Reményik Sándor
költő, szerkesztő
Született: 1890. augusztus 30. Kolozsvár
Meghalt: 1941. október 24. Kolozsvár
Temetés: 1941. október 26. Kolozsvár
Temetési hely: Házsongárd
Család
Régi evangélikus családból származott. Felmenői között volt – többek között – Pákh Mihály (1795–1858) evangélikus püspök és Pákh Albert (1823–1867) író. Nagyapja: Reményik Lajos vaskereskedő. Sz: Reményik Károly építész, Bretz Mária. Testvére: Imre Kálmánné Reményik Sarolta.
Iskola
A kolozsvári Református Kollégiumban éretts. (1908), tanulmányai idején a Gyulai Pál Önképzőkör tagja. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Jogi Karán tanult (1908–1912), utolsó szigorlatát azonban betegsége miatt nem tette le, oklevelet nem szerzett.
Életút
Kolozsvári lapok külső munkatársa (1910-től), az Erdélyi Szemle segédszerkesztője, belmunkatársa (1918–1921), a Pásztortűz főszerkesztője (1921–1941). Az Erdélyi Helikon alapító tagja (1926-tól).
A két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik legjelentősebb alakja az ún. helikoni triász tagja (Áprily Lajossal és Tompa Lászlóval).
Kolozsvárott élt és tevékenykedett, a Református Kollégiumban osztályfőnöke (a később vele rokonságba került) Imre Sándor, osztálytársa Makkai Sándor és Indig Ottó voltak, a kolozsvári egyetemen Böhm Károly, Márki Sándor, Navratil Ákos és Somló Bódog előadásait hallgatta (Somló Bódog halálára később verset is írt). Nyári iskolai szüneteit gyakran töltötte Dobsinán; később, első prózai írása is a Dobsina és Vidéke c. lapban (1914), utóbb első verse, a Herczegh Ferenc szerkesztette Új Időkben jelent meg (1916). Már első versei a vallásos érzés és a természetszeretet mély megnyilvánulásai. Az egyedüllétet kedvelő diák a természetben menedéket, barátot és ihletőt látott, a vallás pedig megnyugvást és vigaszt nyújtott a sokat betegeskedő, szorongó fiatalember számára. Első kötete, a Fagyöngyök (1918) Vajda János (1827–1897) és Reviczky Gyula (1855–1889) hatását mutató, jellegzetes századvégi, szimbolikus versek, élesen szembenállva a hazafias költészet akkor divatos harsányságával és a romantika epigonizmusával. Melankolikus, vívódó poétának indult, akinek humanizmusa elborzadt a Nagy Háború és a forradalmak kegyetlenkedésétől. Humanista istenhite elutasított minden erőszakot és tiltakozott minden „emberboldogító“ szándék ellen: a forradalmak szerinte láncot törve új láncot kovácsoltak. Az ember megváltoztatása Isten műve és feladata. Csak az eszmék és a vallási hit alázatában megtisztult emberi lélek képes a közösség nagy válságaiban másokat szolgálni, de csak akkor, ha önmaga is átment egy megtisztulási folyamaton.
A trianoni országvesztés döntően befolyásolta későbbi sorsát: Erdély Romániához csatolása, a „széttépett haza“ jelent meg műveiben. Imre Sándor tanácsára, Végvári álnéven kiadott, kéziratos formában terjedt versei (Segítsetek!, 1919; Végvári versek, 1921 és Mindhalálig, 1921) és egyéb írásai rendkívül népszerűek voltak. Reményik Sándor elsőnek adott hírt az erdélyi magyarság tragikus sorsáról, közösségi fájdalmáról, tehetetlen indulatáról és kilátástalannak tűnő küzdelméről szülőföldjéért. Verseinek váratlan és ismeretlen közéleti robbanása feltűnően hasonlított Gyóni Géza (1884–1917) przemysli versei sorsához. „Végvári“ versei, akárcsak Gyóni háborúellenes költeményei sok millió ember érzését tolmácsolták, az erdélyi sors új együttérzést, nemzeti fájdalmat fejezett ki, amely mélyen áthatotta a magyar közösségeket. A Végvári versek a széthulló magyarság, a kiszolgáltatott nemzeti sors szülte kétségbeesés és indulat, a helyzetet elfogadni nem képes düh versei. Az erdélyi sors és a magyarság tragédiája későbbi köteteiben is gyakran felbukkant. Megélte Transsylvania elsüllyedését, de Atlantisz harangjai nem szűntek meg, ha el is némultak, időről-időre elváltozott és kifinomult hangon mégis csak megszólaltak (Atlantisz harangoz, 1925).
