orvos

(Nagytétény, 1847. szeptember 30. – Budapest, 1922. március 25.)

Az első magyar orvosnő grófi családból származott. A tudományok iránti vonzódását művelt édesanyja keltette fel benne, aki beadta az egyik leghíresebb, leányok számára fenntartott oktatási intézménybe, a pesti Pröbstl-féle leánynevelő intézetbe. Az iskola ugyan kiváló volt, azonban érettségit az 1860-as években leányoknak még nem adhatott. Vilma viszont nemsokára férjhez ment a lovasbravúrjairól országszerte ismertté vált földbirtokoshoz, Szilassy Györgyhöz. Szilassy húsz évvel volt idősebb Hugonnai Vilmánál, a szóbeszéd szerint a lovak jobban érdekelték, mint a nők, olvasni pedig egyáltalán nem szeretett, jóllehet a Szilassy-kastélyhoz egy igen nagy könyvtárterem is tartozott.

A boldogtalan grófnő gyakran időzött a könyvtárteremben, s a legenda szerint Jókai Mór Hon című lapjából értesült arról, hogy Svájcban 1864-től tanulhatnak nők is az egyetemeken, ráadásul érettségi bizonyítvány sem szükséges hozzá. A Szilassy család azonban elzárkózott Vilma tanulmányainak támogatásától, aki utolsó ékszereit és egyéb ingóságait adta el, hogy beiratkozhasson a Zürichi Egyetem Orvosi Karára. Zürichben az 1870-es évek elején már közel száz nő tanult, akik Európa különböző országaiból érkeztek. Természetesen Vilma volt az egyetlen magyar, de nem csak ezért tűnt ki a többi medika közül! A „koldus grófnő“ igen szegényes körülmények között élt, többnyire nyers zöldséget és rozskenyeret evett, viszont rendkívül szorgalmas és nagyon tanulékony volt. Már tanulmányainak kezdetén bekapcsolódott Ludimar Herrmann fiziológiai kutatásaiba: elsősorban az izmok elektromos ingerlésével foglalkozott. Utolsó éveiben Edmund Rose professzornak segédkezett (Rose volt az, aki a diftériában szenvedő betegek életének megmentésére kidolgozta a gégemetszés technikáját).

Hugonnai Vilmát 1879. február 2-án ünnepélyes keretek között Zürichben orvosdoktorrá avatták, ezután még közel egy évet Zürichben töltött, mint kórházi orvos. Bár Hermann és Rose professzorok is marasztalták: tanársegédi állást kínáltak neki, az első magyar orvosnő mégis úgy döntött, hogy hazatér. Vilma nem sejthette, hogy az igazi küzdelem számára, csak most kezdődik!

Orvosi oklevelének honosítását először 1882-ben kérelmezte. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, azonban nem tett eleget kérésének: helyette a bábaképző elvégzését és a gimnáziumi érettségi (!) megszerzését javasolta. Tauffer Vilmos, a bábaképző tanfolyamot lebonyolító klinika igazgatója a zürichi orvosdoktori diploma alapján vizsgák nélkül kiállította Vilmának a bábaoklevelet, majd az orvosi diplomával rendelkező Vilma sikeres érettségi vizsgát is tett. A zürichi diplomáját azonban továbbra sem ismerték el, azt azonban megengedték, hogy az időközben hivatalosan is elvált Hugonnai Vilma egyetemi előadásokat hallgasson (vizsgázni azonban nem vizsgázhatott)!

