A nők oktatásáért és művelődéséért még a reformkorban indított hosszú küzdelem a 19. század utolsó éveire eredménnyel zárult. Miután 1895. november 18-án megnyíltak az egyetemek a tanulni vágyó hölgyek előtt, az elmúlt századelőn új típusú nők jelentek meg a magyarországi közéletben és új típusú nőalakok bukkantak fel különböző irodalmi műfajokban (elsősorban a kisprózában és a drámában). A formálódó új női karrierek (pl. középiskolai tanár, orvos, tudományos kutató stb.) új attitűdöket váltottak ki az addig jobbára férfiak uralta társadalomban, de az új jelenség elsősorban magukat az érintett nőket foglalkoztatta. A kialakuló munkát vállaló és politikailag rendkívül aktív női hivatalnokréteg megalapította első érdekvédelmi szervezeteit. Az 1896-ban létrejött Nőtisztviselők Országos Egyesületéből 1904. december 19-én, az Urania Filmszínházban megalakult a Feministák Egyesülete.1 Az irodalomban az új társadalmi problémával elsők között Lovik Károly regénye (Doktor Pogány, 1902)2 és Balázs Béla drámája (Doktor Szélpál Margit, 1909)3 foglalkozott. Bródy Sándor századvégi novellái szintén érintették az új női sorskérdéseket, A tanítónő (1908) c. műve4 pedig tkp. a női becsület drámája. A szerző első monográfusa, Juhász Ferencné5– aki méltán tartja Bródy legjobb művének A tanítónőt – a dráma előzményei között megemlítette, hogy 1905. áprolis 2-án, a svéd feminista írónő, Ellen Key nagy sikerű előadást tartott Budapesten, s az előadásról részletesen beszámolt Bródy Sándor lapja, a Magyar Hírlap is, ill. Új asszonyalakok címmel, Bródy, Key nyomán cikksorozatot közölt ugyanott6. Valójában ki volt Ellen Key, és miről beszélt ez a svéd „feminista” hölgy Magyarországon, 1905-ben? Vajon ez a nagy sikerű (?) előadás mennyiben tekinthető a Bródy-dráma forrásának vagy előzményének? Bródy Sándort – az öngyilkossága előtt – foglalkoztatták-e egyáltalán a század eleji új nőtípusok? Alábbi előadásom ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat…

I. Ki volt Ellen Key?

Az előkelő nemesi családból származott Ellen Karolina Sofia Key 1849. december 11-én született a Småland megyei Sundsholmban7. Apja Emil Key, neves svéd történész, később országgyűlési képviselő, a népszerű Aftenposten c. napilap megalapítója, anyja Sofia Posse grófnő volt. A család igen jó körülmények között nevelte a kis Ellen Karolinát, aki tanulmányait magánúton végezte német és francia nevelőnő közreműködésével; műveltségét édesapja gazdag könyvtárából szerezte. Húsz éves volt Ellen, amikor apját a Svéd Agrárpárt képviseletében a Riksdag8 tagjává választották, s ekkor, 1869-ben a család Stockholmba költözött. Néhány évvel később a család elvesztette vagyonát, s az 1870-es évek közepén a fiatal hölgy, aki semmiféle pedagógusi képesítéssel sem rendelkezett, tanítani kezdett egy stockholmi elemi iskolában. Harminc éves korára, 1880-ban a tanítói képesítést is megszerezte, s 1883-ban a kor ismert pedagógusa, Anton Nyström, munkásnők számára alapított iskolájában vállalt állást (közel húsz évig, 1903-ig dolgozott ott). Ebben a munkásintézetben azonban nemcsak tanított, hanem szociális és karitatív munkát is végzett, valamint megalapította a Tizenkettek Társaságát, amely a munkásnők „szívbeli és értelmi képzését” tűzte ki céljául. A népszerű szónok és karizmatikus előadó a 19. század utolsó éveiben, közéleti tevékenysége révén már Európa szerte ismertté vált: munkás-, diák- és nőegyesületekben ismertette pedagógiai nézeteit, a nőkérdéssel kapcsolatos álláspontját, publicisztikák, tanulmányok és monográfiák sorozatát jelentette meg, amelyek sokszor erőteljesen és élesen reagáltak az elmúlt századvég–századelő gyakorta tárgyalt problémáira: elsősorban a házasság és a szerelem kérdésére, az egyéniség szabad, de felelősségteljes kibontakozását követelve.9

Ellen Key nézetei azonban eltértek a feminista ideológusok elképzeléseitől. Ahogy a korabeli kolumnista a Vasárnapi Ujságban megállapította10 nála erélyesebben soha senki sem követelte a nők felszabadítását, viszont senki sem hirdette nála nagyobb nyomatékkal a nők kötöttségeit sem. Azt kívánta, hogy a nő teljesen szabad, munkára nevelt, az ember minden jogával bíró legyen, de csakis női természetének megfelelő hivatást válasszon magának. Azaz sajátos munkaterületeket kívánt kijelölni a nők számára, hangsúlyozva a férfi és a női intellektus közötti különbség jelentőségét. Ugyanakkor elsők között állt ki a nők továbbtanulása mellett, ennek megvalósításáért küzdve sajátos női népfőiskolák alapítását sürgette. A nő természet szerint való legmagasabb hivatása az anyaság, ezért legismertebb művében (A gyermek évszázada, 1900) a gyermeknevelés radikális megújítását hirdette. A mű szándékoltan jelent meg 1900-ra, a kor felfogása szerint a 20. század kezdő évére. Ellen Key a 20. századtól várta azt, hogy az lehet majd a gyermek évszázada, amikor eltörlik a gyermekmunkát, jogszabályban tiltják a gyermekek testi fenyítését, továbbá olyan iskolát képzelt el, ahol minden gyermeket befogadnak, s minden gyermeket az állandó önképzés jegyében szabad és önálló egyéniségekké nevelnek.

Ellen Key tehát húsz évig tanított a stockholmi Nyström-féle munkásintézetben, ezután kizárólag írásaival foglalkozott. Éveken át, 1903-tól 1909-ig hosszabb külföldi utakat tett, elsősorban német nyelvterületen népszerűsítve pedagógiai elgondolásait. 1905 márciusában Bécsben járt, a Burgtheaterben tartott felolvasást, majd eleget téve a Magyar Nőegyesületek Szövetsége, ill. ezen belül a Magyar Nők Közművelődési Köre meghívására Budapestre érkezett.

II. Az előadás és visszhangja

II. 1. A rendezés.

A kedves svéd hölgy 1905-ben két felolvasást is tartott Budapesten: március 27-én a Vigadó dísztermében és március 31-én a Műbarátok Körében11. A rendező Magyarországi Nőegyesületek Szövetsége háromezer darab négykoronás jegyet adott el erre az eseményre, de még feleannyi ülőhelyről sem gondoskodott; így a közönség fele állva szorongott. A rendezvény főrendezője, Rosenberg Auguszta12, a Szövetség alelnöke, a magyarországi feminista mozgalom egyik úttörője ugyanakkor gondoskodott arról, hogy az első két sorban csupán arisztokrata hölgyek (és urak) foglaljanak helyet. Ám amennyire ügyelt az előkelőségek kényelmére, annyira nem törődött a sajtó kiszolgálásával: nem állt a hírlapírók rendelkezésére sem szék, sem asztal. A német nyelvű előadás címe Die Evolution der Seele (A lélek evolúciója) volt, s ugyanezt adta elő néhány nappal korábban Bécsben is (a dolgozat a Neue Freie Presse című bécsi lapban is megjelent)13. A felolvasás kezdetét 1/2 8-ra hirdették meg, azonban a műsor csak 8 órakor kezdődött el, viszont közel két órán át tartott. A svéd írónő gyöngyvirágbokrétával a kezében és fekete estélyi ruhában jelent meg. Hosszan tartó taps fogadta14. Némi zavart okozott, hogy a taps elülte után, a harmadik mondatnál felborult a felolvasó asztal.15 A rendezők azonban hamar úrrá lettek a nehézségen, s a rutinos írónőt már nem zavarta semmi. Már csak azért sem történhetett semmi baj, mert Ellen Key Bécs és Budapest között meghűlt, így rendkívül halkan beszélt. A jelenlévők nagy többsége szinte semmit sem hallott az előadásból, így a Pesti Napló tudósítója sem, aki jobb híján a közönség soraiban meghúzódva a nézők reakcióit jegyezte fel, s a szalonképeseket lapjában meg is jelentette az előadásról szóló tudósításában.16