Tájleíró versei, az erdélyi patriotizmus hagyományos formái, transzcendentális üzenetei. Természeti képei mindig összefonódtak a magyarság iránt érzett hűséggel és vallásos élményeivel. Reményik Sándor a Kárpátok vonulatának hegyóriásai között a teremtő Isten alkotómunkájával találkozott nap mint nap. A Vadvizek zúgása (1921) c. kötet a Radnai havasokban, Borbereken található kicsiny üdülőhelyen írt tájverseit gyűjtötte össze. A havasok, fenyők, vadvizek, a romlatlan őstermészet emberen túli vagy emberfeletti szikla- és hóvilága a transzcendens létezés metaforája. – A Végvári versek indulata után a kisebbségi magyar sors kérdéseivel és pragmatikus megoldásaival foglalkozott, az erdélyi magyarság lassú pusztulásával szemben a közösségi küldetéstudat cselekvésre ösztönző ellenállását hirdette meg. Az 1920-as évektől meghatározó szerepet játszott az erdélyi magyar irodalom szervezésében, a Pásztortűz c. irodalmi lap megalapítója, s a névadás Reményik Sándor programját is körvonalazta: a pásztor nem álmodozik, hanem virraszt és őrködik. Őrzi a gondjaira bízott nyájat, és ha orzó fenyegeti – felkel és elzavarja azt. Az orzó és az őrző, akárcsak a rom és az orom ellentétpárok még több versében is feltűntek, mint a magyarsággal kapcsolatos fontos szimbólumok. Ekkor született verseiben (Egy eszme indul, 1925) és írásaiban gyakran megállapította, hogy az erdélyi magyarságnak az anyanemzettől eltérő, kollektív lelkülete van, s ez a kollektív mentalitás elsősorban a hagyományos európai humanizmus értékeire és a kisebbségi humánum eszmeiségére épül. A kisebbségi helyzet ugyanakkor egy sajátos műhely, ahol érvényesül egy kelet-közép-európai nemzeti kiegyezés eszménye. Élete végéig Reményik Sándor egy lelki magyarság megteremtéséért küzdött. Legtöbbet idézett verse a Templom és iskola (1925-ben írta, de csak a Romon virág c., 1935-ben megjelent kötetében jelent meg!) a romániai önkényuralmak idején tkp. kisebbségi himnuszként is működött. A templom és az iskola az erdélyi magyarság szimbólumai, a nemzeti fennmaradás intézményei, ezekért küzdött egy európai humanista eszmény jegyében.
Még megélhette, hogy szülővárosa, Kolozsvár visszatért a magyar állam közösségébe. Kétségtelen, hogy a maga sorsvállaló eszközeivel ezért harcolt, ám utolsó versei kevés lelkesedést mutattak a sorsfordító események iránt. Megérezte, hogy ez a jótékony történelmi fordulat nem lehet végleges, és ezért az „országkiigazításért“ iszonyú nagy árat kell fizetni. Nem adta át magát történelmi eufóriának, utolsó (szabad)verseiben (Korszerűtlen versek, 1941) magyar végzetről, újabb nemzeti tragédiákról, a világháború magyar áldozatairól és egyfajta új magyar apokalipszis eljöveteléről vizionált. Humanizmusa semmilyen közösséget nem vállalhatott a fasizmussal, a náci barbársággal, ezen eszmék kiszolgálóival, öltözzenek bármilyen nemzeti színbe is. Magányos költő maradt egy magányossá váló és reménységét vesztett kicsiny nemzet lantosa.
