Berzsenyi Dániel, egyházas- és nagyberzsenyi

Született: 1776. május 7. Hetye, Vas vármegye
Meghalt: 1836. február 24. Nikla, Somogy vármegye

Család

Régi nemesi családból származik: harmadfokú unokatestvérének, Berzsenyi Lénárd (1805–1886) honvédezredesnek, Berzsenyi Dánielnek és Berzsenyi-Janosits László (1903–1982) növénynemesítőnek legelső ismert közös őse: Bers’enyi Kálmán (1400 k. élt a Veszprém vármegyei Egyházasberzseny nevű községben.)

 

Dédszülei: Berzsenyi János (†1733. máj. 22. Egyházashetye), nemes Pacsay Katalin (†1745. jan. 20. Egyházashetye). Nagyszülei: Berzsenyi Mihály (†1757. dec. 30. Duka), vizeki Tallián Krisztina (†1817. jún. 23. Sörnye); nemes Thulmon Pál, nemes Sólyom Erzsébet. Sz: Berzsenyi Lajos (1744. Egyházashetye–1819. szept. 27. Egyházashetye), Thulmon Rozália (1753. dec. 14. Gomba–1794. szept. 9. Egyházashetye). Apja jogvégzett gazdálkodó volt. Berzsenyi Lajos testvérei: Thulmon Andrásné Berzsenyi Anna, Thulmon Pálné Berzsenyi Teréz és Berzsenyi Teréz. A Berzsenyi és Thulmon család egymás között házasodott.

 

F: 1799-től Dukai Takách Zsuzsanna (1784–1848), ifj. Dukai Takách Ferenc és Saáry Éva leánya, a költőnő, Dukai Takách Judit unokatestvére. A Dukai Takách és a Berzsenyi család is rokon: Dukai Takách Zsuzsanna apai nagyanyja, Berzsenyi Júlia és a költő apai nagyapja, Berzsenyi Mihály testvérek voltak. Négy gyermekük született: Barcza Károlyné Berzsenyi Lídia (1800. febr. 19. Kemenessömjén–1849. jún. 5. Halimba); Berzsenyi Farkas (1803. okt. 18. Kemenessömjén–1880. jún. 3. Nikla), Somogy vármegye alispánja; Berzsenyi Antal (1806. szept. 9. Nikla–1884. szept. 28. Nikla) és Berzsenyi László (1809. nov. 24. Nikla–1884. dec. 15. Nikla). 

Iskola

Kezdetben apja taníttatta, majd a soproni líceum hallgatója (1788–1795); közben elszökött Sopronból, katonának állt (1793-ban, de onnan visszatért a líceumba). Tanulmányai befejezése után rövid ideig apja mellett gazdálkodott, majd nagybátyjánál, Niklán élt. Sömjéni (= Kemenessömjén) birtokán telepedett le (1798–1803), végül visszatért Niklára, s haláláig ott gazdálkodott (1200 holdon és a gombai szőlőhegyen 40 hold szőlőn; 1803–1836). Az MTA első vidéki tagja (r.: 1830. nov. 7.). 

Életút

A gazdálkodás mellett kezdett el komolyabban verseket írni, jóllehet a soproni líceumban már a Nemes Magyar Társaság – az első magyar nyelvű diák önképzőkör – alapító tagja (Kis Jánossal). Diákkorában sokat olvasott, kiválóan megtanult németül és latinul, elsősorban az ókori görög és római mitológia iránt érdeklődött; költői példaképe Horatius lett. Valószínűleg már ifjúkorában írt verseket, ezek nagy része azonban megsemmisült, a munkáival állandóan elégedetlen poéta később is gondosan elrejtette munkáit családtagjai elől. A legenda szerint a líceumi költőtárs, Kis János (1770–1846) soproni evangélikus lelkész, majdani püspök egyszer rajtakapta írás közben. Kis János 1803-ban elküldte verseit Kazinczy Ferenchez (1759–1831), akinek nagyon megtetszettek művei, s további írásra buzdította Berzsenyit. A meginduló levelezés eredményeként 1808-ban már Berzsenyi egy egész kötet verset küldött Kis Jánosnak, aki kinyomtatásra javasolva továbbküldte Kazinczynak.

