Az előadásom címe kétértelmű: egyrészt ténykérdés, hogy 1903. január 18-án Prohászka Ottokár Nagyváradon járt és előadást is tartott1 , másrészt az is igaz, hogy az eseményről Prohászka Ottokár Nagyváradon címmel Ady Endre is beszámolt lapjában, a Nagyváradi Naplóban2. Ady publicisztikája igen nagy vihart kavart, hatása ma is kimutatható az Ady-recepcióban, s Prohászka megítélését is nagyban befolyásolta a Prohászka-irodalomban. Valójában miről is beszélt Prohászka Ottokár Nagyváradon? Mi volt az előadás visszhangja a helyi lapokban, s milyen vitákat váltott ki országos szinten? Dolgozatom ezekre a kérdésekre keresi a választ.

I. A Nagyváradi Katholikus Kör.

Az első magyarországi katholikus nagygyűlést gr. Zichy Nándor3 és gr. Esterházy Miklós Móric4 szervezte meg, 1894. január 16-án, Budapesten. A nagygyűlésen 50–60 küldött képviselte Nagyvárad katolikus közösségét, élén Palotay László apát-kanonokkal.5 A nagygyűlés után országszerte katolikus egyesületek szerveződtek, a Nagyváradi Katholikus Kör alakuló közgyűlésére 1895. november 15-én került sor6, a helyi Apáca utcában (a Schlauch Lőrinc7 nagyváradi bíboros által építtetett, később a Kör tulajdonába került eklektikus palotában, Nagyvárad egyik jelentős műemlék épületében). Az egyesület egyházi elnökévé Palotay Lászlót, világi elnökévé gr. Batthyány József8 élesdi földbirtokost, titkárává Schweiger Ede9 helyi ügyvédet választották meg, maga Schlauch Lőrinc vállalta a Kör fővédnökségét. Az ünnepélyes megnyitót – némi belügyminisztériumi huzavona után – 1896. április 18-án tarthatták meg, a Kör első nyilvános szereplése pedig 1896. augusztus 17–19-én, a budapesti millenniumi katolikus közgyűlésen történt, ahová 28 nagyváradi „jeles férfiú” utazott el. Még a millenniumi évben, Őfelsége nevenapja10 tiszteletére rendezett nagyváradi katolikus ünnepélyen (október 4-én) Karácsonyi János11 nagyváradi teológiai tanár – akit épp abban az évben választottak meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává – megtartotta az egyesület első nyilvános előadását is (Az ezredéves múlt emlékei Biharmegyében címmel). A siker hatására az egyesület vezetői úgy döntöttek, hogy évente rendszeresen felolvasásokat és egyéb „mulatságokat” rendeznek (1897-ben négy matinét és két táncestélyt jegyzett fel a helyi krónika). Nemsokára Budapesten megalakult a Magyarországi Katholikus Körök és Olvasóegyletek Országos Szövetsége (1898. augusztus 24-én). A nagyváradiak aktivitását jelzi, hogy a már többször említett Palotay Lászlót, a Kör egyházi elnökét, az újonnan megalakult választmány tagjává választották, míg Dús Lászlót12, Nagyvárad város főügyészét, a Kör világi alelnökét, a szövetség egyik alelnöki tisztével bízták meg. A Magyarországi Katholikus Körök és Olvasóegyletek Országos Szövetsége 1899 végén határozta el, hogy a magyar kereszténység felvételének 900. évfordulóján, német mintára, több napos országos katolikus nagygyűlést szervez, ez volt valójában az I. Országos Katholikus Nagygyűlés (a megnyitó 1900. augusztus 17-én volt a Vigadóban). Témánk szempontjából azonban lényegesen fontosabb a II. Országos Katholikus Nagygyűlés (1901. november), amelynek határozatai után, a Nagyváradi Katholikus Kör is elhatározta, hogy líceumi szabadelőadásokat szervez. A szervező munkálatokat az Országos Pázmány Egyesület irányította, az előadás-sorozatoknak pedig nem titkolt célja, az akkor országosan ismert és egyre népszerűbbé váló szabadkőműves líceumok ellensúlyozása, a szabadkőműves mozgalom ún. keresztény- és katolikusellenes ideológiájával szembeni fellépés volt. Nagyváradon a szabadlíceumi előadások első sorozata már nagyon hamar, 1901. december 15-én elindult, a nyitó előadást az országos előadások mozgalmának egyik kezdeményezője, Margalits Ede13, a budapesti tudományegyetem rendes tanára, az Országos Pázmány Egyesület elnöke vállalta el. Margalits Ede nyitó előadásában hangsúlyozta, hogy ahol nincs meg a katolikusokban az önérzet, ott az a célunk, hogy megteremtsük azt, ahol viszont megvan, ott nem lehet más célunk, hogy megerősítsük azt. Ennek jegyében, az első előadás-sorozat Nagyváradon, négy hónapon át tartott (1901. december 15-étől 1902. április 19-ig), ez alatt a négy hónap alatt összesen 9 előadás hangzott el.14 A kb. egy órás műsor mindig három részből állt: egy helyi „jeles közéleti férfiú” előadásából, egy hazafias költeményből és egy zenei műből (amely lehetett zongoradarab, operarészlet, esetleg egy népszerű műdal). A programot szinte kivétel nélkül a nagyváradi premontrei gimnázium dísztermében rendezték meg, az előadások szövegét az öt (!) helyi napilap közül legalább kettő közölte, fontosságát továbbá az is jelzi, hogy az előadások szövegét kötetbe rendezve is megjelentették.

