Szűcs Sándor
etnográfus, író, muzeológus
Született: 1903. október 23. Biharnagybajom, Bihar vármegye
Meghalt: 1982. augusztus 2. Debrecen
Temetés: 1982. augusztus 9. Biharnagybajom
Család
Nagyapja: Szűcs Márton és G. Nemes Sándor. Sz: Szűcs Lajos (†1911) jómódú gazdálkodó, G. Nemes Zsuzsanna. Hatan voltak testvérek, a legidősebb fiú, ifj. Szűcs Lajos elhunyt az I. világháborúban. Testvérei közül: Szűcs Imre (1906–1960) református lelkész. F: Nagy Erzsébet középiskolai tanár.
Iskola
Elemi iskoláit Bajomban, polgári iskoláit Püspökladányban (magánúton) végezte, a debreceni felsőkereskedelmi iskolában tanult tovább (1921–1925); majd Debrecenben ún. különbözeti érettségi vizsgát tett (1926). A debreceni Tisza István Tudományegyetemen történelem–földrajz szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1930).
Életút
A debreceni Tisza István Tudományegyetem Földrajzi Intézete gyakornoka (1932–1934), miután nem tudott az egyetemen maradni, hazatért Bajomba és a családi gazdálkodással foglalkozott (1934–1944). A Magyar Út (1934–1944) és a Magyar Élet munkatársa (1936–1944). A biharnagybajomi Nemzeti Bizottság titkára, elnöke (1944–1945), a bihartordai Bihari Népfőiskola alapító igazgatója (1946–1950). A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója (1952–1963). Az MKP tagja (1944–1948).
A Sárréten, Biharnagybajomban született, a Zöldfa (= Petőfi Sándor) utcában, szülőházát népi műemlékké nyilvánították, s ma is műemléki védelem alatt áll. Apja „okszerű” gazda volt: mintagazdálkodást, gyümölcskertészetet és méhészetet vezetett, gazdasága újításairól naplót vezetett. Anyja „literátus” ember volt, sokat olvasott és különös érdeklődéssel fordult a múlt történeteit elmesélő helyi öregek felé: a családdal kapcsolatos emlékeit is ő mesélte el gyermekkorában fiának. A legenda szerint a család bújtatta a levert szabadságharc után halálra ítélt költőt, Sárosi Gyulát (1816–1881), az Arany trombita szerzőjét. Édesanyja hatására érdeklődése a néprajz, a folklór felé fordult, sikeres különbözeti érettségi vizsgája után beiratkozott a debreceni egyetemre, földrajz–történelem szakra. Önálló néprajzi stúdium akkor még nem volt, Ecsedi István (1885–1936), a Déri Múzeum igazgatója, az egyetem Földrajzi Intézetén belül tanított néprajzot, Milleker Rezső (1887–1945) földrajztudós mellett. Első néprajzi gyűjtőútjára is Ecsedi hívta meg: a hortobágyi hagyományos pásztorélet emlékeit adatolta. Tanári oklevelének megszerzése után nem sikerült az egyetemen maradnia, hazatért, ahol a családi gazdálkodás mellett rengeteg néprajzi gyűjtőutat szervezett, elsősorban a Sárrét mindennapjait fényképezte, rajzolta, meséit, mondáit jegyezte fel. Úti élményeiről rendszeresen beszámolt a „Három föld” (Sárrét, Nagykunság, Hajdúság) lapjaiba, ill. igen sok kisebb tanulmánya és adatközlése jelent meg néprajzi folyóiratokban. A helyi lakosok között „Garabonciás” néven egyre ismertebbé váló, a parasztság mindennapi életét apránként feltáró etnográfus nemsokára kapcsolatba került a népi mozgalom radikális képviselői közül Sinka Istvánnal, valamint Szabó Pállal és a Nadányi Zoltán körül kialakuló irodalmi kör tagjaival. Néprajzi szakmunkáit pedig kiegészítette a parasztság sorskérdéseit elemző publicisztikákkal, továbbá bekapcsolódott a Magyar Út és a Magyar Élet c. lapok szerkesztésébe, részt vett a híres kiskunhalasi közös gyűjtőúton (1939).
