(Pest, 1802. április 18. – Békés, 1892. október 9.)

Karacs Teréz édesapja Karacs Ferenc (1770–1838) rézmetsző, édesanyja Takács Éva (1779–1845) írónő volt. Apja 1795-ben Pesten telepedett le, majd, mint ismert rézmetsző, az első magyar nyelvű tudományos könyvek közül számosat ő illusztrált (köztük pl. Dugonics András algebrakönyvét vagy Lipszki híres földrajzi leíró munkáit). Anyja Takács Éva, a magyarországi nőnevelés úttörője volt, az 1820-as években elsőként írt a leánykák neveléséről (a Tudományos Gyűjteményben), évekig tartó vitákat keltett a nők jogairól és kötelességeiről szóló megállapításaival. Takács Éva írta ugyanakkor az első magyar színikritikákat is, illetve több elbeszélése jelent meg korabeli irodalmi lapokban. Kilencen voltak testvérek, közülük hat megélte a felnőttkort. Szülei józsefkülvárosi (Ősz utcai; ma: Szentkirályi utca) házában gyakran megfordultak a reformkor ismert személyiségei (pl. Döbrentei Gábor, Fáy András, Virág Benedek, Vörösmarty Mihály stb.).

Teréz a Széna téri (ma: Kálvin tér) református imaház melletti iskolában tanult néhány évig (itt tanítottak először magyar nyelven Pesten!); a legtöbb ismeretet azonban szüleitől kapta: édesapja földrajzra és történelemre, édesanyja művészetekre tanította, és felkeltette benne az olvasás iránti vágyat. Édesanyja bíztatására Teréz is verseket, elbeszéléseket kezdett el írni, első munkái Igaz Sámuel lapjában a Kedveskedőben és a Hasznos Mulatságokban jelentek meg (név nélkül, ill. „rejtett név alatt”, 1822–1825). Névvel vállalt szépirodalmi műveit – többek között – a Hebé (1824), az Urania (1829–1831) közölte, majd a család régi barátja, Garay János tette közzé újabb írásait a Regélőben (1833–1836).

A pesti nagy árvíz alapvetően megváltoztatta a család élethelyzetét: az árvíz következtében megrongálódott családi házuk, néhány hónappal később meghalt az édesapa (†1838. ápr. 14.) és elvesztette két fiútestvérét is. Teréz már nemcsak szórakozásból írt, de rákényszerült az írásra; míg azonban eddig jóformán csak elbeszéléseket és költeményeket írt, ettől kezdve egyre sűrűbben választotta témájául a nőnevelést, a nemzeti nőneveléssel kapcsolatos „társadalmi összeforrást”. Írásaival, akárcsak néhány évtizeddel korábban édesanyja, igen nagy feltűnést keltett, s nem sokkal később nevelőnői állást is vállalt (Máramaroson, a Kállay családnál).

Máramarosszigeten Kállay István, fiának, Kállay Béninek nevelésével bízta meg (Kállay Béni később az Osztrák–Magyar Monarchia első pénzügyminisztere lett). Teréz itt kötött barátságot Leövei Klárával (gróf Teleki Blanka első leánynevelő intézetének nevelőnőjével), Papp Jánossal, a máramarosszigeti fiúlíceum igazgatójával (akit később a miskolci református fiúiskola élére neveztek ki). Papp János ajánlotta az egyházközség figyelmébe Karacs Terézt, egy Miskolcon tervezett leánynevelő intézet élére.

Ebben az időben jelent meg Néhány szó a nőnevelésről című írása (az Életképekben, 1845. november). Írásában az anyanyelvi oktatás és az állampolgári nevelés jelentőségét hangsúlyozta „okos, de nem okoskodó, hivatásukat értő, de nem szaktudásukkal csillogni tudó” hölgyek nevelését hangsúlyozta. Írására felfigyelt gróf Teleki Blanka is, aki meghívta a főúri kisasszonyok számára tervezett nevelőintézete élére. A magyar nőnevelés két úttörője, azonban nem értett egyet: Teleki Blanka elsősorban főúri hölgyeket akart iskolájában oktatni, Teréz viszont minden, azaz polgári származású kisleány előtt is megnyitotta volna az intézet kapuit. Teréz maga helyett barátnéját, Leövei Klárát ajánlotta nevelőül, ugyanakkor elfogadta a miskolci református közösség ajánlatát: 1846. szeptember 8-án megnyílt a miskolci református leányiskola és nevelőintézet.

