Pulitzer József

Született: 1847. április 10. Makó, Csanád vármegye
Meghalt: 1911. október 29. Charleston, Dél-Karolina, Egyesült Államok

Család

Korán asszimilálódott, magyar nemzeti érzelmű zsidó családból származott. Nagyszülei: Pulitzer Mihály terménykereskedő, Schwáb Rozália; Berger Lázár és Berger Catharina. Sz: Pulitzer Fülöp (1811–1858) kereskedő, Berger Elize (1823–1877. máj. Detta, Temes vármegye). Édesanyja, édesapja halála után újra férjhez ment egy Frey nevű dettai kereskedőhöz (utóneve nem ismert). Pulitzer Fülöp testvérei: Pulitzer Mayer Mihály, Pulitzer Simon és Pulitzer Áron szintén nagykereskedők voltak, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején a nemzetőrségben szolgáltak és élelemmel segítették a nemzeti honvédsereget; maga Pulitzer Fülöp a délvidéki magyar csapatok élelmezője volt. További testvérei: Pulitzer Katalin, Pulitzer Róza és Pulitzer Jozefa. Berger Elize testvérei: Berger Ludwig és Berger Vilmos huszártisztek. Testvére: Pulitzer Albert (1851. júl. 10. Makó–1909. okt. 3. Bécs), bátyját követve, szintén Amerikában telepedett le, újságíró, szerkesztő, a New York Morning Journal alapító szerkesztője; Bécsben öngyilkos lett. További testvérei: Pulitzer Lajos (1840), Pulitzer Borbála (1842–1847), Pulitzer Breindel (1845–1846), Pulitzer Anna (1849–1860), Pulitzer Gábor (1853–1855), Pulitzer Helene és Pulitzer Arnold (†1856) nem élték meg a felnőtt kort.

 

F: 1878-tól Davis, Catherine (= Kate Davis, 1853. jan. 9. Washington–1927. júl. 29. New York), Jefferson Davis (1808–1889), az Amerikai Konföderációs, Államok első és egyetlen elnökének unokahúga. Hét gyermekük született, akik közül öt élte meg a felnőttkort: Ralph Pulitzer (1879. jún. 11. St. Louis–1939. jún. 14. New York); Joseph Pulitzer jr. (1885. márc. 21. New York–1955); Herbert Pulitzer (1896. nov. 20. New York–1957. szept. 4. Neuilly-sur-Seine, Franciaország); Lucille Irma Pulitzer (1880–1897); Edit Pulitzer (1885–1975); Constance Helene Pulitzer (1888–1938). Pulitzer József halála után, legidősebb fia, Ralph; majd unokája, Joseph Pulitzer III (1913. máj. 13. St. Louis–1993. máj. 26. St. Louis) folytatta a vállalkozást.

Iskola

Elemi iskoláit, magántanulóként, Makón és Pesten végezte, majd Hampel Antal pesti kereskedelmi szakiskolájában tanult tovább (1860–1863). Saint Louisban jogi képesítést szerzett (1867). 

Életút

Tanulmányai befejezése után, nagybátyjához, Berger Vilmoshoz csatlakozott, aki önkéntesként, az északiak oldalán vett részt az amerikai polgárháborúban. Az I. Lincoln – zömmel német emigránsokból álló – lovas ezred (= Potomac hadsereg) tagja (1864. szept. 20.–1865. jún. 5.). Miután gyenge fizikuma miatt leszerelték, Saint Louisban, az amerikai németek akkori legnagyobb városában telepedett le, ahol alkalmi munkákból élt (önéletírása szerint kubikosként, béresként és temetőgondnokként is tevékenykedett, 1865–1867). Német katonatársai azonban segítették továbbtanulását: még jogász képesítése megszerzése előtt amerikai állampolgár lett (1867-ben). Saint Louisban közjegyzői irodát nyitott (1867–1868), egyúttal kisebb írásokat közölt a helyi Westliche Post c. német nyelvű újságnál (1867-től). A lap tulajdonosa Carl Schurz (1829–1906) amerikai német hazafi, Pulitzer egykori ezredparancsnoka volt, aki elsőként figyelt fel különös hangú szatirikus írásaira, 1868-tól riporterként alkalmazta a fiatal újságírót. A Westliche Post társtulajdonosa, tulajdonosa (1872–1878), a Saint Louis Dispatch tulajdonosa (1878–1911; miután megszerezte a lapot, összevonta a Posttal, máig a Dispatch Saint Louis legnagyobb napilapja).

