Két fiatal lord ült egyszer együtt egy étteremben, ahol hosszú ideig kellett várni a rendelésükre. Unalomból az egyik felemelt egy dugót a padlóról és a másikhoz dobta, amely művelethez egy szivardoboztetőt használt. A másik lord sem volt rest, rögtön a saját szivardobozával válaszolt. Megszületett egy új sportág, amelyet a dugók ide-oda kattanásáról ‚ping-pongnak‘ neveztek.

 

Minden sportágnak természetesen megvan a maga legendája, az azonban tény, hogy a modern sportélet, a modern labdajátékok szülőhazája Anglia. A 19. század 80-as–90-es éveiben már igen fejlett sportkultúra bontakozott ki a szigetországban. Különösen az ütős labdajátékok, s mindenek előtt a lawn-tenisz (az asztalitenisztől eltérő, gyepen űzött játékot nevezte így a korabeli szóhasználat!), a krikett, a krokett, a golf és a rakett voltak a legnépszerűbb sportágak, ezek a labdajátékok azonban elsősorban a legfelső körök exkluzív tagjai számára válhattak elérhetővé.

 

A középpolgárság is igyekezett lemásolni az előkelő körök, az arisztokrácia kedves játékait. A legexkluzívabb klubokból kiszorult polgárság az elmúlt századelőn új sportimitációkat talált fel. Igyekezett a legnépszerűbb sportágak kicsinyített változataival a legfelsőbb körök magatartásmintáit elsajátítani. A viselkedésminták új sportágak megszületéséhez vezettek, amelyek közül kétségtelen a ping-pong futotta be a legnagyobb karriert.

 

Alábbi rövid tanulmányomban megpróbálom nyomon követni az asztalitenisz sportág magyarországi elterjedését egészen 1905-ig, az első bajnokság évéig. A dolgozat második részében a hazai sportsajtó – meglepően korai – angliai adatai alapján vázolom a játék 20. század eleji történetét, a sportággá válás legfontosabb mérföldköveit.

 

Ki volt Edward Shires?

 

Mechlovits Zoltán, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) később hatszoros világbajnok asztaliteniszezője 1925-ben, a sportágat az első világháború után újjászervező Hitelbank sportlapjában, a Hitelsportban röviden megírta a magyarországi asztaliteniszsport történetét. Mechlovits ismeretei szerint egy Bécsből áttelepült angol műszerész, Edward Shires mutatta be a sportágat 1902-ben. Shires az MTK labdarúgója volt, évekig játszott Budapesten, ezt megelőzően pedig Bécsben futballozott, ahol „asztalitenisz-bajnok” is volt. Shires kezdeményezését a MAFC (pontosabban akkor még Műegyetemi Football Club, MFC) karolta fel, így a műegyetemisták tekinthetők a sportág hazai úttörőinek.

 

Mechlovits írása a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) első szabályaival külön füzetben is megjelent, adatát pedig a következő években mind Pécsi Dani, mind Jacobi Roland könyvében átvette. A szinte egy időben megjelent három könyv nyomán a modern sportágtörténeti művek, továbbá a Magyar sport kézikönyve is ezt az első, 1902. évi adatot szerepelteti.

 

Nézzük meg közelebbről ki is volt Edward Shires, és mennyiben valós ez az 1902. évi első magyarországi asztalitenisz-adat?

 