 

Első verseskötete azonban csak jóval később (1813-ban, 500 példányban) jelent meg Tatay János és Bilkei Pap Ferenc székesfehérvári és pesti papnövendékek költségén, Helmeczy Mihály gondozásában Pesten, a Trattner Kiadónál. Versei kiadása ügyében kétszer is Pesten járt (1810. márc.-ban és 1813. máj.-ban). Az első alkalommal megismerkedett Kazinczy költői barátaival Horvát Istvánnal, Kölcsey Ferenccel (1790–1838), Szemere Pállal és Vitkovics Mihállyal. Kölcsönösen idegenkedtek egymástól, az idegenkedés később alig leplezett ellenszenvvé alakult. Pesten kívül még rövid ideig megfordult Bécsben is, ahol képet készíttetett magáról (szintén készülő kötetéhez, 1812-ben). A Mondolat (1813) c., a nyelvújítást és Kazinczyt támadó írás megjelenése után Kölcsey válaszában ugyan nevetségessé tette a gúnyirat szerzőit, de egy oldalvágással elismerte Berzsenyi parlagiasságát is.

 

Versei második kiadása (1816) után Kölcsey újabb, rendkívül kedvezőtlen bírálatot írt munkásságáról (a Tudományos Gyűjteményben, 1817-ben). Kölcsey Berzsenyi műveit üres expressziónak, „értelmetlen szóhajigálásnak” ítélte, válaszában a rendkívül érzékeny költő Kölcsey írását „recenziói lárvába burkolt csúfolódó írásnak” vélte. Mivel Kazinczy ismét nem állt ki mellette, kettejük kapcsolata is elhidegült, levelezésük megszakadt. Kölcsey kíméletlen bírálata után lírája szinte teljesen elnémult, elsősorban esztétikai tanulmányokat írt, gyakran vele vitatkozva. Rövid ideig, fiaival együtt Sopronban tartózkodott (1819–1820), majd néhány év múlva, gr. Széchenyi István (1791–1860) fellépése után tért vissza az irodalmi közéletbe. Levelezni kezdett Széchenyivel, támogatta reformjait, s a gazdasági élet fellendítésével kapcsolatos elképzeléseit. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, Balatonfüreden és Buda gyógyfürdőiben kúrálta magát. Mint a Magyar Tudós Társaság első vidéki rendes tagja gyakran járt Pesten, úgy tervezte, hogy végleg a fővárosba költözik, de ezt a tervét váratlan halála miatt már nem tudta megvalósítani. 

Költészetében a korabeli magyar nemesség életszemlélete és érzésvilága, belső világnézeti küzdelme érhető tetten. Gőgösen büszke nemességére, ugyanakkor szorongva látja ennek a nemességnek túlhaladottságát és erkölcsi hanyatlását. Egyszerre éli át a nemesi nemzedék haladó és visszahúzó érzelmeit, lelkében és töprengéseiben zajlik a kor egész konfliktusrendszere. Kazinczy hatására fokozatosan a felvilágosodás eszméinek híve lett: erőteljes, szuggesztív költői nyelve és stílusa ugyanakkor a magyar romantikus líra legfontosabb előkészítőjévé tette. Lírájára a klasszikus Horatiuson kívül még a korban nagyon divatos Friedrich von Mathisson (1761–1831) szentimentalizmusa hatott, a magyarok közül elsősorban Virág Benedek (1754–1830) verseiért lelkesedett. Lírájának tetőpontja az 1800-as évek elején írt nagy, hazafias költeményei, amelyekben a közösséghez szólva hívta fel a figyelmet a nemzetet fenyegető veszélyekre, és bátor helytállásra buzdított. Hazafias költeményeinek döntő többsége alkaioszi óda, közülük a legismertebb a Magyarokhoz (eredeti címe: Merengés), számos sora szállóigévé vált. A művet Berzsenyi három változatban is elkészítette (1796, 1803, 1810; valószínűleg egy változata már szerepelt 1803-ban, a Kazinczyhoz elküldött első versek között is). A költemény Horatius A rómaiakhoz (Ad Romanos) c. ódáját követi a dicső múlt és a hitvány jelen szembeállításával; míg a nemzethalál fenyegetésével a reformkori költészet fontos motívumait előlegezte meg. Több ódája korának fontos eseményeihez kapcsolódott: az 1797. évi nemesi felkeléshez (A felkölt nemességhez a szombathelyi táborban; Herceg Esterházy Miklóshoz), a napóleoni háborúkhoz (Az ulmai ütközet), az 1807. évi országgyűléshez (Felsőbüki Nagy Pálhoz; Gr. Festetich Györgyhöz; A magyarokhoz, 1807). Mégsem alkalmi versek ezek, hanem a hősiesség, a hazafiúi erkölcs hirdetései, ünnepélyes formában. Főrangúakhoz intézett ódái egyúttal a nemzeti kultúráért hozott áldozatot magasztalta, s példaként említett korabeli dicső királyokat: Nagy Lajost és Hunyadi Mátyást. Másik ismert verse az Osztályrészem (1799 k.) szapphói strófában írt elégia. Az ifjúkorból a felnőtt korba érkező költőnek ebben a versében az értékek múlandóságával szemben a költészet, mint megtartóerő jelentkezik; a szélsőségektől mentes élet dicsérete, a horatiusi magatartásforma és életelv felvállalása.

 

Verseinek jellegzetes témája a menekülés a világ elől egy mitológiai képekkel kiszínezett idilli magányba, a poézis vigasztalásához. Lírájának kiemelkedő alkotása még A közelítő tél (1804–1808 k.) c. aszklépiadészi strófában írt elégiája. A közelít szó jelentése ‘valamihez, valakihez közeledik, közel kerül’, a közelítés ugyanakkor ‘lassú, észrevétlen cselekvés’ lassan tartó, hosszan elhúzódó folyamat, olyan, mint az elmúlás, csak a vége a biztos, ahol minden díszek elhullanak. A költemény eredeti címe Ősz volt, Berzsenyi, Kazinczy javaslatára változtatott: a semleges jelentésű ősz hónapnevet télre cserélte fel, s eléje egy fenyegető jelzőt tett, hisz a vers valójában egy szomorú létösszegzés, az elmúlás fájó elégiája. A durva őszi táj egyszerre jelenti itt az elmúlt ifjúságot és a kiábrándító niklai környezetet. A jelen sivársága döbbenti rá a múlt értékeinek tragikus, visszahozhatatlan elvesztésére, elherdálására. A kert (liget, lugos) a természettől elkerített rész, amely általában a házat körülveszi, kiegészíti. A természet végtelen, a kert véges, a kert kicsinysége miatt emberivé teszi a természetet; kertet (azaz keretet) ad az emberi lét végességének megértéséhez. A kert a mindentől elvonuló magányos költő titkos világa, csak a poéta által élhető zárt világ, ahol a végtelen idő elmúlása látható. A kert részei a költeményben tagadásos formában tűnnek fel, megjelenítve azt a hiányt, amely valaha megtöltötte mindazt, ami egykor boldogabbá tette az életet. A titkok kertje, a költemény végén, személyes élménnyé válik. Az esendő ember mégsem adja fel a reményt, az elveszett szép világot egy-egy közbevetett alig ‘kevéssé, kis mértékben’ és zsenge ‘épp, hogy kifejlődött’ szóval, valamint az érzékek töménységével (látvány, íz , illat) próbálja ellensúlyozni. A titkok kertje ugyanakkor az Úr kertje is. Ahogy „elrepül a szárnyas idő“, „béhunyt szemünket“ nem igézi meg többé Lolli sem. Ahogy „hervadó ligetünket“ észrevétlen elhagyjuk, egy másik, ismeretlen lugashoz érkezünk. A titkok kertje őrzi lelkünket, „minden mívünket“, ami nem múlandó… 

Az ódán és az elégián kívül kedvelt műfaja volt még az epigramma és az episztola (= költői levél). Történelmi szerepét hitelesen felmérő epigrammában mondott ítéletet a száműzött Napóleonról (Napoleonhoz, 1814), valamint kemény szatírában ostorozta a Szent Szövetségben tömörült győztes hatalmak ostoba kultúraellenességét (Vandal bölcsesség, 1815). A Vitkovics Mihályhoz (1815) intézett levélben pedig a természet vagy a civilizáció választásáról értekezik. Kiindulópontja a horatiusi bölcsesség, a belső érték és a mértéktartás elve. Művében elsőként számol le az idilli parasztképpel, s a körülményeitől megnyomorított, szándékaiban és erkölcsiségében sérült parasztot állítja elénk. Esztétikai írásaiban is gyakran megemlíti a parasztság helyzetét, jobb bánásmódot követel a jobbágyoknak és síkraszáll a gazdasági reformok végrehajtásáért (A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól, 1833). Drámája (A somogyi kupa, 1814–1816) és a vallásokról írt értekezése (A religiók eredete és harmóniája, 1813) töredékben maradt. 

 

Első verseskötete 77 költeményt tartalmaz, összes ismert műveinek száma azonban mindössze 137 (bár több versét több változatban is elkészítette). Verseit, egyéb műveit nem számozta, így máig kideríthetetlen azok pontos sorrendje. Széchenyivel 1832-ben ismerkedett meg: a legnagyobb magyar a legnagyobb magyar költőnek tartotta. A Magyarokhoz c. ódája Széchenyi kedvenc verse lett, idézi a Hitelben, gyakran megemlíti Naplójában, valamint döblingi irataiban; felesége számára németre is lefordította. Kazinczyn kívül még Döbrentei Gáborral tartott kapcsolatot, halála után ő gondozta a költő műveit és kéziratait. 

Emlékezet

Élete nagy részét Niklán töltötte, maga nevezte el magát „niklai remetének” vagy „somogyi Diogenésznek” (Kazinczynak írt levelében, 1809. jan. 18-án). Niklán is hunyt el, a helyi temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2005-ben). A Magyar Tudós Társaságban a bocsánatkérő emlékbeszédet Kölcsey Ferenc mondta el (1836. szept. 11-én; sírja fölött ugyanezt a beszédet Helmeczy Mihály olvasta fel). Somogy vármegye már 1843-ban megülte emlékezetét, a niklai temetőben emlékoszlopot emeltek sírja fölé (1860. jún. 14-én). Vas vármegye Szombathelyen és Egyházashetyén is megemlékezett születésének 100. évfordulójáról (szülőházán is emléktáblát helyeztek el, 1876. máj. 6–7-én). Első kötetéhez készült arcképét a bécsi Schorn J. rajzolta, rézbe metszette Blaske János. Mezler rajza és Hofmann metszete a Hajnal c. zsebkönyvben látható (1837). A Toldy Ferenc által gondozott kiadvány közli Barabás Miklós rajzát Axmann József acélmetszetével (1860 és 1864).

 

Egyházashetyei szülőháza 1750 k. épült barokk épület. A ház felújítása után itt rendezték be a költő életét és használati tárgyait bemutató Berzsenyi Dániel Emlékmúzeumot (1957-ben). A Berzsenyi Dániel élete és munkássága c. állandó kiállítás a költő munkásságán kívül a korabeli középnemesi életformának is emléket állít. Antal Károly szobrászművész Berzsenyi emlékére megformázta szobrát, s azt a költő szülőfalujának ajándékozta (szoboravatás a Berzsenyi-emlékülés keretében: 1970. szept. 26-án). Niklai lakóháza 1811-ben épült fel, a ház 1954-től kiállítóhely, itt is működik egy Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum (a jelenlegi állandó kiállítást Sára Péter rendezte 1972-ben, a kiállítás anyaga a Somogyi Múzeumból és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumból származik). Születésének 200. évfordulóján az emlékmúzeum udvarán mellszobrát is felavatták (Rieger Tibor szobrászművész alkotása, 1976). A Niklához közeli Gombai-szőlőhegyen volt a Berzsenyi család szőlőbirtoka, az egykori birtok helyét emlékoszlop jelzi.

 

A kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1904-ben alakult meg (Berzsenyi Irodalmi Társaság néven; 1949-ben feloszlatták, 1985. máj. 20-án újjáalakult). A társaság célja a költő és más Somogy megyei alkotók munkásságának feltárása, emlékük őrzése; támogatásukkal jelent meg Merényi Oszkár Berzsenyi kritikai kiadása (Berzsenyi Dániel költői művei, 1936–1941), továbbá közzétették Berzsenyi Dániel ismeretlen és kiadatlan leveleit (1938-ban). A Társaság a költő születésének 210. és halálának 150. évfordulójára tudományos ülést rendezett (Kaposvárott, 1986-ban). Kaposvárott emlékére évente, szintén a Társaság rendezésében Berzsenyi Írótábort tartottak (fiatal írók, költők számára; az elsőt 1996-ban rendezték meg), továbbá szintén a Társaság rendezésében kerül sorra évenként a Berzsenyi Helikon Napok (a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban; 2010. máj. 7–8-án volt a 22.).

