Néhány éve nincs már közöttünk a magyar atlétika talán legérdekesebb alakja, Szerbák Elek. Élete annyira fordulatos és sokoldalú volt, hogy részletes pályarajza egy ennél jóval terjedelmesebb atlétikai magazint is megtöltene, rövid emlékezésünkben ezért csak a legfontosabb adatokra támaszkodhattunk.

A Szerb Elek, ill. Szerda Elek néven versenyzett kiváló atléta Budapesten született, 1904. december 20-án. Édesapja, Id. Szerbák Elek miniszteri tanácsos, édesanyja, Almay Lenke volt. 1922-ben a Soproni Honvéd Főreálgimnáziumban érettségizett, majd 1924-ben vitéz Somfay Elemér ajánlására lett a MAC tagja. Versenyzői pályafutása 1932-ig tartott, ez alatt 1500 métertől 15 000 méterig 9-szer győzött magyar bajnokságon, 5 váltó- és 14 csapatbajnokság résztvevője lehetett. Középtávfutónak indult, 1926-ban és 1927-ben 1500 méteren vívta ki a magyar bajnoki címet (4 perc 08,6 másodperc, ill. 4 perc 06,6 másodperc) később inkább a hosszútávokon ért el jelentősebb sikereket. 1928-ban és 1929-ben már az 5000 méteren nyert magyar bajnokságot (15 perc 58,2 másodperc, ill. 15 perc 57,5 másodperc) míg 10 000 méteren a legjobb eredménye – egyben országos csúcs is – 32 perc 32,8 másodperc volt.

Bár a fent részletezett atlétakarrierje sem elhanyagolható – már csak azért sem, mert a MAC örökös bajnokává választották – mégis lényegesen fontosabb sportvezetői, szakírói életműve. Már 1925-ben a Közgazdasági Egyetemi Athletikai Club ifjúsági elnökeként tevékenykedhetett, s szintén 1925-ben, Asbóth Jenővel megalapította a MAC Régi Gárdáját. Egy évvel később, 1926-ban kezdeményezője volt az első főiskolai bajnokságoknak, s kevesen tudták róla, hogy 1931-ben a Testnevelési Főiskolán testnevelés-tudományból (!) doktorált, ő az első, aki Magyarországon doktori címhez jutott ebből az új tudományból. 1933-ban a MAC választmányi tagjává, majd 1935-ben a klub főtitkárává választották. Közben a Műegyetemre – akkor József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – került testnevelési előadónak és a javaslatára megalakult Műegyetemi Testnevelési Intézet igazgatója, valamint a Főiskolai Sportszövetség alelnöke lett. Rendszeresen közölte tudományos dolgozatait a Testnevelés, közleményeiben a legkülönbözőbb sporttörténeti területekkel foglalkozott, az atlétikatörténet mellett pl. a professzionalista labdarúgás magyarországi történetét is tanulmányozta, s mint a MAC főtitkára rendszeresen nagy gondossággal szerkesztette klubja évkönyveit.

Számos nagy terve nem valósulhatott meg, jóllehet több fórumon javasolta egy általános sportlexikon létrehozását, kezdeményezte a magyar atlétika jelentős személyiségei életrajzainak összegyűjtését, elképzelései között szerepelt még – Zuber Ferenc halála után – a magyar atlétika történetének megírása is. Terveit először a II. világháború akadályozta meg. 1945-ben orosz hadifogságba esett, csak 1947-ben térhetett haza. Úgy érezte mindent elölről kell kezdenie. Az ekkor már egyre gyakrabban Lexi bácsinak nevezett sokoldalú tudóst nagy tekintélye miatt 1947-ben a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökévé választották. Érdekesség, hogy egy évvel később Rajk László belügyminisztert nevezték ki Szerbák Elek mellé társelnöknek. 1947-ben átvette az Atlétika – lapunk ma is bátran vállalható szellemi elődje – szerkesztését, ami szakcikkek mellett számos olvasmányos írást, eredményt és sporttörténeti érdekességet tartalmazott.

A MASZ elnökeként atlétikatörténeti szakkönyvtár megalapítását kezdeményezte, és újra javaslatot tett egy sportlexikon és egy életrajzi adattár összeállítására. Amilyen nagy lendülettel látott újra munkához 1947-ben, olyannyira nagy lett a csalódása 1948-ban. Az új sportvezetés nem bocsátotta meg Szerbák Eleknek, hogy egy „fasisztának” nevezett klub főtitkára volt. 1948-ban minden tisztségétől megfosztották, majd még egy évig az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) tudományos kutatóként tevékenykedhetett, végül 1949-ben kényszernyugdíjazták. 1954-ig semmilyen állást sem vállalhatott, ahogy később elmondta „alkalmi szellemi segédmunkákból” élt. Az 1954-es „enyhülés” évében a Csepeli Vasasnál edzőként dolgozott, sőt a Testnevelési Tudományos Tanács (TTT) tagjának is beválasztották. 1956-ban azonban a TTT Nemzeti Bizottságának is a tagja lett, ez újra önkéntesnek éppen nem mondható száműzetéssel járt.

1958-tól kényszerűen háttérbe szorult sport- és atlétikatörténeti kutatómunkája, tudományos érdeklődésének középpontjába az orvostörténet került. Ő az első sporttörténész, aki ezt a diszciplínát Magyarországon orvos- és kultúrtörténeti aspektusokból is vizsgálta. Az 1960-as években az Orvostörténeti Múzeum külső tudományos munkatársa lett, a múzeum akkori főigazgatójának, Antall Józsefnek nagy szerepe volt akkor abban, hogy tovább folytatódhatott szakmai pályafutása.

Életének utolsó szakasza 1972-ben kezdődött, hisz haláláig a Testnevelési és Sportmúzeum munkatársa volt. Új, minden eddiginél nagyobb feladatot tűzött ki maga elé a magyar testnevelés- és sporttörténet kronologikus feldolgozását. Többször említette, hogy a múzeum feladata a tárgyak gyűjtése mellett a múzeum gyűjtőkörébe tartozó adatok rendszerezése. Kevesen tudják, hogy Szerbák Elek a magyar és az egyetemes testnevelés- és sporttörténet osztályozási rendszerének kidolgozója. Mintaként kiadta a 100, 75, 50 éve… című faktográfiai köteteket, amely könyvtárosi körökben igen nagy sikert aratott. A sporttörténeti kronológia mellett régi tervének megvalósításába is belekezdett, kérdőíveket dolgozott ki a magyar sporttörténet kimagasló személyiségei életrajzainak összegyűjtéséhez. Ez a csonkán is félelmetes nagyságú adathalmaz jól jelképezi azt a hatalmas tudást, amit Lexi bácsi hosszú élete alatt magába foglalt. Életének utolsó éveiben sportvezetőként is tevékenykedhetett. Megalakította az Atlétabarátok Egyesületét, 1989-ben pedig a MAC újjáalakításánál fáradozott, sőt egykori klubja az elnöki feladatokkal is megbízta. Halála előtt nagy meglepetés érte, mind a sportvezetés, mind a Műegyetem rehabilitálta. 1990. december 20-án hunyt el.