Shires kétségtelen, hogy az évszázad elején Bécsben letelepedett angol futballista volt. Nem tudni, hogy mikor és hogyan került a császárvárosba, de valószínű, hogy azonos az 1901. április 8-án az első osztrák válogatottban szereplő Shires-szal (1901. április 8.: Ausztria–Svájc 4:0). Az első adatunk róla tehát 1901. A következő évben Shires már asztalitenisz-versenyeken szerepelt, méghozzá olyannyira jól, hogy megnyerte Bécs város 1902. évi bajnokságát. Bajnoki címét egy évvel később, 1903-ban is megismételte, ám a korabeli lapok, amelyek feltűnően gyakran foglalkoztak ezzel az új „szobasporttal”, nem tudnak az 1902. évi sportági ősbemutatóról! Sőt, a szintén Mechlovits által 1904-re datált első versenynek sincs nyoma sem a Nemzeti Sportban, sem a Herkulesben, sem a Sport-Világban, sem más korabeli lapban! Shires legközelebb csak 1905-ben szerepelt a hazai sportsajtóban. Ebben az évben „igazolta le” az MTK, s a bajnoki harmadik helyezett labdarúgócsapatban kilencszer játszott, három gólt szerzett. Ugyanebben az évben a Műegyetemi Football Club megrendezte a világon az első országos bajnokságot, amelyen az MTK-t Shires képviselte, ám az angol nem ért el helyezést. (A második fordulóban kikapott a házigazda Tolnaytól).

 

Mechlovits Zoltán szerint Shires „kezdeményezését” a M(A)FC karolta fel, s az egyesület budapesti Rákóczi úti helyiségében volt a főváros első pingpongterme. Valóban feltűnő, hogy a 20. század elején milyen sokan pingpongoztak a műegyetemistáknál. Az MTK 1913. évi első évkönyve azonban nem tud az 1902. évi ősbemutatóról. Az évkönyv szerint Magyarországon először a József Műegyetem hallgatói foglalkoztak a ping-ponggal, az 1903–1904-es években. Az MTK-ban egyedül Shires asztaliteniszezett ekkor, de ő „annyira izoláltan állott, hogy benne a Magyar Testgyakorlók Körének e sportága képviselőjét és meghonosítóját nem tekinthetjük!”

 

Tehát maga az MTK szögezte le, még 1913-ban, hogy Edward Shires nem lehetett sportágalapító. Utólag nagyon nehéz rekonstruálni a történteket. Az biztos, hogy az MTK-ban Shires játszott először, s az is biztos, hogy nem ő asztaliteniszezett először Magyarországon. Az viszont felettébb különös, hogy Mechlovits – aki szintén az MTK-ban játszott, igaz néhány évvel később – az 1913. évi évkönyv után tizenkét évvel azt állította, hogy Shires a sportágalapító! De ha nem az angol futballista az első, akkor vajon ki és mikor „ping-pongozott” először Magyarországon, és hol volt az első asztalitenisz-verseny?

 

Kertész János és a MAC

 

 

Lovcsányi Jenő, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) teniszcsapatának edzője és a Nemzeti Sport tudósítója 1941-ben Szováta-fürdőre utazott, hogy interjút készítsen egy helyi „remetével.” Radványi Antal földrajztudós évtizedek óta Szováta-fürdőn élt, és számos szakcikket írt a Földrajzi Közleményekbe és az Erdészeti Lapokba. Radványi fiatal korában a Magyar Atlétikai Clubban (MAC) atletizált, evezett és – asztaliteniszezett! Állítása szerint a MAC 1901-ben a Margit-szigeten rendezte az első asztalitenisz-háziversenyt, s ő ezen a versenyen elindult, sőt meg is nyerte azt. Ismereteink szerint Radványi Antal az első magyarországi asztalitenisz-verseny győztese. Radványi szerint már 1901-ben pingpongoztak a MAC-ban, ez körülbelül két évvel korábbi, mint az MTK évkönyve szerinti 1903-as adat és egy évvel előbbi az 1902-es állítólagos Shires-féle „bemutatónál.” A MAC szerepe mindenképpen meglepő, de nem mond ellent az 1903-as adatnak sem.

 

A Műegyetemi Football Club és a Magyar Athletikai Club is alapító tagjai az 1901-ben létrejött Magyar Labdarúgók Szövetségének (MLSZ). Az MFC és a MAC között igen szoros kapcsolat alakult ki. Már az 1900-as évben, egy évvel az MLSZ megalakulása előtt több barátságos mérkőzést vívott a két klub, s zömmel az MFC győzött. A legelső bajnokságban a MAC a II. osztályba, az MFC pedig az I. osztályba kapott besorolást. Az MLSZ úgy rendelkezett, hogy egy játékos egy I. osztályú és egy II. osztályú csapatot erősíthet. A műegyetemisták nagy része pedig a II. osztályú MAC-ban is futballozott!