 

A New York World tulajdonosa (1883–1911) és esti változata, az Evening World kiadója (1887–1911). Irányítása alatt, újításaival, a nevét Worldre váltó lap, az Egyesült Államok legnagyobb napilapja lett: példányszáma kb. egy évtized alatt 15 000-ről 600 000-re nőtt! Már 1868-ban csatlakozott a Republikánus Párthoz: mindössze 22 évesen Missouri állam törvényhozása alsóházának tagjává választották (1869–1880). Az Egyesült Államok első magyar származású szenátora (New York, 1885. márc. 4.–1886. ápr. 10.). Laptulajdonosként, befolyásos politikusként sikeres sajtókampányt indított a New Yorki Szabadság-szobor felállításáért (1885–1886; felavatták: 1886. okt. 28.). Élete utolsó két évtizedében súlyosan megbetegedett: elvesztette látását, súlyos depresszió gyötörte. Előbb képviselőségéről (1886), majd az aktív szerkesztői tevékenységéről is lemondott (1890). Alapítványt létesített (1903), majd végrendeletében kétmillió dollárt hagyott a Columbia Egyetemre egy újságíró-iskola (valójában egy önálló egyetemi újságírói kar) és félmillió dollárt a később róla elnevezett Pulitzer-díj alapítására. 

A modern újságírás megteremtője, a 20. századi sajtótörténet egyik legjelentősebb személyisége. Pulitzer szatirikus írásokkal kezdte zsurnaliszta karrierjét. Az addig kudarcot kudarcra halmozó fiatalember sikere döbbenetes volt. Különös írásai, furcsa stílusban megírt, szórakoztató riportjai, szenzációs információkkal szolgáltak. A New York World (azaz később, a World), a világ legnagyobb példányszámú, napilapja elsőként valósította meg mindazt, amit a modern napilap ma is jelent: állandó rovatokat hozott létre rendszeres, „kivehető“ mellékletekkel. A belpolitikai rovat sajátossága a híroldal és a tényfeltáró riportok; a külpolitikai rovat érdekessége a külföldi helyszíni beszámolókra épülő tudósítások rendszere; a gazdasági rovat jellegzetessége a tőzsdei jelentések és gazdasági elemzések; a kulturális rovat újítása a folytatásos regények; a sportrovat meglepetése a klasszikus amerikai sportágak sportstatisztikái és kerettáblái voltak. A legnagyobb elismerést azonban a vasárnapi mellékletekben rendszeresen jelentkező, állandó szereplős képes történetek, az első képregények aratták. Természetesen ezeket az újdonságokat nem a még mindig csak 36 éves fiatalember „találta ki“, ám ez a sok, friss aktualitásokra épülő, részben „újrahasznosított“ ötlet és az ezzel járó népszerű stílus, így együtt és egyidejűleg a New York Worldben, Joe Pulitzer világhírű napilapjában szenzációsan hatott.

 

A mai értelemben vett képregény műfajt a 19. század utolsó évtizedében keltette életre két amerikai sajtókirály üzleti párviadala. 1896. febr. 16-án, Pulitzer lapja, a New York World, vasárnapi mellékletében jelent meg az első igazán képregénynek tekinthető alkotás, Richard Felton Outcault (1863–1928) rajza, a Yellow Kid (Sárga Kölyök), amely a New York-i nyomornegyedek világát mutatta be. Outcault mellett James Guilford (Jimmy) Swinnerton (1875–1974) és Rudolph Dirks (1877–1968) a modern műfaj megteremtői. Ők hárman alakították ki a keretbe zárt képek szabályos elrendezését, azok narratív rendszerét és nyelvezetét, a képeken belül elhelyezett, ill. a párbeszédek közlésére szolgáló szóbuborékokat. Az első képregények hihetetlen sikerét természetesen a konkurens sajtóvezér, William Randolph Hearst (1863–1951) sem hagyhatta kihasználatlanul. Outcault-ot a New York Heraldhoz csalogatta, új szereplőt, Buster Brownt, a századforduló polgári eleganciáját megjelenítő amerikai gyereket talált ki, akivel különböző kalandok történnek kedvelt játszóterén, a New York Central Parkban. Outcault figuráinak sikere nyomán Hearst – már Pulitzer halála után – 1916-ban megalakította az International Film Service-t, amely a képregényhősök történeteiből elkészítette az első animációs filmeket. Winsor McCay (1867–1934) Kis Nemo Álomországban (Little Nemo in Slumberland) című képregényéből készült az első „mozgó képregény”, ezért McCayt tartják a modern rajzfilm megteremtőjének. Pulitzer, aki korábban már a „kivehetős mellékletekkel“ új találmányt jegyzett, még jóval ezt megelőzően viszont rájött egy újabb zseniális üzleti húzásra: a napilapokban megjelenő képregényeket külön képregényújságokban is meg lehet jelentetni…