A II. előadás-sorozat kezdete előtt váratlanul elhunyt Schlauch Lőrinc bíboros, nagyváradi megyéspüspök. Az új sorozat első, rendkívüli előadását (valamint a fél évvel később megjelent, az első előadásokat tartalmazó évkönyvet15) a bíboros emlékének szánták: az emlékbeszédet, 1902. december 21-én Radnai Farkas16, nagyváradi kanonok, Schlauch Lőrinc segédpüspöke tartotta, s megjelent az új főpásztor, Szmrecsányi Pál17 is, aki elvállalta a Kör fővédnökségét. A II. előadás-sorozat második előadása meglepetéssel szolgált. Prohászka Ottokár esztergomi teológiai tanár személyében az első olyan vendég érkezett Nagyváradra, aki már nem nagyváradi potentát volt, hanem (különösen a II. Országos Katholikus Nagygyűlésen játszott szerepe miatt) országosan ismert hitszónok. Prohászka érkezésével a Nagyváradi Katholikus Kör szabadlíceumi előadása országos figyelmet keltett, az esemény túlnőtt egy helyi program keretein, következésképpen az előadás témája sem lehetett helyi jelentőségű. Nem tudjuk, hogy Prohászkát a Kör tagjai közül ki kereste meg, és hogy miért épp Nagyváradon vállalt el szabadlíceumi előadást? A Nagyvárad című lap úgy értesült18, hogy Prohászka Vucskics Gyula plébános19, a helyi katolikus legényegylet egyik szervezőjének meghívására érkezett, valószínűleg azonban a felkérés elfogadásában közrejátszott az elhunyt Schlauch Lőrinc iránti tisztelete is. A program természetesen ezúttal sem csak előadásból állt: Prohászka előadása után Péterfi Elemér20 elszavalta Ábrányi Emil Valaki jár a csatatéren című költeményét, végül H. Schnegon Erzsike21 „operai növendék” részleteket adott elő Verdi Aidájából (kísérte őt Fodor Ernő22 budapesti zongoraművész).

2. Az előadás.

Prohászka Ottokár száztíz éve, 1903. január 18-án, Vízkereszt utáni második vasárnapon, Jézus nevenapjának ünnepén, a Nagyváradi Katholikus Kör szabad líceumán, a helyi premontrei főgimnázium dísztermében előadást tartott Kinek pártján áll Krisztus? címmel23.

Előadásában – Dosztojevszkijt24 idézve – Prohászka elmondta, hogy karácsony éjjelén, az Isten a betlehemi jászolhoz rendelte a világ hatalmasságait, hogy kiválassza közülük a Megváltó a segítőtársait. Először az erő, a hatalom járult a jászol elé, s felajánlotta segítségét az Úrnak, mert ha valóban úr akar lenni, akkor az erőszak pártjára kell állnia. Caesar az igazi úr, mert aki úr, az erős, a tömeg az szolgahad. A szabadsággal a tömeg nem tud mit kezdeni, boldogtalan lesz tőle. Vedd vissza a szabadságukat, s akkor visszakapják nyugalmukat! „Vess zabolyát szájára s békót kezére, de a zabolya arany legyen, a békó bársonnyal bélelt,” s meglátod, a nép ujjongva ünnepel majd. Másodjára a tudomány, a filozófia következett. Az Athénből érkező bölcs óva intette a Megváltót attól, hogy Caesar legyen, mert a bölcs ember megveti az erőszakoskodó hatalmat. Ha a Megváltó valóban Úr akar lenni, akkor a hatalomhoz „a csillogó ész bűbáját”, a feltalálások csodáit fűzze. „Ne karddal, ésszel győzz! Ne vassal, művészi kézzel alakíts!” Harmadjára a művészet érkezett. A szépség nemtője azt mondta, hogy a goromba nyers erő és a szikár tudományok helyett, ha a Megváltó valóban Úr akar lenni, akkor a hatalomhoz hervadatlan szépséget és a művészi alkotás örömét kell varázsolnia. „A kutató élet szürkeségét hintsd meg az örömnek ragyogó napsugaraival, s érted rajong majd a nép!“ Miután a művészet is távozott a Gyermek egymaga maradt, s végtelen magányában eldönthette, hogy a Hatalomhoz, a Tudáshoz vagy a Művészethez csatlakozzon?

A Megváltó a hatalomhoz nem szegődhetett, mert az önző és rideg: minden Caesar a maga hatalmát védi mások szolgaságával. A hatalom kegyetlen, mert kényszerrel és erőszakkal dolgozik, szolgákat nevel, testvérekről nem tud, tömegeket mozgat, egyedeket nem említ, s csak egyetlen egyedet ismer: önmagát! A hatalom terméketlen, a hatalom konzervatív és jogokkal leláncol. „Egy társadalomban millió lények élnek valóságos kloaka-életet” bármilyen hatalom alatt patkányok módjára, fénytől és melegtől távol tartva, hulladékokon élősködve! A Megváltó a tudományhoz sem fordulhatott. A tudomány a létet, a világot meg nem fejtheti, megnyugvást nem adhat. A világba kell a világosság, a fény és a harmónia, de a béke, az öröm nem a tudományból fakad. „Az ész csak egy darabja a nagy világnak, az agy csak egy maroknyi föld a mindenségben, valami, s nem minden.” Más fényt kell gyújtani, a szikrát hozzá nem az agyból kell kicsalni. A Megváltó a harmadik ajánlatot is visszautasította. Kétségtelen, hogy a művészet, a művészi alkotás, a munka, a haladás lendítő kereke, s a munka felszabadítja az embert a természet nyűge alól. A munka emancipálja a társadalom alsóbb rétegeit, „s a tökéletesbülő munka révén érezhetik a munkások, hogy ők egy jobb világot csinálnak.” A művészetek, a munka által talán a társadalom is egyre tökéletesebb lesz, ám ezt a tökéletességet akik „a munka igáját húzzák” aligha élvezhetik. A munka csupán egy darab élet, csupán küszködés a természettel, de az élet mélységeit fel nem foghatja, az élet problémáit meg nem értheti. Hálásan fogadjuk a haladó munka áldásait, de öntudatunkban, lelki világunkban előbbre aligha juthatunk.

