Gozsdu Elek
író, jogász
Gojdu, Alekszije
Született: 1849. november 28. Ercsi, Fejér vármegye
Meghalt: 1919. május 26. Temesvár, Temes vármegye
Temetés: 1919. május 27. Temesvár
Temetési hely: Belvárosi Görögkeleti Temető
Család
Macedóniai román családból származott. Nagyapja: Atanasie Gojdu. Sz: Gozsdu György (1815–1889. aug. 2. Ercsi. Temetés: 1889. aug. 4. Ercsi, görögkeleti sírkert) a miskolci br. Szinva-féle uradalom és a gr. Wipfen-féle uradalom gazdatisztje, majd br. Sina Simon udvari számtisztje, Margó Anasztázia (1823–1886. márc. 11. Bellatinc. Temetés: 1886. márc. 20? Ercsi, görögkeleti sírkert). Nagybátyja, édesapja, Gozsdu György testvére: Gozsdu Manó (= Gojdu, Emanuil, 1802. febr. 9. Nagyvárad–1870. febr. 3. Pest. Temetés: 1870. febr. 5. Kerepesi út) jogász, politikus, ügyvéd. Testvére: Garam Jenőné Gozsdu Mária, Novák Sándorné Gozsdu Petronella és Gozsdu Ilona. Ilona fiatalkorában öngyilkos lett. F: Bauer Hermina. Kétszer elvált, háromszor nősült. Mindig Bauer Herminától vált el, és mindig őt vette el újra!
Fia: Gozsdu György (†1916) az I. világháborúban elesett. Édesapjával majdnem egy napon elhunyt kisleánya, Gozsdu Mária (†1889. aug. 3. Nagykikinda. Temetés: 1889. aug. 5. Nagykikinda) mindössze három évet élt, agyhártyagyulladásban hunyt el.
Iskola
Elemi iskoláit Temesvárott, középiskoláit Temesvárott és Pesten végezte, a pesti református főgimnáziumban éretts. (1868), a pesti tudományegyetemen végbizonyítványt (1870) és jogtudori okl. szerzett (1878).
Életút
Miskolcon (1878–1879), Temesvárott ügyvédgyakornok, aljegyző (1880–1883), bíró (1883–1885). Fehértemplomban (1885–1887), Budapesten alügyész (1887–1889), Karánsebesen (1889–1892), Temesvárott ügyész (1892–1897), a zombori kir. törvényszék elnöke (1897–1905), temesvári kir. vezető főügyész (1905–1919). A zombori Szabad Lyceum alapítója.
Pályáját az 1870-es években versekkel, novellákkal kezdte, első ismert költeményei a Miskolcz c. lapban jelentek meg (1877). Elbeszéléseit rezignált hangulat és erős társadalomkritika jellemzi, amelyhez kora uralkodó eszmei irányzatait, a pozitivizmust és a darwinizmust használta fel. Justh Zsigmonddal (1863–1894), Ambrus Zoltánnal (1861–1932) a modernség egyik előfutárának tekinthető a magyar irodalomban, ő „a legszimbolistább naturalista”. Első regénye, Az aranyhajú asszony (1880) még a francia romantika hatását tükrözte, s nem keltett különösebb feltűnést. Nagyon keveset írt, de minden műve igényes, gondos alkotás. A Köd (1882) a baudelaire-i szimbolizmus és az orosz realizmus, Tolsztoj és Dosztojevszkíj írásművészetének jegyében született; a tragikus szerelmi háromszög a dzsentri századvégi hanyatlását különös kettősséggel, a szimbolizmus és a naturalizmus eszközeivel ábrázolja. Novelláskötete, a Tantalus (1886) kilenc elbeszélésből álló egységes ciklus, a művet a kortárs irodalomkritika pályafutása fordulópontjának tekintette, s hosszú ideig éreztette hatását prózairodalmunkban. A mű különlegessége elsősorban leírásai újszerűségében, a cselekmény fontosságának háttérbe szorításában jelentkezett. Elbeszélői eszköze az egyoldalú láttatás, a szereplők jellemző élethelyzeteinek és belső monológjainak bemutatása, amely egyszerre minősítő és távolságot tartó. A külső szemlélő számára a hősök szánalmas, lecsúszott dzsentrik, meghasonlott kispolgárok, akik azonban nem szembesülnek magatartásuk visszásságaival, életük konfliktusaival, s a szerző sem értékeli az ábrázoltakat, mindezt az olvasó feladatának tartja. Az 1880-as években lendületesen induló