Joó Tibor

Született: 1901. augusztus 21. Kolozsvár
Meghalt: 1945. március 1. Budapest

Iskola

A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. (1928), a történetfilozófia tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1939).

Életút

A szegedi Ferenc József Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának könyvtári tisztje (1929–1933), a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára, ill. az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) szakdíjnoka, I. osztályú könyvtári segédőre, majd könyvtárnoka (1933–1945). A Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára (1939–1945).

A két világháború közötti szellemtörténeti irányzat egyik kiemelkedő képviselőjeként elsősorban a magyar nemzeteszme és a magyar történetfilozófia történetével, Böhm Károly (1846–1911) munkásságával foglalkozott. Tudományos pályafutásának kezdetén történetfilozófiai kérdésekkel foglalkozott, kutatásai során jutott el Böhm Károly filozófiai rendszeréig, s ezt a rendszert megpróbálta a magyar történelem sorseseményeire alkalmazni, majd Böhm rendszerén túllépve, azt meghaladva, elsősorban a modern – 19–20. századi – magyar ideológiákat vizsgálta. Böhm munkássága mellett érdeklődése kiterjedt több kortárs filozófus tevékenységére is, majd összeállította az OSZK-ban őrzött magyar nyelvű filozófiai kéziratok bibliográfiáját (1940).

Munkássága kiemelten fontos a két világháború közötti magyarság ideológiatörténetében. Alapvetően új eredményeket ért el a modern eszmék és korszellem ideológiai előzményeinek feltárása, azok magyarországi recepciójának vizsgálata terén. A magyar nemzeteszme (1939) c. munkája a korszak egyik jelentős alapvetése, amely újszerű szintézisét kívánja adni a magyar történelemnek. Joó egész művének alapgondolata, a nemzeteszme, vagyis az, hogy minden nemzetnek más szellemisége van, s a történelem sajátos fejlődéséből lehet megérteni, mi ez az eszme valójában. Véleménye szerint a nemzet eszméje teremti a nemzetet és nem a nemzet teremti a nemzet eszméjét, valamint sem az etnikai hovatartozás, sem a nyelv, sem a kultúra, sem a politika nem teremti a nemzetet; a nemzet egyikkel sem azonosítható, egyikből sem vezethető le. Úgy véli, hogy a faj csak biológiai értelemben határozhat meg bárkit is, a népet a szokások irányítják, a nemzet azonban eszme. A Joó Tibor-i nemzeteszme magja a befogadás fogalmán és gyakorlatán nyugszik. A magyar nemzet eszméje történetileg többször módosult. Az első nagyobb traumát az Árpád-ház kihalása jelentette, amelyet a Szent Korona eszméjével kezeltek: a nemzetet összetartó erejüket átszármaztatták uralmuk szimbólumára, a szent királyok koronájára. S ettől kezdve a korona nemcsak a királyi hatalom szimbóluma, hanem a nemzet egységéé is. „A nemzet a Szent Korona tagjainak egysége.” Az eredeti vagy ősi nemzeteszme véglegesen a reformkori politikai küzdelmekben veszett el, amikor is a nyugati egységesítő nemzeteszme vált általánossá, ez vetett véget a sokféleségen és a soknyelvűségen álló eredeti magyar nemzeteszmének. A magyar nemzet – Joó Tibor szerint – az állandó keveredés nyomán alakult ki. A nemzet egy erkölcsi felelősségvállalás és odafordulás, azaz nem születés kérdése, hanem azzá válás dolga. A magyarság vállalás kérdése. Nem elég magyarrá születni, azzá is kell válni! A nemzet hivatásközösség, amibe nem lehet beleszületni, de belekényszeríteni sem lehet senkit! A korszak másik emblematikus műve A magyar nacionalizmus története (1941) A magyar nemzeteszme folytatásának tekinthető, s a könyvre reflektáló, vitázó, a Magyarságtudomány c. folyóiratban megjelent kisebb-nagyobb írásokból, tanulmányokból gazdagodott monográfiává. Írásában hosszan elemzi a nomád nemzetfogalmat, s az ezzel szemben kialakult középkori univerzalizmust: a Magyar Királyság fénykora egybekapcsolta a pogány karizmát és a keresztény dicsfényt. A már korábban kifejtett első nemzeti traumával, azaz a nemzeti királyi ház kihalásával megkezdődött a hanyatlás korszaka. A 14. századtól Joó Tibor megkülönböztet ún. idegen nacionalizmusokat, amelyekkel szemben kialakul a védekező magyar nacionalizmus: Mátyás korában a védekező nacionalizmusban már tetten éri Joó Tibor az újkori nacionalizmus alapformáit. A török- és a Habsburg-ellenes nemzeti védekező harcok és szabadságharcok idején megszilárdul a magyar nemzeteszme, s ez olyan kohézió lesz, hogy a 18. század végén, amikor a nyelv kerül veszélybe, a nemzeti nyelv védelmére kovácsolódik össze a nemzet. De ez az „új nemzet” azonban már nem képes arra, hogy a betelepített új jövevényeket is megtanítsa a védekező nacionalizmusára, sajnos az új jövevények sokáig idegenek maradnak, vagy a nemzeten belül vagy/és mellett új nemzeteket szerveznek. A kialakuló új nemzet új és ellenséges nacionalizmusokkal találja szembe magát, amelyek jóval később az etnikai és az országhatárokat is szétfeszítik. Joó Tibor azon kevés magyar gondolkodó közé tartozott, aki a történelem tanulságainak ismeretében elismerte és hirdette, hogy minden népnek épp úgy joga van nyelve ápolására, mint bármelyik népnek, éljen bárhol is, bármilyen etnikai és/vagy országhatáron belül. Határozottan elítélte a „faji alapon álló imperializmust”, szerinte van visszatérés az ősi Árpádkori karizmához. Joó Tibor mindkét írása igen nagy szellemi vitát robbantott ki, de maga is kiterjedt publicisztikai munkásságot fejtett ki: nemcsak a nácizmushoz közeledő nacionalizmust és nemzetiszocializmust, ill. a faji alapon álló nemzetet utasította el, de élesen szemben állt Németh László (1901–1975) ún. mélymagyar elméletével is, amely ki akarta zárni a magyarságból a magyarság szellemi összetevőinek igen jelentős részét. Írásainak többségével történetpolitikai célokat fogalmazott meg. Munkái nem hagyományos értelemben vett történeti monográfiák, hanem az esszé és a tudományos szintézis különös keveredései. Mátyás és a magyar történelem más, kiemelkedő személyiségei élettörténetének filozófiai elemzésével, bizonyos történeti folyamatok, pl. a reformáció, a protestantizmus ideológiai jelentőségének és hatásának bemutatásával elsősorban a magyarság jövőbeli feladatait próbálta kijelölni.

Emlékezet

Budapesten (Kelenföld, XI. kerület Bocskai út 49.) élt és tevékenykedett, a főváros ostroma után, egy robbanó légiakna áldozata lett. Az ideiglenesen eltemetett földi maradványait 1947. máj. 10-én, a főváros által felajánlott díszsírhelyen, a Németvölgyi úti Temetőben, a temető felszámolása után a Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Elismertség

A szeged-kolozsvári Bethlen Gábor Kör főtitkára.

Elismerés

Baumgarten-díj (1934, 1940).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013