Lóránt Gyula
labdarúgó, edző
1928-ig Lipovics Gyula
Született: 1923. február 6. Kőszeg, Vas vármegye
Meghalt: 1981. május 31. Szaloniki, Görögország
Család
Családja Sárvárról költözött Kőszegre. Sz: Lóránt (Lipovics) Károly rendőrtiszt, rendőr őrmester. Édesapja Merseváton, édesanyja Pusztacsón született. Testvére: Lóránt Károly (1921–1973) és Lóránt Imre (1925–). Kétszer nősült. Első felesége Ibolya, a Nagyváradi AC asszisztense. Nevelt leánya: Lóránt Éva Adrienne (1943. dec. 1.), leánya: Lóránt Eszter (1956. febr. 20.).
Iskola
Elemi iskoláit Kőszegen (1929–1933), középiskoláit a kőszegi bencés gimnáziumban (1933–1938), ill. az 1938-ban megnyílt líceumban (1938–1941) és Szombathelyen végezte (1941–1943), a szombathelyi Horvát Boldizsár Kereskedelmi Középiskolában éretts. (1943). Testnevelő tanára Kőszegen Szabó János, a magyar kosárlabda-válogatott későbbi mestere és Kálmánchey Zoltán, a Pécsi Pedagógiai Főiskola későbbi igazgatója, első edzője, Kőszegen Petrákovics Gyula volt. A kolozsvári egyetem közgazdasági karán tanult (1943–1944), a TFTI-n (1961) és a kölni Sportfőiskolán edzői okl. szerzett (1965).
Életút
Az Önálló Sportszázad tagja (1951–1952), a Központi Tisztiház beosztott versenyző sporttisztje (századosi rangban, 1952–1956). Már versenyző korában, a Műanyag-feldolgozó Szövetkezet (Műtex) vezetője (1954–1958), majd Vácott, később Budapesten (a Sallai Imre utcában) borozót nyitott (1958–1961?). A Kőszegi SE (KSE, 1939–1941), a Szombathelyi FC (SZFC, 1942–1943), a Nagyváradi AC (NAC, 1943–1944), a Nemzeti Vasas (1944. okt.–dec.), a Libertatea Oradea (román, 1945–1946), a Flacare Rosie Arad (román, 1946–1947), a Vasas (1947–1950), a Bp. Honvéd (1951–1955), a Bp. Spartacus (1956), a Váci Vasas (1957–1958) labdarúgója; középhátvéd. Játékosként olimpiai bajnok (1952); vb 2. (1954); a Nemzetek Európa Kupája (NEK; Gerő–Svehla-kupa) győztese (1953); négyszeres magyar bajnok (1943/44, 1952, 1954, 1955); román bajnok (1946/47). 37-szeres magyar válogatott (1948. okt. 24.–1955. máj. 15.); 2-szeres ifjúsági válogatott (1940–1941); a Szent László-kupa győztese (1941/42), 2. (1940/41).
A Bp. Honvéd (1962–1963), az Oroszlányi Bányász (1963 tavasza) és a Debreceni VSC vezetőedzője (1963 ősze). Miután elhagyta az országot az SV Rheydt (NSZK-beli, 1964–1965), az 1. FC Kaiserslautern (NSZK-beli, 1965–1967 és 1969–1971), az MSV Duisburg (NSZK-beli, 1967–1968), az 1. FC Köln (NSZK-beli, 1971–1972), a Kickers Offenbach (NSZK-beli, 1972–1974), az FC Freiburg (1974 ősze), a PAOK Szaloniki (görög, 1974–1976 és 1980–1981), az Eintracht Frankfurt (NSZK-beli, 1976–1977), a Bayern München (NSZK-beli, 1977–1979) és a Schalke 04 (NSZK-beli) vezetőedzője (1979. márc.–dec.). Edzőként görög bajnok (1975/76).