szépírói pályája az irodalmi élettel való szakítása és a polgári életbe való visszavonulása után látszólag megtört. E korszakából csupán néhány dráma és egy szerelmi levelezés maradt fenn (Anna-levelek). Mindkét drámája A félisten (1908) és A kárier (1911; bemutatásra nem került) nagy sikert aratott. A reneszánsz Velencében játszódó A félistenben Giotto szerelmének felidézésével, a művészet és az élet jellegzetesen századfordulós dilemmái kapnak hangot, a szereplők vitájában anakronisztikusan Nietzsche, Oscar Wilde és Croce nézetei csapnak össze. A kárier a korszak jellegzetes életérzésének a megjelenítése, mindkét művét a tragikum bensővé tétele jellemzi, a szecessziós ornamentika nem célja, csupán eszköze, díszítőeleme Gozsdu drámáinak. Irodalmi leveleit Weisz Annához, egy gazdag temesvári kereskedő feleségéhez írta. Az Anna-levelekben a szerző olvasmányélményein keresztül vall világáról, műveltségéről kulturáltan, szokatlanul bensőséges formában.
Emlékezet
Macedóniai román (= cincár, aromán) családból származott, dédapja Moszkopolisz macedón városból vándorolt Lengyelországba. A Lengyelországban borkereskedéssel foglalkozó (ott Grozdowski nevet használó) család a 18. század végén telepedett le Miskolcon. Nagyapja, Gozsdu Atahanáz (= Atanasie Gojdu) már a miskolci közélet ismert képviselője volt, de a helyi görögkeleti egyház alapító tagjai között található még Gozsdu Antal és Gozsdu Nahum is (ez utóbbiról Gozsdu Elek, leveleiben, mint ősatyjáról írt). Gozsdu Elek Ercsiben született, gyermekkorát is ott töltötte, elemi iskoláit és a gimnázium négy osztályát Temesvárott végezte. A budapesti református főgimnáziumban érettségi vizsgát tett, ahol legkedvesebb tanára Baráth Ferenc (1844–1904) volt. Jogi oklevele megszerzése után Miskolcon telepedett le, mint köz- és váltóügyvéd. A helyi Miskolcz c. lapban jelentek meg első írásai, de valószínűleg kisebb írásai közölték más miskolci és nagykikindai lapok is. Első regényét, Az aranyhajú asszonyt még Miskolcon írta, de már Pesten adta ki Aigner Lajos (1840–1909). Gozsdu ugyanis 1880-tól 1883-ig és 1887-től 1889-ig Budapesten élt (mindössze három évig szerepelt a Budapesti Ügyvédi Kamara nyilvántartásában, s csak néhány évig vett részt a fővárosi irodalmi életben). Jogi karrierje előrehaladtával rövidebb időt töltött Karánsebesen, Fehértemplomban és Zomborban, élete végén Temesvárott telepedett le, ott is hunyt el, a helyi görögkeleti sírkertben nyugszik. Gozsdu Elek munkássága sokáig feledésre volt ítélve, jóllehet kortársai – mindenekelőtt Reviczky Gyula és Justh Zsigmond – igen nagy megbecsüléssel szóltak munkáiról, sőt Köd c. regény nyomán a századvégi kisprózaíró nemzedéket Ködlovagoknak hívták. Ezért megítélése az eltelt száz év során sokat változott, művei újrakiadásai meglehetősen véletlenszerűen történtek. Az elmúlt két évtized során alkotói munkásságát újraértékelték, a századforduló nagy hatású elbeszélői között tartja számon a magyar irodalomtörténet.
Szerkesztés
Budapesten, a Függetlenség c. lap munkatársa (1880–1883), részt vett a Magyar Ujság c. Tisza-ellenes lap alapításában és szerkesztésében (1883). Írásai a fentieken kívül még a Magyar Ujságban (1872), a Miskolcz c. lapban (1877), a Magyar Salonban (1878–1879), a Függetlenségben (1880–1882), az Arad és Vidékében (1888), A Hétben (1891–1893, 1895–1899, 1902, 1904–1905, 1907–1908), a Délmagyarországi Közlönyben (1892, 1904, 1913, 1917), A Természetben (1897–1902), a Nemzeti Szemlében (1900) és a Vasárnapi Ujságban (1904) jelentek meg.
