gyermekpszichológus

(Abafalva, 1895. május 29. – Budapest, 1975. augusztus 16.)

Az egyik legismertebb magyar óvodapedagógus, a neves orvos, pszichoanalitikus, Hermann Imre (1889–1984) felesége, tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte pszichológia–filozófia–esztétika szakon. Pszichológiából 1921-ben doktori oklevelet szerzett (az egyik első női pszichológus-bölcsészdoktor Magyarországon, disszertációja németül is megjelent!), 1929-ben elvégezte a tanítóképző főiskolát is, sőt később, hatvan évesen (!) megszerezte a pedagógia szakos középiskolai tanári oklevelet is.

Tudományos pályafutását még, mint egyetemi hallgató Révész Géza kísérleti lélektani laboratóriumának gyakornokaként kezdte, majd diplomája megszerzése után, 1921-től részt vett Hermann Imre, a választás formai sajátosságait kutató kísérleteiben. A két világháború között csak rövid ideig tudott elhelyezkedni: egy iparos tanoncoknak segítséget nyújtó pályaválasztási laboratóriumot vezetett, az 1930-as évek közepétől pedig pszichoanalitikus rendelést folytatott. Karrierje kezdeti szakaszában Magyarországon először foglalkozott reklámpszichológiával, illetve több kisebb népszerűsítő tanulmányt írt különböző szaklapokban.

A II. világháború után, mint a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének (MNDSZ) óvodai felügyelője (1945–1949), majd, mint a Fővárosi Tanács óvodai felügyelője, főelőadója (1949–1952) jelentős szerepet vállalt a nemzetközi hírű magyar óvodai rendszer kialakításában, az óvodai nevelési program kidolgozásában. 1952-ben a Bezerédj Amália Óvónőképző tanárává, 1956-ban a Művelődésügyi Minisztérium Tanító- és Óvónőképző Osztályának főelőadójává nevezték ki, 1962-től, nyugdíjasként az Országos Pedagógiai Intézet (OPI) munkatársaként tevékenykedett.

Hermann Alice gyermekpszichológiai, elsősorban családi és óvodai neveléslélektani és oktatási kérdésekkel, a kisgyermek fejlődésével, a gyermeki gondolkodás, világkép sajátosságaival, az értelmi elmaradás vizsgálatával, illetve gyermekvédelemmel foglalkozott. Munkáit áthatják férje, Hermann Imre pszichoanalitikus felismerései (pl. megkapaszkodás, anya-gyermek kapcsolat, stb.). Eszménye a közösségi ember; a nevelésben elvetette a feltétlen engedelmesség fontosságának elvét. Hirdette a gyermeki szabadság biztosítását, a kötetlen tevékenységek és foglalkozások szervezését, kiemelte az ismeretszerzés során a motiváció jelentőségét. Elsőként ismerte fel a gyermekközpontú valóságszemlélet (a gyermeki egocentrizmus sajátos esete) jelenségét. Magas színvonalúak, ma is aktuálisak, a korszerű pszichológiai eredményeket népszerűsítő, a gyakorlat nyelvére lefordító, napi problémákra reagáló írásai.

Hermann Alice vezető szerepet játszott a magyarországi felsőfokú óvó(nő)képzés kialakításában, az új, 1971-es óvodai program kidolgozásában és a Montessori-módszer magyarországi meghonosításában. Kezdeményezte a magyarországi mintaóvodák felállítását. A mintaóvodák nem azonosak azokkal a gyakorló iskolákkal, ahol az óvónő-jelölt tanulmányai befejezése után „hospitálni“ jár. A mintaóvodák foglalkozásaiban az óvónő, az óvónő-jelölt, (vagy a szülő!) és a gyermek sajátos, intimebb kapcsolatot alakít ki. A kisebb csoportokban, több felnőtt felügyelete mellett nagyobb lehetőség adódik a kisgyermek értelmi és főként érzelmi nevelésére. Egy-egy kisgyermekről nem egyszer részletes naplót vezettek, a problémás, nehezen kezelhető kisgyermekekkel külön is foglalkoztak.

Tudományos eredményeit 80. születésnapján, 1975-ben Apáczai Csere János-díjjal ismerték el. Emlékét őrzi – többek között – a soproni és a hódmezővásárhelyi Hermann Alice Óvoda. Ez utóbbi 2005. július 1-jén vette fel az egyik legjelentősebb magyar óvodapedagógus nevét, akinek jelszava ma a helyi óvoda mottója: „Az odúban el kell rejtőzni, a fészekből ki lehet repülni.“

Fontosabb művei: Kísérleti vizsgálatok a megértés problémáihoz. Egyetemi doktori értekezés is. Budapest, 1922;

németül is: 1923;

A reklám lélektana. Hermann Cziner Alice néven. Budapest, 1927;

Az új rendszerű tanítás eredményei. Lénárt Edith-tel. Budapest, 1933;

Emberré nevelés. Budapest, 1947;

2. felújított kiadás 1982;

3. kiadás 1986;

Pedagógia az óvónőképzők számára. Budapest, 1957;

A mintaóvodák problémái. Óvodai Nevelés, 1958;

A 3–6 éves gyermek nevelése a családban. Szerkesztette. Budapest, 1958;

2. átdolgozott kiadás 1961;

Az első tíz év. A gyermek lelki élete magyar írók, művészek, tudósok önéletrajzában. Hermann Imrével. Budapest, 1959;

Gyermeklélektani gyakorlatok az óvónőképző intézetek számára. Kabainé Huszka Antóniával, Murányi Kovács Endrénével. Budapest, 1960;

5. kiadás 1964;

Óvodás korú gyermekek tájékozottsága a világban. Budapest, 1963;

A gyermek értelmi képességének fejlesztése az óvodában. Tóth Andrásnéval. Budapest, 1964;

Kisgyermek a nagyvilágban. Budapest, 1964;

A világnézet megalapozása az óvodában. Budapest, 1966;

Értelmi elmaradás – értelmi fejlődés az óvodás otthonokban. Budapest, 1967;

Early Child Care in Hungary. Komlósi, S.-sel. London–New York–Paris, 1972;

Útmutató a környezetismereti feladatlapok felhasználásához óvónők számára. Budapest, 1976;

A gyermekben érlelődik a jövő. Válogatott írások. Válogatta, összeállította V. Binét Ágnes. Budapest, 1979.

Irodalom: Hermann Alice: Életemről és munkámról. Pedagógiai Szemle, 1964;

Szabadi Ilona: Hermann Alice. 1895–1975. Pedagógiai Szemle, 1975;

Szabadi Ilona: Hermann Alice emlékezete. Óvodai Nevelés, 1975;

V. Binét Ágnes: Hermann Alice-ra emlékezve. Hermann Alice neveléslélektani munkássága. Magyar Pszichológiai Szemle, 1976;

Varga Éva: Hermann Alice-ra emlékezve. Új Pedagógiai Szemle, 1995;

Vajda Zsuzsanna: A pszichoanalízis budapesti iskolája és a nevelés. Budapest, 1995;

2. kiadás 2000.