II. 2. Az előadás.

Valamennyi jelentősebb korabeli napilap híre beszámolt a svéd pedagógus előadásáról. Ilyen rendezés mellett azonban nem véletlen, hogy a hazai lapok többsége – finoman szólva – fanyalgott Ellen Key „hallatlan” produkciója okán. A Magyar Hírlap két – homlokegyenest ellenkező – cikket közölt az eseményről: az egyik cikknek a szerzője Zemplényi P. Gyuláné [= Zempléni Pál Gyuláné Elek Irma]17 a Magyar Nők Közművelődési Köre elnöke volt, a másik cikket a fiatal Jób Dániel jegyezte.18 A Magyar Hírlap újságírójának, Zempléni Pál Gyulának19 özvegye, a szintén írónő, valamint Selma Lagerlöf műveit és kortárs lektűröket fordító Elek Irma20 írásából kiderül, hogy Ellen Key az „anyaság evangelistanője”, aki a nőkérdés harcosaként elsősorban a nők természet szabta kötelességeire emlékezteti a hölgyeket. A nőemancipátorok – Zempléniné szerint – a leghevesebben támadják Keyt, mégpedig azért, mert a nők valódi erkölcsi szabadsága sohasem lehet teljesen egyenrangú a férfiével. A lényeg az, hogy tiszteletben tartassanak a természet törvényei, ám ezen törvényen belül is lehetséges az erkölcsi és lelki „tökéletesbülés.” Kiemelte ugyanakkor, hogy Key küzdött a nők szavazati jogainak elismeréséért, sajátos módon ezt a küzdelmet legalább olyan fontosnak tartotta közölni, mint azt, hogy a svéd pedagógus legfontosabb művében, a már idézett A gyermek évszázadában a nők legfőbb szabadságaként a gyermeknevelés szabadságáért harcolt. Jób Dániel néhány nappal később ugyanebben a lapban Ellen Keyt „harmadrangú skandináv” érdekességnek nevezte.21 A nőkérdés ama apostolai közé sorolta a svéd vendéget, aki ötven százalékra kiegyezik a hatalommal, a nők érdekében. Ellen Key, egy „opportunus, mérsékelt forradalmár.” Nézetei amennyire hangzatosak, annyira banálisak, valójában nem akar, sőt nem is mond semmit! Jób Dániel gyilkos iróniával idézi a legkétségbeejtőbb közhelyeket, amelyeket a Vigadóban hallott: a nőt meg kell hagyni abban, aminek a természet rendelte, az anyaság a legfőbb kincs, emellett a nők legyenek műveltek, ismerjék fel emberi és női mivoltukat, legyenek türelmesek és megértőek egymással stb. Gyakran emlegette még a lélek higiéniáját, sokat idézett Nietzschétől, Goethétől és Herbert Spencertől, sajnos azonban nem sokat értett meg belőle. Viszont nincs benne semmi eredetiség, „idehaza tízével ődöngenek lenézett feministák, akikben több a tartalom, az értékesség és az invenció, mint őbenne – és mégsem hallgatják meg őket.”

A Pesti Hírlap tudósítója22 elöljáróban megállapítja, hogy az 1905. évben igen sok „feminista apostol” járt Magyarországon, hisz tiszteletét tette a fővárosban Lady Aberdeen23, Stritt Mária,24 Schreiber Adél25és Mrs. Perkins-Gilman26, míg végre megérkezett Ellen Key is, aki igen nagy közönséget csődített a Vigadóba. A tudósító szomorúan állapította meg, hogy a fővárosi publikum évszámra nem vásárol magyar könyvet, nem pártol magyar írót, viszont pénzt fizet egy olyan német nyelvű tárcáért, amit otthon kényelmesen elolvashat magyarul bármelyik napilapunkban (anélkül, hogy ezért szmokingban vagy estélyi ruhában egy fülledt teremben kellene szorongania). Amúgy Ellen Key szépen, okosan, érzéssel és nagyon halkan beszélt, néhány év múlva az „anyaság apostola” gyönyörű nagymama lenne, ha valaha feleség és anya lett volna… Ellen Keyben viszont nagyon csalódtak azok, akik „valami nagy feminista apostolt” vártak. A „kedves matróna” nem tartozik a szélsőséges feministák közé, ő csak a nő hatáskörét kívánja kiterjeszteni a házas intézmény keretein belül. Key nem csak nőpolitikai dolgokkal, de általában szociológiai és filozófiai kérdésekkel, továbbá gyermekneveléssel is foglalkozik. A szerző a cikk végén ismét visszatér arra, hogy sokan furcsállják, hogy a kedves aggszűz gyermeknevelésről írta legnépszerűbb művét – dehát Petőfi Sándor írta a legszebb magyar bordalokat, annak ellenére, hogy nagyon mértékletes volt az ivásban.

