A címben szereplő állítás után az atlétika szakírói sokáig kérdőjelet tettek. Nem csoda, hisz cikkünk főszereplője, az 1929. július 1-jén Békésen született Földessy Ödön atlétikai pályafutását magasugróként kezdte. A Kunszentmiklósi Gimnáziumban 12 évesen sajátította el a guruló technikát, ám a később Gyönkre került kisdiák egy ideig sem a magasugrással, sem a távolugrással nem törődött. A Gyönki Református Gimnázium testnevelő tanára, Juhász Armand csak komoly erőfeszítések árán tudta rávenni az ambiciózusos fiatalembert, hogy sportszenvedélyét ne a labdarúgásban, hanem az atlétikában élje ki. Földessy 17 évesen 1,68 métert ugrott, ez azonban még nem volt az az eredmény, amelyre úgy igazából felfigyeltek volna a sportág hívei.

Egy évvel később – miután Juhász tanár úr „eltiltotta” a labdarúgástól – a fiú 1,80 méterrel országos ifjúsági és középiskolai bajnok lett, sőt nagy meglepetésre elindult egy távolugró versenyen is, ahol első 6 méter feletti ugrását jegyezhették fel. A tehetséges magasugró 1948-ban érettségizett, majd ugyanebben az évben Budapestre költözött, az Egyesült Izzó munkatársa lett, s belépett az UTE-be. Egy pályafutás tehát elindult, Földessy 1949-ben 2. helyen végzett a magasugró bajnokságon 1,85 méterrel, egyéni csúcsát pedig 1,87 méterre javította; e kiváló eredmények mellett nagyobb szenzációt keltett, hogy levezetésképpen elindult a távolugró csapatbajnokságon, ahol 6,88 métert ért el. Földessy 1950-ben lett „igazi” távolugró, ekkor tanulta meg az ollózó technikát, ebben az évben az „újonc” távolugró általános meglepetésre 7,19 méterrel megnyerte az országos bajnokságot. Edzéseit 1951-től Bácsalmási Péter vette át, s távol álljon tőlünk, hogy eddigi mesterei – Bényi Károly és Kismartony Károly – érdemeit kétségbe vonjuk, de el kell ismernünk, hogy Bácsalmási nevelt Földessyből távolugrót. Az addig csak alkalomszerűen távolugró Földessyre egyéni edzésmódszert dolgozott ki.

Miből állt ez a speciális edzésterv? Kevesen tudták, hogy Földessy Ödön lábai visszeresek voltak. Lábait 1949-ben és 1951-ben műteni is kellett, ez természetesen sajátos edzéstechnikát követelt. Erős futó- és ugróedzések helyett könnyebb mozgássorokat végzett gyakrabban, intenzívebben. Bácsalmási tanítványa 1951-től négyszakaszos edzéssel készült. Az alapozó időszakban hetenként három edzést (két tornatermit, egy szabadtérit) tartott mestere. A formábahozó időszak mindennapi edzésekből állt, a főverseny időszak heti két pihenőnapot írt elő. A fő versenyek előtt kéthetes ciklusokat iktatott be Bácsalmási, az első héten két–két futó- és ugróedzésre, a második héten egy ugróedzésre és átmozgató edzésekre került sor. Földessy a magasugrást továbbra is űzte, de a sorrend megcserélődött, 1951-től a magasugrás csak a ruganyosság fejlesztését egészítette ki.

Földessy 1950-től 1959-ig egy kivétellel minden évben megnyerte a magyar távolugró bajnokságot, ezzel a magyar atlétika egyik leghosszabb sorozatát produkálta. Legnagyszerűbb eredményét azonban a helsinki olimpián és a berni Európa-bajnokságon érte el. Az olimpián bronzérmet szerző Földessy a verseny legjobb európai ugrója, a legjobb fehér ugrója volt, s esélyesként indulva biztosan nyerte az 1954. évi Európa-bajnokságot. Talán kevesen tudják, hogy a berni Eb győzelme évében megnyerte az angol bajnokságot is és egészen kiváló eredménnyel (7,70 méter) győzött a budapesti főiskolai világbajnokságon. Háromszor javított országos csúcsot, legjobb eredménye az 1953-ban elért 7,76 méter ez akkor az 1945 után elért legjobb európai eredmény is volt. Bácsalmási edzéseinek hatására elsősorban gyorsaságban fejlődött, 60 méteren 6,9 másodpercet tudott, s biztos tagja volt 1954-ben a Budapesti Dózsa bajnok 4 x 100 méteres váltójának. Versenyzői pályafutását 1960-ban fejezte be egy országos bajnoki 3. helyezéssel.

1960-ban az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) munkatársa lett; 1965-től 1983-ig az ORFK Közlekedési Osztályán tevékenykedett.