Az első magyar női atlétikai olimpiai bajnoki cím részese volt Balogh Lajos, is a sokoldalú sportember, a négyszeres magyar távolugró bajnok. Balogh Lajos már a harmincas évek elején tanulmányozta az emberi mozgások biomechanikáját, s ő sietett Csák Ibolya segítségére, amikor úgy tűnt, hogy a rokonszenves tisztviselőnő eredményei megtorpanni látszottak, sehogyan sem sikerül túljutnia az akkor „bűvösnek” számított 1,50 méteren. Úgy vélem, érdemes megismerkedni ezzel az érdekes életúttal, amely kicsiben talán ennek a századnak a lenyomata.

Vitéz Balogh Lajos 1903. máj. 10-én született Budapesten. Édesapja honvéd ezredes volt, 1935-ben posztumusz vitézzé avatták. Édesanyja Mátékovits Kornélia, 1953-ban hunyt el. 1931-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett, s előbb a Műegyetemen, majd 1945-ig az Óbudai Hídtervező Vállalatnál, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-nél végül a Budapesti Elektromos Műveknél helyezkedett el. 1922-ben már a MAFC atlétája, elsősorban távolugró, de rövidtávon, és tízpróbában is gyakran elindul. 1924-ben először szerepel a magyar válogatott csapatban, s a címeres mezt 1933-ig összesen tizenkétszer veheti fel. Pályafutása ekkor töretlennek tűnik, 1928-ban első országos távolugró bajnoki címét szerzi 7,15 méterrel, s ebben az évben indul élete egyetlen olimpiáján is. Sajnos épp az olimpián betegedik le, s ezért szereplését – a Nemzeti Sport szavaival élve – „a feledés jótékony homálya fedje.” Ám nem volt mindig ilyen kegyes hozzá a sportsajtó. Épp 1928-ban történt, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) kifejezett utasítása ellenére nem vett részt a Berlin–Budapest atlétikai versenyen, helyette a párizsi főiskolai világbajnokságon indult. Jóllehet a franciaországi versenyen távolugrásban a 3., ötpróbában az 5., s a 4x 100 méteres váltó tagjaként a 6. helyen végzett, a szövetség hosszabb időre eltiltotta a versenyzéstől. Klubja, a MAFC azzal válaszolt, hogy a műegyetemistákat nem indította az év hátralévő atlétikai versenyein. A „renitens” Balogh visszatérése jobban nem is sikerülhetett volna, 1929-ben élete első országos csúcsát állította fel 7,43 méterrel, természetesen távolugrásban. Egy évvel később szinte valamennyi versenyén győzni tudott, az országos bajnokságon 7,34 méterrel, a Budapest bajnokságban 7,45 méterrel (!), a finnek elleni válogatott mérkőzésen 7,31 méterrel, a franciák ellen, Párizsban 7,16 méterrel; s ezúttal részt vett a berlini versenyen is, ahol a német távolugrók sem tudták megszakítani győzelmi sorozatát. Egyetlen vereségét a darmstadti főiskolai világbajnokságon 7,26 méterrel szenvedte el, viszont ugyanitt tagja volt a 3. helyezett 4x 100 méteres váltónak. Pályafutása a harmincas évek elején teljesedett ki, eredményeit lehetetlen lenne részleteiben felsorolni; 1931-ben újra győz a magyar távolugró bajnokságon, ezúttal 7,23 méterrel, 1933-ban sportkarrierje csúcsévében megnyeri az angol bajnokságot 706,75 méterrel, „szokásos” magyar bajnokságát ezúttal 7,46 méterrel s végül, de nem utolsósorban 7,49 méterrel új országos csúcsot is felállít. 1936-ban átlép a MAC-ba, s az egyesület feloszlatásáig ott versenyzett, bár 1936-tól már csak bajnokcsapatok tagjaiként szerez újabb győzelmeket. Így 1937-ben, 1941-ben és 1942-ben a magyar távolugró, 1942-ben és 1944-ben a magyar kalapácsvető (!) bajnokcsapat győzelmének örülhetett. Sportéletútja 1946-ban éri el tetőpontját, ekkor választják meg a MASZ elnökének.

Civil pályafutásában szintén 1946-ban került az Iparügyi Minisztérium Energiagazdasági Osztályára osztályvezető-helyettesnek. S aztán 1947-ben belépett a Független Kisgazda és Polgári Pártba… 1947-ben, mint a párt tagja, a Nagy Ferenc-féle összeesküvés koholt vádjával letartóztatták, s a „köztársaság-ellenes összeesküvés” részvevőjeként tíz havi börtönbüntetést szenvedett. Minisztériumi karrierje ezzel természetesen lezárult, 1948-tól 1956-ig tervező mérnökként, sportlétesítmények építésével és tervezésével foglalkozott. Olyan sporttelepek viselik kezenyomát, mint az 1952-ben átadott Vasas népligeti stadionja, az 1953-ban elkészült Budapesti Honvéd Dózsa György úti pályája, vagy az 1954-ben megnyitott Népstadion edzőpályái. Balogh Lajos vezette még többek között a Budapesti Vörös Lobogó és a Budapesti Dózsa sporttelepek átépítését és kibővítését.

Tervező mérnöki „száműzetése” 1956-tal ért véget. Viharos év viharos hónapjában, 1956. október 9-én lett a TF Atlétika Tanszékének munkatársa, s újra visszatérhetett arra a kedvenc kutatási témájára, amelynek eredményességét Csák Ibolya berlini olimpiai bajnoki címe igazolta.

Balogh Lajos azon kevesek közé tartozik, aki nemcsak sportolóként, de polgári életében –mérnökként és kutatóként – is teljes életet élt, 1986. okt. 9-én hunyt el Csákvárott.