Főbb művei
F. m.: Az aranyhajú asszony. Regény. (Bp., 1880)
A köd. Regény. (Szépirodalmi Könyvtár. 37–38. Bp., 1882)
Tantalus. Kilenc elbeszélés: Az étlen farkas. – Egy néma apostol. – Egy falusi mizantróp. – A mártír. – Márta. – Nirvána. – A veréb. – Nemes rozsda. – Ultima ratio. (Bp., 1886)
Sámson madara és egyéb elbeszélések. (Érdekes Könyvtár. II. 4. Bp., 1905)
A félisten. Színmű 3 felvonásban. (Temesvár, 1907 és Bp., 1908; bem.: Nemzeti Színház, 1908. ápr. 3.)
A kárier. Színmű 4 felvonásban. (Bp., 1911)
Nemes rozsda. Vál. elbeszélések. Vál., szerk. Miklóssy János. A bevezető tanulmányt írta Lukácsy Sándor. (Bp., 1955)
Egy falusi mizantróp. (Aranykönyvtár. Magyar novellák. I–II. köt. Vál., szerk. Illés Endre és Jászberényi József. Bp., 1963)
Köd. Regény és elbeszélések. Vál., sajtó alá rend., az utószót írta Ács Margit. Ill. Zsoldos Vera. (Magyar Elbeszélők. Bp., 1969)
Anna-levelek. Vál. a szerző Weisz Annához írott leveleiből. Vál., szerk., az utószót írta Pongrácz P. Mária. (Bukarest, 1969)
Köd. Regény és vál. elbeszélések. Vál. Németi Rudolf, a bevezető tanulmányt írta Bernád Ágoston. (Bukarest, 1975)
Az étlen farkas. (Kozmosz Könyvek. Szárnyatlan madár. Vál. elbeszélések. Vál., szerk. Bessenyei György. Bp., 1976)
Egy néma apostol. (Színjátszók Kiskönyvtára. 188. Zörög a kocsi. Három egyfelvonásos. A rendezői utószót Máté Lajos és Sződy Szilárd írta. Bp., 1976)
Ultima ratio. Elbeszélés. (Magyar elbeszélők. 19. század. I–II. köt. Vál., a szöveget gondozta Szalai Anna. Bp., 1976)
Az étlen farkas. Vál. elbeszélések és levelek. Vál., szerk., a szöveget gondozta Ács Margit. (Kiskönyvtár. Bp., 1982)
G. E. levelei Justh Zsigmondhoz. Közreadta és a kísérő tanulmányt írta Hauber Károly. (Studia Litteraria, 1991)
Nemes rozsda. G. E., Petelei István és Bródy Sándor vál. elbeszélései. (Populart Füzetek. 86. Bp., 1994)
Ultima ratio. (A századforduló magyar elbeszélői. Bp., 1994)
Köd. Regény, elbeszélések. Vál., szerk., az utószót írta Ács Margit. (Millenniumi Könyvtár. 97. Bp., 2000)
Kertünk istennel határos. G. E. és Weisz Anna levelezése. 1906–1915. 552 levél. Szerk., a szöveget gondozta Alexa Károly és Pongrácz P. Mária. (Bp., 2001)
Nirvána. – Spleen. Elbeszélések. (A magyar irodalom legszebb novellái. A századforduló. Vál., szerk. Dobos István. Bp., 2006)
Nemes rozsda. Vál. elbeszélések. G. E., Petelei István, Bródy Sándor. (Népszabadság könyvek. A magyar irodalom remekei. Bp., 2007)
Az étlen farkas. Vál. elbeszélések. Az online kiadvány nyomtatott példánya. (Bp., 2011).
Irodalom
Irod.: Halálhír. (Temesvári Hírlap, 1919. máj. 27. és 28.)
