Zakariás József

Született: 1924. március 5. Budafok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Meghalt: 1971. november 22. Budapest
Temetés: 1971. december 6. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Családja Tolna megyéből, Pincehelyről, ill. Tamásiból származott. Sz: Zakariás József cipészmester, Pongrácz Terézia. Apja a Budafoki Munkás Torna Egylet (BMTE) elnökségi tagja volt. Tízen voltak testvérek, ő volt a hetedik. Testvérei: Zakariás István, Zakariás Imre, Zakariás János, Zakariás Ferenc, Zakariás László; Zakariás Erzsébet, Zakariás Terézia, Zakariás Rózsa, Zakariás Rozália. F: 1947-től Pettenkoffer Gizella, Pettenkoffer József motorversenyző testvére. Fia: Zakariás Tamás (1949–); leánya. Zakariás Ágnes (1953–). 

Iskola

Elemi iskoláit Budafokon végezte, majd a Kábelgyárban volt szerszámkészítő inas. 

Életút

A BMTE (1936–1943), a Kábelgyár SC (1941–1944), a Gamma FC (1944–1945), a Budai Barátság SE (1945), a Budai Munkás SE (1946), a MATEOSZ Munkás SE (1946–1950), a Teherfuvar SE (1950), a Budapesti Előre (1950), a Budapesti Bástya (1951–1953), a Budapesti Vörös Lobogó (1953–1956), az Egyetértés SE labdarúgója (1957–1958); balfedezet.  

Olimpiai bajnok (1952); vb 2. (1954); Európa Kupa-győztes (1953); Közép-európai Kupa-győztes (1955). Magyar bajnok (1951 és 1953), magyar bajnoki 2. (1952, 1954, 1955), bajnoki 4. (1944); magyar kupagyőztes (1952), magyar kupa 3. (1955). 35-szörös magyar válogatott (1947. aug. 20.–1954. júl. 7.), összesen 116 bajnoki mérkőzésen szerepelt (1951–1956). Visszavonulása után az Április 4. Gépgyár (1959), a Szigetszentmiklósi SE edzője (1959–1960) a guineai válogatott szövetségi kapitánya (1961–1967), majd a Medosz Erdért SE edzője (1968–1971). 

Budafokon kezdett el sportolni, Király Tivadar fedezte fel a helyi grundon. Kettős igazolással, a BMTE-ben és a Kábelben is játszott (a Budafokkal amatőr I. osztályú bajnokságot, a Kábellel cégligát nyert, 1943-ban). A cégliga győztese bekerült az NB III-ba, így Zakariás kettős igazolása megszűnt, a Kábelben folytatta labdarúgó pályafutását. Egy évvel később a Gammához szerződött, s az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben (Kalmár Jenő edzősége idején, 1944: Újpest–Gamma 3:2) még a balösszekötő posztján). A Gamma megszűnése után a Budai Barátságban, majd jogutódjaiban játszott: a MATEOSZ-ban Grosics Gyula csapattársaként. Még Gallowich Tibor szövetségi kapitánysága idején mutatkozott be a válogatottban (a Balkán-kupa selejtező mérkőzésén, Albánia ellen, Nagymarosi Mihály fedezetpárjaként; 1947. aug. 20-án: Magyarország–Albánia 3:0). A Budapesti Előre NB I-es kiesése után került az MTK-hoz (akkor épp Budapesti Bástya néven szerepelt, 1951-ben). Bukovi Márton (1903–1985) ötletére az MTK-ban Hidegkuti Nándor ún. hátravont középcsatárt játszott, s a poszt kiszolgálása lett Zakariás igazi feladatköre. Mivel Hidegkutival egy csapatban játszott, kézenfekvő volt Sebes Gusztáv (1906–1986) számára az, hogy Zakariás legyen a balfedezet, jóllehet Lakat Károly vagy később Kovács Imre is gyakran jobb teljesítményt nyújtott nála (egy ideig kísérletezett a Kovács–Bozsik, valamint a Zakariás–Kovács párral is: Kovács mindkét oldalon bevethetőnek bizonyult). Az MTK játszott először 4–2–4-es hadrendben, ill. ebben a hadrendben a magyar válogatott az Olaszország elleni olimpiai nyolcaddöntőben mutatkozott be (1952. júl. 21.: Magyarország–Olaszország 3:0). Zakariás visszahúzódott a három hátvéd közé, a középhátvéd és a balhátvéd közötti területre (= beállós), a minden támadó poszton bevethető Palotás Péter pedig szintén egy sorral hátrább lépett, Bozsik mellé. A Hidegkuti számára kitalált posztot tehát először a válogatottban Palotás játszotta, viszont Zakariásnak mind klubjában, mind a válogatottban kulcsszerep jutott. (Palotás két gólt szerzett az olaszok ellen; Hidegkuti még balszélsőt játszott, nem szerzett gólt!) A helsinki olimpia évében lett végleg Zakariásé a 6-os poszt, s 1952-től 1954-ig, az elvesztett vb-döntőig szinte minden mérkőzésen pályára lépett. Játszott az olimpiai bajnok (1952), az Európa Kupa-győztes (1953) és a vb 2. helyezett (1954) magyar válogatottban, továbbá pályára lépett „az évszázad mérkőzésén” (1953. nov. 25.: Magyarország–Anglia 6:3) és a visszavágón is (1954. máj. 23.: Magyarország–Anglia 7:1).

 

Máig ismeretlen okból ő volt az egyetlen játékosunk, aki a vb-döntő után többé már nem léphetett pályára a magyar válogatottban. Még néhány évig játszott az MTK-ban, ill. az Egyetértésben, majd edzősködött. Tevékenységével a guineai futball egyik megalapítója: távozása után egy évvel a válogatott története során először kijutott egy világversenyre (az 1968-as mexikói olimpiára). Végleges hazaköltözése után az Erdért Vállalatnál helyezkedett el, labdarúgócsapatának edzését is elvállalta. 

Emlékezet

Budafokon, a Damjanich utcában született, később a család átköltözött a Dévényi utcába. Házasságkötése után a Kacsóh Pongrác útra (XIV. kerület) költöztek, majd az Anna utcában laktak. Utolsó lakcíme: I. kerület, Attila utca 2.). Ő volt az Aranycsapat első halottja mellkasi műtét következtében fellépő agyembóliában hunyt el. A Farkasréti Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2014