Kabos Gyula

Született: 1887. március 19. Budapest
Meghalt: 1941. október 6. New York

Család

Asszimilálódó zsidó polgári családból származott. Sz: Kann Zsigmond (1851–1930), Meister Róza. Édesapja Amerikában élt, újságíróként (és Kabos szerint) bokszolóként dolgozott. Az 1880-as évektől visszatért Budapestre, ahol közelebbről nem ismert ügynöki foglalkozásából élt. Később, amikor fia már befutott művész volt, közbenjárására, a városligeti Fényes Cirkusz jegyszedőjeként helyezkedhetett el. Motorbaleset áldozata lett. Hatan voltak testvérek: három fiú és három leány. Két fiútestvére: Kann Móric, a legidősebb; Kann Márkusz, a legfiatalabb. Márkusz elesett az I. világháborúban. Leánytestvérei közül egy neve ismert: Kann Amália. F: 1919–1941: Puhalag Mária, Surányi Imre özvegye. Nevelt leánya: Surányi Gabriella (1911–). Fia: Kabos István György (1919–).

Iskola

Budapesten, a Wesselényi utcai kereskedelmi iskolában (1901–1905) és Solymosi Elek színiiskolájában tanult (1902–1905). Egyes adatok szerint Rákosi Szidi színiiskolájának is növendéke volt. Kereskedelmi iskolai tanulmányait nem fejezte be.

Életút

Pesti Ihász Lajos társulatához szerződött Szabadkára (1905–1906 és 1907–1910). Zomborban (1906–1907), Nagyváradon (a Szigligeti Színházban, 1910–1913), a budapesti Király Színház tagja, de gyakran fellépett a Royal Sörkabaréban is (1913–1914). Az I. világháborúban katonai pótszolgálatot teljesített (1914–1916), majd hosszabb-rövidebb ideig, Budapesten, a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, a Magyar Színházban és az Intim Kabaréban lépett színpadra (1916–1918). Az összeomlás után Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (Vigadó Varieté néven, 1918), majd visszatért Budapestre (1919). A Dunaparti Színház (1919–1920), az Andrássy úti Színház (1920–1922), a Magyar Színház (1922–1924), a Vígszínház (1924–1925), a Belvárosi Színház és a Renaissance Színház (1925–1926), ismét az Andrássy úti Színház tagja (1926–1927). Rendszeresen fellépett a Revü Színházban, a Scala Színházban és a Blaha Lujza Színházban (1921), a Belvárosi Színházban (1923–1924 és 1927), a Pesti Kabaréban (1923), a Renaissance Színházban (1924), a Budai Színkörben (1924–1926), a Magyar Színházban (1926), az Andrássy úti Színházban és a Városi Színházban (1926–1927). A Fővárosi Operettszínház művésze (1926–1929), a Fővárosi Művész Színház igazgatója (1929–1930), a Vígszínház (1930–1937), a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház tagja (1937–1938). Gyakran fellépett a Budapesti Színházban (1928–1930), a Nyári Operettszínházban (1929), a Fővárosi Operettszínházban (1930, 1932, 1934, 1936), a Király Színházban (1931–1933), a Vígszínházban és a Labriola Színházban (1932), majd a Modern Kabaréban, a Magyar Színházban szerepelt (1933–1935). A bécsi Theater der Komikerben vendégszerepelt (1932). Az 1938-ban meghozott zsidótörvények miatt nem léphetett többé fel. Utoljára színpadon az Andrássy úti Színházban a Nem leszek hálátlan c. zenés vígjátékában szerepelt (1938. márc. 19-én). Az Egyesült Államokban telepedett le (1939–1941), alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget.

Pályáját táncoskomikusként kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett. Vígjátéki, komikus és tragikomikus szerepeket is kiválóan formált meg. Társalgási vígjátékok szerepeinek virtuóz alakítója volt: sajátos, kissé hebegő-dadogó hanghordozásával, groteszk mimikájával, félszeg mozdulataival, esetlen járásával kiválóan formálta meg az őszinte, ügyefogyott, kiszolgáltatott kisember típusát, a pesti kispolgárt. Drámai alakításaiban is kiváló volt (Lopahin, Csehov: Cseresznyéskert; Marmeladov, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés; Udvarbíró, Móricz Zsigmond: Vadkan). Színészi pályája legkiválóbb alakításának tartják Hunyady Sándor (1890–1942) Lovagias ügy c. darabjának Virág urát, amelyet színházban is bemutattak, majd meg is filmesítettek. Humoros alakításaiban is mindig érződik némi tragikum, mint ahogy tragikus alakításaiban is felbukkan a humor. Derűs humora ma is elevenen hat: ezt mutatják filmjei; az 1930-as évek egyik legnépszerűbb magyar filmszínésze volt. Rendkívüli átérzéssel, külsőleg-belsőleg idomult szerepeihez, filmjeinek legképtelenebb helyzetei, a sokszor minden eredetiséget nélkülöző szövegek is sajátos humorral telítődnek játékától. – Már a némafilm korszakában filmezett, de a figyelmet 1931-ben a Hyppolit, a lakáj c. filmben hívta fel magára: Schneider úr alakjában a meggazdagodott kispolgár gyilkos szatíráját rajzolta meg. Tisztviselő-, ügyvéd-, könyvelőfigurái a leggyengébb filmben is maradandó élményt nyújtottak. Rendkívüli párost alakítottak a filmekben leggyakoribb partnerével, Gombaszögi Ellával (1894–1951). Alakításait közel ötven film őrzi.