A Megváltó tehát mindhárom kísértést visszautasította: programja sem a hatalom, sem a tudomány, sem az alkotás révén nem ígér boldogságot az emberiségnek. Jézus Krisztus Ember, aki Isten országát hordozza magában, Ember, aki bízik a Gondviselésben, Ember, aki legyőzi kételyeit és Ember, aki tudja, hogy semmit sem használ az Embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkének kárát vallja. Ez az igaz vallásosság, ami nem hatalom, nem tudomány és nem művészet, felette áll ezeknek, mégis „népeket éltet és nemzetet nevel.” Végül Prohászka nagy hatású beszédében felkérte a jelenlévőket, hogy fedezzék fel a valós Krisztus-képet: „Félre az eretnek gondolatokkal! Tartsuk fenn és óvjuk meg a szent kereszténység hagyományos Krisztus-képét!” Izraelita testvéreit is megszólította, hogy ne várják tovább a „jövendőség atyját”, hisz eljött már Isten egyszülött fia „telve malaszttal és kegyelemmel.”

3. Az előadás visszhangjai

Az előadásról mind az öt nagyváradi napilap tudósított. Legrövidebben a Nagyváradi Friss Újság számolt be az eseményről25. A nagyszámú érdeklődő kíváncsisággal vegyes figyelemmel hallgatta végig az előadást, amely egy ünnepi matiné keretén jóval felülemelkedett. Prohászka Jézus Krisztust – ki mint ember nem a hatalmat, a tudományt, a művészetet és a munkát képviselte – állította példaképül az isteni végzésben megnyugodott, önmagával megelégedett, ún. boldog ember számára. A Nagyvárad szintén csupán a tényekre szorítkozott26. Ahogy korábban már említettük, a lapból derült ki, hogy a nyilvános szerepléseivel az utóbbi időben igen nagy feltűnést keltett esztergomi papnöveldei igazgató, Prohászka Ottokár, Vucskics Gyula vendégeként érkezett Nagyváradra. A lap szerint az előadó „szikár, őszbecsavarodott finom abbé arcú pap”, akit a közönség felekezeti különbség nélkül ünnepelt. A Nagyvárad valójában nem tudósított az eseményről, viszont teljes terjedelmében közölte az előadás szövegét, továbbá felsorolta a matinén megjelenteket.27 A hosszú felsorolás 64 férfiú, 50 hölgy és 20 leány nevét közölte, élén Vinkler József28 és Radnai Farkas püspökökkel; de megjelent a teljes nagyváradi elit – többek között – Ágoston Péter29, Edelmann Menyhért30, Hoványi Géza31, Némethy Gyula32, Sas Ede33, Szemethy Géza34 és természetesen Vucskics Gyula, a meghívó képviseletében. A nagyváradi Szabadság tudósítója viszont azt a sajátosságot emelte ki35, hogy valójában Prohászka Ottokár előadásának nagy része elsősorban arról szólt, hogy kinek a pártján nem áll Krisztus? Az esztergomi teológiatanár Nietzschétől Pollák Illésig36 azt igyekszik bizonyítani, hogy a Megváltó valójában senkinek sem áll a pártján, hisz minden ajánlatot visszautasított! Egyedül a hit, a tiszta vallásosság lehet az igazi megoldás. Prohászka rendkívül tájékozott a modern művészetek és tudományok terén, de érveit az elfogulatlanul gondolkodó ember el nem fogadhatja. A cikk szerzője szerint Prohászkának teljesen mindegy, hogy Caesar-e az úr vagy a respublika, faggyú gyertyával világítunk vagy „villamfénnyel”, barlangban lakunk vagy komfortos palotában. Prohászka hiába ismeri a haladás legújabb eredményeit, abból levont következtetései egyoldalúak, Prohászka a veszedelmes agitátorok közé tartozik, mert ért a megtévesztéshez! Mi itt a földön akarunk boldogulni, felhasználva a tudomány által nyújtott tudás, valamint a művészetektől kapott szépség örömeit. Minket Prohászkától csak egy lépés választ el, de ez a lépés a halál. Azon túl kezdődik az ő birodalma. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a Szabadság ugyanabban a lapban, ugyanazon az oldalon közli Várnai Ferenc37 ügyvéd cikkét38 is, s a tudósító nemcsak Prohászkával, de Várnaival is vitatkozik, s el is határolódik tőle. Várnai Ferenc ugyanis egészen más véleménnyel van a Prohászka előadásról. Szerinte Prohászka „elfogulatlan igazságokat hirdet ott, ahol a kérlelhetetlen logika… és a világosan látó tudomány” már nem érhet el. Prohászkából a tudós határozottsága, egy magasan szárnyaló költői lélek magával ragadó lendülete és egy igaz hazafi őszinte honszeretete szól. Igazságot kutató szeme megtalálja az igaz kijelentéseket Nietzschétől Pollák Illésig. A lehulló keresztet egy ilyen Embernek kell felvennie, mert csakis egy ilyen férfiú tudja azt újra magasan tartani. A vita a lap következő számában is folytatódott, ahol Edelmann Menyhért ismert nagyváradi orvos kért szót39, a Prohászka által megszólíttatott izraelita testvérek nevében. Edelmann doktornak már az előadás címe sem tetszik, véleménye szerint a béke igazi apostolától távol áll bármilyen pártállás! Valójában az előadás inkább arról szól, hogy az egyházi szónok kinek a pártján áll? Prohászka érveinek többségét minden szabad gondolkodó aláírhatná, sőt állításai szokatlanul modern alakban és szenvedéllyel jelennek meg, ráadásul még az „istentelen socialistáknak” is ad egy kis engedményt. A fegyverek modernek, a végcél rejtve marad, a szónok pedig veszedelmes csábító, céltudatos és rendkívül hatásos. Velünk, izraelitákkal is kibékülne, megvesztegető elkötelezettséggel invitál bennünket egy igazi isteni kép felé, amely valójában – Prohászka véleménye szerint – a legistenibb embert ábrázolja. Mi feltekintenénk erre a képre, ám sajnos nem látjuk ezt sehol. Nem látjuk a lemondást, az önmegtagadást, a türelmes szegénységet, látunk helyette viszont jólétet és dús gazdagságot, amely a szeretet helyett felekezeti gyűlöletet szít, amely nem tagadja meg a hatalmat – ellenkezőleg a hatalomért harcol, s ennek érdekében bármit megtesz. Krisztus követői valójában nem követik az Urat, s nem volna csoda, ha ez a kép elfordulna tőlük!