II. 3. Bródy Sándor és Ellen Key.

Bródy Sándor 1905-ben már nem tartozott a Magyar Hírlap belső munkatársai közé, az 1903. március 1-jén megjelent Jövendő című „irodalmi és politikai újság” szerkesztője volt27. A Magyar Hírlapban – láttuk – Zemplényi Gyuláné és Jób Dániel közölt írásokat a svéd írónő „műsoráról”, Bródy nem szólalt meg. Új asszonyalakok címmel azonban – ha nem is riportsorozatot – de egy írást valóban közölt új lapjában, a Jövendőben28. A közelebbről eléggé nehezen meghatározható dolgozat „feminista történeteket” örökített meg meglehetősen különös stílusban. Ellen Keyt „eszes és tiszteletre méltó öreg kövér nőnek” hívta, akinek „oly nagy a szervezete, hogy úgy vélte: a férfiak és nők máról-holnapra szerepet cserélhetnek”, továbbá a svéd írónő „dilettáns természettudását egy sajátságos filozophiába” foglalta. Bródy teljesen elutasító az új asszonyalakokkal szemben, s ezt riasztó családi emlékei is alátámasztották, hisz állítása szerint kövér, öreg és feminista nagynénje férje halálát csak oly módon vette tudomásul, hogy: – Ez se vesz már nekem több bundát! Ilyen, és ehhez hasonló történetek jutottak eszébe Bródynak akkor, amikor a fővárosba érkezett „jól táplált svéd apostolt” jó és rossz asszonyok lelkes tömege hallgatta. A női jogokért harcolók iránt Bródy leginkább undort érzett, mert ezek a feminizmust hirdető férfias lények „a tülekedő munkában megizzadt férfi-testükön kacér nyersselyem csipkével díszített blouse-t” viseltek. A feministákkal ellentétben ő az igazi asszonyiságban és anyaságban hitt. A cikk végén megemlítette édesanyját, aki a szomszéd szobában aludt „tiszta lelkiismerettel, de érette való nyughatatlan álomban.”29

Bródy Sándornak valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy ki is valójában Ellen Key, s milyen nézeteket vallott a nőiségről és az anyaságról? Mint korábban kifejtettük, a svéd hölgy legélesebben elutasította a férfi és a női szerepek felcserélését, a nők természetes „állapotát” és a gyermeknevelés fontosságát hirdette; igencsak távol állt azoktól a nőalakoktól, akiket Bródy oly szenvedéllyel bírált. Paradox módon Bródy az anyaságot kérte számon azon a „feminista” előadón, aki írásaiban, felolvasásaiban mindig az anyaság szabadságáért küzdött, a nő tán legfontosabb feladatának épp az anyaságot tartotta, s akit ezért a véleményéért – Nem a nő, hanem az anya a legdrágább kincse a népeknek30 – a feminista mozgalom radikális tagjai megvetettek. Bródynál ugyanakkor elsők között jelent meg a feminista anti-nő archetípusa: a női jogokért a végletekig küzdő, nőietlen, kielégítetlen, ám a férfiakat kihasználó gonosz (ráadásul kövér) teremtés, akinek műveltsége sekély, filozófiája zavaros, sőt tkp. csak saját jogaival s annak kiharcolásával volt tisztában. Ezzel ellentétben Bródy nőideálja a hűséges és kötelességtudó hitves, a tisztességes és erkölcsös asszony, esetleg az igazi apáca vagy diakonissza. A legmagasabb rendű emberi érzés az, amikor a nő és a férfi találkozik egy belső összhangban, amelyben kölcsönös önfeláldozás és „együttforró mámor” van31.