Budapesten, a Terézvárosban (= VI. kerület) élt: a Felsőerdő sor 15. számban született, de már kisgyermek korában a család átköltözött a Király utca 76. szám alatti bérházba. Iskoláit a Wesselényi utcában végezte, s mivel ő volt a család legokosabb, legtehetségesebb tagja, szülei könyvelőnek szánták. Kabos azonban színésznek készült, s ezt édesapjának, az Amerikát megjárt bokszolónak sem sikerült kiverni a fejéből! A családi legendák szerint, már egészen ifjú korában, a környékbeli gyerekekkel „színházasdit” játszott, az azonban tény, hogy elsősorban Fedák Sári (1879–1955) vendégszereplése láttán döntötte el véglegesen, hogy „színésznő” lesz. (Fedák Sári 1903-ban játszotta el a Népszínházban Huszka Jenő Bob herceg címszerepét – kirobbanó sikerrel.) Később Kabos Gyula egy társulatba került színészideáljával (a Király Színházban, 1913–1914-ben). Budapesten Solymosi Elek Országos Színművészeti Akadémiáját végezte el (1905-ben), de egyes adatok szerint Rákosi Szidinél és Horváth Zoltánnál is tanult. Pályáját kisebb vidéki társulatoknál kezdte (Szabadkán, Zomborban és Nagyváradon). Szabadkán ismerkedett meg Lányi Hedviggel (= Lányi Hedda, később Retteghy Béláné), aki ekkor szabadkai gimnazista volt. Kosztolányi Dezső első nagy szerelme, „a fecskelány”, naplóbejegyzései szerint rajongásig szerette a fiatal táncoskomikust, talán több levelet is váltottak, ez Kosztolányi „féltékeny” írásaiból is kitűnik. Kosztolányi később nem neheztelt Heddára, sőt Kabosra sem, olyannyira nem, hogy a befutott művészről Kosztolányi írta az egyik legjelentősebb, elemző színikritikát.

Kabos 1913-tól – egy rövid nagyváradi kitérőt leszámítva – Budapesten játszott (a zsidótörvényekig, 1938-ig, akkor, több más, neves művésszel együtt, letiltották a színpadról). Első színháza a Király Színház volt, első szerepében rögtön Rátkai Mártonnal komédiázott (ekkor családjához közel, a Király utca 87-ben bérelt egy lakást). Az I. világháborúban ún. katonai pótszolgálatot teljesített (egy fővárosi honvédkerületi parancsnokság segédszolgálatánál, 1914–1916). Az összeomlás után először az Eskü téri Dunaparti Színházban játszott, itt figyelt fel rá Beöthy László, aki szerződést kötött vele az Unió Színházüzemi és Színházépítő Rt. színházaihoz (azaz az Andrássy úti Színházhoz, a Belvárosi Színházhoz, a Király Színházhoz, a Magyar Színházhoz, a Revüszínházhoz, a Scala Színházhoz, 1920–1926). Kabos szerződésével tehát egyszerre hat színházhoz is szerződhetett – általában szerepekre. Mindennap játszott, nem ritkán naponta kétszer is fellépett valamelyik színházánál (csak az Andrássy úti Színházban, 1920 és 1924 között 44 egyfelvonásos színdarabban lépett fel!) Az Unió felbomlása után a Vígszínház foglalkoztatta (itt játszhatta el első „komoly” szerepét, Lopahint, a Cseresznyéskertben), majd a Renaissance Színházban megkapta élete első főszerepét, Szemjon Juskevics, Szonkin és a főnyeremény c. tragikomédiájának címszerepét (erről írt Kosztolányi Dezső híres színibírálatot). A Fővárosi Operettszínház (Budapest VI. kerület, Nagymező utca 17.) plakátjain először 1926. dec. 1-jén szerepelt a neve. Kabos ekkor már befutott művész, az egyik legismertebb komikus, aki azonban drámai szerepekben is nagyszerű – igazából azonban az operett állt hozzá a legközelebb. Sorra játszotta el az új Ábrahám Pál-operettek főszerepeit (1926–1929). A kis szériában játszott operettek a nagy színpadra állítási költségek miatt azonban nem lehettek sikeresek (volt olyan szerepe Kabosnak, amelyben, egy előadás során hatszor kellett átöltöznie!). A színház csődbe ment, új pályázatot hirdettek meg, s a jelöltek között ott volt Kabos Gyula is (közösen pályáztak Békeffi Lászlóval (1891–1962), a neves konferansziéval). Pályázatuk sikeresnek bizonyult, a Művész Színházra átkeresztelt régi-új teátrum Zsolt Béla Erzsébetváros c. darabjával debütált, amelyben Kabos direktor is fellépett. A színmű igen nagy sikert aratott, mérvadó kulturális lapoktól (Nyugat) a napilapok rovataiig (Pesti Napló) csak pozitív kritikát kapott. A közönségnek azonban nem tetszett, visszatért a kötelező operett- és komédia-repertoárhoz, aztán, akárcsak elődje, ő is megbukott. Kabos addig összegyűjtött vagyona elúszott, mindenét elvesztette, minden elölről kellett kezdenie.

