Előzmények

Az elmúlt napokban a Mátyás-templomban a Vitézi Rend kitüntetett három közéleti személyiséget. Tavaly megalakult a Magyar Gárda, s 2008 szeptemberében újjászerveződött a Magyar Országos Véderőegylet (MOVE), amely „természetesen” vitéz jákfai Gömbös Gyula (1886–1936) szellemét akarja képviselni (ahogy ezt a szervezet szóvivője el is árulta a minap). Ezért úgy gondolom, hogy érdemes 2008-ban visszaemlékezni a Vitézi Rendre és előzményeire, feleleveníteni a szervezet több mint ezer éves történetét…

A Vitézi Rend előzményei a magyar államalapítás kezdetéig nyúlnak vissza. A haza számára értékes tetteket I. Szent István (997–1038) óta nemesi címmel és földbirtokkal jutalmazták. Első királyunk Intelmeiben megemlékezik a főemberek és vitézek tiszteletéről:

„Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert Ők országod védfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói.” István továbbá felhívja fia, Imre herceg figyelmét arra, hogy a főemberek és vitézek, katonák nem hajthatók szolgasorba. „Békével kell uralkodni, mert a gőg bárkit letaszíthat a trónról, és a vitézek ereje is megfoszthat trónjától egy gyűlölködő királyt.”

A Vitézi Rend közvetlen előzménye a Zsigmond király (1387–1437) által 1408. december 12-én alapított Sárkányos Társaság volt. Zsigmond király lovagrendje Szent György példáját hangsúlyozta, a rend tagjai az „ősi sárkány” ellen kívánták felvenni a harcot, jóllehet a társaság a legyőzött sárkány nevét viselte! A Sárkányos Társaság egyszerre hordozta magában a lovagi eszméket és a sárkányt jelképező félelmetes erőt és hatalmat. Tagjai a pogány ellen harcoló, a vallást védelmező, a keresztény király hatalmát erősítő lovagok voltak, akik sárkány módjára küzdöttek a királyért és a hitükért. Ezeket a lovagokat már „báróknak” nevezik a korabeli oklevelek, az elnevezés országos főméltóságot viselő főurat és politikai tisztséget is jelentett. A rendnek csak 22 országos főméltóságot viselő tagja lehetett, valamelyik tag halálakor új bárót választottak. A társaság további tagjai a „lovagok” voltak, létszámuk nem volt meghatározva, az új lovagokat minden évben, augusztus 20-án avatták; személyükről a bárók és a lovagok közösen döntöttek.

Az első világháború után

Az első világháború végén, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, ill. a forradalmak idején két ellenforradalmi központ alakult ki. Az egyik központ Bécsben jött létre gróf széki Teleki Pál (1879–1941) irányításával, aki ekkor még Habsburg-restaurációban gondolkodott. A második központ Szegeden létesült, vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868–1957) és Gömbös Gyula vezetése alatt. A tényleges hatalom a korábbi osztrák–magyar tengerésztiszt, Ferenc József egykori hadsegédje, Horthy kezébe került, aki 1919. jún. 14-én az ún. vörös terror leküzdésére létrehozta a Nemzeti Hadsereget. Az első tiszti századot báró tótprónai és blatniczai Prónay Pál (1874–1945) százados hozta létre, s az első alakulatok a Tanácsköztársaság bukása után elhíresült tiszti különítmények voltak, ill. a Horthy által ellenőrzött területeken katonai körletparancsnokságokat létesítettek; a főhadiszállást Siófokon rendezték be. A kis létszámú alakulatokat Horthy sorozásokkal igyekezett bővíteni, külön utasítást is kiadott, hogy földműveseket is toborozzanak. A szervezőmunkát Gömbös Gyula irányította, a hadsereg létszáma szeptember végére a kényszersorozások eredményeképp elérte a 30 000 főt (1920 végére a létszám meghaladta a 100 000 főt; a trianoni békeszerződés aláírása után ez a létszám nem volt tartható).

A Tanácsköztársaság bukása és a statárium 1919. augusztusi bevezetése után a Nemzeti Hadsereg az ún. fehérterror eszköze volt: Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula (1884–1944) és Héjjas Iván (1890–1950), a későbbi első vitézek „akcióit” az antant is többször szóvá tette. (Prónay és Ostenburg később, 1931 januárjában a Magyar Országos Fasiszta Párt alapítói voltak; Héjjas Iván 1921–1922-ben a Kettőskereszt Vérszövetség katonai parancsnokhelyettese, 1938–1939-ben a Rongyos Gárda osztagparancsnokaként „működött”…).

George Russel Clerk brit diplomata megállapodott Horthyval arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg átveszi az ellenőrzést Budapesten. A katonai diktatúra felállításának tilalmát Horthyval elfogadtató Clerk-misszió eredményeként Horthy 1919. november 16-án bevonult a fővárosba; főhadiszállását ideiglenesen a Gellért-szállóban rendezte be, a különítményesek pedig több saját központot hoztak létre.

A Rend felépítése

A Nemzetgyűlés által 1920. március 1-jén Magyarország kormányzójává választott Horthy Miklós 1920. szeptember 1-jén alapította meg a Vitézi Rendet. Pontosabban a rendelet a vitézi telek adományozását hozta létre, és a vitézi telkek feletti felügyeletek gyakorlására létrehozta a Vitézi Széket. A Vitézi Szék tagjai: a miniszterelnök, a belügy-, a földművelésügy-, a honvédelmi-, az igazságügy-miniszter egy-egy képviselője, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója; továbbá az államfő által kinevezett nyolc tag. A Vitézi Szék 1920 novemberében tartott harmadik ülésén döntött arról, hogy a tagok közösségét ezután Vitézi Rendnek nevezik. A Vitézi Rend tagjai olyan katonatisztek és legénységi állományban lévő személyek lehettek, akik „személyes bátorságukkal, a magyar állam érdekében kifejtett tevékenységükkel, feddhetetlen jellemükkel” tűntek ki. A vitézi eskü letétele és a vitézzé avatás után a rend tagjai jogosultak lettek a vitézi cím használatára, a vitézi jelvény viselésére és a nemzetes megszólításra. A vitézek speciális szervezetet alkottak: az egy járásban lakó vitézek vitézi szakaszokat hoztak létre (vitézi hadnagy vezetésével); a vármegyék vitézi székbe szerveződtek (élükön a vármegyei vitézi kapitánnyal); a több vármegyét összefogó Vitézi Törzsszék élén pedig a vitézi törzskapitány állt. Az ország nyolc Vitézi Törzsszékre tagolódott, ezek kapitányai és a kormány képviselői alkották az Országos Vitézi Széket (OVSZ). Az OVSZ elnöki, egyúttal a Vitézi Rend főkapitányi tisztét a két világháború között vitéz nagybányai Horthy Miklós töltötte be.

Az első vitézzé avatásra 1921. május 22-én a budai királyi várpalota Szent Jobb-kápolnájában került sor: ekkor a kinevezett nyolc törzskapitányt és további 23 személyt avattak vitézzé. 1927-ig évente avattak vitézeket, majd rendszertelenné váltak a vitézzé avatások. A rendnek 1938-ban 17 000, 1943-ban 23 000 tagja volt. A vitézzé avatások tkp. a nemesítéseket is helyettesítette, mert a kormányzó nemességet nem, csak vitézséget adományozhatott. A rend utolsó évében, az ország gyarapodások után 10 Vitézi Törzsszék működött: ebből hat Budapesten, a királyi várban, egy Ungvárott, egy Kolozsvárott, egy Sepsiszentgyörgyön és egy Marosvásárhelyen működött.

A Vitézi Rend tagjai

A rend első tagjai Horthy Miklós különítményesei voltak; az első vitézi telkek pedig az alábbi öt forrásból létesültek: felajánlás útján (Horthy többször is felhívást tett közzé az ország földbirtokosaihoz, hogy vitézi telkek céljaira földeket ajánljanak fel), saját ingatlan átminősítésével, az 1920. évi földreform útján, a rendi vagyonból történő vásárlás útján és végül, de nem utolsó sorban az 1936. évi XXVII. törvénycikkben foglalt ún. zsidó birtokok államosítása révén.

A rend és a zsidóság közötti viszony finoman szólva sohasem volt felhőtlen (s ezen az sem változtatott, hogy a tagok között zsidók is voltak!). A különítményesek meggyőződéses antiszemita politikusok voltak; Prónay Pál hírhedt emlékirataiban kérkedik és büszkén vállalja zsidóellenes gaztetteit. A később vitézzé avatott miniszterelnök, Gömbös Gyula, a MOVE első elnöke, 1924-ben a Fajvédő Párt megalapítója. Belpolitikájában egy totalitárius, a társadalom életének egészét ellenőrző államhatalom fokozatos létrehozására törekedett. Vitéz Endre László (1895–1946) a különítményesekhez csatlakozva 1921-ben részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben. A Magyar Fajvédő Szocialista Párt alapító tagja, 1938-ban Szálasi Ferenc (1897–1946) akkor már betiltott, Nemzet Akaratának Pártjával egyesülve létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot. Endre László volt az első szélsőjobboldali politikus, aki vezető közigazgatási funkciót töltött be (1938-tól 1944-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja volt). A Sztójay-kormány alatt a Belügyminisztérium adminisztratív államtitkáraként Baky Lászlóval együtt irányította a magyar zsidó lakosság deportálását (1944. április–július), majd Szálasi hatalomra kerülése után a hadműveleti területek kormánybiztosává (1944. október–november), végül a hadműveleti területek polgári közigazgatásának vezetőjévé nevezték ki (1944. november–1945. január).

A nyilas puccs 1944 októberében új helyzetet teremtett. A vitézi eskü szerint a vitéz „az élő Istenre” esküszik, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklóshoz, Magyarország kormányzójához hű lesz. A szélsőjobboldali hatalomátvétel után azonban, a közigazgatásban szolgáló vitézeknek (is) újabb esküt kellett tenni, ezúttal a „nemzetvezetőre”. Számos olyan vitéz volt, aki lelkiismereti okokból nem tette le az újabb hűségesküt, sokan részt vettek a nemzeti ellenállásban, ugyanakkor többen közreműködtek a nyilas puccsban. Vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, a Vitézi Rend későbbi harmadik főkapitánya, honvéd-altábornagy a Nyilas Számonkérő Szék elnökeként számos halálos ítéletet hagyott jóvá (közülük nem keveset, az ellenállásban résztvevő magyar vitézi bajtársai felett). Vitéz Detre Gyula Szálasi Ferenc testőrsége parancsnokaként szolgált, vitéz Czanik Géza törzskapitány pedig Adolf Eichmann magyarországi tanácsadójaként „tevékenykedett”.

1945 után

A Vitézi Rend 1944 novemberében tkp. beszüntette tevékenységét, az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. február 23-i rendeletével pedig feloszlatta a rendet. A rend azonban mégsem oszlott fel, az emigrációban Horthy tiltakozása ellenére újjászervezték. Horthy kezdetben csak bajtársi közösségeket szeretett volna létrehozni, ám amikor vitéz Sónyi Hugó vezérezredes kezdeményezésére 1953-ban, hosszas szervezőmunka után ismét megalakulhatott a rend, Horthy Sónyit főkapitány-helyettessé is kinevezte. A kormányzó halála után vitéz Habsburg József tábornagyot, az 1921-ben elsőként felavatott vitézt választották meg főkapitánnyá, őt követte, a már korábban említett vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, majd vitéz Habsburg József Árpád (vitéz Habsburg József unokája) és vitéz Radnóczy Riedl Antal. Radnóczy halála után a rend tevékenységét személyi és egyéb megosztottság kíséri.

A rendszerváltást követően, 1992. febr. 8-án a Fővárosi Bíróság hivatalosan is bejegyezte a Vitézi Rend Magyarországi Tagozatát (a név 1996-tól ismét Vitézi Rend). Az újjáalakult szervezet legfelső szerve ismét a Vitézi Szék lett, amelynek teljes ülését évente legalább egyszer a főkapitány hívja össze (a rend első emberét 1993-tól a Nagymester cím is megilleti). A II. világháború utáni első vitézavatásra 1992. október 26-án, Bicskén került sor, első látványos közéleti szereplésük pedig Horthy Miklós kenderesi újratemetésének (1993. szeptember 4.) megszervezéséhez fűződik. A közelmúlt eseményeiből kiemelkedik a 2005. június 25-én, Szilvásváradon megrendezésre került I. Országos Vitézi Találkozó.

A Vitézi Rend jelenlegi vezetőinek véleménye szerint Magyarországon ma erkölcsi válság van, s úgy gondolják, hogy egy új, erkölcsi megújulásra van szükség. Úgy gondolják, hogy a rend közel száz éves története bizonyságul szolgálhat arra, hogy ebben az új, erkölcsi megújulásban a Vitézi Rend tagjai élen járhatnak. Nos, e rövid történeti áttekintés után az Olvasóra bízom, hogy ez valóban lehetséges-e?