 

Az első labdarúgó-bajnokság éve megegyezik a Radványi Antal által említett első asztalitenisz-verseny évével. Ha 1901-ben már pingpongoztak a MAC-ban, akkor nyilván a MAC-ban futballozó műegyetemisták itt ismerkedhettek meg ezzel az új játékkal. A labdarúgás és az asztalitenisz összefüggését jelzi az is, hogy Edward Shires is labdarúgó volt. A MAC labdarúgói pedig pingpongoztak is. Erre bizonyíték az, hogy a MAC már 1903-ban országos versenyt rendezett, s a „hendikepversenyben” Vangel Gyula, a klub később válogatott labdarúgója győzött a szintén labdarúgó MAC-ista Bayer Jenő előtt!

 

Ezek után már csak az a kérdés, hogy az új labdajátékot ki és mikor ismertette meg a Magyar Athletikai Clubbal?

 

Az 1901. évben még nem létezett a később oly jelentős sportlap, a Nemzeti Sport. Ugyanebben az évben viszont új sporthetilap indult, a Sportkedvelő. A Sportkedvelő fejléce és a sportági rovatok teljes egészében megegyeztek a későbbi Nemzeti Sporttal. A lap szerkesztői is szinte kivétel nélkül ugyanazok a majdani Nemzeti Sport munkatársaival. A lap felelős szerkesztője Stankovits Szilárd, a vívórovat vezetője Nagy Béla, a lawn-tenisz-rovat vezetője Kertész János, valamennyien a MAC tagjai voltak. A lap első számában a szerkesztők kijelentették, hogy valamennyi sportággal foglalkozni kívánnak, de mindenek előtt az új labdajátékokat karolják fel. A Sportkedvelőt nevezhetjük a Nemzeti Sport rövid életű elődjének, a MAC – kiegészítve a BEAC-os Speidl Zoltánnal – lapalapítási kísérletének. (A MAC később a Nemzeti Sportot hivatalos lapjává nevezte ki!).

 

A lap valóban minden labdajátékkal foglalkozott: lawn-tenisszel, futballal, de itt jelent meg az első híradás a „gyephockeyról”, a lovaspólóról és a „ping-pongról” is! A pingpongról szóló cikket Kertész János, a Sportkedvelő teniszrovatának vezetője, a MAC teniszosztályának előadója, a Magyar Országos Lawn Tenisz Szövetség későbbi főtitkára írta. Kertész János édesapja, a kor egyik legismertebb sportkereskedője, Kertész Tódor volt. Kertész Tódor már a MAC 1900. évi jelentéseiben pingpong-felszereléseket kínált! A családnak kiterjedt angliai kapcsolatai voltak, Kertész Tódor üzletét a Slazenger, az Ayres és a Wright & Ditson cégek gyártmányainak fő lerakataként hirdette. Kertész János is gyakran járt Angliában, s elsősorban angliai lawn-tenisz-versenyekről tudósította a különböző sportlapokat. Feltehetően a két Kertész egyik angliai útjuk során ismerkedtek meg az új játékkal, s a minden új iránt fogékony Kertész Tódor azonnal beszerezte az új sportághoz szükséges felszereléseket. A játék elterjedtségét bizonyítja, hogy Kertész Tódor már 1900-ban hirdette a pingpongot a MAC éves jelentéseiben, sőt a Sport–Világ 1902. évi számaiban nagy hirdetéseket helyezett el, amelyben pingpong-labdákat, ütőket, asztalokat és hálókat hirdetett a legkülönbözőbb méretben, alakban és árban! A sikeren felbuzdulva 1903-ban Kertész Tódor már az összes angliai sportimitációt árulta. Volt nála asztali futball, asztali krokettjáték, puff hockey, asztali toll-labdajáték stb.