Bródy öngyilkossági kísérlete után és szanatóriumi lábadozása során egyik első írása a Királyfi és koldusleány (1906) című műve32 új kiadásának előszava volt. A Singer és Wolfner kiadásában megjelent Bródy Sándor összes művei sorozat kötetéhez szánt néhány oldalban Bródy a női becsület végtelenségéről szólt. Korábban „gavalléros hittel” úgy vélte, hogy a nő, mint erkölcsi lény különb a férfiaknál. Két évvel korábban, azaz 1904-ben, a mű első kiadásának évében vélekedett így, azóta megváltoztatta véleményét: az asszonyok sem különbek a férfiaktól. Azóta „hogy egy csúf szóval éljek, megzabáltam a feminismustól”, s ha ma írna regényt, akkor a szegény koldusleány kínozná meg, törné össze és kergetné halálba a királyfit.33 Azaz Bródynak továbbra is rendkívül durván elítélő véleménye volt a feminizmusról, olyannyira szélsőséges nézetet fogalmazott itt meg, amely tkp. egyenlőségjelet tett a feminizmus és az erkölcstelenség, valamint az elvakult gonoszság között. A Királyfi és koldusleány ugyanakkor egy erkölcsös história egy szép és szegény leányról, aki nem tudott ellenállni a királyfi csábításának. A pesti koldusleány ebben az egyenlőtlen küzdelemben természetesen vereséget szenvedett, de oly tiszta maradt, mint egy szűz királykisasszony. A megoldás banális, a főhős a halált választotta inkább, mint az erkölcsi megsemmisülést.34 Bródy e régebbi írása újrarendezése közben kezdett el foglalkozni új drámájával, A tanítónővel, amely hasonló erkölcsi kérdéseket vetett fel, mint a Koldus és királyleány. A feminizmus, mint fogalom is többször előkerült a drámában: a főhős Tóth Flóra elleni vizsgálatot vezető szolgabíró a feminizmust olyan káros nyugati fogalomnak, „izmusnak” tartotta, mint a szocializmust.35 Tóth Flóra ugyanakkor kijelentette, hogy ő nem feminista – ő asszony.36 Látható, hogy Bródy továbbra sem tudott szabadulni a feminizmus versus asszonyiság dichotómiától. Az igaz ügyért és nem utolsó sorban saját becsületéért küzdő Tóth Flóra asszony a szó erkölcsi nemes értelmében – s mint később a drámából kitűnik – nem lehet erkölcstelen céda.37

Bródy Sándor drámájának főhőse, akárcsak Balázs Béla tragikus Szélpál Margitja zavarba ejtő, nyugtalanító egyéniség, aki kihívóan szembehelyezkedett kora erkölcseivel, erkölcstelenségeivel. A főhős erkölcsi tisztasága és intelligenciája annyira abszurd magaslatokon állt a dráma szereplőivel szemben, hogy a mű gyakran komédiává fajult, nem nélkülözve a burleszk jeleneteket sem. Módszertani problémát azonban nemcsak a tragédia (?) műfaji besorolása okozhat. Bizonytalanná teheti a száz évvel későbbi műelemzőt Bródy radikálisan elutasító véleménye a század eleji nőmozgalmakról, s Bródynak az az attitűdje, amelyik ugyanolyan erkölcsi alapon ítélte el a feminizmust, mint a faluban leleplezett konvencionalizmust és patriarchalizmust.

Előadásom kezdetén feltettem a kérdést: vajon Ellen Key svéd „feminista” írónő felolvasása mennyire tekinthető a Bródy-dráma előzményének? Nem könnyű a válasz. Kétségtelen, hogy Bródy élesen szembehelyezkedett a feministákkal, s az 1905-ös évben, mint korábban felsoroltuk a „feminista apostolok” egész sora járt a magyar fővárosban (közülük nem egy, a néhány hónappal korábban, 1904. decemberben megalakult Feministák Egyesülete vendégeként érkezett). A „nőmozgalmárok” budapesti vendégjárása a közbeszéd részéve tette az újtípusú nőalakokat és az új női ideológiákat. Bródy tájékozott szerkesztő volt, a feminista ideológiák között azonban nem nagyon tudott, talán nem is nagyon akart különbséget tenni. A sokadik ideológusként Magyarországra érkező Ellen Key előadása után azonban úgy döntött, hogy megírja Új asszonyalakok című pamfletjét, sajnálatos módon azonban vitriolos írása épp a legkevésbé harcias svéd írónőt vette célba, aki különös módon hasonló elvekért (anyaság, a nők természetes szerepe stb.) harcolt, mint Bródy Sándor. Végül talán megkockáztatható az a feltételezés, hogy Ellen Key és a többi feminista „tournéja” után kezdte foglalkoztatni Bródyt egy új típusú asszonyalak megteremtése: ez a hős azonban valójában nem új, csupán a régi erkölcsi alapokon áll, ellentétben a Tóth Flóra ügyében összeülő iskolaszék tagjainak groteszk erkölcstelenségével.

Végül még csak annyit. Ellen Key 1905-ben két előadást tartott Budapesten. Az egyik, mint említettük a lélek evolúciójáról szólt, a másik felolvasás a Magyarországon alig ismert cseh írót, Rainer Maria Rilkét mutatta be.38 De ez már egy másik történet…

Jegyzetek: