Kardos László

Született: 1918. november 13. Tótkeresztúr, Vas vármegye
Meghalt: 1980. március 3. Budapest
Temetés: 1980. március 17. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Evangélikus vallású szegényparaszti családból származott. Sz: Kardos János szabósegéd, törpebirtokos, Koltai Mária (1892–1970). Testvére: Kardos János (1912–1980) faszobrász és Kardos Ferenc (1915–1982) fodrász. F: 1. 1945–1948: Kampó Magda. Leánya: Kardos Katalin (1945. dec. 3.) grafikus. 2. 1955-től Pogány Mária (1931–2009) történész, kandidátus.

Iskola

Elemi iskoláit Rákospalotán végezte, az újpesti Könyves Kálmán Reálgimnáziumban éretts. (1937). A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–olasz szakos középiskolai tanári okl. (1942), néprajzból bölcsészdoktori okl. szerzett (1943), a történelem (néprajz) tudományok kandidátusa (1970).

Életút

A Táj- és Népkutató Központ (1938–1939), a Magyarságtudományi Intézet alkalmi munkatársa (1939–1940), alkalmi munkás (újságárus, szerkesztőségi segéd, 1940–1942). A Teleki Pál Tudományos Intézet tud. munkatársa (1942–1944), a Bolyai, ill. a Györffy István Kollégium igazgatója (1942–1948); közben a II. vh.-ban mint „politikailag megbízhatatlan személyt” büntetőszázadba sorolták (1943). A II. vh. után mint Tolna és Baranya vármegyék földosztás- és telepítésügyi kormánybiztosa részt vett a földosztásban (1945). A Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) Nevelési Osztályának vezetője és a NÉKOSZ főtitkára (1946. júl.–1948. júl. 20.). Leváltása után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) tud. osztályvezetője (1948–1950), a Néprajzi Múzeum muzeológusa, a tsz-kutató munkaközösség vezetője (1950–1957) és az Etnológiai Adattár dokumentációs gyűjteményének vezetője is (1953–1954), valamint a Múzeum tud. titkára (1955–1956) és főigazgatója (1956. okt. 5.–1957. júl. 31.), tud. főmunkatársa (1963–1980). A forradalom és szabadságharc alatt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának alapító tagja (1956. okt. 28.–1956. nov.), a bukás után Nagy Imre iratainak külföldre juttatása vádjával letartóztatták (1957. máj. 4.) életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték (1958. aug. 9.; amnesztiával szabadult: 1963; posztumusz rehabilitálták: 1990).

A Parasztfőiskolások Közösségének tagja (1939). A Bolyai István Kollégium vezetőségi tagja (1938–1939), az illegális KMP tagja (1941–1945), a Magyar Parasztszövetség Földmunkás-szakosztályának alapító szervezője és vezetője (1943–1944). Részt vett a szárszói konferencián (1943) és a fegyveres nemzeti ellenállásban (a Magyar Diákok Szabadságfrontja egyik vezetőjeként, 1944–1945). A Magyar–Jugoszláv, a Magyar–Román és a Magyar–Olasz Művelődési Társaság vezetőségi tagja (1945–1948), a Magyar–Szovjet Társaság tagja (1950–1956). A Vasvári Pál Akadémia alapító tagja és igazgatója (1948). Országgyűlési képviselő (Magyar Kommunista Párt, Országos Lista, 1947. aug. 31.–1948. szept. 9.).

Művelődéspolitikusként, a II. vh. után részt vett egy új népi értelmiség felnevelését célzó népi kollégiumi nevelés rendszerének kidolgozásában, a népi kollégiumokkal és egyéb népakadémiákkal kapcsolatos ifjúságpolitikai és nevelésügyi akciók szervezője (1946–1948). Az általa kidolgozott kollégiumi rendszer már 1948-ban a kollégiumok túlzónak vélt autonómiája miatt szembekerült a pártvezetéssel, ezért a Vasvári Pál Akadémia megvalósítására már nem kerülhetett sor (jóllehet igazgatójául kinevezték). Miután leváltották a NÉKOSZ főtitkárságáról a VKM-be helyezték át, alacsonyabb (tudományos osztályvezetői) beosztásba. Mivel elkötelezetten tovább küzdött a népi kollégiumok fennmaradásáért, az MDP Központi Ellenőrző Bizottsága (KEB) szigorúan megrótta (1948. szept. 9-én országgyűlési képviselőségéről is lemondani kényszerült, a parlamentből való „önkéntes távozását” 1948. szept. 16-án hozták nyilvánosságra!). Nagy Imre miniszterelnöksége alatt reformjavaslatot nyújtott be az ifjúsági szervezetek és az ifjúsági mozgalmak megújításáról (Márkus Istvánnal, 1954 őszén). A forradalom idején aktívan bekapcsolódott a közéletbe: szervezte a volt népi kollégisták találkozóit, részt vett a Petőfi Kör munkájában, a NÉKOSZ egyik újjáalapítója (1956. okt.–nov.). A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága nevében fontos szerepet játszott a politikai tárgyalásokban. A minisztériumban a múzeumi, levéltári, könyvtári és tudományos intézeteket felügyelte. Kultúra- és tudományszervezői munkája során jelentős szerepet játszott a levéltár- és múzeumügy új típusú elveinek kidolgozásában, az ezzel kapcsolatos törvényi és rendeleti szabályozás megalkotásában (1949–1950). Kezdeményezte a magyarországi múzeumok egységes rendszerének kidolgozását, a Magyar Tudományos Tanács és az MTA különböző intézeteinek és bizottságainak koordinálását. A politikai tisztogatások során később a minisztériumból is eltávolították (1950). Etnográfusként, a magyar falukutató és szociográfiai hagyományok legjobb folytatójaként elsősorban a jelenkori magyar falu gazdasági, társadalmi, kulturális és etnikai viszonyainak komplex vizsgálatával foglalkozott. Alapvetően új eredményeket ért el a 20. sz.-i népi vallásosság kutatása, jelenkori szerepének feltárása és tisztázása terén. Terepmunkát, kérdőíves felmérést végzett Bakonycsernyén, Tiszaugaron, vizsgálta továbbá a magyarországi nazarénus közösség vallásos népi hagyományait. Részt vett a magyar néprajztudomány távlati terveinek és programjainak összeállításában, a néprajzi intézmények és munkaközösségek megszervezésében. Élete utolsó éveiben érdeklődése ismét a NÉKOSZ története felé fordult: irányította a népi kollégiumok történetére vonatkozó kutatásokat, összegyűjtötte és kiadta a magyarországi népi kollégiumok iratait.

Emlékezet

Budapesten (Ferencváros, IX. kerület Epreserdő utca 32.) élt és tevékenykedett, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). Halála után felesége, Pogány Mária kiadta börtönírásait (1992-ben) és több kéziratban maradt vagy csak részben megjelent néprajzi monográfiáját. A Középiskolák Kollégiumi és Érdekvédelmi Szakmai Szövetsége emlékére Kardos László-díjat alapított (évente a három legjobb középiskolai kollégiumnak ítélik oda; 1990-től). Vasváron róla nevezték el a Kardos László Általános Iskolát (1988-ban). Mellszobrát Vésztőn, a Népi Írók Szoborparkjában avatták fel (Balás Eszter alkotása, 2001. jún. 7-én).

Elismertség

Az MTA Néprajzi Bizottságának tagja (1954–1957). A Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagja (1955–1957). A Múzeumok Nemzetközi Szövetségének tagja (1956).

Elismerés

Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), a Köztársasági Elnök Aranykoszorúja (1948), Vasvári Érdemrend (arany, 1948), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Munka Érdemrend (arany, 1970 és 1975). Kossuth-díj (1948).

Szerkesztés

A Március 15-e c. népi kollégiumi hetilap főszerkesztője és a Valóság c. folyóirat szerkesztőbizottságának tagja (1947–1948). A Néprajzi Értesítő főszerkesztője és az Acta Ethnographica c. folyóirat szerkesztőbizottságának tagja (1956–1957).

Megjelenés: nevpont.hu, 2013