Bába oklevelével az 1880-as években magán-szülésznői rendelőt nyitott, majd 1890-től a balatonfüredi tisztviselőtelepen dolgozott és a budapesti leánynevelő intézet rendes tanáraként foglalkoztatták. Ferenc József 1895. november 18-án – Erzsébet királyné névnapjának előestéjén – Magyarországon is engedélyezte a bölcsészeti, az orvosi és a gyógyszerészeti karokon a nők egyetemi tanulmányait. (A közvélemény ebben is a jóságos királyné befolyását látta, aki szót emelt a nők érdekében). Hugonnai Vilma – akinek továbbra sem ismerték el a zürichi oklevelét – azonnal élt is a lehetőséggel: közel ötven évesen újra vizsgázott, így 1897. május 14-én másodszorra is orvosdoktorrá avatták! Diplomája másodszori megszerzése után végre orvosként dolgozhatott: a Művelt Nők Otthonában helyezkedett el, egyúttal az Országos Nőképző Egyesület Iskolájában egészségtant tanított (egyetemi katedráról nem is álmodhatott).

Orvosként Hugonnai Vilma elsősorban nőbetegekkel és a szegények gyógyításával foglalkozott, és kiterjedt közírói tevékenységet is folytatott. Népszerű könyveket írt, előadásokat tartott a betegápolásról, a gyermekvédelemről és –gondozásról, illetve a nők foglalkoztatásáról. Az első világháború kitörésének évében, 67 évesen úgy gondolta, hogy kötelessége bekapcsolódni a Vöröskereszt munkájába; egy évvel később, 1915 áprilisában kezdeményezte az orvosnők bevonását a harctéri sebesültek ápolásába. Érdemeit a Vöröskereszt 2. fokozatú hadi érdemjellel ismerte el. Az első magyar orvosnő az első világháború után még négy évet élt. Wartha Vincével közös síremléke a budapesti Fiumei úti temetőben látható.

Hugonnai Vilma közel húszéves küzdelme oklevelének elismertetéséért a magyarországi nőmozgalom jelképes alakjává, s miután elvált, majd újra férjhez ment (az akadémikus Wartha Vincéhez) az önálló, értelmiségi nő szimbólumává tette. Életét több népszerű regény is feldolgozta, emlékét a balatonfüredi Szívkórházban emléktábla, Pécsett mellszobor őrzi.

Fontosabb művei: Das erste Hundert Croup-Operationen in Zürich. Egyetemi doktori értekezés is. Zürich, 1878; A szaglás az egészség őre. Budapest, 1896; A tanügy egyik-másik kérdéséről. 1–2. Magyar Pestalozzi, 1898; A családi élet. Előkelő Világ, 1898; Nők az orvosi pályán. Pesti Napló, 1899. 16.; A Művelt Nők Otthona jótékony egyesület története 1895-től 1900-ig. Budapest, 1900; 2. bővített kiadás 1912; Egészségtani előadások nők számára. Jó egészség. Budapest, 1904; Fischer-Dückelmann Anna: A nő mint háziorvos. A bevezetést és a jegyzeteket írta. Budapest, 1907; 2. teljesen átdolgozott kiadás 1929; Felhívás az orvosnőkhöz! Gyógyászat, 1915; Új tetűirtó eljárás. Gyógyászat, 1915.

Irodalom: Katona Ibolya: Az első magyar orvosnő. Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei, 1956; Vida Tivadar: H. V. Orvosi Hetilap, 1975; Szállási Árpád: 100 éve szerzett oklevelet az első magyar orvosnő. Orvosi Hetilap, 1979; Móra László: Az első magyar orvosnő. Magyar Nemzet, 1983; Kiss Kálmán: H. V., az első magyar orvosnő. Szakoktatás, 1990; Jobst Ágnes: Az emancipáció eszméjének érvényesülése. H. V. élete. Asszonysorsok a 20. században. Budapest, 2000; Ozogány Ernő: H. V. Magyar nagyasszonyok. Dunaszerdahely, 2003; Lacza Tihamér: Az első magyar orvosnő. Hősök, akik a nemzetért éltek, haltak. Budapest, 2008; szépirodalom: Nagy Lenke: Nyitva az út! Az első magyar orvosnő életének regénye. Budapest, 1944; Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony. Az első magyar orvosnő életregénye. Budapest, 1965; 3. kiadás 1972; új kiadás Pécs, 1998.