 

Kertész Jánost később a Nemzeti Sport a sportág úttörőjének tekintette. Az 1901. évben, a Sportkedvelőben megjelent írásában azonban Kertész úgy tudta, hogy Magyarországon a Nemzeti Kaszinóban asztaliteniszeztek először, 1900-ban. A játék „kaszinósportként” terjedt el a Nemzeti Kaszinóban, az Országos Kaszinóban, a Park Klubban, majd másutt is. Kertész szerint egyre több családos háznál hódít ez az új játék, hisz rendkívül mulatságos. A szabályok szinte teljes egészében megegyeznek a lawn-tenisszel, csakhogy szobában játsszák, tetszés szerinti asztallapon, tetszés szerinti ütőkkel.

 

A MAC volt a legelőkelőbb klub, tagjai bejáratosak voltak valamennyi kaszinóba. Sőt, a MAC ismert vezetői a legtöbb kaszinóban jelentős szerepet játszottak. A Nemzeti Kaszinónak választmányi tagja volt pl. gróf Esterházy Mihály, igazgatósági tagja pedig az a gróf Széchenyi Imre volt, akiről közismert, hogy a lawn-tenisz támogatója, s a 20. század elején vándordíjat ajánlott fel. A Széchenyi Vándordíjért folytatott versenyek a bajnokság mellett az év legjelentősebb teniszeseményei voltak a MAC margitszigeti sporttelepén.

 

A MAC minden bizonnyal valamelyik kaszinóban találkozott először a játékkal, s valószínű, hogy már 1900-ban a MAC-kaszinóban is ismerték a pingpongot. A Sport–Világ 1902. évi híradásából pedig az is kiderül, hogy a legelső asztaliteniszezők az új játékot biliárdasztalon játszották. Biliárdterme pedig minden kaszinónak volt.

 

Végül is, hogy hogy került 1900-ba a Nemzeti Kaszinóba a játék, ezt nem lehet már eldönteni. A kaszinók igen szoros kapcsolatot tartottak fenn Angliával. A legrégibb, a legnagyobb múltú Nemzeti Kaszinónak tiszteletbeli tagja volt Albert Edward walesi herceg, a későbbi VII. Edward király is. Valamennyi kaszinóban gyakran fordultak meg előkelő angol főrangok, a kaszinók angol lapokat járattak, és Angliában divatos társasági- és kártyajátékokat játszottak. Ilyenformán nem véletlen, hogy már nagyon korán megismerték a „ping-pongjátékot” is. Azonban a kaszinókban a ping-pong még csak társasági mulatság, vidám szórakozás volt. A játék a MAC-ban formálódott sporttá, hisz a MAC írta ki az első országos versenyt, s a MAC rendezte meg az első háziversenyeket is. Kertész János a sportágat bemutató cikkével, Kertész Tódor üzleti érzékével nagyon hamar elterjesztette ezt a „kedves szoba-sportot.” A kaszinókból a MAC-ba, a MAC-ból a klub labdarúgói révén a József Műegyetemre terjedt a játék, s mire Edward Shires – valószínűleg 1904-ben – Magyarországra érkezett már igen fejlett asztalitenisz-élettel találkozhatott!

 

 

Ping-pong, pom-pom, whiff-whaff vagy „asztal-tenisz”?

 

 

Az 1870-es évek tekinthetők a „lawn-tenisz-játék” első virágkorának. Tudjuk, hogy az első wimbledoni teniszbajnokságot 1877-ben rendezték meg, az ezt megelőző években azonban már szerte Angliában kisebb-nagyobb országos versenyeket és bajnokságokat tartottak. Az asztalitenisz-sportág másik, közismert legendája arról szólt, hogy az Angliában rendkívül gyakori eső elől a játékosok kénytelenek voltak otthonukba visszavonulni. A szenvedélyes teniszezők azonban nem akartak lemondani kedves játékukról, ezért az esős napokon különböző, a teniszre emlékeztető játékokkal próbálkoztak. Végül is a padlón két összetolt, hosszú asztal mellett döntöttek. Az új játék számára elég volt két nagy asztal, a két asztalt elválasztó egy nagy háló, továbbá labdák és teniszütők. Ez az egyszerű felszerelés hatalmas előnyt jelentett az „igazi tenisszel” szemben. Asztallal a középosztályok is rendelkeztek, a játékhoz nem volt szükséges egy exkluzív klub tagjának lenni, a játékhoz továbbá nem kellett ápolt drága gyep (lawn) és különleges felszerelés, valamint az asztaliteniszezők az időjárás viszontagságaitól is mentesültek.

