(Budapest, 1918. június 26. – Budapest, 1995. augusztus 11.)

Patek Erzsébet a budapesti Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban 1936-ban érettségizett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1942-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, ezt megelőzően egy évig Bécsben volt, mint kutatóösztöndíjas. Első munkahelyére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba 1942-ben került; a tudományos segédkönyvtárosi állását 1946-ban váltotta fel a Vármúzeum Őskori Osztálya muzeológusi beosztásával. 1953-ban egy rövid ideig a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályán működött, 1955-ben kinevezték a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesévé.

Patek Erzsébet tudományos pályafutásának kezdetén római kori régészettel foglalkozott, majd érdeklődése az ősrégészet, elsősorban a kora vaskor felé fordult. Alapvető eredményeket ért el a magyarországi urnasíros kultúrák kutatása és periodizációja, elsősorban az ún. Hallstatt-kultúra vizsgálata terén. Ásatásai közül különösen jelentős a bakonyszűcsi halomsír, illetve a neszmélyi temető és telep feltárása. A Pontus-kaukázusi kultúrával kapcsolatban álló leletkör egyik temetőjét Mezőcsát-Hörcsögösön 1958–1962-ben ő tárta fel, majd 1972–1978-ban, a Hallstatt-kultúra egyik fontos lelőhelyén, Sopron-Várhely erődített telepén és temetőjében végzett ásatásokat.

1958-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Kutatócsoport (= Régészeti Intézet) Ősrégészeti Osztályán tudományos főmunkatársként, majd osztályvezetőként dolgozott és elvállalta az Adattár vezetését is. 1963-ban a dunántúli urnasíros kultúra feldolgozásával megvédte kandidátusi értekezését, s a Hallstatt-kultúra tudományos összefoglalásából 1988-ban doktori fokozatot is szerzett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen közel harminc éven át tartott előadásokat a magyarországi vaskor történetéből, de a szakmai közéletben is aktívan részt vett: 1954–1966-ban az MTA Régészeti Bizottsága titkáraként tevékenykedett, 1971-ben egyik kezdeményezője volt az Őskori Albizottság megalakításának, ahol 1971–1976-ban az alelnöki tisztet is betöltötte (de haláláig a bizottság tagja maradt). Ennél fontosabb az azonban, hogy ő volt a Magyar Régészeti Topográfia elnevezésű nagyszabású akadémiai vállalkozás egyik irányítója. Tudományos eredményeit 1982-ben Rómer Flóris-emlékéremmel ismerték el.

Fontosabb művei: A pannoniai fibulasírok elterjedése és eredete. Egyetemi doktori értekezés. Budapest, 1942;

Biztosítószerkezettel készített fibulák Pannóniából. Budapest, 1950;

Az urnasíros kultúra a Dunántúlon. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1963;

Die Urnenfelderkultur in Transdanubien. Monográfia. Budapest, 1968;

Ein Spätbronzezeitliches Grab in Bakonyszücs-Százhalom. Acta Archaeologica, 1970;

A Hallstatt-kultúra Sopron környéki csoportja. Archaeológiai Értesítő, 1976;

Die Anfänge der Siedlung und des Gräberfeldes von Sopron-Burgstall. Die Hallstattkultur. Linz, 1981;

Recent Excavations at the Hallstatt and La Tène Hill-Fort of the Sopron-Várhely [Burgstall] and the Predecessors of the Hallstatt Culture in Hungary. BAR International Series, 1982;

Die hallstattzeitlichen Glasperlen Transdanubiens. Savaria, 1982;

Magyarország legkorábbi vastárgyai és ezek régészeti környezete. Iparrégészet, 1982;

A Hallstatt-kultúra kialakulásának előzményei és az idősebb Hallstatt-kultúra a Dunántúlon. Doktori értekezés. Budapest, 1987;

A Szabó Győző által feltárt „preszkíta„ síranyag. A Füzesabony–Mezőcsát-típusú temetkezések újabb emlékei Heves megyében. Agria, 1991;

Westungarn in der Hallstattzeit. Acta Humaniora, 1993.