Legfőbb tanítómesterének Györffy Istvánt (1884–1939) vallotta, ajánlására részt vett a Táj- és Népkutató Központ – majd annak feloszlatása után – az Országos Táj- és Népkutató Intézet tevékenységében Első ismert műve, A régi Sárrét világa (1942) írásánál Györffy monográfiája, a Nagykunsági krónika példaként állt előtte. Szűcs Sándor munkája – amelyet részben maga illusztrált – alapvető jelentőségű a magyarországi néprajz történetében, rendkívüli sikeréhez nagyban hozzájárult az, hogy a hagyományos tudományos közlésmód helyett az elbeszélést, a színes történetbe foglalt leírást választotta. A mű szerkezetét a hagyományt megszólaltató sárréti öregek, ill. más hagyományőrzők szabadon folyó elbeszéléseihez kötötte. Nagyobb írásai, tanulmányai később is a szépirodalom és a néprajzi szakmunka határán jártak. Gyakran élt életképszerű leírásokkal, sajátos ízes-fordulatos hangulatfestő-hangulatkeltő elemekkel, stílusát páratlan nyelvi gazdagság, bravúros szófűzések, tájnyelvi szóösszetételek jellemzik. Különleges írásaival különös érdemei vannak a sárréti hitvilág kutatásában, a táltosok és a helyi boszorkányhit megrajzolásában, a réti állattartás jellemzőinek bemutatásában. Életművének másik sajátossága, hogy írásai közül nem kevés valójában egymásra épült. Pályafutásának kezdetén igen sok résztanulmányt, adatközlést jelentetett meg, adatközléseiből pedig sok tárcát, publicisztikát közölt. Munkássága későbbi szakaszában nem ritkán visszatért ifjúkori dolgozataihoz, s ezekből a kisebb munkákból nagyobb históriákat, „történeti rajzokat” írt, elhagyva a publicisztika élét, valamint a hivatkozásokat beleszerkesztette az elbeszélés szövetébe. Élete végén jelent meg Régi magyar vízivilág (1977) című összefoglaló műve. A magyar néprajztudomány klasszikus művében a Sárrét fogalmába beleértette a Nagykunságot és a Hajdúságot is. Az egészen kiváló stílusban megírt munka részletesen ismerteti a Sárrét településeit, amelyeket elzárt területeknek tekintett, ahol nagyon sokáig, szinte érintetlenül fennmaradhattak az ősi életmódok. Bemutatta a „rétészkedés”, a pákászat sajátos munkafolyamatait, a különös „rétbeli” históriákat, a szökött katonák, az úri önkénnyel szembeszálló virtuskodó legények világát és a betyárrá válás állomásait.
Emlékezet
Születésének 70. évfordulójára a szolnoki Damjanich János Múzeum emlékkönyvet adott ki (Bajomi krónika címmel, 1973-ban). Debrecenben hunyt el, a biharnagybajomi temetőben nyugszik. Végrendeletében bútorait, személyes tárgyait, könyveit, kéziratait és levelezését a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi Szervezetre, művei kiadási jogát a Magyar Néprajzi Társaságra hagyta (ez utóbbit azzal a kikötéssel, hogy a tiszteletdíjakból összegyűlt pénzből egy-egy pályakezdő etnográfust vagy helytörténész díjazzanak = Szűcs Sándor-díjjal). Hagyatékát a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban helyezték el. Népi emlékké nyilvánított szülőháza falán domborművét helyezték el (Győrffy Sándor alkotása, 1983. okt. 22-én). Róla nevezték el a biharnagybajomi Szűcs Sándor Művelődési Házat (1987-ben). Püspökladányban utca viseli nevét. Az utóbbi években az Alföld Könyvek sorozatában újra megjelennek legfontosabb írásai (Örsi Zsolt gondozásában, 2002-től).
Elismertség
A Magyar Néprajzi Társaság tagja, t. tagja.
Elismerés
Györffy István-emlékérem (1973).
Főbb művei
F. m.: Táltosok és boszorkányok a Nagy-Sárréten. (Ethnographia, 1936)
Hogyan utaztak a régi sárrétiek? (Püspökladány és Vidéke, 1937)
Néprajzi vonatkozások Bihar vármegyében. (Bihar vármegye. Szerk. Nadányi Zoltán. Bp., 1938)
Vadfogás és halászat a régi Nagy-Sárréten. (Püspökladány és Vidéke, 1938)
A vén Madar, a tudományos számadó. – Régi sárréti mendemondák. (Püspökladány és Vidéke, 1939)
Egy kunsági verbunkos huszár. – Hagyományok Egres Kis Lajosról. (Nagykunsági Lapok, 1939)
A sárkány a sárréti nép hiedelmében. (Ethnographia, 1940)
A nevezetes Tibuc csárda. – A sárréti kotu. – Milyen tél volt a Sárréten? – Az elrepült gulya. (Nagykunsági Lapok, 1940)
Javasok a Nagy-Sárréten. (Ethnographia, 1941)
Ecsegi pásztorhagyományok. (Túrkevei Hírlap, 1941)
A régi Sárrét világa. Egy kihalt világ néprajza. Monográfia. (Bolyai Könyvek. Bp., 1942)
Sárréti játszóvers egy régi betyárról. (Ethnographia, 1942)
Simon Józsi, Bocskoros Tóni és a többiek. – Beszélgetés a régi magyar pusztai életről. (Magyar Út, 1942)
Téli látogatás egy tanyán. (Nagykunsági Lapok, 1942)
Farkasküldők. (Kis Újság, 1942. ápr. 9.)
