Kevesen tudják, hogy az első atlétikai versenyeket megelőző atlétikai megmozdulásokat Magyarországon tornászok kezdeményezték. A múlt század hetvenes éveiben a kor ismert tornaegyletei a német Turnvereinek mintájára ún. dísztornákat rendeztek. Ezeken a dísztornákon a művezető és az előtornász vezetése alatt a tornászok elsősorban szabadgyakorlatokat, menetgyakorlatokat „produkáltak” a – valljuk be – kevésszámú érdeklődőnek. A rendkívül precíz mozgássorokra épülő gyakorlatokat egy-egy mulatságosnak vélt versennyel szakították meg. Ezek közül a „tréfás attrakciók” közül a legnépszerűbbek a különböző ugróversenyek – rúdugrás, magasugrás, távolugrás, ill. ezek kombinációi – voltak. Valóban, a modern magyar atlétika első ismert eredményeit ezeknek, a tornászok által lenézett „kiegészítő mutatványoknak” köszönhetjük. A legelső tornázó atléták közül Zsingor Mihály volt a legjelentősebb.

A kisnemesi családból származó Zsingor Mihály 1851. június 2-án a Nógrád vármegyei Ragyócon született. Édesapja gazdatisztként szolgált, a hamar családfenntartóvá váló Mihály fia, a hat testvér közül a legidősebb volt. Elemi iskoláit Gyöngyösön kezdte, majd a Borsod vármegyei Abodon végezte, ahol 1861-ig nagyanyja nevelte. Gimnáziumi tanulmányait Besztercén kezdte, majd 1865-ben a Pesti Református Gimnáziumba iratkozott be, ahol 1869-ben sikeres érettségi vizsgát tett. Pest első tornatermét, a Clair-féle Testgyakorló Intézetet a fővárosba kerülése óta látogatta, mint „növendéktornász.” 1868-ban belépett a Nemzeti Torna Egyletbe (NTE), s szorgalmas résztvevője volt a kor „sporteseményeinek”, a dísztornázásoknak, valamint az NTE nyilvános kirándulásainak. A József Műegyetemen tanulmányait 1870-ben kezdte el, egyéves önkéntesi szolgálata után közelebbről nem ismert családi tragédiák után Ecsédre (Heves vármegye) került, ahol egyedül nevelte kisebb testvéreit. