Bessenyei György, nagybesenyői

Született: 1747. Bercel, Szabolcs vármegye
Meghalt: 1811. február 24. Pusztakovácsi, Somogy vármegye

Család

Sz: Bessenyei Zsigmond megyei táblabíró, Ilosvai Mária. Tízen voltak testvérek, közülük Bessenyei Boldizsár (1740–1797) és Bessenyei Sándor (1743–1809) szintén a királyi testőrségben szolgált. További testvérei: Bessenyei László, Bessenyei Mihály, Bessenyei Zsigmond, Bessenyei István, Bessenyei Pál; ill. Bessenyei Julianna és Bessenyei Mária.

Iskola

Szülőfalujában élt (1747–1755), a sárospataki kollégiumban tanult (1755–1760), majd apja otthon taníttatta (1760–1765).

Életút

Szabolcs vármegye ajánlására, két testvére után a bécsi magyar királyi testőrséghez került (1765. jún. 8.–1773); közben testőrként Itáliában is szolgált (1768–1769), gárdahadnagyként szerelt le (1773). A magyar protestánsok (= a négy magyarországi református püspökség) bécsi ügyvivője (1773–1778), miután azonban szembekerült a hazai reformátusok vezetőivel áttért a katolikus hitre (1779. aug. 15.). Mária Terézia közbenjárására a bécsi udvari könyvtár segédtisztje (1779–1780), a királynő halála után II. József megvonta fizetését, egy rövid ideig a Der Mann ohne Vorurteil c. lap szerkesztője (1781), majd hazatért birtokára gazdálkodni (Bercelen és Feketetótiban, 1781–1787). Pusztakovácsiban telepedett le, haláláig ott élt és alkotott teljes visszavonultságban (1787-től). Bihar vármegye táblabírája (1790).

A magyar felvilágosodás első korszakának legjelentősebb személyisége. Műveltségét valójában Mária Terézia magyar testőrségében szerezte meg, ahol nyelveket tanult, szenvedélyesen olvasott. 1770-ben kezdett el írni (műveit 1772-től jelentette meg).

 

Első jelentősebb műve, az Ágis tragédiája (1772) a magyar irodalomtörténetben Toldy Ferenc óta hagyományosan a felvilágosodás kori magyar irodalom nyitányának, korszakhatárának számít. A dráma Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok c. műve alapján készült, s a történet szerint Ágis, görög herceg Kleombrotesszel együtt a lázongó spártai nép mellé áll, s azt követeli Leonidász spártai királytól, hogy töröltesse el alattvalóinak mérhetetlenül nagy adósságterheit, s szabjon határt a gazdagok és a tanácsosok önkényének. Bessenyei hősei nemesi gőggel, heroizmussal, a becsület és a hírnév értékeit védve harcolnak a közjóért. A műben Leonidász a régi típusú monarchiát képviseli, a lázadó fiatal hercegek pedig az új, felvilágosult uralkodói elvekkel értenek egyet. Ágis és társai a nép jólétéért küzdenek, az ifjak törekvései tkp. Mária Terézia abszolút monarchikus terveit népszerűsítik, jóllehet az író a mű egészén végig megtartja a feszültséget, a drámai cselekmény végül tragédiába fordul. Bessenyei művét Mária Teréziának ajánlotta, az alexandrinusokban írt műre nagy hatással volt a deizmus egyik alapmunkája, Alexander Pope An Essay on Man (= Esszé az emberről) c. filozófiai írása. Többi drámája – Buda tragédiája (1771, megjelent: 1773), Hunyadi László tragédiája (1772) – is a hatalom konfliktusait elemzi. Hunyadi László sorsa különösen érdekelte: Ladislaus Hunyadi címmel egy három felvonásos latin nyelvű jezsuita iskoladrámát is írt. Tragédiákon kívül egy vígjátékot is írt: A filozófus (1777) kevésbé volt sikeres, jóllehet Pontyi, a parlagi nemes figurája későbbi komédiák archetípusává vált. Komédiája ugyanakkor szintén korszakhatárnak számít: 1777-től már hivatásos vígjátékírók is megjelentek a magyar irodalomban. (Korábban írók csak tragédiát, azaz elsősorban királydrámát írtak!) Az első magyar vígjátékot előadta a Kelemen László által alapított Első Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság is (a budai színpadon 1792. jún. 4-én és jún. 9-én, valamint 1793. júl. 10-én).

 

Drámái mellett pályáját költőként kezdte, amelyek kora két jellegzetes verstípusának, a bölcselkedő és a leíró versnek hagyományait követik (Estveli gondolat, 1772). Bölcselkedő versei gyakran egyfajta verses értekezések, a kor gondolatait, eszményeit elemzik nem egyszer különös szenvedéllyel. A lélekrül (1772) c. értekező költeménye szerint a lélek nem engedelmeskedhet emberi eredetű törvényeknek: az embert szenvedélye, indulatai vezérlik, mozgásában csak a természet korlátozhatja, a természetnek viszont senki más sem szabhat határt csak maga a teremtő. Leíró versei közül kiemelkedik a Tiszának reggeli gyönyörűsége (1772) és Az embernek próbája (1772), ez utóbbi szintén A. Pope írásának átültetéséből készült szabad fordítás, amely szerint az ember a természet része, de nem Istennel beszélő központja. Első korszakát A Holmi (1779) c. esszékötetével zárja. A cím vegyes tartalmú tanulmányokat (hol-mi?) jelent, s ebben a művében kísérli meg összegezni világnézetét – különböző műfajú írásokban. A magyar irodalomban itt fordul elő először a költői hivatás, az első irodalmi program; de filozófiai írásokban, lírai művekben vall hazaszeretetéről, nevelési elveiről, iskolákról, helyt ad társadalomelméleti véleményének, s a műben irodalomkritikáit is összegyűjtötte. Találékonyan küzd a babona, a tudatlanság ellen, érvelésében a népi észjárást is felhasználja.

 

Először röpiratokban, a Magyarságban (1778) és a Magyar nézőben (1779), majd A Holmiban (1779) fejtette ki művelődéspolitikai elveit. Bessenyei a magyarországi reformátusokkal (különösképpen gr. Teleki Józseffel) azért szakított, mert ő Mária Terézia iskolareformjait támogatta az egyházi autonómiával szemben. Bessenyei a felekezeti érdekek helyett ugyanis az egész magyarság (= egész nemzet) keretei között gondolkodott, s ezen az alapon akár egyezkedni is hajlandó volt a bécsi uralkodóval. Röpirataiban az anyanyelv fejlesztésének szükségessége mellett érvelt. Véleménye szerint a cél a közjó elérése, ennek pedig eszköze a tudomány, amelyet magyar nyelven kell terjeszteni. A „közboldogság” eszköze a tudomány, a tudományok kulcsa pedig a nyelv, de nem a tudós kevesek nyelve, azaz a latin nyelv, hanem az egész nemzet nyelve, a magyar nyelv. A „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem” szállóige tőle származik, s később, a reformkor egyik sokat idézett jelszavává vált.

 

Bessenyei a nyelv fejlesztésének két fontosabb útját látta: a korszak eszméinek magyar nyelvű megismertetését elsősorban magyar nyelvű fordításokban szorgalmazta, az eszmék elterjesztésére pedig egy tudós társaság létrehozásának alapítását kezdeményezte. Bessenyei maga is sokat fordított, elsősorban A. Pope és J. Locke műveit ültette át magyar nyelvre, de számos német fogalomnak is ő kölcsönzött magyar elnevezést (pl. a közjó, azaz a közboldogság is tőle származik, a német allgemeine Wohlfahrt magyarítása). A Magyarságban fejtette ki a program nyelvi vonatkozásait, a nemzeti nyelv megteremtésének szükségességét: a nyelvet „alkalmatossá” kell tenni idegen nyelvek megismertetésére (pl. a Magyar néző az angol Spectator fordítása!); valójában egyfajta nyelvújítást hirdetett meg). A magyar tudós társaság megalapítását az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék (= Jámbor szándék, 1781) c. röpiratában javasolta. Bessenyei már korábban kapcsolatba került egy hessen-homburgi társasággal, az 1775-ben alapított Société Patriotique de Hesse-Homburggal, amely – többek között – egy magyarországi fiókszervezet megalakítását is fontolgatta. A társaság vezetője N. H. Paradis, francia nyelvtanár megkereste Bessenyeit (1779-ben), aki az ötleten fellelkesülve elkezdte a magyarországi filiálé megszervezését. A magyar társaságnak br. Orczy Lőrinc lett volna az elnöke, s Bessenyein kívül még tagja lett volna Ányos Pál, Horányi Elek és Rácz Sámuel, ill. még többen a szintén ekkor szerveződött Magyar Hazafiúi Társaság tagjai közül. A szervező munka azonban, elsősorban Bessenyei katolizálásával kapcsolatos személyes problémája és betegsége miatt megszakadt. A társaság alapításával kapcsolatos tervezetét, akárcsak a hessen-homburgi alapszabályt azonban Bessenyei felhasználta a Jámbor szándékban. A tudós társaság feladata tudományos és mesterségbeli könyvek, lexikonok, grammatikák készítése és kiadása, valamint a külföldi tudományos eredmények hazai megismertetése, terjesztése és oktatása. Bessenyei a röpiratot a főrendekhez írta, tőlük, mint a legvagyonosabbaktól várta az intézmény megvalósítását, amelynek tagja lehetett bárki tudós férfiú valláskülönbség nélkül, tekintettel a magyar nyelvjárások különbségeire „az országnak minden nevezetesebb részeiből.”

 

Második alkotói korszaka az 1790-es évektől kezdődik. A Martinovics-féle összeesküvés után rendőri felügyelet alatt állt, s miután kortársai, barátai közül többeket – Barcsay Ábrahámot, Kazinczy Ferencet, Szentjóbi Szabó Lászlót – internálták vagy börtönbe vetették Bessenyei kevés közszereplést vállalt. Birtokain gazdálkodott, sok műfajban sokfélét írt, s kései munkáival a magyar modern értekező próza úttörőjévé vált. Alkotói magányában magát „bihari remetének” nevezte, ez a címe egyik társadalomfilozófiai munkájának is (A bihari remete vagy a világ így megyen, 1794). Kései művei közül kiemelkedik még A természet világa c. több mint tízezer soros tanító költemény, amely az emberi élet eleven leírása. Az itt feltűnő nemes típusok (a vadászgató Kunkorodi, az iszonyúan zabáló Hasadi, a bujálkodó Venedoszi, az állandóan perlekedő Tergenyédi stb.) szatirikus figurái későbbi korok drámáiban is gyakran visszatérnek. A Rómának viselt dolgai (1804) Millot abbé voltaire-iánus világtörténetének, az Histoire générale-nak kommentárokkal ellátott fordítása. Bessenyei egyik legfontosabb témája ekkor a társadalmi szerződés, az alku az uralkodó és a nemzet között. A Magyar Országnak törvényes állása (1804) című művében a hazai intézményekkel foglalkozva megállapította, hogy az új idők új törvényeket követelnek, kárhoztatta a korszerűtlen ősiséget, a vármegyét azonban minden hibája ellenére a szabadság védelmezőjének tartotta.

 

Pályafutásának jelentős alkotása még a Tariménes utazása (1802–1804) c. állambölcseleti regény. Cselekményének keretét (Fénelon Télémaque-jához és Voltaire Candide-jához hasonlóan) a főhős utazása adja. A mű ötvözi a felvilágosodás népszerű regénytípusait, az ún. utaztató regényt és az államregényt. Az ifjú főhős mesterével nekivág a világnak, hogy feleletet kapjon a vallás és a hit, a világot igazgató egyetemes igazság kérdésére. Az alkotás a felvilágosult abszolutizmus dicsérete, s egyúttal maró szatírája a civilizáció buktatóinak és a rangkórságnak. 

Emlékezet

A Tariménest a cenzúra nem engedte megjelenni, sőt 1790 után valójában egyetlenegy művét sem adták ki, mert írásaiban a cenzor állam- és vallásellenes izgatást látott. Miután súlyosan megbetegedett, László bátyjának leánya odaköltözött hozzá ápolónak. Halála előtt művei kéziratait a sárospataki kollégium könyvtárának és a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Végrendeletét 1810. nov. 24-én írta – 1811. febr. 25-én bontották fel – s ebben úgy rendelkezett, hogy egyházi szertartás nélkül temessék el kertjében egy nagy almafa alá. Haláláról az első hír csak hónapokkal később jelent meg (a Hazai és Külföldi Tudósításokban, 1811. jún. 8-án).

 

Az 1772-es irodalomtörténeti korszakhatárt Toldy Ferenc állapította meg, mint Bessenyei fellépésének kezdő évét. Toldy indítványára 1872. dec. 15-én ülte meg az MTA a magyar irodalom újjászületésének 100. évfordulóját. Az ülésen Lónyay Menyhért elnöki beszédet, Toldy Ferenc emlékbeszédet tartott tiszteletére, Szász Károly pedig ez alkalomra írott költeményét olvasta fel. Az első tanulmányt Závodszky Károly írta róla (amelyet szintén erre a jubileumra jelentettek meg, 1872-ben). A 19. század végén–20. század elején sorra kiadták addig még kiadatlan műveit (jórészt a Régi magyar könyvtár sorozatban, majd a 20. században a Vajthó László által szerkesztett Magyar irodalmi ritkaságokban). Néhány művét (pl. a Tariménes utazását) bibliofil kiadásban, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium és a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium Bessenyei György Önképzőköre jelentette meg. A 20. században jelentős monográfiát írt róla Vajthó László (1947), Gálos Rezső (1951), Szauder József (1953), Bíró Ferenc (1976) és Csorba Sándor (2000). Születésének 135. évfordulóján Nyíregyházán (1982. okt. 25-én), 150. évfordulóján Budapesten (1997) emlékülést rendeztek. Az MTA Irodalomtörténeti Intézete 1983-ban kezdte meg költői műveinek kritikai kiadását (2007-ig tíz kötet jelent meg). Áprily Lajos Bessenyei címmel szonettet (megjelent a Pásztortűz c. folyóiratban, 1922), Nadányi Zoltán A testőr címmel verset írt emlékének (megjelent a Szép nő az ablakban c. kötetében, 1925); Kocsis Csaba Ezüstkert címmel drámában dolgozta fel bihari éveit (2005). A Bessenyei-kultusz szabolcsi történetét Bánszki István írta meg (1986).  