Kabos Gyulának azonban mégis szerencséje volt, hisz az 1930-as évek elején fedezte fel őt az induló hangosfilm. Korábban már játszott néhány némafilmben (először 1912-ben, Nagyváradon állt kamerák elé), majd írt néhány burleszkjelenetet Huszár Károly „Pufinak” (Pufi cipőt vásárol, 1914). Az első sikeres magyar hangosfilm, a Hyppolit a lakáj – mindenekelőtt a Kabos által alakított Schneider Mátyás karakter révén – máig az egyik legismertebb magyar film lett. A színpadokon már korábban kialakított esetlen kispolgár, a felfelé törekvő, gyakran megalázott, hebegő, hadaró kisember azonban itt, ebben a filmben született meg. Kabos már korábban is híres volt rögtönzéseiről, a legendák szerint, miután kiválóan megtanulta a szerepét, a karaktert újabb és újabb színekkel, helyzetkomikumokkal, szójátékokkal, sajátos gesztusokkal, különös mimikával „izmosította”. Schneider úr, a nagyravágyó „kisvállalkozó” szerepében valósággal sziporkázott. Megszületett a modern magyar hangosfilm, amelynek első évtizedében Kabos Gyula szinte valamennyi alkotásban főszerepet vállalt. Általában három hét alatt forgattak le vele egy filmet, miközben esténként rendszeresen fellépett a Vígszínházban, alkalmi szerepeket vállalt még két-három kisebb teátrumban, s a kabarékból, orfeumokból sem maradhatott ki. Utolsó tíz évében talán ő volt a legfoglalkoztatottabb magyar színész, s a Hyppolit sikere után készített tucatfilmek elsősorban az ő, rögtönzéseire alapuló karakterei révén váltak emlékezetessé. Kabos sokoldalúságát még az is bizonyította, hogy a Magyar Színházban eljátszotta Marmeladovot (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 1933), alakítását Schöpflin Aladár (1872–1950) méltatta a Nyugatban. Filmjei közül a Meseautó (1934), a Lila akác (1934), az Ez a villa eladó (1935), a Nászút féláron (1936), a Lovagias ügy (1937) és A kölcsönkért kastély emelkedett ki (1937).