G. E. halálához. (Irodalomtörténet, 1934)
Szántó Erzsébet: G. E. Egy. doktori értek. is. (Hódmezővásárhely, 1939)
Reisz Mihály: G. E. Egy. doktori értek. is. (Bp., 1941)
Lovass Gyula: Egy századvégi elbeszélő. (Vigilia, 1942 és külön: Bp., 1942)
Kiss József: G. E. (K. J.: Kortársak nagy írókról. Bp., 1956)
Berzy András: Adalékok G. E. emberi és írói arcképéhez. (Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, 1966)
Zircz Péter: G. E. pályakezdése. – G. E. levelezése. Kiadta Engel Károly. (Borsod-miskolci füzetek. Irodalomtörténet. 2. Miskolc, 1966)
Bódor Sándor: Néhány újabb adat G. E. életrajzához. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1967)
Kelemen János: Felesleges emberek. G. E.: Köd. (Élet és Irodalom, 1969. 35.)
Rónay György: G. E. Anna-levelei. (R. Gy.: Kutatás közben. Bp., 1974)
Bori Imre: G. E. „sötét világa”. (B. I.: Irodalmunk évszázadai. Újvidék, 1975)
Csűrös Miklós: Gozsdu, a drámaíró. (Irodalomtörténet, 1981)
Alexa Károly: „Kertetek egyenesen Istennel határos.” Anna-levelekről. (Mozgó Világ, 1983)
Lőrinczy Huba: Az útvesztés és korszakváltás gyötrelmei. (Elvek és utak. L. H.: Szépségvágy és rezignáció. A századvég epikájáról. Tanulmányok. Bp., 1984)
Eisemann György: Tantalus és a századforduló. (Új Írás, 1989 és E. Gy.: Végidő és katarzis. Bp., 1991)
Radnóti Zsuzsa: A századvég gyermekei. (R. Zs.: Mellékszereplők kora. Magyar drámák a nyolcvanas években. Bp., 1991)
Dobos István: Tárgyias lélekrajzi novella a magyar századfordulón. (Literatura, 1992)
Johan Krisztina: „…és vezetsz engem a szép magasságokra…“ Az átesztétizált élet rajza G. E. Anna-levelek c. művében. Szakdolgozat. (Bp., ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, 1998)
Szajbély Mihály: G. E.: Sámson madara. (Acta Germanica, 1998)
Alexa Károly: Pogány imádságok. Szerelmi regény levelekben a századfordulóról. (Magyar Nemzet, 2000. jan. 29.)
Toma-Demián Nicoletta: G. E. egy kevéssé ismert plakettje. (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 2001)
Alexa Károly: G. E. Az íróról és a levélíróról. – A nők Bermuda-háromszögében. G. E. (A. K.: Quodlibet, 2004)
Hernádi Mária: Pygmalion naplója. Kerttörténet szólétrákon. Kertünk Istennel határos. G. E. és Weisz Anna levelezése. (Műhely, 2004)
Bodnár György: Az artisztikus és lélektani kinagyítás. (B. Gy.: Párbeszéd az idővel. Vál. tanulmányok, esszék, kritikák. Bp., 2009)
Szalay Adrienna: A leírás problematikája. G. E. és August Strindberg. (Irodalmi Szemle, 2009)
Török Lajos: Tantalus árnyékában. G. E.: Tantalus. (Irodalomtörténeti Közlemények, 2010)
Dérczy Péter: Anna örök. G. E. és Weisz Anna. (D. P.: Töredékek a történetről. Tanulmányok, esszék, műelemzések. Miskolc, 2011)
Mórocz Gábor: Zsákmány és melódia. Egy Gozsdu-levél eszmei hátterének felvázolása. (Tiszatáj, 2014)
Bengi László: Az értelmezés ambivalenciája G. E. elbeszéléseiben. (Alföld, 2015).
Irod.: Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. (Bp., 1926)
Magyar színművészeti lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. (Bp., 1929)
Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. (Bp., 1941)
Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. I–III. köt. (Bp., 1963–1965)
Szalay Károly: Humor és szatíra Mikszáth korában. (Bp., 1977)
Bodnár György: A „mese“ lélekvándorlása. A modern magyar elbeszélés születése. (Bp., 1988)
Csiffáry Gabriella: Születtem… Magyar írók önéletrajzai. (Bp., 1999)
Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. (Bp., 2001)
Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. I–III. köt. (Újvidék, 2002)
Imre László–Nagy Miklós–S. Varga Pál: A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig. (Debrecen, 2005).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019
