A magyar holokauszt 70. évfordulójának évében idén, április 27-én már 26. alkalommal rendezték meg Az Élet Menetét.

Valójában az első, nem hivatalos rendezvényt – ilyen néven – 1988 áprilisában rendezték meg Izrael állama alapításának 40. évfordulója tiszteletére. A világ minden államából kétezer fiatalt várt a zsidó állam az addig példátlan eseményen. Bármily meglepő, Magyarország nemcsak részt vett az első életmeneten, hanem a kétezer fiatal Magyarországon találkozott, s hazánkon keresztül vezetett az út előbb Lengyelországba, majd Izraelbe. Öt fiatal és egy tanár képviselte a magyar zsidóságot az első életünnepen. Az Anna Frank Gimnázium igazgatónője, Schöner Alfrédné („Juli“) felkért engem, aki akkor már több mint tíz alkalommal jártam Izraelben, hogy vezessem a kicsiny magyar csoportot, amelynek tagjai Dötsch Szilvia, Kerekes Judit, Légrádi Andrea, Schöner Zsuzsa és Zakariás Éva másodikos tanulók voltak.

Repülőgéppel érkeztünk meg Varsóba, onnan autóbusszal mentünk tovább a belvárosba, ahol elegáns hotelekben szállásoltak el bennünket. Érdekesség, hogy a házigazdák nem tudták vállalni a zsidó vallásnak megfelelő élelmezést, a reggeli és a vacsora így hát Izraelből érkezett; vagyis szigorúan kóser volt. A lengyelországi zsidóság hiányát mindennap tapasztalhattuk: megtekinthettük a helyreállított varsói óvárost, a helyi zsidó negyedet, illetve később autóbusszal beutaztuk a jelentősebb lengyel városokat. A korábban népes zsidó közösségeknek már nyoma sem volt, alig találtunk holokauszt-túlélőt, jóllehet a varsói zsidó negyedet is helyreállították, a rámpa helyén létesített benzinkutat (!) is elbontották, mégis minden nagyon szomorúnak tűnt, egy eltűnt életforma fájdalmas mementói voltak.

Természetesen Auschwitzba is eljutottunk. Az egykori koncentrációs tábor bejáratánál az életmenet valamennyi résztvevője kapott egy viharkabátot és egy hátizsákot. Mindkettőn a Magen Dávid mellett angol nyelvű felirat: March of the Living (valószínűleg ezeken az emléktárgyakon szerepelt ez a név először!). Az istentiszteletet egy amerikai és egy izraeli rabbi közösen tartotta, majd megrendülve jártuk végig a barakkokat, végül gyalog mentünk át Birkenauba. A következő napon Majdanekbe, a Lublin városától két kilométerre található koncentrációs táborba látogattunk. Az MTA-ban dolgozó kutatóvegyész férjem az 1980-as években gyakran megfordult Lengyelországban. Ő évekkel korábban már járt ebben a táborban, s elárulta, hogy valójában a majdaneki tábor volt az emberirtás igazi tábora (Vernichtungslager). Majdanek felszabadítása után ugyanis a koncentrációs tábor megmaradt olyan állapotban, ahogyan az működött az emberek tömeges és szisztematikus legyilkolása idején. Fel kellett készítenem a gyerekeket arra, hogy most találkoznak igazából először a fasizmus borzalmaival. A döbbenetesen brutális valóságtól mégis sokan rosszul lettek.

Lengyelországból az El-Al járatával mentünk Izraelbe, ahol öt napot töltöttünk. A diákokat és a tanárokat egy jeruzsálemi kollégiumban helyezték el. Az első napon jeruzsálemi városnézés szerepelt a programban, majd több kisebb, de bibliai jelentőségű várost kerestünk fel. Az államalapítás ünnepét a Tel-Avivi LaGuardia Stadionban rendezték meg, ahol beszédet mondott az államelnök, Hájim Herzog. A beszédet követő műsor végén ejtőernyősök szálltak le a stadionba. Soha nem feledhető élményben volt részünk. A gyerekek első alkalommal tölthettek el egy szombatot Izraelben: akiknek volt hozzátartozójuk, azok rokonaiknál ünnepelték a Sabbathot, akiknek nem volt, azt Tel-Avivi rokonaimnál helyeztem el. Izrael és Magyarország között 1988-ban még nem volt diplomáciai kapcsolat és közvetlen légijárat sem működött még Tel-Aviv és Budapest között. Ezért hazafelé Tel-Avivból Bécsen keresztül érkeztünk. A MAZSIHISZ külön furgonnal köszöntött minket a schwechati repülőtéren!

Mindez a 26. Élet Menete előtt 26 évvel korábban történt. Az első nem hivatalos Élet Menete után még 26 hivatalos volt. Nekem mégis ez az első volt az igazi.