Emlékezet
Ötvenedik születésnapján tematikus számmal köszöntötte a nagybeteg költőt a Pásztortűz (1940. dec.), alig egy év múlva Kolozsvárott elhunyt, a Házsongárdi Temetőben nyugszik. Sírja sok évig zarándokhelye lett az erdélyi íróknak. A Végvári versekről elsők között Kosztolányi Dezső számolt be a Nyugatban (még nem ismerte, hogy kit rejt az álnév, 1920-ban). Későbbi munkáiról rendszeresen közöltek kritikát a magyar irodalom legnevesebb képviselői (Áprily Lajos, Babits Mihály, Németh László stb.). Első monográfusa Jancsó Elemér volt (az Erdélyi Füzetek nyitó kötetében, halála után egy évvel, 1942-ben).
Miként hírnevét, utóéletét is a Végvári versek határozták meg. A II. világháború után a munkásságával kapcsolatos gyanakvás és előítélet miatt évtizedekig nem írták le nevét, nem közölték verseit magyar és erdélyi irodalmi lapok. Legismertebb művei nyugat-európai és amerikai magyar antológiákban bukkantak fel, majd az 1970-es évek végétől egyházi lapok adták közre egy-egy ismeretlen vagy elfelejtett versét. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya Imre Mária – a költő rokona – szerkesztésében 1981-ben jelentette meg válogatott istenes verseit, valójában azonban csak a rendszerváltás után fedezték fel munkásságát az irodalmat kedvelők.
Összes verseit legutóbb Dávid Gyula adta ki, s az ő gondozásában jelentek meg kisprózai írásai is. Több tanulmányt szentelt munkásságának Pomogáts Béla (az 1990-es évektől), első nagyobb monográfiát Váradi Péter Pál írt róla (2014-ben), Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezését Liktor Katalin gyűjtötte össze (szintén 2014-ben).
Kolozsvárott, a Toldalagi–Korda palotában született, emléktáblája a palota Minorita utcai falán látható (2010. szept.-től). Valójában születésén kívül nem sok köze volt a Minorita utcai házhoz, édesapja – neves építész – néhány évvel később felépítette kolozsvár óvári családi házukat a Szentlélek utcában (közel Mátyás király szülőházához). Élete végéig ebben a házban élt, kivéve a nyári hónapokat; akkor a Donát úti tornyos villában tevékenykedett. A súlyos betegséggel küszködő költőt élete végén Nagyváradon kezelték, ilyenkor rendszerint Némethy Gyula pápai prelátus vendégeként a kanonoksoron lakott. Radnaborberek, a Radnai havasok alatt, az Ünőkő lábánál fekvő kicsiny bányásztelepülés. Reményik Sándor 1921-ben itt töltötte vakációját (ekkor írta meg Vadvizek zúgása c. kötetét). A költő emlékét a kistelepülés templomának falán márványtábla őrzi. Az óradnai Magyar Ház 1999-ben vette fel Reményik Sándor nevét, s a költő tiszteletére, minden évben, Reményik Sándor-megemlékezéseket tartanak. Legismertebb portréit Nagy István (1926), Zsögödi Nagy Imre (1938) és Takács Zoltán (1942) festményei, Gy. Szabó Béla fametszetei (1940) örökítették meg. Gy. Szabóval lelki barátság is összekötötte, verset is írt hozzá. Szobra a Kolozsvári Evangélikus Püspökség udvarán látható (Vágó Béla szobrászművész alkotása, 2000-től). Magyarország első Reményik-szobrát Kaposvárott állították fel (a Klebelsberg Középiskolai Kollégium udvarán, 2007-ben). A róla elnevezett kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány halála emléknapján Reményik Sándor-díjat alapított (2000-ben; az emlékplakett Gergely István erdélyi szobrászművész alkotása). Az alsógödi MÁV-állomáson Reményik Sándor-emlékpadot állítottak fel (2008?-ban). A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) emlékkiállítást rendezett tiszteletére (Dávid Gyula és Egyed Emese szerkesztésében, 2004. dec. 17.–2005. máj. 15.).
Elismertség
A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja.
Elismerés
Baumgarten-díj (1934 és 1941), Corvin-lánc (1940), az MTA nagydíja (1941), Magyar Örökség Díj (posztumusz, 2002).
Főbb művei
F. m.: Fagyöngyök. Versek. (Kolozsvár, 1918)
Segítsetek! Hangok a végekről. – Zu Hilfe! Stimmen aus der siebenbürgischen Grenzmark. Versek. 1918–1919. Végvári álnéven. (Magyarország Területi Épségének Ligája kiadványa. 1–2. kiad. Bp., 1919)
Mindhalálig. Versek. Végvári álnéven. (Kolozsvár, 1919)
Csak így… Versek. 1918–1920. (Kolozsvár, 1920)
Vadvizek zúgása. Versek. Radnaborberek, 1921. jún.–júl. (Kolozsvár, 1921)
A műhelyből. Versek. (Bp., 1924)
Egy eszme indul. Versek. (Az Út kiadványa. Kolozsvár, 1925)
Atlantisz harangoz. Versek. (A Napkelet Könyvtára 8. Bp., 1925)
Gondolatok a költészetről. Tanulmány. (Arad, 1926)
Két fény között. Versek. Bibliofil kiadás is. Ill. Bánffy Miklós. (Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. Cluj–Kolozsvár, 1927)
Fagyöngyök. – Csak így… – Vadvizek zúgása. – Rilke-fordítások. R. S. összegyűjtött versei és műfordításai. (Cluj–Kolozsvár, 1927)
Szemben az örökméccsel. Versek. (Bp., 1932)
Kenyér helyett. Versek. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványa. Bp., 1932)
Romon virág. Összegyűjtött költemények. 1924–1934. Bibliofil kiadás is. (Az Erdélyi Szépmíves Céh 10 éves jubileumára kiadott díszkiadás. Kolozsvár, 1935; 2. kiad. Bp., 1936)
Magasfeszültség. Versek. Bibliofil, számozott kiadás is. (Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. Kolozsvár, 1940)
Egészen. Hátrahagyott versek. (Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. Kolozsvár, 1942)
R. S. összes versei. I–II. köt. Védőborítóval, kiadói papírborítóban.(Bp., 1943)
R. S. verseiből. (A magyar könyvbarátok kiskönyvei. 6. Buenos Aires, 1953)
Eredj, ha tudsz! R. S. versei. (Köln, 1958)
R. S. versei. (A Kaláka Kiadóvállalat Kiadványai. Szépirodalom. 5. Lyndhurst, New Jersey, 1976)
Jelt ád az Isten. R. S. istenes versei. A költő portréjával, a fametszet Gy. Szabó Béla munkája. Szerk. Imre Mária. (A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya kiadványa. Bp., 1981)
Az építész fia. R. S. versei. Vál., szerk. Kántor Lajos. (Romániai magyar írók. Bukarest, 1983)
Erdélyi március. Vál. versek. – Álmodsz-e róla? Kiadatlan versek és levélszemelvények. Szerk., az összeállítást gondozta Imre László, Imre Mária és Sövényháziné Sándor Judit. (Orpheusz Könyvek. Bp., 1990)
Isten közelében. R. S. istenes versei. Vál. Imre Mária, a bevezető tanulmányt Koren Emil írta. (Bp., 1991)
R. S. válogatott versei. Vál., szerk. Szilágyi N. Zsuzsa. Sík Sándor bevezetőjével. (Remekírók diákkönyvtára. Kolozsvár, 1996)
R. S. összes versei. Hasonmás kiad. (A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya kiadványa. Bp., 1997; 2. kiad. 1999)
Álomhalász. R. S. húsz verse Szilágyi N. Zsuzsa válogatásában. A versek ihlette 16 fametszet Simon Györgyi munkája. (Kolozsvár, 1998)
R. S. válogatott versei. Vál., az utószót írta Görömbei András. (A magyar költészet kincsestára. Bp., 2000)
R. S. összes versei. I–II. köt. (Bp., 2000)
Hátrahagyott versek. Sajtó alá rend. Dávid Gyula. (Kolozsvár, 2002)
R. S. összes verse. I–II. köt. Sajtó alá rend. Dávid Gyula. (Kolozsvár–Bp., 2005; 2. kiad. 2007; 3. kiad. 2012)
Csendes csodák. Egy lángot adok, ápold, add tovább! R. S. vál. versei. Vál., szerk. Varga Lászlóné. (Hétköznapi kereszténység. Bp., 2005; 5. felújított kiad. 2012)
Csonkatornyok. R. S. vál. versei. Vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. (Szeged, 2006)
Havasi feszület. R. S. vál. versei. Vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. (Szeged, 2006)
Kézszorítás. Írók, művek, viták. 1918–1941. R. S. esszéi és tanulmányai. Sajtó alá rend, a kísérő tanulmányt írta. Dávid Gyula. (Bp., 2007)
Vércsöppek a hóban. R. S. rövidprózai írásai. 1914–1919. Áprily Lajos A megváltó vers c. tanulmányával. Sajtó alá rend. Dávid Gyula. Az illusztrációkat Gy. Szabó Béla fametszeteiből vál. Unipan Helga. (Kolozsvár, 2009)
Sóhaj a mindenségért. R. S. vál. versei. Vál. Szilágyi N. Zsuzsa. Az illusztrációkat Gy. Szabó Béla fametszeteiből vál. Unipan Helga. (Kolozsvár, 2009)
Benéz a havas. R. S. versei. Vál. és szerk. Hantz Lám Irén. (Kolozsvár, 2011)
ford.: Rainer Maria Rilke versei. Ford. R. S. (Cluj–Kolozsvár, 1919)
szerk.: Sándor Judit: Én csak szívemet adhatom. Az előszót írta. (Cluj-Kolozsvár, 1936).
Irodalom
Irod.: Kosztolányi Dezső: Végvári versei. (Nyugat, 1920)
Muraközy Gyula: R. S.: Egy eszme indul. (Theologiai Szemle, 1925)
Rédey Tivadar: R. S. lírája. (Napkelet, 1925)
Rédey Tivadar: R. S.: Atlantisz harangoz. (Napkelet, 1926)
Rass Károly: R. S. (Erdélyi Tudományos Füzetek. 1. Kolozsvár, 1926)
Németh László: R. S. (Protestáns Szemle, 1927)
Zsigmond Ferenc: R. S.: Gondolatok a költészetről. – Farkas Gyula: R. S.: Két fény között. (Napkelet, 1927)
Szondy György: R. S. újabb versei. (Debreceni Szemle, 1927)
Erdélyi lexikon. Szerk. Osváth Kálmán. (Oradea–Nagyvárad, 1928)
Alszeghy Zsolt: R. S. (Debreceni Szemle, 1928)
Juhász Géza: R. S. (Napkelet, 1930)
Bartha József: R. S.: Szemben az örök méccsel. (Katholikus Szemle, 1930)
Áprily Lajos: R. S. vallásos versei. (Napkelet, 1933)
R. S. (Erdélyi csillagok. Arcok Erdély szellemi életéből. Kolozsvár, 1935)
Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Bp., 1937)
Hankiss János: Romon virág. R. S. versei. (Debreceni Szemle, 1937)
Keresztény magyar közéleti almanach. III. köt. Erdély. (Bp., 1940)
Babits Mihály: Erdélyi költő. (Nyugat, 1940)
Jancsó Elemér: R. S: élete és költészete. Kismonográfia. (Erdélyi Füzetek. 1. Kolozsvár, 1942)
Sándor Judit: Amint vagyok. Virágok R. S. sírjára. Versek. Ravasz László bevezetőjével. (Kolozsvár, 1942)
Sáfrán Györgyi: R. S. sorsvállaló magánya. (Délvidéki Szemle, 1942)
Kristóf György: R. S. (Erdélyi Tudományos Füzetek. 173. Kolozsvár, 1944)
Horváth Miklós: R. S. költészete. (Katholikus Szemle, 1944)
R. S. halálának évfordulója. (Jöjjetek. Keresztyén havi lap, 1951)
Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Ódor László: A romániai magyar irodalom a két világháború között és R. S. Egy. doktori értek. (Bp., 1970?)
