Midőn a Magyar Tudós Társaság megalakult, eldöntetett, hogy jelesebb tagjainak emlékezetét beszéddel magasztalja, s ezzel követi azt a tiszteletes régiségtől bevett dicséretes szokást, mely eredetileg a hadban elesett honférfiak fölött tartatott. A tudományok feléledésével ismét lábra kapott ez a nemes szokás, úgy, hogy most már nemcsak hadvezérek, de híres művészek és tudós férfiak kegyeletes emléke is megörökíttetik. Különösképpen megilleti boldog emlékezetű Simai Kristóf uramat a hálatelt buzgalom, hisz kevés oly’ vezércsillaga volt a honi kultúránknak, mint ő, aki minden jutalomvárás nélkül, magyar nyelven vezérelte tollát olyan időkben, amikor még nemes, hungarus tudatú honi polgárok sem beszélték anyai nyelvünket: németül vagy rossz deák nyelven írtak és olvastak. Nem is szólva azokról a szűkebb kebelű cosmopolitákról, akik kíméletlen harcot indítottak hazájuk kultúrája ellen, honi nyelvünk éledező törekvéseit pedig már a kezdeteknél megakasztani szándékoltak.

Midőn a Magyar Tudós Társaság megalakulására az 1790. évi országgyűlésen először javaslat tétetett, az első candidálók között – boldog emlékezetű Görög Demeter és jó Batsányi János uram mellett – Simai Kristóf neve is elhangzott. Nem volt ez véletlen, hisz akadémiánk Nesztórának literatúrai teljesítménye akkor már szélesb’ körben elismertetett. A nagy tudású ifjú ember már tizennyolc éves korára oly szapora haladást elért a szelíd tudományokban, oly szép, ékes stílusban írt és beszélt latin nyelven, hogy akár egy szóló széken is előadást tarthatott volna, eljő is az alkalom nemsokára, piarista rendtársai között. Ám a fiatal philosopter nem kívánt tündökölni idegen nyelvek jármának hurcolásával, amiben valóban otthonos volt az a honi tudós nyelv csinosítása és különösképp’ a kegyes rend által a rendházakban előadatott teátrumi játékok írása. Boldog emlékezetű Gusztinyi János püspök ösztönzésére a kegyes rend úgy döntött, hogy a gimnáziumokból felvett ifjú rendtársak számára bölcseleti tanfolyamot indít Nyitrán. Jó Simai uram is itt folytatá filozófiai és matematikai tanulmányait boldog emlékezetű Dugonics András mellett, aki a kegyes rendházakat már számos kellemes darabbal gazdagítá.

Mert bizony két emberöltővel ezelőtt, Pest-Budán, magyar nyelvű teátrumi előadás még nem tartatott. Tudvalevő, hogy akkortájt, a két városban, minden látványosság német nyelven folyt, az ezeket kiszolgáló helységek pedig egy svájci német-olasz, Sebastian Tuschl tulajdonában voltak, akitől Unwert Emánuel bérelte. Budán, a Várban, az egykorvolt karmelita kolostori udvarban és a Reischl-féle fabódéban, Pesten, a városfal Duna-parti körbástyájánál lévő Rondella-teátrumban tartottak kizárólag német nyelvű előadásokat, hogy a pesti Nagyhíd utczai Kemnitzer-kávéházi mutatványokról és a Váczi kapu előtti Hetztheaterben történt kegyetlen undokságokról szó se essék. Ez utóbbi aréna minden művészi csínt nélkülözött, csupán arra volt hivatott, hogy a bennök fellépő állatokat kegyetlenül lemészárolják. Nemes Kelemen László uram, az első magyar játékszíni társaság megalapítója nem német nyelvű Schauspielhausról és nem is egzoticus vadak küzdelméről álmodozott. Nemes Kelemen László uram nemzeti nyelvű játszóházra gondolt, amely honi nyelvű „mutatványairól” híresül el, jóllehet az első víg- és szomorújátékok a magyar nyelvű produkciók hiánya miatt gyakran csak külföldi színművek magyarításai lehettek.

Mert bizony két emberöltővel ezelőtt, Pest-Budán, hazánknak egy nagytekintélyű fia jól érezvén, hogy igen segíti anyanyelvünk elterjedését, ha íróinknak játszó színre készített darabjai nem csak elolvastatnak, hanem hazai közönség előtt illendően elő is adatnak. E magyar hazafi, gróf Ráday Pál anyanyelvünk előmozdítására és gyarapodására jutalmat tűzetett ki, felhívatta mindazokat, akik ily előadásban részt venni szándékoznának, netán egy ily előadásra alakítandó társulat tagjául elszegődnének. A társulatalakító Kelemen uram reményelte, hogy valamelyik német színház játszóhelyét egy-egy alkalomra átadja az újonnan megalakuló magyar teátrumnak. Unwert Emánuel azonban félt az egy hajlékban való osztozás nyűgétől, mindenféle magyar nyelvű mutatványt ellenzett, valamint alacsony és gúnyos megjegyzéseket tett a keletkezőfélben lévő magyar társulatra, hovatovább a magyar teatristákat egyéni érzetükben is gonoszan megsértette.

