Az óvodák és bölcsődék friss étellel és tejes tápszerrel való ellátását Budapesten az 1950-es évek közepén a Kedves utcai tejkonyha végezte. Vidéken nem volt központi konyha, egyes nagyobb üzemek látták el a bölcsődéket. Azok a bölcsődék, amelyek nem központilag elkülönítetten kaptak ételt, sok esetben a felnőttek konyhájából kaptak enni, amely igen gyakran nem felelt meg a higiéniai elvárásoknak. Akadozott a rendszeres beszerzés, főleg húsételekből volt nagy a hiány. Az állami szervek piacon magánszemélyektől nem vásárolhattak. Kényszermegoldásként a csecsemők ételeit normál konzervekkel próbálták megoldani.

Magyarországra az első bébiétel-konzervek — akkori néven csecsemőétel-konzervek — az 1956-os forradalom alatt és után, különböző külföldi, elsősorban angol, svéd és norvég segélyakciók keretében érkeztek. A konzerveket az Élelmezésügyi Minisztérium (ÉM) és a Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutató Intézet (KOHIKI) gyermekorvosok és védőnők bevonásával véleményeztette. A kedvező tapasztalatok alapján döntöttek a magyarországi csecsemőételkonzev-gyártás beindítása mellett. Mielőtt elindult volna a gyártás, a minisztérium kiküldött három szakembert Szenes Endrénét, az ÉM munkatársát, a Konzerv- és Paprikaipar szerkesztőjét, Balla Ferencet a KOHIKI vegyészmérnökét és Sonkoly Sándort a Budapesti Konzervgyár főmérnökét a szocialista országok odesszai Konzervipari Konferenciájára. A konferencián a magyar szakemberek megismerkedhettek a szovjet bébiételkonzerv-gyártással. A Szovjetunióban amerikai (!) tapasztalatok alapján 1937-ben kezdtek gyermekétel-konzerveket gyártani. A nagyüzemi gyártás 1946-ban indult meg, 1957 áprilisában, a konferencia ideje alatt már húsz gyár készített bébiétel-konzerveket. A konferencián eldöntötték a magyarországi gyártás azonnali elindítását, e célból Balla Ferencet a kormány kiküldte a Moszkvai Konzervipari Kutató Intézetbe tanulmányútra, ahol megismertették a gyártás technológiájával és speciális berendezéseivel.

Az első kísérleti konzerveket a KOHIKI-ben gyártották húsz különféle ételben. Miután a bölcsődék, óvodák, gyermekklinikák és a védőnők igen kedvezően fogadták az újdonságot, 1958-ra a KOHIKI, a Dunakeszi Konzervgyár, az ÉM és az Élelmiszeripari Tervező Intézet szakembereinek közreműködésével Balla Ferenc kidolgozta a magyarországi csecsemőételkonzerv-gyártás alapelveit.

A bébiétel-konzervek csak kiváló minőségű alapanyagból, az egészségügyi rendszabályok maximális betartásával készülhetnek. A gyártásra a Dunakeszi Konzervgyárat jelölték ki, ahol új, a különleges higiéniai feltételeknek megfelelő üzemrészt állítottak fel. Három típusú konzervet gyárottak itt: főzelékfélét (elsősorban sárgarépa, paraj, karfiol, zöldborsó és burgonya); gyümölcspüréket (alma, szilva) és ún. komplettált ételeket (az alapanyagot tejes-vajas táppal és ízesítőkkel egészítették ki, „komplettálták”). A többízű kevert főzelékfélék kísérleti gyártása ugyan elindult, de ezt később mégis elvetették.

A töltés 200 gramm töltősúlyú, 72 milliméter átmérőjű — ill. a bölcsődék számára 1000 gramm töltősúlyú 99 milliméter átmérőjű „jó minőségű” NDK Universal lakkal bevont dobozokban történt. A dobozoknál bevezették a füles szalagnyitást. A címkék ízléses, kedves rajjzal ellátva „mutatós kivitelben” kerültek forgalomba. A címkén feltüntették az étel összetételét, tápanyagtartalmát, a használati utasítást, a csecsemő korától és egészségi állapotától függő étkezési mennyiséget, a szavatossági időt és a konzervféleségre jellemző azonossági számot.

Irodalom:

Balla Ferenc: A létesülő hazai csecsemőétel-konzervgyártás alapelvei. Élelmezési Ipar, 1958. 6–7.;

Szenes Endréné: Gyártsunk-e gyermekétel-konzerveket? Konzerv- és Paprikaipar, 1958. 3–4.;

Tarján Róbert: Néhány szó a gyermekétel-konzervekkel kapcsolatban. Konzerv- és Paprikaipar, 1958. 5–6.