(Bevezetés: a penna latin szó, jelentése ‘toll’, amely madarak szárnytollát és írói tollat is jelent. A legtöbb nyelvben a szó valamilyen változata ma is fellelhető, elég csak az angol pen szóra utalni, illetve „kistestvérére” a pencilre. Ez utóbbi ceruzát jelent, s tényleg a penna kistestvére, hisz a latin peniculus jelentése: ‘kicsi toll’, azaz később kialakult jelentésváltozás után: ‘ceruza’. A legtöbb nyelvben a pennának, azaz ennek a latin „jövevénynek” újabb jelentései is kialakultak, lévén, hogy a magyarban is létező szó általában a költők, művészek, tudósok alkotószerszáma volt. A szavak jelentése utóbb gyakran kibővül, így járt a penna is; amely idővel a tudomány, a művészetek, s általában az alkotás szinonimájává vált.).

Képest…

Amikor megjelenik egy új adattár – különösen akkor, ha lexikonról vagy más életrajzgyűjteményről van szó – a leggyakoribb szó, az az hogy képest. Ezt a szót mondja az a hölgy/úr, aki először kezébe veszi a friss kötetet. Pontosabban: az illető lexikoncímszó először megnézi, hogy benne van-e a kiadványban? Majd megnézi, hogy hozzá képest még kiket talál meg ugyanott? A szerkesztők a kötetzáráskor szintén átnézik a kiadványt: X-hez képest Y benne van-e a kötetben, s ha igen, akkor – nem utolsó szempont! – milyen terjedelemben? De ha W is helyet kér magának a kiadványban, akkor miért hagynánk ki onnan Z-t stb.

Nos, a Nők a magyar tudományban c. kötetben 382 tudós hölgy szerepel. Ez a férfi tudósokhoz képest (no lám … ) nem is olyan rossz arány!

Ahhoz képest viszont, hogy az egyetemi hallgatók arányában nincs jelentős eltérés a két nem között, sőt bizonyos szakterületeken a női hallgatók száma több, mint a férfiaké – már más a helyzet. Persze erről a helyzetről nem ez a kötet tehet.

Most, hogy végre megjelent ez a kötet, érdemes egy rövid írásban áttekinteni azokat az akadályokat, amelyek azon hölgyek előtt állnak, akik a 21. század első éveiben tudományos pályát vállalnak.

A piramis.

Megfigyelhető, hogy amíg a hallgatók száma nemek tekintetében kiegyensúlyozottnak tekinthető, a doktori iskolákban már a férfiak enyhe fölényben vannak. A tudományos fokozatokat szerzetteknél pedig már jelentős az eltérés: a PhD-képesítést elérteknél a nők aránya 37%. Még nagyobb a különbség, ha az MTA doktora címmel (korábban: tudomány doktora, azaz egyszerűbben: „nagydoktor”) rendelkezők nemek közötti arányát vizsgáljuk: 2008-ban az élő MTA-doktorok között 13,5% volt a nő. (Az utóbbi években, vagyis 2000 és 2007 között 325 fő érte el ezt a nagyon jelentős szakmai címet. Évente kb. 40 fővel nő a nagydoktorok száma, ebből kb. 10–15 a sikeres női jelölt).

Az MTA-tagoknál természetesen (?) még rosszabb a helyzet, jóllehet 2007-ben minden addiginál több hölgy lett a tagja az Akadémiának: hét új női taggal bővült akkor a női akadémikusok száma. Az idei év azonban elárulta azt, hogy ez csak egyszeri alkalom volt. 2010-ben 30 új tagot választott az MTA, ám ezek közül csak 2 (azaz kettő) hölgy akadt. (Igaz közülük az egyik, Kondorosi Éva az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia ún. külföldi társult tagja is lett!). A statisztikák további (szomorú) érdekessége, hogy a létszámából is jóval kisebb csoportból is kevesebb jelöltet választanak meg. Akad olyan tudós hölgy, akit már negyedszerre jelöltek akadémiai tagnak s ezúttal sem sikerült megválasztani!

Az üvegplafon.

A hölgyek előrejutásának egyik legfontosabb gátja az a sokat emlegetett üvegplafon. A fogalom azt a jelenséget fedi, amikor egy szakképzett személy előrehaladása egy hierarchikus szervezetben láthatatlan akadályokba ütközik. A ‘plafon’ az előrejutás blokkoltságára, az ‘üveg’ pedig a láthatatlan – de jól körülhatárolható – korlátokra utal. Az üvegplafon-elvet nemcsak nemi megkülönböztetésre használják, ide tartozik a faji, eszmei alapon történő megkülönböztetés, valamint a fogyatékkal élők korlátozott előmeneteli lehetősége is.