 

Pusztakovácsiban hunyt el, sírját díszes emlékkő jelezte (felavatva: 1883. jún. 10-én). Hamvait Belohorszky Ferenc irodalomtörténész javaslatára Pusztakovácsiból átvitték Nyíregyházára, s országos ünnep keretében újra eltemették (1940. máj. 4-én; 1982-ben új síremléket kapott). Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. Első emlékszobrát Kallós Ede készítette el 1898 őszére, de átadását Erzsébet királyné meggyilkolása és a nemzeti gyász miatt 1899 tavaszára halasztották. Nyíregyháza első köztéri szobrát a megyeháza előtti téren a királyi testőrség négy tagja jelenlétében leplezték le (1899. máj. 9-én; mai helyére, a Jósa András Múzeum közelébe 1928-ban helyezték át). Nyíregyházán még két másik Bessenyei-szobor is látható. Portrédomborművét (Nagy Lajos Imre alkotása, 1990) a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán helyezték el, ill. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés úgy döntött, hogy a megyeháza dísztermét Bessenyei Györgyről nevezi el (2007. dec. 20-án; s ez alkalomból leplezték le ugyanitt Bíró Lajosnak, a költőt ábrázoló mellszobrát). Szegeden, a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban is elhelyezték Bessenyei bronz domborművét (Ifj. Mátrai Lajos alkotása, felavatták: 1930. okt. 25.). Bessenyei Sárospatakon, a kollégiumban tanult. Az Iskolakert internátushoz vezető sétaútján szintén elhelyezték a költő mellszobrát (Somogyi József alkotása, 1988; a szobor 2006-ban eltűnt, azóta sem pótolták!).

 

Bessenyei 1787-től haláláig Pusztakovácsiban élt, a település később egybeolvadt Bakonszeggel. Egykori lakóházában működik a Bessenyei György-emlékmúzeum (1965-től), ahol halálának 180. évfordulóján mellszobrát is elkészítették (Kurucz Imre alkotása, 1991). Szülőházában, Tiszabercelen Bessenyei György-emlékházat rendeztek be (1969-ben), amely szintén a költő életét és munkásságát mutatja be. Ebben a házban született még Bessenyei Sándor (1743–1809) a költő egyik testvére, aki elsőként fordította le Milton az Elveszett paradicsom c. művét (franciából) és Bessenyei Anna (1767–1859) költőnő, Bessenyei György unokahúga, aki haláláig ápolta őt.

 

Róla nevezték el a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által alapított Bessenyei György-díjat (kiemelkedő közművelődési tevékenységet folytató népművelők számára, 1991-től; korábban: Bessenyei György-emlékérem, 1985–1990). Az emlékét őrző Bessenyei György Irodalmi és Művészeti Társaság Bessenyei-emlékérmet alapított (Nyíregyházán, 1979?-ben). Bessenyei György Kör New Brunsvickban (New Jersey állam) is alakult a Rutgers Egyetem egykori magyar hallgatóiból. Az egyesület, amelynek célja a magyar nyelv megőrzése volt, az USA-ban magyar iskolát alapított s számos magyar nyelvű történeti kiadványt is megjelentetett. Emlékét őrzi a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (1962-ben alakult Nyíregyházi Tanárképző Főiskola néven, 1972-ben vette fel Bessenyei György nevét, 2000. jan. 1-jétől Nyíregyházi Főiskola). A kisvárdai állami gimnáziumot 1922-től Bessenyei György Gimnáziumnak hívják, az iskola kertjében is látható egy Bessenyei-szobor. Bessenyei György Gimnázium és Szakközépiskola működik még Berettyóújfaluban is. Róla nevezték el még – többek között – a bakonszegi Bessenyei György Általános Iskolát, Községi Könyvtárat és Művelődési Házat, a bugyi Bessenyei György Művelődési Házat és Könyvtárat, valamint a nyíregyházi Bessenyei György Könyvesboltot és a nyíregyházi Bessenyei György Könyvkiadót. 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019