 

Az első szabadalmat „házi asztali tenisz játékra” 1881-ben fogadták el. A játékszabályok megegyeztek a lawn-tenisz-játék szabályaival, azzal a különbséggel, hogy a játékkészlethez ekkor két háló is tartozott. A másik az asztal hosszabb oldalát határolta, így a labda nem tudott oldalt, a játéktéren kirepülni. A ‚pingpong’ szó már 1882-ben megjelenik egy másik asztalitenisz-szabadalom elnevezésében. Mindenféle asztaliteniszcikkek először az Ayres sportáru-kereskedés (tudjuk ezzel a céggel állt kapcsolatban Kertész Tódor!) katalógusában szerepeltek 1884-ben. A sportág első tankönyvét Arnold Parker bankalkalmazott írta szintén az 1880-as években. A könyvből az is valószínűsíthető, hogy Angliában elsősorban a bankalkalmazottak körében hódított az új játék. A különböző ütéseket magyarázó rajzokból az is kiderült, hogy a kifogástalan versenyző szmokingban és nyakkendőben, a hölgy bő szoknyában űzte ezt a kiváló mulatságot, de az sem volt ritka, hogy az előkelő hölgyek bálban vagy ünnepélyes fogadásokon nagyestélyiben pingpongoztak. Az arisztokraták házaikban külön asztalitenisz-helyiséget rendeztek be, a módosabb polgárok viszont az étkezés után a vendégszobában gyűltek össze, ahol türelmesen megvárták, hogy a komornyik az ebédlőasztalt a játékhoz előkészítse.

 

Az 1890-es évekre Angliában valóságos pingpong-láz tört ki. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy ügyvédek (két tárgyalás között), bankalkalmazottak (banki ebédidőben) színészek (két felvonás között!), országgyűlési képviselők (két interpelláció között) és mindenki otthon szabadidejében, a négy fal között pingpongozott és asztaliteniszezett, ill. asztaliteniszezett és pingpongozott. A játék felszerelése közben egyre kicsinyebb lett: kisebb lett az asztal és kisebb lett az ütő. Az első asztalitenisz-ütők még teniszütők voltak, de ahogy csökkent a játéktér úgy „ment össze” az asztal és az ütő is. A jólszituált gentleman bal felső zsebében mindig volt egy monokli, egyik nadrágzsebében egy zsebtükör, másik nadrágzsebében egy pingpongütő! A játékot kezdetben teniszlabdával, később nehézkes gumilabdával, illetve szeszélyes parafalabdával játszották. Az angol Gibb 1891-ben amerikai útja során figyelt fel a celluloidlabdákra. Az USA-ban ekkor ugyanis a pingpong és a biliárd egy sajátos változatát űzték. A pom-pom-játék szabályai szerint a celluloidlabdákat biliárdlyukakba kellett beleütni! A pom-pom megmaradt amerikai sajátosságnak, a celluloidlabda azonban Gibb üzleti érzéke révén nemsokára az asztalitenisz-játékok állandó és nélkülözhetetlen közreműködőjévé vált.

 

Mint minden hóbortnak, az asztalitenisznek is megvoltak a maga különcei. A pingpongőrület legfanatikusabb képviselőit a 20. század eleji angol köznyelv csak oroszlánoknak (lion) hívta. Az elnevezésre utalt az a két brightoni polgár, aki barátaival 100 fontért egy oroszlánokkal teli ketrecben pingpongozott. A 20. század első évében megköttetett fogadás szerint a két „lion” tizenegy oroszlán előtt vívott barátságos mérkőzést végül is egy cirkuszi aréna oroszlánközönsége előtt. Szerencsére a „nézők” semmi érdeklődést nem tanúsítottak az asztalitenisz-mérkőzés eseményei iránt, az idomított állatok igazi gentleman módjára viselkedtek, bár kétségtelen, hogy néha ásítottak és lustán elterültek. Szintén 1901-ben született meg az az angliai mozgalom, amelyiknek célja a pingpong leküzdése volt. Az újsütetű klub tagjai létrehozták a Ligát az Asztalitenisz Leküzdésére. A mozgalom tagjai szembetűnő jelvényt viseltek „Én nem játszom pingpongot” (I Do Not Play Ping-Pong) és „Én gyűlölöm a pingpongot” (I Hate Ping-Pong) felirattal. A liga tagjainak véleménye szerint az asztalitenisz elnevezésű játékok méltatlanok a most induló 20. századhoz!