Valójában nem csak üvegplafon gátolja a nők előrehaladását, valóságos „üvegszindróma” hat együttesen a tudós (és egyéb) hölgyek karrierjére. Az üvegfalak azokat az előítéletelet jelölik, amelyek során a vezető pozíciókat betöltő hátrányos helyzetű személyeket – általában nőket vagy fogyatékkal élőket – marginalizálják, azaz stratégiailag kevésbé jelentős területekre szorítják. Az üveglift újabban terjedő sajátos kifejezés, s elsősorban azon szervezetekre használják, amelyek zömében nőket foglalkoztatnak. A fogalom lényege, hogy a jellemzően elnőiesedett szervezetek (főként oktatási intézmények, kisebb önkormányzatok, egyéb kishivatalok stb.) élén is rendre férfiak kerülnek vezető pozícióba. Azaz a hölgy karrierje a legutolsó vezetői kinevezésig rendületlenül tör előre, ám aztán, a szervezet élére lifttel megérkezik egy kívülálló férfi…

A Magyar Tudományos Akadémia élén még sohasem volt női elnök, elnökhelyettes vagy főtitkár. Az MTA vezetésében 2007-ben kapott először szerepet egy hölgy: Csépe Valériát, ekkor választották meg főtitkárhelyettesnek. Korábban MTA-osztályelnök volt az (üveg)plafon. Amúgy az MTA első női tagja Andics Erzsébet marxista történész volt, akit 1949. okt. 31-én választottak levelező tagnak (1950. dec. 2-án már rendes tag lett; az Akadémia, ki ne tudná 1825-ben alakult meg). Érdemes megnézni továbbá, hogy hány egyetem, főiskola, tudományos intézet vagy kar élén áll női vezető: rektor vagy dékán, esetleg kutatóprofesszor(nő)!

(Közjáték: a biformis latin szó, jelentése ‘kettős alakú, kettőzött’, azaz két, különböző részből álló dolog. A biformis latin nyelvű költők pennáján gyakran volt Janus, a kétarcú isten, januarius hónap névadójának jelzője. A penna biformis ugyanakkor kettős szárnyú madarat is jelent. A tudósnő – hogy Horatiusnak ennél a szép hasonlatánál maradjunk – ritka, mint a kettős szárnyú madár. Közülük csak kevesen szárnyalnak el a csúcsig, kevesen lesznek akadémikusok, intézetvezető egyetemi tanárok. A legtöbb tudós hölgy élete kettős alakot ölt, megkettőződik: tudományos karrierje mellett helyt kell állnia a magánéletben, s csak keveseknek sikerül mindkét területen sikereket elérni. Többségük vagy a tudományos karrierről, vagy a magánélet boldogságáról kénytelen lemondani!)

Karrier versus család.

Magyarországon – akárcsak számos más, európai országban – nem az a probléma, hogy nem jut el elég nő az egyetemekre vagy a doktori iskolákba. Az igazi, embert próbáló nehézségek később, a karrier gyermekvállalással egybeeső szakaszában jelentkeznek, s a pályán töltött évek előrehaladtával hatványozódnak. A tudós hölgyek előrejutásának másik akadálya ez a „kettős-szárnyúság”.

A kötetből – durván – három tudósnői attitűd figyelhető meg:

1. Vannak olyan hölgyek, akik egész életüket a tudománynak szentelték. Családot nem alapítottak, viszont kimagasló tehetségük révén karrierjük viszonylag gyorsan és töretlenül haladt előre. A hajadon tudós hölgyek csak és kizárólag a tudományos ambíciójuknak éltek (penna uniformis típus).

2. A családalapítás ugyanakkor a legtöbb tudósnő számára törést jelentett a karrierjében. Egy, kettő vagy még több gyermek vállalása akár hosszú-hosszú évekre is visszavethette a hölgyet tudományos előrejutásában. A szülőképes nők többsége a tudományos fokozat megszerzése idején (vagy gyakran közvetlen utána) vállalt gyermeket. Közülük csak igen kevesen tudtak – évekkel később ugyanolyan színvonalon – visszatérni a saját szakterületükre. Tudjuk, hogy a természettudományok „elévülési ideje” igen gyors! (penna biformis típus).

3. A kötetben azonban – ahogy erre az előszó is utalt – felbukkant egy újabb típus. Megfigyelhető, hogy egyre több tudós hölgy érkezik már valamilyen tudós családból. Azaz a második-harmadik generációs tudósnőknél már meglepően nagy azoknak a hölgyeknek a száma, akiknél vagy a szülők (esetleg nagybácsi vagy testvér) vagy a házastárs is tudós. Vagyis ezen hölgyek családjában a tudós attitűd már nem ismeretlen. Ebben az esetben a család igen nagy áldozatvállalásával sikerült a családi tudós-hagyományokat, fenntartani, jóllehet néhány esetben a család hozzátette, hogy annak ellenére, hogy leányuk született… A családi hagyományok és az igen jelentős áldozatvállalás miatt ezen csoport hölgytagjai a gyermekvállalás mellett vagy után igen gyors „szárnycsapásokkal” visszatértek tudományterületükhöz (penna fugiente típus).

Előítéletek.