Imre Mária: R. S. ismeretlen versei. (Confessio, 1979)
Imre László: R. S. utolsó korszaka. Fejezetek a magyar humanista, antifasiszta költészet történetéből. (Irodalomtörténet, 1980 és külön: Bp., 1980)
Áprily Lajos: R. S. vallásos versei. (Á. L.: Álom egy könyvtárról. Á. L. írásai. Vál., szerk. Ugrin Aranka. Bp., 1981)
Felméri Albert: R. S., a diák. (Confessio, 1981)
Várdy-Huszár Ágnes: Trianon in Transylvanian Hungarian Literature. Sándor Reményik‘s „Végvári poems”. (Pittsburgh, 1985)
Csép Ibolya: Két testvértelen, büszke lélek. R S. és Áprily Lajos baráti és költői kapcsolatáról kiadatlan levelezésük alapján. (Napjaink, 1987)
R. S. (Erdélyi csillagok. Romániai magyar írók antológiája. Vál., az utószót írta Czine Mihály. Bp., 1988)
R. S. emlékösszeállítás. (Diakónia, 1990)
R. S. és Lám Béla leveleiből. (Korunk, 1990)
Pomogáts Béla: R. S. száz éve. (Nyelvünk és Kultúránk, 1990)
Vita Zsigmond: R. S. versei. (Látó, 1990)
Vasadi Sándor: R. S. verseiről. (Magyar Napló, 1990. 43.)
Dobay Pál: Erdőköltészet: R. S. (Erdészeti Lapok, 1991)
Vita Zsigmond: R. S. emlékei édesanyjáról. (Diakonia, 1991)
R. S. kórrajzi iratai 1941-ből. Közreadta és a bevezető tanulmányt írta Mózes Huba. (Szivárvány [Chicago], 1992)
Friedrich Károly: R. S. (Keresztyén Igazság, 1992. 13.)
Láng Gusztáv: R. S. (Látó, 1993)
Lőrincz József: R. S., Erdély költőfejedelme. (Székely Útkereső [folyóirat], 1993)
Kozocsa Sándor Géza: R. S. munkássága. – Karádi Zsolt: Áprily Lajos és R. S. levelezése és irodalmi barátsága. (Feltáratlan értékek a magyar irodalomban. Az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézete 1993. nov. 25–26-i tudományos konferenciájának előadásai. Szerk. Császtvay Tünde és Szabó B. István. Bp., 1994)
R. S.-emlékkönyv. Szerk. Kisgyörgy Réka. Ill. Sipos László. (Kolozsvár, 1998)
Bathó Gabriella: Babits Mihály és R. S. levelezéséből. (Levél, író, irodalom. A levélirodalom történetéről és elméletéről. Szerk. Kiczenko Judit és Thimár Attila. Piliscsaba, 2000)
Pomogáts Béla: Az Evangéliumtól az Apokalipszisig. (Nyelvünk és Kultúránk, 2000)
Gróh Gáspár: R. S. 110 éve. (Magyar Szemle, 2000)
Bertha Zoltán: Isten közelében. R. S. vallásos lírájáról. (Confessio, 2000)
Deres Péter: Az önző harmónia. Gondolatok R. S. vallásos verseiről. (Kálvinista Szemle, 2000)
Dobay Péter: R. S., aki erdészköltő is volt. (Erdészeti Lapok, 2001)
Makkai Sándor: R. S., Erdély nagy költője. (Confessio, 2001)
Evangélikus arcképcsarnok. Szerk. Tóth-Szöllős Mihály. (Bp., 2002)
Tüskés Tibor: R. S. és Pécs. (Pécsi Szemle, 2002)
Dávid Gyula: R. S. kiadatlan verseiből. (Látó, 2002)
Pomogáts Béla: Lélekforma és identitás. R. S. természeti lírája. (Tiszatáj, 2003)
Tüskés Tibor: R. S. és a Vigilia. (Vigilia, 2003)
Győri L. János: R. S.-emléknapok. (Református Tiszántúl, 2003)
Félig élt élet. Olosz Lajos és R. S. levelezése. 1912–1940. Vál., sajtó alá rend. Kis Olosz Klára. (Kolozsvár, 2003)
Dávid Gyula: R. S. három arca. (D. Gy.: Írók, művek, műhelyek Erdélyben. Csíkszereda, 2003)