4. Ady és Prohászka

Pásztor Bertalan40, a nagyváradi Szabadság segédszerkesztője fedezte fel Ady Endrét Debrecenben41, s Pásztor javasolta szerződtetését a lap tulajdonosának, Laszky Árminnak42. Ady 1900. január 1-jétől 1901. május 22-éig dolgozott a Szabadságnál, 1901. május 22-étől 1903. október 7-éig a Nagyváradi Napló munkatársa volt. (Sajátos módon azonban egy harmadik nagyváradi lapban, a szintén már többször említett Nagyváradi Friss Újságban, 1901. április 22-én megjelent Egy kis séta című írása miatt ítélték háromnapos fogházbüntetésre.43) A legújabb kutatások szerint a Szabadságnál eltöltött tizenhat és fél hónap alatt 210 cikket írt, és további 162 névtelen írásnál, a stílusjegyek alapján valószínűsíthető az, hogy Ady a szerző.44 A Nagyváradi Naplóban összesen 265 Ady-cikk jelent meg, ebből azonban csak 71-et írt alá.45 Mind debreceni, mind nagyváradi tartózkodása idején egy-egy verseskötetet adott ki. Első kötetében, a Versekben (Debrecen, 1899) 61, második kötetében, a Még egyszerben (Nagyvárad, 1903) azonban csak 37 verset közölt.46 Kétségtelen, hogy nagyváradi éveiben publicisztikai tevékenysége vált markánsan meghatározóvá. A szakirodalom azonban, elsősorban Vezér Erzsébet kutatásai nyomán megegyezik abban, hogy nagyváradi dolgozatai, meghökkentő mondatfűzései, gondolatainak megismertetésére szánt különös kifejezései előkészítik az évekkel későbbi lírai forradalmát.47 Jellegzetesen rövid, gyakran ironikus, ritkábban misztikus írásai néha már a prózavershez közelítenek. A témát már megtalálta, a formát azonban még kereste…

Prohászka Ottokár személyével Ady először 1902 októberében foglalkozott48, amikor a II. Országos Katholikus Nagygyűlés e „harcias pátere” első, nagy feltűnést keltő beszédét tartotta. A fiatal tudós-pap izzó katolicizmusa nemcsak a katolikus sajtó képviselőit, de a liberális Budapesti Napló – Ady következő szerkesztősége – főszerkesztőjét, a nagy befolyású Vészi Józsefet49 is megnyerte. A Prohászka-beszéd által kiváltott, igen szerteágazó országos polémiára50 itt és most nincs idő részletesen kitérni. Itt csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy Prohászka a nagygyűlésen – többek között – leszögezte, hogy a „katolicizmus világnézet… amely az egész világot, az egész életet le akarja foglalni… a katholikus kereszténység az élet központjában székelő erő, amely hiten, filozófián, művészeten, iskolán és családon végig jár.”51 Valójában ezt a gondolatot folytatta Nagyváradon is: az igazi katolikus keresztény vallásosság az igazi hatalom, Jézus Krisztus teljes életet élt, következésképpen az állami életben, a tudományban, a művészetekben és a karitászban is következetesen érvényesíttetni kell a katolikus elveket. Azaz Jézus Krisztus mindannyiunk pártján áll, amennyiben bennünk, itt ezen a földön megvalósul Isten országa.

A Nagyváradi Naplót 1903 januárjában Dési Géza52 szerkesztette, a stáb azonban már január 10-én annyiban módosult, hogy főszerkesztő továbbra is Fehér Dezső53 maradt, felelős szerkesztővé Ady Endrét nevezték ki. Szintén 1903 januárjában tudta meg Ady, hogy sajtóperét „nyomtatvány útján elkövetett becsületsértés vétségben” elvesztette54, jóllehet még a Kúriához benyújtott semmisségi igény hátra volt, valószínűleg három napot „dutyiban fog ülni.” (Mivel már január 4-én Ady ismertette Olvasóival az ítéletet55, valószínűsíthető, hogy felelős szerkesztővé való január 10-iki előléptetése a vesztett perrel függ össze.) Érdekes véletlen, hogy az eddig még nem említett ötödik nagyváradi napilap, a Tiszántúl szintén január 10-én közli elsőként, hogy Prohászka Ottokár tartja a szabad líceum idei első előadását56. A Tiszántúl – amely szintén közölte a Prohászka-beszédet57 és az ünnepélyen részt vett notabilitások névsorát is – szerint az Isten kegyelméből való szónok, Jézus Krisztusnak e modern apostola a modern katolicizmus újjáébredésének igazi vezére. Ilyen nagyszerű szónok még sohasem járt Nagyváradon, s fennen szárnyaló beszédét minden jelenlévő, vallási felekezethez való tartozás nélkül a szívébe zárta. Prohászka dicséretén kívül az előadásról még annyit közölt, hogy az a harmóniát kereső és a lét problémáival viaskodó Emberről szól, aki hosszú küzdelmek után végül megtalálja az igazi nyugalmat ideáljában, az Úr egyszülött fiában, az őt mindig pártoló Krisztusban. Természetesen Ady Endrének egészen más véleménye volt58 „e kedvesen fura dialektussal beszélő” papról. Ady kicsit érthetetlen módon a jelen nem lévő Vészi Józsefre támad, amikor leszögezi, hogy nem fog a Vésziék hibájába esni és nem fogja kivételesen nagy embernek nevezni Prohászkát még e beszéde után sem. Prohászka Ottokár személyében feltűnt egy pap, aki nem átkozódik, és azt állítja, hogy Krisztus nem a földi halandókért, hanem értünk, Emberekért, Mindannyiunkért halt meg, továbbá hajlandó tudomásul venni bizonyos természettudományos tényeket. Az ebből leszűrt igazságai azonban csak részigazságok, a jövendő harcos klerikalizmus előhírnökei, a magyar antiklerikalizmus viszont kevésbé intelligens, kicsit voltariánus, kicsit protestáns és kicsit zsidó ízű. Ady publicisztikáját kiegészítette még egy szerkesztői tudósítás59, amely tényszerűen beszámolt arról, hogy Prohászka előadásában Krisztus nem áll sem a hatalom, sem a tudomány, sem a művészetek pártján, valójában a Megváltó mindannyiunkban él örökké. A jelen lévő papok nem nagyon lelkesedtek ezekért a gondolatokért, ám a nagyközönség soraiban helyet foglaló zsidóknak és protestánsoknak tetszett a beszéd: lám a modern jezsuitizmus simább, veszedelmesebb és ötletesebb a réginél! Ritkán szokott előfordulni, hogy egy nagyváradi publicisztikára egy budapesti katolikus napilap, az Alkotmány reagáljon60. Adyval ez ismét megtörtént, Túri Béla kanonok61, a lap szerkesztője, Szabadkőműves mozgolódás című írásában megállapította, hogy Prohászka Jézus Krisztushoz kívánja emelni az embereket, s azt a hagyományos Krisztus-képet mutatja fel, amely „telve van malaszttal és kegyelemmel.” A „nagyváradi páholylap” viszont az őszinte vallásosságban csupán az ecclesia militans újabb, modern fegyverét látja, cselvetésnek tartja azt, ha egy pap ismeri Nietzschét, Spencert és Pollák Illést, s álszent az aki, a hatalom, a tudomány és a művészetek helyett az erényt, a békét és az örömöt hirdeti a szentlélekben. Ady viszontválaszában leszögezte62, hogy a Nagyváradi Napló nem páholylap, már csak azért sem, mert mint többször megírta, elítéli a Vészi-féle antiklerikalizmust. Aki tisztán lát, az nem okvetlenül szabadkőműves, de a Prohászka-előadásból bárki tanulhat. Az Alkotmány vezércikke ugyanakkor „jajong és rémeket lát”, s ennek csak egy oka lehet, hogy a jezsuita tudákosság lelepleződött. A Prohászka-által felvázolt és egyaránt elutasított három modellből viszont Ady a művészi alkotó munka pártján állt, mert véleménye szerint csak a munka fogja elvégezni a megváltást, hozza el majd a szépség, a bölcsesség és a nyugalom világát. „Az emberiségnek s az életnek munkás és lángoló szerelme, a tökéletesedésnek hite olyan fölséges magasság, melynek lábánál árván, szánandóan terül el Prohászka és vidéke lapálya.”63 Ady prózai műveiben – Prohászka 1902. októberi szereplése és 1903. januári előadása után – nem ritkán Prohászka a világosság, a felszabadító humanizmus ellentéteként, mint a sötétség, a mindent leigázó deizmus szimbóluma szerepel. Olyan új apostol ő, akinek tanítása „az evolúció kificamítása”, olyan „bigottságba süllyedt új enciklopédista”, aki csupán azt hirdeti, hogy a vallás mindennél megnyugtatóbb, boldogítóbb és hasznosabb.64

Valójában Prohászka szónoki beszédei, elmélkedései mély hiten alapuló, misztikus szemléletű, lírai írások. Az őt körülvevő világban, a természetben, a tudományokban, az emberekben, az egész univerzumban a mindenütt jelenlévő Istent keresi. Az általa átélt vagy átélni vélt misztikus élményt azonban nemcsak keresi, de megpróbálja átadni is másoknak, más lelkeknek is. Prohászka „mély örömű” életet ígért mindenkinek, hogy elragadja és meghódítsa a hívő ember lelkét; a keresztény hit diadalát; a boldog embert hirdetve. Ady viszont az őt körülvevő világban, a természetben, a tudományokban, az emberekben, az egész univerzumban a mindenütt jelenlévő Kételkedést keresi. Ady harcol Istennel és Emberrel, Mámorral és Vággyal azért, hogy meggyőzze a hívő embert is a szenvedélyes élet értelméről; egy másképpen boldog emberi létet hirdetve.

A diadalmas hívő Prohászka és a viadalmas vívó Ady. Az ellentét kibékíthetetlen…