 

Első mellszobrát Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjében állították fel (Vay Miklós alkotása, 1860; a szobor eredetileg Niklán, a költő sírján volt). Első köztéri emlékszobrát Szombathelyen, a millennium alkalmából, a róla elnevezett Berzsenyi téren helyezték el (Kiss György alkotása, 1896. dec. 8.-án). Kaposvárott, a Szent Imre utca és a Kossuth Lajos utca között terül el a város legnagyobb zöldterülete, a Berzsenyi-park (a pihenőhelyet 1927–1929 között alakították ki, nevét Berzsenyi Dánielről kapta). A parkban helyezték el Berzsenyi mellszobrát is (Fetter Károly alkotása, 1936). Dukai Takách Zsuzsannával való házassága után Kemenessömjénben, felesége birtokán élt, első verseskötetének legtöbb költeményét itt írta. Az egykori Berzsenyi-ház helyén épült lakóház falán emléktáblát helyeztek el, a falu fölött húzódó dombon, az ún. szőlőhegyen viszont még áll az a présház, ami a költő családjának tulajdonában volt. Halálának centenáriumán a kemenessömjéni hegyen emlékoszlopot avattak tiszteletére (1936-ban, ez évben járt itt Berzsenyi nyomában Németh László is). A soproni evangélikus líceum homlokzatára szintén halálának 100. évfordulóján (1936. jún. 7-én) emléktáblát állítottak. A reliefet az intézet akkori rajztanára, Merész Károly készítette (kőfaragó: Mechle Béla, a galvanizálást Renner Gyula és Renner Kálmán végezték), az ünnepségen az emlékbeszédet Kapi Béla püspök mondta. Soproni lakóhelyét (Pécsi utca 12.) is emléktábla jelöli. Az emléktáblát Csatkai Endre kezdeményezte, Szakál Ernő restaurátor alkotása (1962-ben; az emléktáblánál minden évben a végzős líceumi hallgatók koszorút helyeznek el). A városban még Berzsenyi utca is őrzi a költő emlékét.

 

Berzsenyi 1814-ben megismerkedett gr. Festetics Györggyel, akinek személyisége nagy hatással volt rá. Az irodalompártoló főúr meghívására részt vett az első Helikon-ünnepségen (Keszthelyen, 1817-ben), ahol megtisztelő fogadtatásban részesítették. Az ünnepségek hatására írta egyik jelentős ódáját (Himnusz Keszthely isteneihez címmel). Keszthelyen, a helikoni ligetben emlékfát állítottak tiszteletére. Festetics révén kötődik Csurgóhoz is, ahol, a Festetics által alapított gimnázium parkjában helyezték el a Berzsenyi Dániel-emlékpadot (a padon elhelyezett egész alakos bronz dombormű Gádi Lajos alkotása, 1936). Gyakran megfordult – vesebaját gyógyítandó, 1820–1824 között – Balatonfüreden. Vélhetően segített rajta a szénsavas kúra, mert A füredi kúthoz c. versében dicsérte annak gyógyhatását. Emlékét őrzi a balatonfüredi Berzsenyi Dániel-emlékforrás, továbbá az ugyanitt épített mélyforrású Berzsenyi-kút, valamint a kútból nyert Berzsenyi-ásványvíz. Betegsége miatt Hévízen is kúrálta magát: a helyi fürdő előtti parkban is elhelyezték mellszobrát (szintén Rieger Tibor alkotása, 1977).

 

Róla nevezték el – többek között – a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárat (1956-tól; korábban, 1880-tól Szombathelyi Városi Könyvtár; a könyvtár második emeletén Bánovszky Miklós Berzsenyi-festménye látható), a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolát (2008. jan. 1-jétől a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ része). A bp.-i Berzsenyi Dániel Gimnázium jogelődje 1858-ban alakult meg (Pesti cs. és kir. Katolikus Főgimnázium néven, 1941-ben vonták össze az 1872-ben alapított Bolyai Gimnáziummal). Szombathelyen róla nevezték el az 1883-ban alapított 405. sz. Berzsenyi Dániel Ipari Szakmunkásképző Intézetet és Szakközépiskolát. Az 1946-ban alapított Celldömölki Általános Gimnázium 1958-ban vette fel Berzsenyi Dániel nevét (1950 és 1958 között Celldömölki Általános Gábor Áron Gimnázium néven működött). Az 1952-ben alapított Marcali Gimnázium pedig 1989-ben vette fel a költő nevét (eredetileg a Kaposvári Közgazdasági Technikum Mezőgazdasági Tagozatának Marcaliba kihelyezett osztálya; jelenleg: Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium). A Marcali Járási Könyvtár 1953. júl. 1-jén alakult meg (ma: Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár). A könyvtár bejárata mellett a költő mellszobrát is elhelyezték (Ács József szobrászművész alkotása). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2016