Egyed Béla, székelyvásárhelyi és pókai
orvos, sebész
Született: 1911. június 10. Dés, Szolnok-Doboka vármegye
Meghalt: 1990. július 14. Budapest
Család
Sz: Egyed Béla (†1927) vasúti ellenőr, Kovrig Margit (†1946). Négyen voltak testvérek. Féltestvére: Egyed Zoltán (1894–1947) újságíró. 2. F: 1948-tól Csányi Éva orvos, traumatológus főorvos. Első házasságából született leánya: Egyed Ágnes védőnő és fia: Egyed Béla mérnök; második házasságából született fia: Egyed Zoltán.
Iskola
A besztercei német gimnáziumban éretts. (1929), a kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetemen általános orvosi okl. szerzett (1937), sebész szakorvosi vizsgát tett (1941), az orvostudományok kandidátusa (1968). Az MLEE-n filozófia szakon végzett (1963).
Életút
A kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetemen Sebészeti Klinika gyakornoka (1937–1939), a Marosvásárhelyi Közkórház gyakornoka, klinikai tanársegéde (1939–1941), osztályvezető főorvos-helyettese, egyúttal az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) és a helyi MÁV sebész főorvosa (1941–1944). A II. vh.-ban tábori kórházakban sebészeti osztályvezető főorvos (1944–1945), átállt a Vörös Hadsereghez, ahol hadnagyi rendfokozatban tábori sebész főorvosként szolgált tovább (1945. aug.-ig).
A bp.-i Koltói Anna Baleseti Sebészeti Kórház segédorvosa (1945–1946), alorvosa (1946–1951), a Baleseti Sebészeti Osztály osztályvezető adjunktusa (1951–1952); közben Párizsban ösztöndíjas (1948). Az átszervezések után a Fővárosi Tanács Baleseti Utókezelő Intézete (1952–1960), uo. a Központi Baleseti Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosa (1960–1976). Vietnamban szaktanácsadó (1964). A BOTE c. egy. tanára. Az MTA–TMB önálló aspiránsa (1962–1965).
Baleseti sebészettel foglalkozott, alapvetően új eredményeket ért el a baleseti sérültek, elsősorban a végtagcsonkoltak rehabilitációja, ill. a magyarországi traumatológiai rehabilitáció megszervezése terén.
Elismertség
Az Országos Sebészeti Kollégium tagja, a Sebészeti Tanács főtitkára.
Elismerés
Semmelweis Ignác-díj (1976).
Főbb művei
F. m.: A rák morbiditása és mortalitása Erdélyben. Egy. doktori értek. Román nyelven. (Cluj, 1937)
A korszerű égéskezelés. (Orvosi Hetilap, 1952. 6.)
A korszerű traumatológia elveinek hadisebészeti vonatkozásai. (Katonaorvosi Szemle, 1954)
Az ujjpercek aktív mozgásának biztosítása eszköz segítségével. Kós Rudolffal. (Orvosi Hetilap, 1955. 30.)
A sajkacsont törései és ezen törések szövődményei. Egy. jegyz. (Az Orvostovábbképző Intézet kiadványai. Bp., 1958)
Traumatológia. I–III. köt. A gyógyszerészképző iskola és a gyógytornászképző szakiskola tankönyve. (Bp., 1959; 2. kiad. 1963)
A baleseti sérültek munkarehabilitációjának újabb szempontjai. (Magyar Traumatológia, 1962)
A traumatológiai rehabilitáció elvi és szervezési kérdései Magyarországon. Peer Gyulával. (Orvosi Hetilap, 1963. 15.)
A kéz első sugarának ficama. Sármai Ernővel. (Magyar Traumatológia, 1964)
Véglegesen funkciót vesztett sérültek rehabilitálhatósága. (Munkavédelem, 1965)
Mozgásszervi sérültek rehabilitációja. Kand. értek. (Bp., 1966)
A fantomkezelés elmélete és gyakorlata végtagcsonkoltak rehabilitációjában. Hunfalvy Katalinnal. (Magyar Traumatológia, 1966)
Posttraumás Sudeck-dystrophia kezelése Nerobolil injekcióval. Kazár Györggyel. (Orvosi Hetilap, 1967. 2.)
A műtéttel kezelt térdkalácstörések gyógyulásáról, különös tekintettel a sérültek rehabilitációjára. Többekkel. (Orvosi Hetilap, 1974. 32.)
A traumatológiai rehabilitáció helyzete és feladatai. Hőnig Vilmossal, Kazár Györggyel. (Népegészségügy, 1974)
Combnyaktöröttek szakgondozása. Kazár Györggyel, Manninger Jenővel. (Orvosi Hetilap, 1977. 34.)
Az alkar alsó végének – in loco typico – törései, különös tekintettel a késői állapotra. Többekkel. (Orvosi Hetilap, 1981. 41.)
Mozgásszervi sérültek rehabilitációja. Monográfia és egy. tankönyv. (Bp., 1983).
Irodalom
Irod.: Halálhír. (Magyar Nemzet, 1990. júl. 24.).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