A nők előrejutását az üvegszindrómán és a kettős szárnyhatáson kívül még a társadalomban évtizedek, talán évszázadok óta rögzült előítéletek is akadályozzák. A tudósnők pályafutásuk során nap mint nap felveszik a harcot azokkal a koherens rendszerré összeálló sztereotípiákkal, amelyek mind a mai napig generációk gondolkodását határozzák meg.

Idézhetjük az ilyen típusú véleményeket: „A nő érzékenysége miatt kevésbé alkalmas felelősségteljes poszt betöltésére.” (Az érzelmekre ható sztereotípia). „Egy vezetőnek agresszívnek kell lennie, egy nőtől azonban távol áll az ilyen attitűd.” (A legtipikusabb férfi-szexista sztereotípia). „A legfontosabb, hogy a nő elsősorban nőiességét őrizze meg.” (A legjellemzőbb konzervatív női álláspont). „A nők térlátása jóval gyengébb, mint a férfiaké, egy bonyolult, sok részletből álló szervezet működését egy férfi jóval könnyebben tudja áttekinteni.” (A legmodernebb, a tudományt is segítségül hívó vélekedés).

A véleményeket még tetszés szerint sorolhatnánk a legáltalánosabban elterjedt közhelytől, amely a nők és a fakanál dialektikáját fejti ki a legextrémebbig, amely a nők és a férfiak agytérfogata alapján vonja kétségbe a nők tanulási lehetőségeit.

(Tudálékos közbevetés: a műveltebb emberek gyakran segítségül hívják a magyar irodalom klasszikusait is, akiktől természetesen bőven lehet további sztereotípiákat idézni, még akkor is, ha az illető férfiú: jeles író vagy költő, a legkevésbé sem gondolta komolyan azt. Ady Endrétől szokták idézni azt a mondatot, amikor írótársnője, Kaffka Margit regényét, a Hangyabolyt kézbevette: Margitka, az olyan csodálatos, mintha egy férfi írta volna! Az előítéletekkel kapcsolatban Karinthytól leggyakrabban idézett mondat: A nők csak egyetlen etikát ismernek, a kozmetikát!).

Nyelvi zűrzavar.

Miután végigvettük a nők előrejutásának hármas-akadályát (üvegszindróma-elv + kettős-szárnyúság + előítéletek) érdemes felhívni a figyelmet arra a nyelvi bizonytalanságra, amely a ‘tudósnő’ fogalom tisztázatlanságát kíséri.

Hogy mennyire kevésbé elfogadott a tudósnői szerep a mai magyar társadalomban azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a mai magyar nyelv egyelőre nem tudja nevén nevezni azon hölgyeket, akik magas színvonalon foglalkoznak a tudománnyal. Ezen hölgyeket szokás tudósnőnek, női tudósnak nevezni – természetesen nem minden tudós nőből lesz tudósnő, ettől függetlenül a kettős helyesírás nagyfokú nyelvi divergenciát jelent! A tudós asszony, a professzor asszony viszont épp olyan idegen a magyar nyelvtől, mint az a megszólítás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia alkalmaz abban az esetben, amikor hivatalos levelet ír pl. a doktori címet megszerző női egyetemi tanárnak (ez is milyen idegen és körülményes): Tisztelt X. Y. Úrhölgy! Az úrhölgy a régi úrasszonyt váltotta fel – mindkét fogalom a köznyelvben kevéssé terjedt el, általában levelek címzésén szerepelt. Az úrhölgy protokolláris megszólítása minden olyan asszonynak/kisasszonynak, akit hivatalosan értesítenek egy eseményről. Az összetett szó első tagja természetesen az ‘úr’, azaz ‘férfi’ szó származéka, ugyanakkor arra is utal, hogy a nő, már a megszólításban is csak a férfi után következhet.

(Befejezés: Az 1993. évi, a felsőoktatásról szóló törvény egy új fogalommal ismertette meg a szűkebb, tudományos közvélemény. A törvény értelmében emeritus professzor lehetett az a hölgy vagy úr, aki, jóllehet elérte a nyugdíjkorhatárt, de érdemeire való tekintettel valamelyik egyetemen még tovább taníthatott. Az emeritus szó az emereo, emereor álszenvedő latin ige származéka, amelynek jelentése ‘érdemet szerez.’. A szó végső forrása a meritum főnév, amelynek jelentése ‘jutalom, díj, bér’. Emeritus jelzővel az ókori Rómában eredetileg a ‘hadastyánokat’, azaz a kiszolgált katonákat illették, akik természetesen csak férfiak lehettek. Valószínűleg a rendelet alkotóinak elkerülte a figyelmét, hogy az emeritus professzor hímnemű szóösszetétel, vagy talán eszükbe sem jutott, hogy ezt a rangos címet nő is elérheti. Nos, közel húsz év után a magyar nyelvben már elterjedt a fogalom helyesírás szerint írott emeritusz professzor változata, az emerita professzor alakra még várni kell néhány évet vagy talán évtizedet. A most megjelent könyv azonban következetesen emerita alakot használ…)