 

A New York World másik újítása, a tényfeltáró riportok rendszeres, egész Amerikát sokkoló közlései. Pulitzer 1887-ben szerződtette az első amerikai női riportert, Nellie Bly-t, aki elvállalta azt a feladatot, hogy magát őrültnek tettetve bejut a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe. Így Nellie Bly (1864–1922) első kézből szerezhetett tapasztalatokat az elmebetegek életéről, mindennapjairól: a „menü” zabkásás zöldséglevesből, ehetetlen főtt marhahúsból, szikkadt kenyérből és mocskos vízből állt; a veszélyes pácienseket egymáshoz kötözték, s egész nap így kellett ülniük; a fürdővíz jéghideg volt, melyet vödörszám zúdították az ápoltakra; a szobákban patkányok szaladgáltak. A nővérek érzéketlenek voltak, nem engedték a betegeket beszélgetni, s ha nem engedelmeskedtek rendszeresen verték és megalázták őket. Tíz nap után Nellie Bly-t, Pulitzer közbelépésére, kiengedték az intézetből; cikke, amely Tíz nap az őrültekházában címmel könyv alakban is megjelent valóban megrázta és felháborította Amerikát, a város vizsgálatot indított, amelyben kiderült az is, hogy Nellie Bly-on kívül még számos más, épelméjű beteget is őriztek a Blackwell-szigeten… A riportsorozat, ill. a könyv a mai napig klasszikus tananyag az újságíró-iskolákban.

Emlékezet

Makón született, szülőháza a Megyeház utca–Úri utca sarkán lévő ház volt (ma: Úri utca 6.). A család 1855-ben Pestre, a Lipótvárosba (V. kerület) költözött, kezdetben a Váczi út 6. sz. (ma: Bajcsy-Zsilinszky út 16.) Arany Csillag fogadó első emeletén lakott, innen költözött a Bálvány utczába (ma: Október 6. utca). A Pulitzer család tagjai gazdag terménykereskedők voltak, mind Makón, mind Pesten jómódban éltek: első generációs, asszimilációs magyar érzelmű, zsidó hitüket elhagyó polgárok. Pulitzer Fülöp azonban 1858-ban, tüdőbajban elhunyt, özvegye hamarosan eladósodott.

 

Pulitzer Józsefet az anyagi gondok mellett forradalmi szabadságvágya és a család ’48-as hagyományai vitték Amerikába. A magyar szabadságharc leverését követő abszolutizmus éveiben nőtt fel, az amerikai demokrácia igen nagy hatást gyakorolt a fiatalemberre. Az Egyesült Államokban az önkéntes emigrációt választotta, nem kívánt visszatérni Magyarországra. Életében két nagy példaképét tisztelte: Carl Schurzot, az asszimilálódott német hazafit, aki aztán nagy karriert futott be lapjaival és mindenekelőtt Kossuth Lajost, akit az amerikaiak hősként, a magyar szabadság bajnokaként fogadtak. Pulitzer – jóllehet nem tartotta a kapcsolatot az amerikai magyar közösség vezetőivel – írásaiban kiemelten foglalkozott Kossuth személyiségével, munkásságával, lapjai Kossuth halála után ápolták kultuszát, rendszeresen beszámoltak Kossuth utóéletéről. Amerikában először Saint Louisban élt, 1883-ban New Yorkban telepedett le. Magyarságát nem tagadta meg: kezdeményezésére Munkácsy Mihályt (1844–1900) New Yorkban kétszer is vendégül látta (1886. aug. 23-án és 1886. dec. 21-én fogadást rendezett tiszteletére; Munkácsy utóbb megfestette Kate Davist, Pulitzer feleségét). Súlyos betegsége miatt, élete végén visszavonult üzleti vállalkozásai vezetésétől, azt fia, Ralph vette át; de befolyását mindvégig megőrizte – a stratégiai döntéseket Joseph Pulitzer hagyta jóvá. Utolsó éveiben luxusjachtján, a Libertyn élt vagy New Yorki lakosztályán találkozott. A dél-karolinai Charleston kikötőjében horgonyzó jachtján hunyt el, New Yorkban, a bronxi Woodlawn Temetőben nyugszik.