Mert bizony két emberöltővel ezelőtt, Pest-Budán, leginkább csak külföldi kalandorok hóbortjától függött a magyar nyelvű játszó társaság sorsa, leginkább Unwerttől, aki különösen háládatlan volt népünk és szokásai iránt. Kész csoda, hogy magyar hazafiaknak két anyanyelvi nézőjátékot mégis sikerült kiküzdeniök. Magyar nyelvű teátrumi nézőjátékot viszont szinte kizárólag csak a derék kegyes rendi atyák írtak, kik közül különösen kiemelkedik Simai Kristóf atya, kinek Igazházi mulatságos játékával kezdődött el 1790. október hó 25-én, Budán, illetve 27-én, Pesten, a magyar nyelvű nyílt színi előadások sorozata.

Az Igazházi mulatságos játékban két történet foglaltatik: az első érzékenyjátékban a szegény koldus hosszas viszontagság után megtalálja rég elveszettnek hitt testvérét, aki nem más, mint a főszereplő, Igazházi uram, egy kisváros polgármestere. A másik érzékenyjátékban Igazházi leányát akarja megszöktetni egy Fegyverneki nevű katona, jóllehet csalárd álnokság miatt történik mindez, hisz, a derék polgármester nem ellenezné a házasságot. A játék végén a gonosz Halaburdi, a város jegyzője és Igazházi nagyravágyó felesége megbűnhődik, azaz a nemes emberszeretet ezúttal győzedelmeskedik.

Az Igazházi mulatságos játékon a magyar nézősereglet igen jól szórakozott. A főhős, Ráth György játszása igen heves tapsolást váltott ki, mikor egybekapcsolt karokkal, lehajtván fejét, lassú léptekkel sétálta magát, máskor mélyen sóhajtozott, úgy, hogy néha a bútól sújtott hős fájdalma a legnagyobb kétségbeesést mutatta. A női szereplő, Moór Náni játszása sokféle könnyt csalt sokféle szembe: egy friss tréfával vidám nevetést, szerencsétlenségbe ejtvén magát szánakozást okozott, mozdulataival hol fájdalmasan búsongott, hol vidáman örömködött.

Az Igazházi mulatságos játék első két anyai nyelvi előadásával kezdődő teátrum sajnos évekig nem folytatódott, majd Kelemen uram újjászervezett társulata még néhány esztendőt játszott, ám a hazai játékszíni fejlődés hosszú időkig elakadt. Jó Simai uram írt még néhány mulatságos játékot a társulatnak, utóbb visszavonult Körmöcbányára rajzolást tanítani. Utolsó éveit a kegyes atya a rend selmecbányai otthonában töltötte, Gazdag szótárának összeszedegetésével.

Midőn a Magyar Tudós Társaság megalakult, eldöntetett, hogy jelesebb tagjainak emlékezetét beszéddel magasztalja. Kivel is kezdődhetne egy ilyen tekintélyes sorozat, mint boldog emlékezetű Simai Kristóffal, hisz kevés oly’ vezércsillaga volt a honi kultúránknak, mint ő, aki minden jutalomvárás nélkül, magyar nyelven vezérelte tollát azon gyönyörködtető mulatságokra, amelyeket csak a honi teátrumok nyújthattak. Jó Simai Kristóf, kegyesrendi atya hosszú élete végéig honi nyelvünk szeretetétől ösztönöztetvén, literatúránk megbecsüléséért küzdött.

Emléke legyen áldott!

Igazházi. A Névpont – www.nevpont.hu – az új idényben, több írásával is a magyarországi színháztörténet kezdeteire és az első magyar teatristákra emlékezik.

Kék virág Simai Kristóf piarista szerzetes és Kelemen László, az első magyar színidirektor és az első magyar színi társulat minden tagja emlékének.

Simai Kristófról és Igazháziról az alábbi linkeken olvashatnak:

http://www.nevpont.hu/view/7215

http://www.nevpont.hu/view/11449

A képen az 1787-ben, Kempelen Farkas tervei alapján színházzá átalakított karmelita kolostor, az első magyar nyelvű előadás színhelye látható.

A kép forrása:

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=790