A lovagias ügy bemutatója után antiszemita hecckampány indult ellene, ill. általában „a zsidó filmek” ellen. A váratlanul kitört, nyíltan zsidóellenes támadássorozat félelemmel töltötte el, ezért egyre gyakrabban foglalkoztatta, hogy elhagyja hazáját, hogy biztonságban élhessen családjával. A Vígszínházban 1937-ig játszott, majd utolsó budapesti éveiben az Andrássy úti Színház és a Magyar Színház foglalkoztatta, de egy-egy kisebb szerepre kisebb társulatokkal is szerződött. Élete utolsó prózai premierje a Művész Színházban volt (Békeffi István és Stella Adorján Holnap az ágyban marad c. komédiája, 1937. dec.-ben), utolsó zenés vígjátéka, az utolsó zenés szerepe pedig a Nem leszek hálátlan volt (1938. márc. 19-én, épp születésnapján búcsúzott a hazai pódiumoktól). Az első zsidótörvény (1938. ápr. 8.) után nem léphetett színpadra. Kabos előbb fiát helyezte biztonságba, Londonba küldte tanulni, a londoni egyetem autómérnöki karára. Nemsokára feleségével maga is útnak indult: Budapestről Ostendébe, Ostendéből Doverbe tartottak, majd 1939. febr. 1-jén kifutott a 28 000 tonnás Paris nevű tengerjáró hajó a southamptoni kikötőből a Kabos házaspárral (1939. febr. 11-én érkeztek meg New Yorkba). Amerikában több turnét és néhány társulatot is szervezett (pl. Kabos Színpad néven). Vállalkozásai azonban nem sikerültek, hiába tudott kiválóan angolul, nem ismerte az amerikai színpadi nyelvet, a helyi színházi sajátosságokat. A sors különössége, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal indított erőteljes támadást Kabos Gyula ellen: 1939-től már a mozik nem is játszhattak Kabos-féle „zsidó filmeket”, Amerikában sokszor a helyi közösségek bojkottálták Kabost, mert ő emigrációban is mindig kiállt magyarsága mellett, tiltakozott az ellen, hogy a magyarokat „fasisztának” vagy „nácinak” bélyegezzék. Miután kudarcot vállalt színházaival, brooklyni színházakban vállalt kisebb szerepeket. Az egyik próbán rosszul lett, egy New Yorki kórházba szállították, még két hétig élt.

Emlékezet

Kabos Gyula Budapesten született, édesapja, édesanyja és Amália nevű nővére a Kozma utcai Izraelita Temetőben nyugszik. Kabos New Yorkban hunyt el, a New Jersey állambeli Emerson város Cedar Park-i temetőjében nyugodott; sírjára tévedésből „Kobas” felirat került. Temetésén a búcsúbeszédet a helyi emigráció egyik ismert vezetője, Göndör Ferenc mondta. Kabos Gyula végakarata az volt, hogy hazai földben szeretné, ha eltemetnék, erre azonban csak jóval később kerülhetett sor. Palotás János újságíró nyomozta ki, hogy a „Kobas” név alatt Kabos Gyula nyugszik. A budapesti Farkasréti Temetőben, 1996. nov. 30-án újratemették, a ravatalnál Székhelyi József színművész búcsúzott az egyik legnagyobb huszadik századi magyar komikustól. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). Kabos Gyula filmjeit 1939-től 1944-ig nem vetíthették, a II. világháború után, 1945-től 1948-ig újra műsorra tűzték komédiáit a budapesti filmszínházak. Aztán, 1948-tól ismét eltűntek ezek a klasszikus alkotások a magyarországi moziműsorokból. A Filmmúzeum az egykori Ady mozi helyén nyílt meg 1957. febr. 9-én (a nyitó előadás a legendás filmvígjáték, a Meseautó volt!). A „premiert” rendkívüli érdeklődés kísérte, a legendás Kabos-film hónapokig műsoron maradt. Ez azonban csak egyszeri alkalom volt, az 1970-es évektől kezdték ismét rendszeresen vetíteni Kabos legklasszikusabb vígjátékait (mindenekelőtt a Hyppolitot). Az igazi áttörést azonban az 1980-as évek jelentette, amikor a Magyar Televízió Kabos sorozata ismét a közbeszéd tárgyává tette az 1930-as évek filmművészetét, Jávor Pál, Kabos Gyula és főleg Karády Katalin műveit. Az ezredfordulón, két klasszikus vígjátékból, a Hyppolit a lakájból (1999) és a Meseautóból (2000) készültek el az első magyar remake-ek. Kabos kiváló író is volt, amerikai emigrációjában néhány önéletrajzi írással is próbálkozott, tervezett egy nagyobb visszaemlékezést is megjelentetni, ezt azonban váratlan halála megakadályozta. Önéletrajzi művei és korabeli interjúi, valamint színikritikái alapján Bános Tibor írta meg első monográfiáját, kisebb tanulmányokat Gyárfás Miklós közölt, ill. szabadkai kapcsolataival Dévavári Zoltán foglalkozott. A kutatást azonban továbbra is megnehezíti, hogy nincsen munkásságát összegyűjtő szerepkatalógus (ez egyébként szinte reménytelen vállalkozás lenne, hiszen 1905-től utolsó magyarországi évéig, azaz 1939-ig, egyes becslések szerint közel ezer kisebb-nagyobb szerepet kapott!).

Tiszteletére alakult meg a Kabos Gyula Társaság (1994-ben). Emlékét őrzi a Kabos Gyula-díj (1997).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2018