A sárréti nádház és élete. (Néprajzi Értesítő, 1943; és A Néprajzi Múzeum Füzetei. 8. Bp., 1943)
Adatok az alföldi táltosok ismeretéhez. (Ethnographia, 1943)
Kincsásók. – Bódizsné históriája. (Nagykunsági Lapok, 1943)
Régi ólak tűzhelyénél. – Emlékezések, öreg írások legényes tréfákról. – Amikor még bőven volt szalonna. (Magyar Út, 1943)
Nagyerejű András históriája. (Kis Újság, 1943. aug. 15.)
Adatok Csuba Ferenc táltosról. (Ethnographia, 1944)
Obsitos históriák. (Nagykunsági Lapok, 1944)
Bujdosó honvédek. (Kis Újság, 1944. márc. 12.)
Az „égbenyúló fa” a sárréti néphitben. (Ethnographia, 1945)
Pusztai krónika. Monográfia. (Bp., 1946)
Sárréti pákásztemetkezések. (Ethnographia, 1948)
Farkasfogas juhászok. (Kis Újság, 1949. jan. 4.)
A puszta hegedűse. (Kis Újság, 1949. jún. 21.)
Időért viaskodó táltosok. (Ethnographia, 1951)
Ludas Matyi cimborái. A Nagykunság és környéke néprajzának haladó hagyományaiból. (Jászkunság, 1954; és Jászkunsági Füzetek. 1. Szolnok, 1954)
Régi nagykun pásztorszállások. (Jászkunság, 1954)
Amikor még szérűn nyomtattak. (Új Úton, 1954. aug. 1.)
A híres Gyökeres András furcsa bojtárfogadása. (Új Úton, 1954. okt. 31.)
A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum. (Magyar Múzeumok, 1955)
Bojtárpróba. (Új Úton, 1955. márc. 20.)
Háry János bajtársai. Verbunkos és obsitos történetek a Nagykunságból. (Jászkunság, 1956; és Jászkunsági Füzetek. 3. Szolnok, 1956)
Józsa Gyuri úri múlatsága. (Új Úton, 1956. jan. 8.)
Pusztai szabadok. Rajzok a régi Alföld életéből. Ill. Csikós Tóth András. (Bp., 1957)
Emlékezés az utolsó lápi emberre. (Kelet-Magyarország, 1957)
Békési históriák. (A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai. 6. Gyula, 1959)
A Morgó csárda mondája. (Szolnoki Híradó, 1960. márc. 4.)
Éjféli szekerezők Ecseg-pusztán. (Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának tízedik évfordulójára. Szerk. Györffy Lajos. Túrkeve, 1961)
Szól a duda, verbuválnak. Verbunkos és obsitos históriák a néphagyományban. A bevezető tanulmányt Varga János írta. (Bp., 1962)
A Sárrét múltjából. (Sárréti írások. I. Néprajzi és helytörténeti antológia. Szerk. Miklya Jenő. Szeghalom, 1965)
Népi legendák Csokonairól. (Alföld, 1965)
A putricsárda meg a vendégei. (Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának tízedik évfordulójára. Szerk. Györffy Lajos. Túrkeve, 1971)
Sárréti emberek. Elbeszélés. (Kortárs, 1971)
Emlékezés egy vándorhegedűsre. (Múzeumi Kurír, 1971)
A pákász, vagy „nádlaci.” (Hajdú-Bihari Napló, 1971. jan. 31.)