Spannraft Marcellina: Egy R. S.-vers margójára. („…még onnét is eljutni túlra…“ Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Szerk. Dér Csilla, Hattyár Helga és Ladányi Mária. Bp., 2004)
Pomogáts Béla: R. S. és a „skizma-pör.“ (Látó, 2004)
Pomogáts Béla: Az erdélyi költő. A Reményik-kultusz felívelése és megtörése. (Irodalmi Szemle, 2004)
„Ahogy lehet.“ R. S.-emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum Kamaratermében. (Irodalmi Múzeum, 2004)
Pomogáts Béla: Végvári versek. (Tiszatáj, 2005)
A lámpagyújtogató. R. S. élete képekben és versben. Összeáll. Hantz Lám Irén. (Kolozsvár, 2007)
Lehet, mert kell. R. S. emlékezete. Vál., szerk., összeáll. Dávid Gyula. (Emlékezet. Bp., 2007)
Kántor Lajos: R. S. – a mítosz és az erdélyi valóság. Reményik és utókora. Kismonográfia. (Csíkszereda, 2007)
Fekete Károly: Néhány dokumentum Makkai Sándor és R. S. barátságának történetéből. (Várad [folyóirat], 2008)
Barlay Ö. Szabolcs: „Magunkba le.“ Kismonográfia. (Világnézeti Figyelő. 7. Székesfehérvár, 2009)
Mózes Huba: Hős testvérem az igében. R. S: Dsida Jenőről. (Kortárs, 2009)
Flórián Tibor: R. S. emlékezete. (Mikes International, 2010)
Pomogáts Béla: R. S. és a Petőfi-kultusz. (Forrás, 2010)
Pomogáts Béla: Egy eszme indul. R. S. arcképéhez. Tanulmányok. (Bp., 2011)
Borián Elréd: R. S. és Tihany. Az Örök Tihany és az Emlékezés a tihanyi mólóra poétikai megközelítése. (Heggyel az ég egybemosódik. Ünnepi kötet Korzenszky Richárd 70. születésnapjára. Tihany, 2011)
Pomogáts Béla: R. S. és Ady Endre. (Kortárs, 2011)
Pomogáts Béla: R. S. és Babits Mihály. (Tiszatáj, 2011)
Beöthy Ildikó: Látomások. R. S. Prózában írt ismeretlen köteményei. (Mercurius, 2011; angolul: Sándor Reményik‘s Unknown Poems in Prose. Bulletin, 2011)
Zászkaliczky Pál, id.: R. S. – a lélek költője. (Keresztyén Igazság, 2011)
Farkas Gábor: Evangéliumi ihletettségű identitástudat R. S. versvilágában. (Lét- és önértelmezés a Biblia tükrében. A Budapesten, 2012. nov. 9-én rendezett konferencia szerkesztett anyaga. Előadások. Szerk. Nagy Márton Károly, Pafkó Tamás és Páli-Nagy Veronika. Bp., 2012)
Zászkaliczky Pál, id.: A „Kedves Reményik Úr!“-tól a „Kedves Testvérem!“-ig. Túrmezei Erzsébet és R. S. barátsága. (Ancilla domini. Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv. Szerk. Kőháti Dorottya Éva. Bp., 2012)
Mózes Huba: Két költő. Babits Mihály és R. S. (Miskolci Keresztény Szemle, 2012)
Barlay Ö. Szabolcs: R. S. (A költészet teológiája. Székesfehérvár, 2012)
Farkas Gábor: Nemzeti és vallási identitástudat R. S. költészetében. (Magyar Napló, 2012. 10.)
Láng Gusztáv: Jegyzetek R. S: költészetéről. (Székelyföld [folyóirat], 2013)
Rokon álmok álmodója. Áprily Lajos és R. S. levelezése. 1920–1941. Sajtó alá rend. Liktor Katalin. (Kolozsvár–Bp., 2014)
Váradi Péter Pál: Az erdélyi költő. R. S. kismonográfia. (Veszprém, 2014).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2018