 

Pulitzer egész életében a szabadságért küzdött, ha nem is a polgárháború csataterein, hanem a nem kevéssé veszélyes nyomtatott sajtó ólombetűs hadszínterein. A modern újságírás megteremtője írta le először, hogy a sajtó legfőbb küldetése nem csak a hírközlés, hanem a közszolgálat. A sajtót politikai tényezővé alakító első médiaszemélyiség színre lépésével vált először hatalmi tényezővé egy napilap nem a politikai függőség, hanem az anyagi függetlenség okán.

 

Makón, szülőháza helyét, domborműves emléktáblával (bronz, Kiss Jenő Ferenc alkotása, 1987) jelölték meg. Makón, a Csipkesoron lévő szoborparkban, mellszobrát is felállították (bronz, Kiss Jenő Ferenc, felavatták: Pulitzer születésének 150. évfordulóján, 1997. ápr. 10-én). A róla elnevezett Pulitzer József Kollégium bejárata melletti falon szintén domborművét helyezték el (bronz, Kiss Jenő Ferenc, 2006), továbbá a 2005-ben átadott kollégiumot Kalmár Márton szobrász- és Kovács Keve János üvegfestőművész alkotásai díszítik. A Pulitzer szakmai pályáját szimbolizáló kompozíció: krómacélból és biztonsági üvegből készült térplasztika, mészkőlapokkal borított talapzaton áll. Pulitzer József születésének 160. évében, Makó Város Önkormányzata és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Pulitzer Szülővárosának Díját alapította meg (két kategóriában: középiskolás és egyetemista/főiskolás diákok számára, 2007-ben). A kitüntetettek a makói Pulitzer-szobor kicsinyített és sorszámozott másolatát vehetik át.

 

A legismertebb Pulitzer-díjat még Joseph Pulitzer alapította: ez az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb újságírói kitüntetése (első ízben, 1917. jún. 4-én adták át). A kitüntetetteket a Pulitzer által, a New Yorki Columbia Egyetemen alapított Újságírói Kar (= Columbia University Graduate School of Journalism) választja ki több kategóriában (amelyek közül a legjelentősebb az oknyomozó, tényfeltáró riport, amelynek a Pulitzer-féle New Yorki World volt a nagymestere). A Magyarországon létrejött Pulitzer Emlékdíj Alapítvány által létrehozott Pulitzer-emlékdíj a kimagasló szakmai tevékenységet nyújtó magyarországi újságírók fontos elismerése. A díjat Fábry Pál, New Orleansban élő üzletember alapította (1989-ben). A díj hasonlít az amerikai Pulitzer-díjhoz, ám a New Yorkitól független, alapítása azonban Pulitzer örökösei beleegyezésével történt. – Pulitzer József első magyar nyelvű életrajza már 1912-ben, rögtön a halála után megjelent a népszerű Karriérek sorozatban, az első – angol nyelvű – monográfia szerzője D. C. Seitz (Joseph Pulitzer. His Life and Letters, 1924). Magyarországon az életmű legismertebb kutatója Csillag András (1952–) főiskolai tanár, aki kandidátusi értekezését is róla írta. Csillag András makói anyakönyvi adatok alapján tisztázta családját, magyarországi rokonságát, majd nagymonográfiát írt sajtótörténeti jelentőségéről (Joseph Pulitzer és az amerikai sajtó, 2000). A makói Pulitzer-kultuszról Halmágyi Pál, a makói múzeum igazgatója írt összefoglaló dolgozatot (2011). 

Elismerés

Makó város díszpolgára (posztumusz, a kitüntetést unokája, Joseph Pulitzer III, Pulitzer József unokája vehette át, 1990). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2017