Az utolsó hajdú-bihari históriásról. (Múzeumi Kurír, 1972)
A verbunkos Egres Kis Kövesden. (Mezőkövesd város monográfiája. Szerk. Sándor István és Sárközi Zoltán. Mezőkövesd, 1973)
Bolyongó „táltos” egy ladányi tanyán. (Múzeumi Kurír, 1973)
A sárréti jeles fákról szóló népi emlékezések. (Alföld, 1973; és Sárréti Írások. II. Néprajzi és helytörténeti antológia. Szerk. Miklya Jenő. Szeghalom, 1977)
A ladányi torony tetejébe… Hortobágyi és sárréti népdalok. Bencze Lászlóné gyűjtését közreadja Sz. S. (Püspökladány, 1974; 2. kiad. 1982)
A sámánizmus emléke a nagykunsági népi orvoslásban. (Alföld, 1975)
Régi történetek a Szamos mellől, az Ecsedi lápról. (Csengeri Krónika. Néprajzi és helytörténeti antológia Molnár József 70. születésnapjára. Szerk. Dankó Imre. Csenger, 1975)
Régi magyar vízivilág. Monográfia. (Bp., 1977)
Szivárványos az ég alja… Bihari népdalok. Bencze Lászlóné gyűjtését közreadja és a kísérő tanulmányt írta Sz. S. (Bihari dolgozatok. 4. Berettyóújfalu, 1977; 2. kiad. 1982)
Tudományos disputa. Tanulmányok, visszaemlékezések. Szerk. Filadelfi Mihály. Bibliofil kiadvány. (Új Auróra Füzetek. 8. Békéscsaba, 1980)
Tájak, emberek, történetek. (Alföld, 1978)
Forog az idő. Történetek. (Alföld, 1980)
Falvak a nádasok közt. (Magyar Vízgazdálkodás, 1981)
Madárkereső királyfiak. Sárréti mesék. Ill. Keresztes Dóra. (Bp., 1984)
Életem a Sárrét. Visszaemlékezések. Szerk., a bevezető tanulmányt és az utószót írta Miklya Jenő. (A Sárréti Múzeum Baráti Köre Bibliofil Füzetei. Szeghalom, 1987)
A régi Sárrét világa. Sajtó alá rend., a kísérő tanulmányt írta Dankó Éva. (2. kiad. Bp., 1992; 3. kiad. Debrecen, 1999)
A ványai juhbehajtás és más históriák. Rajzok a régi Sárrét életéből. Vál., szerk. Hajdú József, az életrajzot írta Balassa Iván. (Ványai Helyismereti Füzetek. 2. Dévaványa, 1997)
Békési históriák. – Ludas Matyi és cimborái. (A puszta, 1998)
Sárréti, kunsági híres pásztorok. – Egy öreg bojtár legendája. (Túrkevei kalendárium. 2000. Túrkeve, 1999)
A régi Alföld. Tanulmányok. Vál., szerk. Örsi Zsolt. (Alföld Könyvek. 1. Karcag–Túrkeve, 2002)
Feljegyzések. Tájak, emberek, történetek. Vál., szerk. Örsi Zsolt. (Alföld Könyvek. 3. Karcag–Túrkeve, 2003)
Pusztai krónika. Szerk. Örsi Zsolt. (Alföld Könyvek. 4. 2. kiad. Karcag–Túrkeve, 2004)
Egy futóbetyár históriája. Szerk. Kocsis Csaba. (Bihari Füzetek. 22. Bp., 2004)
Alföldi utakon. Úti jegyzetek. Vál., szerk. Örsi Zsolt. (Alföld Könyvek. 6. Karcag–Túrkeve, 2006)
Alföldi históriák. Vál., szerk. Örsi Zsolt. (Alföld Könyvek. 8. Karcag–Túrkeve, 2008)
írásai a Debreceni Szemlében: A gyékény feldolgozása és eszközei a Bihar megyei Sárréten. (1933)
Biharnagybajom határának régi vízrajza és a község kialakulása. (1934)
Szerep a világ vége. – Lóhátas legények és ijesztők a sárréti lakodalmakban. (1935)
Sárréti javasok. – Nádvágás a bihari Nagy-Sárréten. – Falucsúfoló mondások a Sárrét környékéről. (1936)
A nagysárréti juhászat. (1937)
A Nagy-Sárrét régi disznótartása. (1940)
Sárréti pásztorszállások a múlt évszázadban. (1944)
írásai a Tiszaföldvár és Vidéke c. lapban: Régi híres sárréti csárdák. – A sárréti darvászok. (1935)
A nádi betyárok. – A csökmői sárkány és egyéb régi mendemondák. – A réti juhászat. – Kenyeres Bálint az őszben. Népi elbeszélés. (1936)
Madarászat a régi Nagy-Sárréten. – Betyárok, pandúrok és egyéb hírességek. – Az 1863. évi nagy ínség a Sárréten. – A híres kacagány. (1937).
Irodalom
Irod.: Vargha László: Sz. S.: A régi Sárrét világa. (Diárium, 1942)
Szabadfalvi József: Sz. S.: Ludas Matyi cimborái. (Alföld, 1955)
Szíjgyártó László: Sz. S.: Pusztai szabadok. (Irodalomtörténet, 1958)
Szilágyi Miklós: Sz. S.: Szól a duda, verbuválnak. (Alföld, 1962)
Péter László: Sz. S. köszöntése. Sz. S. fontosabb műveinek jegyzékével. (Ethnographia, 1963)
Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Fábián Gyula: Vallomás Sz. S. könyvéről. (Kortárs, 1970)
Molnár Balázs: Sz. S.: Betyárok, pandúrok és egyéb hírességek. (Ethnographia, 1971)
Balassa Iván: Sz. S., az etnográfus. – Sz. S. irodalmi munkássága. (Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv, 1973)
Bajomi Krónika. Néprajzi és helytörténeti antológia Sz. S. 70. évfordulójára. Szerk. Dankó Imre. (Biharnagybajom, 1973; Alföld Könyvek. 7. 2. kiad. Karcag–Túrkeve, 2007)
Cs. Nagy Ibolya: Három föld népének krónikása. Sz. S. (Alföld, 1973)
Bellon Tibor: Beszélgetés a „templomnyi időt megért ház” lakójával. (Bihari Múzeum Évkönyve. I. Berettyóújfalu, 1976)
Illés Jenő: A Sárrét krónikása – Sz. S. (Filmvilág, 1976)
Balassa Iván: A 75 éves Sz. S. üdvözlése. (Honismeret, 1978)
Timaffy László: Sz. S.: Régi magyar vízivilág. (Honismeret, 1978)
Péter Imre: Egy élet a Sárrétért. Sz. S. emlékezete. (Bihari Múzeum Évkönyve. III. Berettyóújfalu, 1982)
Cs. Nagy Ibolya: Sz. S. (Alföld, 1982)
Molnár Balázs: Sz. S. (Honismeret, 1982)
Molnár József: Sz. S. (Szabolcs-Szatmári Szemle, 1982)
Kaposvári Gyula: Sz. S.-ra emlékezünk. (Jászkunság, 1982)
Selmeczy-Kovács Attila: Sz. S. (Néprajzi Hírek, 1982)
Dankó Imre: Sz. S. (Múzeumi Kurír, 1982)
Sz. S., a Sárrét régi vízivilágának fáradhatatlan kutatója és írója. (Magyar Vízgazdálkodás, 1982)
Molnár Zoltán: Sz. S. halálára. (Élet és Irodalom, 1982. 34.)
Antalffy Gyula: Az utolsó tanú. Emlékezés Sz. S.-ra. (Magyar Nemzet, 1982. 225.)
Dankó Imre: Elhunyt Sz. S. (Hajdú-Bihari Napló, 1982. aug. 5.)
Bellon Tibor: Sz. S. (Békési Élet, 1983)
Sz. S. (Ethnographia, 1983)
Morvay Péter: Sz. S. Molnár Lászlóhoz írt leveleiből. (Honismeret, 1983)
Dankó Imre: Sz. S. élete és munkássága. (Múzeumi Kurír, 1983)
Dankó Éva: Sz. S. élete és munkássága. (Folklór és Etnográfia. 18. Debrecen, 1984)
Jeney Lajos: Sz. S. életrajzához. (Honismeret, 1995)
Matyikó Sebestyén József: Sz. S. néhány levele. (Múzeumi Kurír, 1996)
Balassa Iván: Sz. S., az etnográfus. (A puszta, 1999)
Nagy Molnár Miklós–Vajda Mária: Sz. S. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)
A puszta utolsó krónikása. Sz. S. A kiadást gondozta, szerk. Örsi Julianna. (Alföldi Könyvtéka. 1. Túrkeve, 2003; 2. kiad. Túrkeve, 2012)
Sz. S. és Dorogi Márton barátsága. Emlékülés Sz. S. halálának 30. évfordulója alkalmából, Püspökladányban, 2012. júl. 3-án. A kiadványt szerk. Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona. Az előszót Tóth Albert írta. CD-melléklettel. (Kisújszállás, 2012)
Csoma Zsigmond: Sz. S. és munkásságának időszerűsége. (Honismeret, 2012)
Örsi Julianna: Szűcs Sándor, a „Háromföld” tudósa. (Honismeret, 2013).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2014
