A tejipar 1957-ben az Élelmezésügyi Minisztérium (ÉM) alá tartozott, azon belül az ÉM Tejipari Igazgatósága irányította. A tejbegyűjtés gyűjtőállomásokon, hűtőtelepeken és a tehenészetek tejházaiban történt. Az országban 1957-ben 3453 tejgyűjtőhely volt, a 3275 közigazgatási helységből 84,7%-ban volt gyűjtőhely (a nagyobb településeken természetesen több volt, pl. Hódmezővásárhelyen 15, Tamásiban 17 működött). Ahol nem működött tejgyűjtőhely, ott tanyasi begyűjtők dolgoztak. A tej mennyiségének gyors megmérésére, a víztartalom megállapítására a tejgyűjtőhelyeken 1957-ben már bevezették a bilaktométert. Miután a bilaktométerrel megmérték a tejmintákat, a tejet átvételi tartályokba öntötték, és a gyűjtőtelepeken kitöltötték a tejátvételi jegyzőkönyvet.

Az átvételi helyektől a tejet a feldolgozó üzemekbe szállították. A tej 58%-a tejtankokba került, amelyekből szivattyúval emelték át a tejet a vasúti tartálykocsikba. A tej 25%-át 25 literes kannákban, gépkocsikkal szállították el a tejüzemekbe. A fennmaradó mennyiséget közvetlenül szállították el a feldolgozó üzemekbe. Az országban 1957-ben 96 tejgyár, ill. tejüzem és 4 központi sajttároló működött. A legtöbb tejüzem pasztőröző berendezésen kívül vajgyártó és túrókészítő üzemrésszel is rendelkezett. Budapest két legnagyobb üzeme a Kelenföldi és az Erzsébetvárosi Tejipari Vállalat naponta 220–240 tonna tejet vett át.

A tejüzemekből került a tej az elárusító helyekre. A budapesti tejipari vállalatok 1957-ben naponta 3111 helyen árultak tejet. Nagy-Budapest tejellátása közel sem volt kielégítő. A Nádor utcában 10, a közeli Váci utcában 5 helyen árusítottak tejet. A XVII. kerületi Pesti úton azonban csak 4 helyen lehetett vásárolni tejet, jóllehet a Pesti út kétszer olyan hosszú volt mint a Váci utca. A tejboltokon kívül ekkor nyíltak meg az első tejivók és tejcsárdák, ahol újdonságként a vásárlók nem csak fizettek, hanem fogyaszthattak is. Nagy sikert arattak az első mozgó tejbüfék is. Tejet még kis mértékben kávézókban és kifőzésekben is lehetett kapni. A boltok nagy része tejfiók volt, vagyis csak tejet árusítottak benne. Néhány üzletben azonban cukrot és pékárut is lehetett vásárolni, így azok átmenetet képeztek a tejboltok és az élelmiszerboltok, ill. vidéken a vegyesboltok között. A boltok 90%-ában semmiféle hűtőszekrényt sem helyeztek el, így csak rövid ideig és csak kis mennyiséget lehetett tárolni bennük. Még a nagyobb boltok választéka is meglehetősen alacsony volt. Igen ritka volt az a nagyobb élelmiszerbolt, ahol mind a három féle, a 2,2%, a 2,7% és a 3%-os zsírtartalmú tejet is árusították. A tejet keskeny nyakú palackokban hozták forgalomba, 1957-től már megjelentek az első, 2 deciliteres papírdobozok is.

Az első segélycsomagokból ismerte meg a magyar lakosság 1957-ben a (cukrozott) kondenzált tejet és az első tejporokat. Az ÉM Tejipari Igazgatósága felméréséből kiderült, hogy a lakosság 45%-a egyáltalán nem ismerte a kondenzált tejet. A kondenzált tejet ugyanis dobozos formában, használati utasítás nélkül hozták forgalomba, így a lakosság nagy része nem ismerte az újdonság felhasználási módját. Az első tejporok fél kilós kiszerelésben jelentek meg. A fogyasztás azonban nem igényelt ekkora mennyiséget. A tejpor hosszabb állás után megcsomósodott, ezért is nehezen terjedt el a használata.

