orvos, pszichológus, neurológus.

(Budapest, 1896. június 29. – Budapest, 1977. november 28.)

György Júlia édesapja Löwy Mihály gabonaforgalmazó volt, édesanyja Klein Cecília. Gyermekéveit Szolnokon töltötte (egyes adatok szerint itt is született), középiskolai tanulmányait azonban már a fővárosban végezte. Pedagógiai érdeklődése a tanítóképző felé terelte, de az első év elvégzése után átjelentkezett a budapesti tudományegyetem orvosi karára. 1922-ben szerezte meg az orvosi diplomát, állást azonban nem kapott. Életében azonban váratlan szerencsés fordulat történt: egy református lelkész örökbe fogadta, s közbenjárására felvehette a György családnevet is.

Júlia harmadéves medika korában találkozott Révész Margittal, aki már 1911-től a hűvösvölgyi Gyermekszanatórium megszervezője és vezetője volt. Ez a találkozás döntő jelentőségűvé vált a fiatal orvosjelölt életében. Révész Margit véleményezte azokat a gyermekeket, akik a fiatalkorúak bírósága elé kerültek. A fiatalkorúak bíróságát Kármán Elemér 1913-ban hozta létre, s szintén az ismert kriminálpedagógus alapította meg 1915-ben az első magyarországi kriminálpedagógiai intézetet. Az intézet laboratóriumában is dolgozott Révész Margit, s itt kezdte el orvosi karrierjét György Júlia is, mint „önkéntes munkaerő„.

Júlia az 1920-as években a budapesti Apponyi Poliklinika Idegosztályán helyezkedett el, mint Ranschburg Pál gyakornoka, 1925–1930-ban a gyermekpszichiátriai ambulancia szakorvosává lépett elő, 1930. január 30-án Herzog Erzsébettel megszervezte az önálló kriminálpszichológiai szakrendelőt (a budapesti Hársfa u. 5. alatti bérházban). A zsidótörvények életbe lépése után állását elveszítette, munkáját azonban 1940-től az Országos Izraelita Patronage Egyesületben folytatta tovább: gyermekambulanciát, óvodát, napközi otthont és pályaválasztási tanácsadó intézetet létesített (az intézmény a József körút 31/b alatt működött).

György Júlia antiszociális, ideges, nehezen nevelhető, illetve bűnöző gyermekek és fiatalkorúak gyógyításával, nevelési problémáival, üldözött családok gyermekeinek szocializációjával foglalkozott, ő a magyarországi kriminálpszichológiai kutatások elindítója. Gyógyító tevékenysége nemcsak a betegek orvosi ellátására, hanem szociális védelmére, környezetük vizsgálatára is kiterjedt. Véleménye szerint a szeretet nélküli, brutális nevelés a fő oka az antiszociális személyiség kialakulásának. Tevékeny részt vállalt az első magyarországi elmeegészségügyi mozgalom elindításában (1936-ban, Magyar Mentálhigiénés Mozgalom néven; a mozgalom vezetői Benedek István és Ranschburg Pál voltak, György Júlia főtitkárként dolgozott).

A II. világháború után a Nemzeti Segély munkatársaként 1945–1951-ben magára hagyott gyermekek segítésére átmeneti otthont, majd speciális gyermekotthonokat szervezett. A világégés utáni első gyermekmenhelyen százával fogadták be az utcán kóborló, szüleiket elvesztett, éhező gyermekeket. Az átmeneti otthon felállítását György Júlia kezdeményezte a budapesti Rottenbiller utca 20. alatt, majd szintén az ő javaslatára készült el a szabadsághegyi Új Út Gyermekotthon. Gyermekvédelmi tevékenységét azonban csak 1951-ig folytathatta. Miután egy párthatározat „megsemmisítő csapást„ mért a pszichológiára („mint burzsoá áltudományra„) a gyermekotthont nevelőotthonná minősítették át, ahol már gyermekpszichológusra nem volt többé szükség. Júlia 1951–1953-ban budapesti rendelőintézetekben, mint neurológus főorvos dolgozott, ill. 1953-tól SZTK-gyermekrendeléseken vállalt munkát.

György Júliát 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1969-ben megszerezte az orvostudományok kandidátusa fokozatot. A Kossuth-díjat elsősorban A nehezen nevelhető gyermek című, utóbb öt kiadást is megélt munkájáért vehette át. A magyar pszichológiai irodalom klasszikusa részletesen foglalkozik a gyermek öröklött adottságaival és a környezet által kiváltott szocializációs hatásokkal, ezek egymást erősítő vagy akadályozó tényezőivel. A könyv célja a pedagógusok lélektani nevelése, mentálhigiénés gondolatok terjesztése a jobb nevelés, a gyermekek egészséges fejlődése érdekében.

1968-ban kinevezték a Fővárosi Tanács Gyermekpszichológiai Szakrendelő-intézetének igazgató főorvosává. A budapesti Faludi utcai rendelőintézet volt György Júlia életművének csúcsa: ez volt az első olyan magyar egészségügyi intézmény, amelynek fő profilja a pszichoterápia volt. A rendelőt Júlia a lelki egészségvédelem bázisintézményének szánta, egy egységes, komplex gyógyító és továbbképző központnak, amely addigi tapasztalatait ötvözte a Ranschburg-féle Poliklinikától az Új Út Gyermekotthonig. György Júlia munkatársai körében, 1976-ban ünnepelte 80. születésnapját, ekkor adta át az igazgatói feladatokat Vikár Györgynek, ám az általa létrehozott intézetben haláláig tevékenykedett. A magyar gyermekvédelem nagy alakja 1977-ben hunyt el, emlékére a Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekvédelmi Szakosztálya és a Magyar Pszichológiai Társaság György Júlia-emlékérmet alapított.

Fontosabb művei: Züllöttség és neurosis. Ranschburg Emlékkönyv. Budapest, 1929;

Adatok a gyermekkori psychoneurosisok ok-, kór- és gyógytanához. Klinikai közlemény. br. W. Herzog Erzsébettel. Budapest, 1936;

A gyermekvédelem országos problémáiról. Tanulmányok a gyermekvédelem köréből. Budapest, 1960;

A szülői alkoholizmus hatásai a gyermek mentális, ill. személyiség-fejlődésére. Ideggyógyászati Szemle, 1964;

Adalékok a gyermekkori szökés-csavargás szindrómájához. Pszichológiai Tanulmányok. Budapest, 1965;

A nehezen nevelhető gyermek. A veszélyeztetett gyermek. Budapest, 1965;

5. jav. kiad 1978;

Az antiszociális személyiség. Kandidátusi értekezés is. Budapest, 1967;

Az antiszociális személyiség kialakulása. Baj van a gyerekemmel. Budapest, 1977.

Irodalom: Kun Miklós: György Júlia. Orvosi Hetilap, 1978;

Vikár György: György Júlia. Magyar Pszichológiai Szemle, 1978;

Gaál Dóra: Mestersége tanítás és hitvallás. György Júlia élete és hivatása. Gyermekvédelem–Nevelőközösségek, 1993.