írók. 3–4. Bp., 1904–1908)
Az egri török emlékirat. A kormányzás módjáról. Eger vára elfoglalása alkalmából, az 1596. évben írta Molla Haszán Elkjáfi. Ford., magyarázta. (A Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának felolvasó üléseiből. 73. Bp., 1909)
A Rákóczi-emigráció török okmányai. 1717–1803. A konstantinápolyi levéltárakból összegyűjtötte és ford. K. I. Az előszót Thallóczy Lajos írta. (Bp., 1911)
Török–magyar oklevéltár. 1533–1789. A konstantinápolyi levéltárakból összegyűjtötte és ford. K. I. Szerk. Krcsmárik János, Szekfű Gyula és Thallóczy Lajos. (Bp., 1914; hasonmás kiad. Bp., 2010)
Török történetírók. III. köt. 1566–1659. A konstantinápolyi levéltárakból összegyűjtötte és ford. K. I. Sajtó alá rend. Szekfű Gyula. (Török–magyar kori történelmi emlékek 2. Osztály. Írók. 5. Bp., 1916)
Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. 1664–1666. Ford. K. I. A bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Fodor Pál. (2. kiad. Bp., 1985).
Irodalom
Irod.: Krammer György: K. I.: Szent Imre herczeg. Élet- és jellemrajz. (Magyar Sion, 1894)
Borovszky Samu: K. I. (Századok, 1911)
Bene István: K. I. élete és művei. (A Győri Egyházmegye kiadványa. Győr, 1936)
Dévényi Iván: A török levéltárak legnagyobb magyar ismerője. (Vigilia, 1964)
Magyar Balázs: K. I., a pedagógus és történetíró. (Hogyan?, 1986)
Fodor Pál: K. I. (Keletkutatás, 1989)
Kovátsné Németh Mária: A győri tanítóképzés. 1778–2008. (Győr, 2008)
Nagy Norbert: A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet története. 1916–1918. (Balkán füzetek. 7. Pécs, 2010).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2014