Állandó panaszok érkeztek továbbá a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézetbe (KERMI) a tej minőségére. Az ÉM ezért megbízta a KERMI-t, hogy 1957 májusa és 1958 októbere között rendszeresen ellenőrizze a kannatej minőségét. A tej minőségromlása már a tejgyűjtőhelyeken megkezdődött. A gyűjtők 96,5%-a nem rendelkezett hűtőkompresszorral, 93,2%-ában nem volt tejszivattyú, 73,8%-ában nem volt vízmelegítő. A tej hűtése jégvermekkel történt, de ez is csak a gyűjtők 29,2%-ában fordult elő. A tejgyűjtőhelyek csupán 61,8%-ában volt villanyáram. A keletkezett szennyvíz elvezetése sem megoldott. A gyűjtőhelyek 30%-ában a szennyvíz közvetlenül a szabadba folyt, 45%-ában a szennyvizet folyóvízbe vezették el, a többi esetben emésztőkbe terelték. A KERMI szakemberei továbbá megállapították, hogy amíg a gyűjtőhelyekről a feldolgozó üzemig érkezett a tej, addig részben, vagy egészében megsavanyodott. Ez utólagos ún. tompítást igényelt, amihez szódabikarbonátot használtak, ettől a tej viszont jellegzetes szódás ízű lett. Az 1957-es nyári tejminták 60%-a árulkodott tompításról. A tejüzemekben sokszor a pasztőrözésre tisztátalanul nyert, szakszerűtlenül kezelt, vagy befülledt tej került. A tej ilyenkor istállótrágya szagú lett. A minták 3%-a hamisításról tanúskodott. Hamisításra, vagyis a tej vizezésére a tisztán felfogott esővizet is felhasználták! Fokozta még a tej alacsony színvonalát a kannák nem megfelelő tisztasága. A kiskereskedelmi vállalatok a tejeskannák öblítését sokszor egyáltalán nem végezték el. A kannákra ráragadt a másnapos tejmaradék, amely így a legelemibb higiéniai követelményeknek sem felelt meg. A Köjál is állandóan felhívta a tejipari vállalatok figyelmét a kannák súlyos szennyezettségére. A nagy tejgyárak a minőség emelésére kannamosó-versenyeket rendeztek, és külön kannamosó-műszakokat iktattak be emelt bérezéssel.

A tapasztalatok alapján az ÉM Tejipari Igazgatósága elrendelte, hogy 1958. május 1-jétől savanyodott tejet fogyasztási tejként forgalomba hozni tilos. Az ilyen tejeket savcsökkentő eljárással vagy szerekkel kezelni szintén tilos. A jelentés megállapította, hogy a jelenleg használt alumínium kannazárak nem felelnek meg a követelményeknek. A tejeskannák biztonságos zárására a minisztérium valamennyi tejüzemnek meghirdette a tejipari újítási versenyt. A minisztérium ugyanakkor támogatta az újfajta tejipari cikkek elterjedését. Elhatározták, hogy étel- és italkóstolóval egybekötött kondenzált tej és tejpor ismertető napokat rendeznek.

Irodalom:

Bíró Oszkár: A budapesti tejellátás problémái. Élelmezési Ipar, 1958. 6–7.;

Csiszár Vilmos: Tej és tejtermékek egészségügyi vizsgálata a piacon. Tejipar, 1956. 3.;

Horváth Imréné: A városi lakosság tejporból és kondenzált tejből várható keresletének megállapítása. Élelmezési Ipar, 1959. 10.;

Szűcs Márton: A kannatej minőségének alakulása 1957–1958-ban. Tejipar, 1959. 1.;

Tyitov, G.: A Magyar Népköztársaság tejipara. Tejipar, 1956. 1.