orvos, gyermekgyógyász, neonatológus

(Bécs, 1902. január 9. – Budapest, 1984. június 6.)

Pikler Emmi édesapja Reich Henrik bécsi kisiparos, édesanyja Frankenstein Hermina óvónő volt. Férje Péter György (1903–1969) matematikus közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Férje eredeti neve Pikler György volt, 1952-ben vette fel a Péter nevet, Pikler Emmi már ilyen néven nemzetközi hírnevet szerzett, ezért ő „megmaradt„ férje eredeti nevénél.

Pikler Emmi 1927-ben a bécsi orvosi egyetemen szerzett általános orvosi oklevelet, 1936-ban gyermekgyógyász szakorvosi vizsgát tett. 1927-től 1931-ig Bécsben élt: különböző bécsi klinikákon (pl. Ferenc József Császári Kórház, Mauthner Markhof Gyermekkórház stb.) gyakornokoskodott. 1931-ben Budapestre költözött, s a világháború végéig gyermekgyógyász magánpraxist folytatott, illetve különböző, elsősorban magán-óvónőképzőkben tanított.

A II. világháború után Sövényházán ő szervezte meg az első óvónőátképzőt, és még 1946-ban megszervezte az első bennlakásos magyarországi csecsemőotthont is (1946–1965: Anya- és Csecsemővédelmi Központ. Budapest, Lóczy Lajos u.) 1965-ben ebből alakult meg a Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete amelynek Pikler Emmi lett az első igazgató-főorvosa.

Pikler Emmi újszülött- és csecsemőneveléssel foglalkozott, elsősorban az egészséges csecsemők és kisgyermekek harmonikus személyiségének kialakulását vizsgálta. Világviszonylatban is elsőként foglalkozott a valamilyen ok miatt szülők nélküli kisgyermekek lelki fejlődésével. Arra törekedett, hogy az anyjukat nélkülözni kénytelen gyermekek helyzetén oly módon segítsen, hogy azokból a lehető legegészségesebb felnőttek válhassanak. Ennek védjegyéül a személyes kötődés kialakítását tette meg. Alapelve abból a ma is elfogadott nézetből indult ki, hogy ha a kisgyermek életének korai szakaszában nem tud biztonságos kötődést kialakítani egy személlyel, akkor soha életében nem lesz képes erre. Célja az volt, hogy a gyerekeknek az ún. saját gondozói rendszerrel lehetőségük legyen egy emberhez kapcsolódó szoros érzelmi köteléket kialakítani – ha máshogyan nem megy, a gondozónővel. Intézetében a gyermekek életrendjét úgy alakították ki, hogy minél kevesebb ember foglalkozzon velük (Pikler-módszer). A gyermekek addig maradtak az intézetben, amíg helyzetük nem rendeződött oly módon, hogy visszakerültek családjukhoz, vagy nevelőszülőkhöz küldték, netán örökbe fogadták őket. Az intézetnek megalakulásától kezdve fő célja az volt, hogy elkerülje az ott nevelkedő gyermekek hospitalizálódását.

Új módszert dolgozott ki továbbá a gyermekek csecsemőkori mozgásfejlődésére is. Jelentős szerepet játszott a modern magyarországi egészségügyi felvilágosítás kialakításában, a csecsemő- és gyermekápolónő-képzés megszervezésében, illetve korszerűsítésében. Számos népszerű csecsemő- és gyermeknevelési és -gondozási könyvet írt és szerkesztett. 1969-ben a csecsemő mozgásának fejlődése tárgykörből szerezte meg az orvostudományok kandidátusa fokozatot.

Emlékét őrzi a Pikler–Lóczy Társaság a Kisgyermekekért (1990), a Pikler Intézet (közalapítványi intézet, gyermekotthon, kutató- és továbbképző műhely, 1998) és a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány (kiemelkedően közhasznú alapítvány, 1999). Külföldön az USA-ban, Argentínában, Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban működik nemzeti Pikler Intézet.

Fontosabb művei: Mit tud már a baba? Budapest, 1938;

5. kiadás 1963;

franciául: Paris, 1948;

szlovákul: Bratislava, 1948;

Újszülött és csecsemő gondozása és táplálása. Orvosok Lapja, 1949;

A szocializmusban nincsen árva gyermek. Budapest, 1950;

Anyák könyve. László Magdával. Budapest, 1954;

8. kiadás 1965;

Csecsemőgondozók és gyermekápolónők tankönyve. László Magdával. 1–3. Budapest, 1957;

A gyermek nevelése a családban 3 éves korig. Tardos Péter Annával, László Magdával. Budapest, 1959;

2. kiadás 1962;

Adatok a csecsemő mozgásának fejlődéséről. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1968;

Az alapvető testhelyzetek és mozgások terminológiája az önálló járás elsajátításáig. Budapest, 1978.