Már az első tanévben, Miskolcon közel hetven, 12–16 éves leány nevelkedett. Teréz szabad kezet kapott: maga rendezte be az intézetet, ő állította össze a tantervet és a szemléltető eszközöket; kezdetben minden tantárgyat maga oktatott, később négy tanítónő segédkezett neki. Teréz intézetében praktikus ismereteket tanított: kézimunkára, szabásra-varrásra, fehérnemű-készítésre oktatta a leányokat, de szépírást, francia nyelvet, zenei jártasságot is megkövetelt a leányoktól, és táncra is oktatta a diákokat. Teleki Blanka intézetével ellentétben Karacs Teréz iskolájában csak szerény tandíjat kellett fizetni a hallgatóknak, ezáltal megnyílt az út a szegényebb polgári családok gyermekei előtt. Teréz ugyanakkor nem volt a híve az emancipációs törekvéseknek, Teleki Blanka viszont radikális, forradalmi elveket hirdetett ezen a téren (elsőként Teleki Blanka fogalmazta meg a nők szavazati jogát). Bár Karacs Teréz is támogatta a szemléltető oktatás elterjesztését, Teleki Blanka intézetének meghökkentő újdonsága volt a természettan bevezetése, sőt Hanák János óráit általában a szabad természetben tartotta.

Az iskola a forradalom és szabadságharc alatt is működött; illetve 1848 nyarán rendezték meg az első magyarországi tanügyi kongresszust is. Az első ilyen eseményen több mint 250 tanító vett részt, de csak Teréz volt közöttük nő. A kongresszuson Teréz a nőnevelés ügye kapcsán felsőbb leányiskolák, óvónő- és tanítónő-képezdék felállítását sürgette, kezdeményezte a férfi és női tanítók azonos mértékű javadalmazását. A miskolci iskola tanulói és tanítói a szabadságharc idején bekapcsolódtak a hazafias munkákba (fehérneműt varrtak, tépést csináltak, ellátták a sebesülteket stb.). Az iskolát elkerülte a forradalom utáni megtorlás, szerény keretek között tovább működhetett az intézet, amelynek az élén Teréz („vezértanítói” rangban) 1859 nyaráig tevékenykedett. 1859-ben elvállalta a kolozsvári belvárosi református leányiskola vezetését. A tanulók létszáma itt már megközelítette a 150 főt, az újabb bővítést azonban a helyi egyházközség már nem tudta anyagilag támogatni, így négy évvel később Kolozsvárról is távozott.

Távozása után magántanítóként dolgozott, elsőként a régi „vetélytárs”, Teleki Blanka öccsének, gróf Teleki Lászlónak gyermekeit (két kisleányát) tanította Dobokán és Kendilónán. 1865 nyarától pedig Pesten tanítóskodott: házról-házra járt, és történelemből, magyar irodalomból, valamint földrajzból adott magánórákat leányoknak. Az 1870-es években Arany János árván maradt unokáját, Széll Piroskát is taníttatta.

Utolsó éveiben az idős asszony Kiskunhalasra (1877–1885), majd (balkarja megbénulása után) Békésre költözött (1885). Ismét elbeszélések írásába fogott, s hozzákezdett emlékiratai rendezéséhez. Nyolcvanadik születésnapján egy nemzet tisztelgett életműve, a magyar nyelvű és szellemű nőnevelés gyakorlati megvalósítója előtt. Budapesten, az új városháza dísztermében a tiszteletére rendezett díszközgyűlésen Péterfy Sándor méltatta érdemeit. Karacs Teréz életében közel 2500 leányt tanított, egyedi anyagi jutalmául az a 200 forint nyugdíj szolgált, amelyet a Teleki-család adott a magas kort megélt pedagógusnak. Teréz a békési református lelkészlakban hunyt el, a békési temetőben nyugszik. Sírja fölé a Békési Református Nőegylet emelt emlékoszlopot.

Fontosabb művei: Játékszín terv. Színjáték öt felvonásban. Pest, 1838;

K. T. összes munkái. 1–2. Átvizsgálva összeszedte Takács Ádám. Miskolcz, 1853;

A régi magyar színészetről. Sajtó alá rendezte Náményi Lajos. Arad, 1888;

Beszélyek. Sajtó alá rendezte Jámbor Lajos. Hely nélkül, 1889;

Teleki Blanka és köre. Teleki Blanka, K. T. és Leövei Klára. Levelek, visszaemlékezések. Válogatta, sajtó alá rendezte Sáfrán Györgyi. Budapest, 1963.

Irodalom: K. T. Annotált személyi bibliográfia. Összeállította László Gézáné Szarka Ágota. Neveléstörténeti bibliográfiák. Budapest, 1993;

Pásztor Emil: Egy nagy magyar pedagógus: K. T. Miskolc, 1996;

Estók János: K. T. Híres nők a magyar történelemben. Szerkesztette Estók János, Szerencsés Károly. Budapest, 2007.