Kőszegen kezdett el sportolni, s 16 évesen már a KSE első csapatában futballozott. Első sikerét a Szent László-kupában (= diákbajnokság) érte el, jóllehet a kupadöntőt a KSE elvesztette, a mérkőzés után Molnár Ignác, a kor neves edzője felfigyelt játékára, s kéthetes ifjúsági edzőtáborba hívta Győrbe, sőt nemsokára az ifjúsági válogatottban is bemutatkozhatott (Split, 1940. dec. 8.: Magyarország–Horvátország: 5:3). Kőszegről Szombathelyre igazolt, ahol az első évben a helyi kereskedelmi iskolával megnyerte a Szent Lászó-kupát, majd nemsokára az SZFC-ben is pályára lépett (az NB II Zrínyi-csoportjában, 1942-ben). A bajnokság végén villámigazolással került Nagyváradra (első bajnoki mérkőzését a Szolnok elleni 5:2-re megnyert mérkőzésen játszotta, 1943. aug. 22-én). Korábban védő posztokon játszott, a NAC-ban általában a jobbösszekötő szerepkörét kapta. A bajnokcsapat feloszlása után (akárcsak a NAC többsége) átlépett a Nemzeti Vasasba, a II. világháború idején az ún. hadibajnokságban szerepelt, az összeomlás után amerikai hadifogságban volt (1945-ben tért vissza Kőszegre). Néhány évig még ismét Nagyváradon és Aradon játszott, 1947-ben a Vasasba igazolt (a Vasasból lett először válogatott: Bukarest: 1948. okt. 24.: Magyarország–Románia 5:2). Néhány hónappal később az ÁVH letartóztatta (Hungária néven túracsapatot szervezett, s külföldre akart szökni – többek között Mészáros Józseffel és Egresi Bélával, 1949. márc. 19-én; kizárták a válogatottból és a Vasasból is!). Kistarcsára internálták (1949. márc. 19.–1949. máj. 17.), Sebes Gusztáv közbenjárására, Kádár János belügyminiszter szabadon engedte (1951. szept.-től a Budapesti Honvéd játékosa, első mérkőzése: 1951. szept. 9.: Budapesti Honvéd–Dorogi Bányász 6:3). 1952-től az aranycsapat meghatározó játékosa: a helsinki olimpia (1952) és a berni vb (1954) valamennyi mérkőzésén pályára lépett, ill. játszott a NEK-döntőben (1953. máj. 17. Róma: Magyarország–Olaszország 3:0), „az évszázad mérkőzésén” (1953. nov. 25. London: Magyarország–Anglia 6:3) és a visszavágón (1954. máj. 23. Budapest: Magyarország–Anglia 7:1). A válogatottban középhátvédként szerepelt, a rendkívül keménységéről elhíresült védőjátékost azonban pályafutásának során egyszer sem állították ki durvaság miatt. A Népsport értékelése szerint posztjának legjobb játékosa (1952, 1953, 1954 és a berni vb-döntőn a vereséget szenvedett magyar válogatott legjobbja). Külföldre távozott (1963. dec. 26-án), Bécsben élt, majd az NSZK-ban telepedett le: a kölni főiskola elvégzése után a Bundesligában helyezkedett el. Közel húsz év alatt kilenc német csapatnál edzősködött, jóllehet bajnoki címet nem szerzett, mégis a Bundesliga legismertebb edzői közé tartozott. Németországban nevéhez fűződött a területvédelem (Raumdeckung) bevezetése.
Emlékezet
Kőszegen született, szülőházán emléktábláját helyezték el (az ún. Sziklai-házon, ma: Belvárosi Panzió, 1997. szept. 13-án). Nevét vette fel Kőszegen a Lóránt Gyula Sporttelep (1996. szept. 14-én, ahol emlékszikláját is elhelyezték), valamint róla nevezték el szintén Kőszegen, a Lóránt Gyula utcát (2004-ben). Budapesten, a Buday László utcában (Országút, II. kerület) és az Orgona utcában (Rózsadomb, II. kerület) élt. Szalonikiben hunyt el: a PAOK Szaloniki–Olimpiakosz Athén görög bajnoki rangadón szívrohamot kapott. A dél-németországi Endingen am Kaiserstuhlban temették el, második felesége, Lóránt Zsófia és leánya kezdeményezte hamvai hazahozatalát: 2011. máj. 13-án a kőszegi temetőben helyezték örök nyugalomra. Emlékére ekkor, a Kőszegi Városi Múzeumban, Lóránt Gyula Emlékkiállítás is nyílt, ill. megrendezték a Lóránt Gyula Utánpótlás Kupát. Életútjáról Peterdi Pál és Somos István írt riportkönyvet (Lóri címmel, 1986-ban).
Elismerés
Kőszeg város díszpolgára (posztumusz, 1998), a Vasi Halhatatlanok Klubja tagja (posztumusz, 1999).
Irodalom
Irod.: Somos István–Peterdi Pál: Lóri. Lóránt Gyula életregénye. Az anyagot gyűjtötte S. I., sajtó alá rend. P. P. (Bp., 1986)
Demjén László: A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban. 1941–1944. (Bp., 1989)
Vasi olimpikonok. (Szombathely, 2001)
Győr Béla–Klész László: Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon. (Bp., 2002)
Margay Sándor–Török Péter: Az évszázad mérkőzése. Magyarország–Anglia 6:3. (Bp., 2003)
Bocsák Miklós: Aranykönyv. (Bp., 2007)
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai lexikon. 1896–2008. (Bp., 2009).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013