táncpedagógus, filozófus, pszichológus

(Szekszárd, 1879. május 25. – Budapest, 1978. június 8.)

Geiger Valéria apja, Geiger Gyula liberális szellemű ügyvéd és lapszerkesztő volt. A Geiger család rokonságban állt a szintén szekszárdi Babits családdal, s egy ideig közel is laktak egymáshoz. Valéria gyermekkorában néha találkozott a nála négy évvel fiatalabb Babits-csal, s hogy az író is ismerte, arra a legjobb bizonyíték, hogy Halálfiai című regénye egyik szereplőjét, a rendkívül művelt, tudománnyal és filozófiával foglalkozó, Freud és Bergson műveiből idéző Hintáss Gittát – Geiger Valériáról mintázta!

Valéria ugyanis a szekszárdi és a győri felsőbb leányiskola elvégzése után a Győri Állami Tanítóképzőben 1897-ben tanítói, a budapesti Erzsébet Nőiskolában 1901-ben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Érdekesség, hogy két „oklevél„ megszerzése sem volt elég az érettségi bizonyítványhoz, s mivel Valéria a budapesti tudományegyetemen kívánta folytatni tanulmányait, ahhoz előbb – a budapesti Bujkovszky utcai reáliskolában magánúton – érettségi vizsgát kellett tennie. A budapesti tudományegyetem matematika–fizika szakán elsősorban br. Eötvös Loránd, Beke Manó és Alexander Bernát előadásait hallgatta, a Zeneakadémián pedig zeneszerzést és zongorát tanult. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg Dienes Pállal, a később nemzetközi hírnevet szerzett matematikussal. A Dienesek régi protestáns nemesi családból származtak. Dienes Pálnak hét testvére volt: közülük Dienes László, a tanácskormány népbiztosa, a Fővárosi Könyvtár vezetője, aki 1913-ban feleségül vette Götz Irént, az első magyar női egyetemi tanárt.

Geiger Valéria bölcsészdoktori értekezését 1905-ben védte meg, házasságkötése után (1906) azonban már Dienes Valéria néven ismerte meg a magyar tudományos élet. Az ifjú házaspár a 20. század első évtizedében igen élénk társasági életet élt. Baráti körükhöz tartozott – többek között – Jászi Oszkár, Madzsar József, Madzsar Alice, Lesznai Anna és mindenek előtt Szabó Ervin. Pályafutásának kezdetén filozófiai és pszichológiai cikkeket írt a Huszadik Századba, valamint igen nagy feltűnést keltő előadásokat tartott a Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolájában; egészen különleges élmény volt, hogy egy asszony 1907-ben filozófiáról tartott előadást! Matematikai tanulmányait az 1908/09-es tanévben a párizsi Sorbonne-on folytatta: második doktori vizsgájának letétele után a Francia Tudományos Akadémián Picard professzor mutatta be a tehetséges tudósjelöltet. Dienes Valéria volt a második nő, akinek tudományos munkája a „halhatatlanok„ elé került.

Valéria még két tanévet töltött Párizsban, ahol Henri Bergson filozófiai előadásait látogatta, majd beiratkozott Raymond Duncan kolóniájába, ahol a régi görög vázák alakjainak mozgását tanulmányozta. Bergson mozdulatpszichológiai elméletéből, Raymond Duncan gimnasztikai elképzeléseiből, valamint Raymond testvére, Isadora Duncan táncművészetéből alakította ki saját mozdulatművészetét, amelyet orkesztikának nevezett el. A mozdulatot négy dimenzióba rendszerezte: plasztika, ritmika, dinamika és szimbolika. Az orkesztikának azonban nemcsak a mozdulatanyaga volt modern, hanem a mozgással összhangban lévő szöveg vagy dallam is. Ady és Babits verseire tervezett koreográfiát, sőt 1917-ben már Bartók-zenére táncoltak tanítványai. Mozdulatművészetét ugyanis már 1912-ben tanítani kezdte, a nagy nyilvánosság előtt pedig először 1917-ben, az Urania Színházban mutatkoztak be növendékei. Első Orkesztikai Iskolája 1919-ig állt fenn. A Tanácsköztársaság idején előadásokat tartott a Társadalomtudományok Szabad Iskolájában, továbbá tervezetet készített a női testnevelés megreformálására. A bukás után neki is menekülni kellett: családjával együtt Bécsben telepedett le, s orkesztikát tanított a grinzingi Montessori Gyermekotthonban.

Családjával 1923-ban térhetett haza, s rögtön újraindította mozgásművészeti tanfolyamait, majd 1929-ben elindította második orkesztikai iskoláját (Budapesten, a Krisztina körúton). Dienes Valéria az 1930-as évektől önálló mozdulatjátékokat is alkotott. Első művei (Hajnalvárás; Magyar Végzet) még a középkori misztériumok hatására születtek meg, később már elsősorban bibliai témájú parabolajátékokat írt (Nyolc boldogság; Magvető; Tíz szűz). Ezekben a művekben a mozdulatokat hanggal, énekkórussal, illetve zenekarral kapcsolta össze. Az volt a célja, hogy a hang és a mozdulat szintézise a nézőben alakuljon ki, ezért szándékosan választotta el egymástól a kettőt: a mozdulatkórus a színpadon szerepelt, az énekkart és a zenekart elrejtette. Mozdulatkórusai a leggyakrabban Bárdos Lajos zeneszerző Cecília kórusával szólaltak meg.

A Mozgáskultúra Egyesület társelnökeként 1929-től 1944-ig tevékenykedett. Orkesztikai munkásságán kívül a két világháború között kidolgozta Bergson eszméin alapuló evolúciós logika elméletét, egyúttal filozófiai gondolkodásában erősödött a miszticizmus is. A városmajori imaházban vallásfilozófiai lelkiórákat is tartott. A II. világháború után elsősorban vallásfilozófiai tanulmányokat folytatott, és sokat fordított. A tudós asszony, aki a Galilei Kör alapító tagja volt, 1927-től részt vett az Aquinói Szent Tamás Társaság munkájában is. Bergson fordításai ugyanakkor a magyar filozófiai szaknyelv megújítását, irodalmi rangra emelését is jelentették. Műfordítói tevékenységét már 1934-ben Baumgarten-díjjal ismerték el. Dienes Valéria élete végéig – 99 évet élt! – megőrizte szellemi frissességét, utolsó előadását 96 évesen 1975-ben, a tihanyi Nemzetközi Szemiotikai Kongresszuson tartotta…

Fontosabb művei: koreográfiái: Hajnalvárás. Mozdulatjáték bizánci görög dallamokra. Zeneakadémia kamaraterme, 1924;

A nyolc boldogság. Parabolajáték. Zeneszerző: Bárdos Lajos. A bevezetőt Prohászka Ottokár mondta. Belvárosi Színház, 1926;

Miskolc, 1927;

Székesfehérvár, 1927;

Csongor és Tünde. Mozgásdráma. Madzsar Alice-szal, Szentpál Olgával. Margitsziget, 1929;

Három költői arckép. Koreográfiák Tagore, Babits Mihály és Sík Sándor verseire. Belvárosi Színház, 1930;

Szent Imre misztériuma. Történelmi mozdulatdráma 7 orchémában. Zeneszerző: Bárdos Lajos. Rendező: gr. Zichy Géza Lipót. 1930;

előadták 1000 szereplővel az Ünnepi Csarnokban és a Városi Színházban;

Rózsák szentje. Szent Erzsébet misztériuma. Zeneszerző: Kerényi György. Zeneakadémia kamaraterme, 1932;

Csipkerózsika. Mozdulatjáték három képben. Zeneakadémia kamaraterme, 1933;

A magvető. Evangéliumi parabolajáték 7 orchémában. Zeneszerző: Bárdos Lajos, Kerényi György. Ottokár Kulturház, 1933;

Jedermann. Mozdulatkórusok. Margitsziget, 1933;

A tíz szűz. Evangéliumi parabolajáték 9 orchémában. Zeneszerző: Bárdos Lajos. Ottokár Kulturház, 1934;

Hamupipőke. Mozdulatjáték. Ottokár Kulturház, 1934;

Hófehérke. Mozdulatjáték. Zeneakadémia kamaraterme, 1934;

A gyermek útja. Kórusdráma 4 orchémában. Zeneszerző: Bárdos Lajos. Iparcsarnok, 1935;

Mária, a megváltás anyja. Mozdulatdráma 12 orchémában. Zeneszerző: Bárdos Lajos. Zeneakadémia kamaraterme, 1937;

Miénk az idő. Gyermekmisztérium. Zeneakadémia nagyterme, 1937;

Az élet kenyere. Kórusdráma. Urania Színház, 1940;

Boldog Margit. Misztériumjáték 4 képben. Budapest, Vendel u.-i Liszt-terem, 1941;

írásai: Valóság-elméletek. Egy. doktori értek. is. Geiger Valéria néven. Budapest, 1905;

A zenei alkotás és hatás lélektanáról. – Lélektani megjegyzések a programzenéről. Huszadik Század, 1906;

Royce erkölcstana és az etikai racionalizmus. Huszadik Század, 1907;

A mai lélektan főbb irányai. 1–2. Galilei füzetek. Budapest, 1914;

Művészet és testedzés. Magyar Iparművészet, 1915;

A gyermektanulmányozás módszertanához. A gyermek, 1917;

Az Orkesztikai Egyesület programmja. Budapest, 1927;

A nyolc boldogság. Misztérium. Szövegkönyv. Székesfehérvár, 1927;

Bergson filozófiájának alapgondolatai. Religio, 1929;

Az intuíció kérdéséhez. Az Aquinói Szent Tamás Társaság székfoglaló előadása. Religio, 1929;

Szent Imre. Mozdulatdráma. Szövegkönyv. Budapest, 1931;

Áve, Világ Királynéja! Kilenc ének Szűz Mária tiszteletére. Bárdos Lajossal. Rákospalota, 1944;

A mozdulatról. Táncművészeti Értesítő, 1964;

A relatív kinetika alapvonásai. Tánctudományi Tanulmányok. 1965/66. Budapest, 1967;

A mozdulatritmika alapvonalai. Tánctudományi Tanulmányok. 1969/70. Budapest, 1970;

A szimbolika főbb problémái. Táncművészeti Értesítő, 1974;

Az embertest beszéde. Vigilia, 1977;

A szimbolika főbb problémái. Kultúra és szemiotika. Budapest, 1981;

Művek. Vál., bevezető tanulmányt írta Töttős Gábor. Szekszárd, 1981;

Hajnalvárás. Elmélkedések, versek. Szerk. Belon Gellért. Budapest, 1983;

Miénk az idő. Emlékezések, televíziós interjú. Vál., szerk. Rozgonyi Péter, Rozgonyiné Bóna Ilona. Budapest, 1983;

Orkesztika – mozdulatrendszer. Szerk., sajtó alá rend. Dienes Gedeon. Budapest, 1992;

A plasztika profil tagozata. Mozdulatművészeti sorozat. Budapest, 2000;

D. V. önmagáról. Szerk., az életrajzot írta Szabó Ferenc. Mai írók és gondolkodók. Szeged, 2001;

Az orkesztikai iskola története képekben. D. V. írásaiból vál. Fenyves Márk. Mozdulatművészeti sorozat. Budapest, 2001;

2. kiad. 2005;

ford.: Gildings, Franklin Henry: A szociológia elvei. A társulás és a társas szerveződés jelenségeinek elemzése. Társadalomtudományi könyvtár. Budapest, 1908;

Ward, Lester Frank: A haladás lelki tényezői. Társadalomtudományi könyvtár. Budapest, 1908;

Bergson, Henri: A nevetés. Tanulmány a komikum jelentéséről és négy lélektani értekezés. Világkönyvtár. Budapest, 1913;

2. kiad. 1920;

Binet, Alfred: Az iskolás gyermek lélektana. Gyermektanulmányi könyvtár. Budapest, 1916;

Bergson, Henri: Tartam és egyidejűség. Hozzászólás Einstein elméletéhez. Budapest, 1923;

Bergson, Henri: Idő és szabadság. Tanulmány eszméletünk közvetlen adatairól. Filozófiai írók tára. Budapest, 1925;

2. kiad. 1943;

hasonmás kiad. 1990;

Bergson, Henri: Metafizikai értekezések. Filozófiai írók tára. Budapest, 1925;

Bergson, Henri: A teremtő fejlődés. Filozófiai írók tára. Budapest, 1930;

hasonmás kiad. 1987;

Locke, John: Értekezés az emberi értelemről. 1–2. Filozófiai írók tára. Budapest, 1964;

2. kiad. 1979;

Teilhard de Chardin, Pierre: Hit az emberben. Vál. tanulmányok. A bevezető tanulmányt Rónay György írta. Budapest, 1968.

Irodalom: Beszélgetés D. V.-val. Vitányi Iván tévéinterjúja. Valóság, 1975;

Hegyi Béla: A Vigilia beszélgetése D. V.-val. Vigilia, 1977;

Vitányi Iván: D. V. Táncművészet, 1978;

D. V. A század nagy tanúi. Budapest, 1978;

D. V. Szolgálat, 1979. 44.;

D. V. Új Ember, 1983. okt. 9.