 

Amikor az asztalitenisz-sportág Magyarországra megérkezett a játék Angliában talán a legnépszerűbb mulatság volt. Az évente a Westminster-apátságban (!) megrendezésre kerülő London mestere címért 1900-ban már több mint 300 résztvevő versengett. Egyetlenegy korabeli sporteseménynek sem volt ennyi indulója! A korabeli statisztikák szerint Nagy-Britanniában több mint 100 asztaliteniszklub és több mint 50 pingpongegylet működött. Ezekben az években az asztalitenisz és a pingpong a hagyományos angol labdajátékoknál (pl. futball, rögbi, krikett) is lényegesen népszerűbb!

 

Asztalitenisz és pingpong. Vajon a két játék mennyiben hasonlított egymásra, és mennyiben tért el a mai asztalitenisz-sportágtól?

 

Kertész János korábban már említett cikkében a sportág több elnevezését ismerte. Véleménye szerint Angliában ahány asztaltársaság, annyiféleképpen játszotta az új, divatos játékot. A játék ping-pong, szoba-tenisz, asztal-tenisz, ting-tong, whiff-whaff stb. elnevezések alatt ismeretes, s ahány elnevezés, annyiféle játék.

 

Kertész értesülése szerint a játékot Llewellyn Hutchinson találta fel, ő alapította meg az első „ping-pongklubot”, a Cavendish Clubot is. A játék 1901-ben már olyannyira elterjedt, oly sok elnevezése és szabálya volt, hogy az említett Cavendish Club megpróbálta összefogni az alkalomszerűen pingpongozó asztaltársaságokat. A Cavendish Club a lawn-tenisz szabályoknak csak négy változtatását ismerte el:

 

„1. Csak egy service van megengedve, ha ez hibás, úgy a stroke elveszett.

 2. Felső ütéssel való adogatás – overhand volley – nincs megengedve.

 3. Levegőből – volley – ütni nem szabad.

 4. Udvarok nem jelöltetnek ki. Az egész játéktér (az asztal) csak két részre osztatik a hálóval.”

 

Kertész úgy tudta, hogy a Cavendish Club fenti négy pontját egyre több helyen fogadták el hivatkozási alapul. A játék számítása azonban különféle volt: vagy a lawn-teniszjáték szabályai szerint vagy pedig a rakettjáték szabályai szerint történt. A rakettjáték hazánkban teljesen ismeretlen maradt. A lawn-teniszre némiképp emlékeztető sportágban húszig számolták a labdákat. Kertész közlése azért is érdekes, mert arra következtethetünk belőle, hogy a 20. század első éveiben még a pingpongnak nem voltak meg a kialakult, végleges játékszabályai, versenyrendszere, inkább csak „asztaltársasági szórakozásnak” tűnt. Ez azonban olyannyira népszerű volt, hogy a sokféle szabály szerint játszott játékot valahogy egységesíteni kellett. Ezt tette meg a század első évében a Cavendish Club, s ezzel 1901-ben az asztalitenisz a modern sportággá válás útjára lépett. A híradásból az is kiderült, hogy 1901-ben még nem dőlt el véglegesen, hogy az új sportág melyik fejlettebb, nagyobb múltra visszatekintő labdajáték imitációja lesz: a raketté (racquets) vagy a teniszé (lawn-tenisz)?

