Szigligeti Ede: Liliomfi
A programalkotó alkotó
„Nemzeti színpadunknak legyen szentelve egész életem, melynek én oly keveset áldozék, s mely nekem eddig is oly sok édeset nyújtott, ennek legyek búvárja.“
(Szigligeti Ede)
Szilvai Tódor professzor úr gyámleányát, Mariskát, unokaöccséhez, Gyulához akarja férjhez adni, aki a család tudta nélkül, Liliomfi néven, Kolozsvárott „színészkedik“. Mariska szintén Kolozsvárott „nevelődik“ Camillánál, ugyanannál a vénkisasszonynál, akinél Liliomfi is szobát bérel. Mariska műkedvelő előadáson kíván fellépni, s a szerepét épp Liliomfi tanítja be neki. A fiatalok természetesen egymásba szeretnek, a cselekményt bonyolítja, hogy Camilla is beleszeret Liliomfiba.
Szilvai professzor épp Kolozsvárra érkezik, hogy hazavigye Mariskát, és hozzáadja unokaöccséhez. Mariska nem kíván hozzámenni Szilvai Gyulához, mert ő Liliomfit szereti, nem sejtve, hogy a két személy ugyanaz. A professzor viszont megtiltja leányának, hogy szóba álljon egy afféle komédiás emberrel, nem sejtve, hogy a két személy ugyanaz. Utóbb, Liliomfi barátja, Szellemfi, eljátssza Liliomfi „szerepét“ a mit sem sejtő nagybácsi előtt, aki nem győz csodálkozni azon, hogy Mariska egy ilyen rút és iszákos embert szeret.
Szilvai professzor úr unokaöccse, Gyuri pincérnek is tartozik, s természetesen neki sem tud fizetni. Liliomfi fizetség helyett megígéri, hogy segít Gyurin, aki a fogadós Kányai uram leányát szereti, ám a kapzsi Kányai egy gazdag pesti német fogadós fiának, Schwartz Adolfnak ígéri Erzsikét. Liliomfi Schwartznak adja ki magát, az előkelő rokonjelöltet Kányai uram maga szolgálja ki. Az „ál-Schwartz“ ócsárolja a korcsmárost, a fogadóját és eldicsekszik számolatlan szeretőjével. Kányai végül is kidobja az ál-Schwartzot.
Szilvai professzor Kolozsvárról hazafelé tartva épp abban a fogadóban száll meg, ahol az előbbi inszinuáció történt. A feldúlt Kányai helyett az új vendégeket „Gyuri pincér“ szolgálja ki, aki szintén Liliomfi. Az ál-pincérben a professzor felismeri unokaöccsét, ám felfedezését csak Kányaival közli, akinek bizalmasan elmondja, hogy „Gyuri pincér“ valójában Gyula, az ő unokaöccse, aki úgy látszik, rangrejtve, pincérként tevékenykedik. A kapzsi vendéglős most már maga sürgeti, hogy „Gyuri“ azonnal házasodjék meg, mert hatalmas hozomány vár rá.
A tévedések tovább bonyolódnak: az „ál-Schwartz“ után a valódi Schwartz Adolfot is kidobják, mert azt hiszik, hogy ő Liliomfi; Mariska viszont úgy tudja, hogy Liliomfi, azaz „Gyuri pincér“, valójában Kányai Erzsit szereti, Mariskát csak hitegeti; Szellemfi, mint Liliomfi, viszont szerelmet vall Camilla kisasszonynak stb. Persze a végén mindenki megtalálja és megkapja a magáét. Csak a hoppon maradt Kányai uram és Camilla kisasszony bosszankodik egy kicsit. Liliomfi pedig Mariska kedvéért még a színészetért is lemond és Szinvai Gyula néven hazatér…
Szathmáry József Eduárdnak hívták, apja a nagyváradi ismert ügyvéd, Szathmáry Elek, előbb papnak, majd ügyvédnek, utóbb mérnöknek szánta: mégsem lett sem ügyvéd, sem pap, sem mérnök, jóllehet néhány évig Pesten „inzsellérkedett“. Mígnem Thalia ősanya – valójában Kotzebue népszerű kortárs szerző Ősanya című műve – el nem csábította.
Szigligeti Ede nevet vette fel 1834-ben, Kisfaludy Sándor Szigliget című regéje után, no meg az után, hogy apja megtiltotta, hogy eredeti nevén „komédiázzon“. Később apja hiába unszolta, hogy vegye vissza a nevét, állhatatosan kitartott új, választott neve és hivatása mellett.
Szigligeti Ede „családneve“ ugyanis programot jelentett, miként Kisfaludy Sándor regéjének első sorai is:
„Volt az idő, hogy a magyar,
Ha külföldre rándula,
És ott jobbat, szebbet látván,
Bár keveset tanula,
Haza térvén szülőföldét
Csak gúnyolá és megveté,
S tettel szóval majmolgatni
Csak szomszédját szereté.“
(Kisfaludy Sándor: Szigliget, 1833)
Szigligeti Ede „családneve“ ugyanis azt is jelentette, hogy szakít a kortárs német drámamagyarításokkal és a magyar történelmi drámák mellett társadalmi vígjátékokat és sajátos magyar műfajú népszínműveket ír. Vígjátékai közül kétségtelenül az 1849. december 21-én bemutatott Liliomfi volt a legsikeresebb; még akkor is, ha egy levert forradalom és szabadságharc után, a cenzúra miatt, a történet főszereplője, „a sokoldalú“ Liliomfi kénytelen feladni lázadását és Mariska kedvéért felhagy a színészmesterséggel.
Szigligeti Edét utóbb többször is megvádolták, hogy bohózatával – egy levert forradalom és szabadságharc után – együttműködik a régi-új rendszerrel: valójában csak az elkeseredettséget akarta egy sírva–vigadó komédiával enyhíteni. A félreértések és helyzetkomikumok, a végletekig kicsavart, mulatságos párbeszédek, a helyenként abszurd, néha frivol jelenetek és a mesteri történetszövés egyetlen célja volt, hogy megnevettesse honfitársait. Szigligeti Ede ugyanis fontosnak tartotta, hogy egy levert forradalom és szabadságharc után, a legreménytelenebb önkény idején is megmaradjon a magyar színpadi nyelv, ezért kompromisszumokra is hajlandó volt.
Több mint száz évvel később, 1954-ben, a forgatókönyvíró, Bacsó Péter és a rendező, Makk Károly (aki különös módon, majdnem azon a napon, december 22-én született, amikor a darab ősbemutatója volt) elkészítette a Liliomfi filmváltozatát. A film alkotói az általános elkeseredettséget és reménytelenséget akarták enyhíteni egy olyan klasszikus vígjátékkal, amelynek szándékosan megváltoztatták a csattanóját. A film – ellentétben az eredeti vígjátékkal – másképpen ért véget. Liliomfi és Mariska, no meg a hűséges jóbarát, Szellemfi, nem adták fel lázadásukat, a szabad életet, a vándorszínészetet választották a várható örökség és a jólét helyet. Bacsó Péter és Makk Károly fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a legreménytelenebb önkény idején is lehetséges a szabadságot választani.
De ez már egy másik kor és egy másik történet.
A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával az 1878. január 19-én elhunyt Szigligeti Edére és legismertebb művére, a Liliomfira emlékezett.
Kék virág a programalkotó alkotó, Szigligeti Ede emlékének.
Az alábbi linkeken olvashatnak Szigligeti Edéről:
A képen az 1954-ben bemutatott film egyik jelenete látható. (Liliomfi: Darvas Iván; Mariska: Krencsey Marianne).
A kép forrása:
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Esszé
Megjelenés: nevpont.hu 2015