 

A sportággá fejlődés következő dátuma 1902. Angliában, ebben az évben – a Sport–Világ – tudósítása szerint – már megalakult a világ legelső asztalitenisz-szövetsége. Sőt, hogy pontosak legyünk, mindjárt két szövetség is létrejött: a Ping-Pong Association és a Table-Tennis Association. A korabeli újságíró nem értette, hogy mi a különbség a két játék között? Annyit azonban elárult, hogy a Table-Tennis Association már „bajnoki” versenyeket is rendezett a Royal Aquariumban, a Ping-Pong Association viszont saját „házi” versenyeit a londoni Queens Hall fedett lawn-teniszpályáin tartotta. A Sport–Világ szerint a table-tennis elnevezés a helyes, mivel a játék tulajdonképpen nem egyéb, mint a lawn-tenisz asztalon játszva. A ping-pong elnevezés viszont a pergamenttel vagy bőrrel bevont ütőknek „dobolás-szerű” hangjától vette eredetét.

 

A Nemzeti Sport 1903-ban már jóval tájékozottabb. A Magyar Athletikai Club 1903-ban rendezte az első országos versenyt, s a MAC hivatalos lapjában, a Nemzeti Sportban tette közzé a nevezési feltételeket és a játékszabályokat. A Nemzeti Sport szerint is két asztalitenisz-szövetség működött Angliában, a Ping-Pong Association és a Table-Tennis Association. A két szövetség szabályai között jelentős eltérések voltak. A Table-Tennis Association szabályai szerint adogatáskor „a levegőből, anélkül hogy az adogató saját mezejét érintené, kell a labdát az ellenfél mezejére juttatni.” A leírás nagyon hasonlít a mai teniszszervákra. A fenti mondatból arra következtethetünk, hogy a Table-Tennis Association teljes egészében a lawn-tenisz szabályait vette át. A MAC 1903-ban a table-tennis-szabályok szerint rendezte meg az első országos versenyt. A főverseny döntőjét Polgár László (Műegyetemi Football Club) 6:3, 9:7, 6:0-ra nyerte meg klubtársa, Redlich Béla ellen. Az eredményből is kitűnik, hogy a számítás a lawn-tenisz mintájára történt.

 

A Ping-Pong Association szabályai szerint adogatáskor a labdát előbb az asztalra kell ejteni, s felugráskor kell az ellenfél mezejére ütni. A számítás pedig úgy történik – s erről már a Sport–Világ tudósít – hogy minden játékot húsz labdára játszanak, azaz győztes először az lesz, aki először húsz labdát nyer. A table-tennisnél minden labda után más-más játékos adogat, a pingpongnál az adogatás öt labda után változik. A pingpongnál az nyeri meg a játékot, aki három, húszlabdás játszmát megnyert. Tizenkilenc-tizenkilencnél a játszmát huszonegyig játsszák! Ez a játékleírás a rakett sportág szabályainak leírásával egyezik meg. Érthető, hogy a MAC az első asztalitenisz-versenyt a table-tennis-szabályok szerint rendezte meg. A table-tennis a lawn-tenisz kicsinyített megfelelője, a tagok által jól ismert szabályokon szinte alig kellett változtatni. Míg a rakettjáték Magyarországon ismeretlen maradt, jóllehet Kertész Tódor megpróbálta ezt az angol labdajátékot is elterjeszteni, népszerűvé tenni.

 

A játék azonban nem a MAC által felkarolt table-tennis-szabályok szerint terjedt el. A mai asztalitenisz inkább a rakettjáték, s nem a tenisz imitációja. További kutatásokat igényel, hogy a két asztalitenisz-játék, illetve a két szövetség mikor és hogyan egyesült. A világ legelső, hivatalos országos bajnokságát 1905-ben Magyarországon, a BEAC vívótermében rendezték meg. A játék már háromjátszmás, egy-egy játszmán belül viszont harminc pontra játszottak! A két angliai szövetség legkorábban 1903-ban egyesült, s az egységes szövetség új szabályokat hozott. A harmincpontos szabály valószínűleg a „teniszezők” és a „rakettezők” közötti kompromisszumot jelenti!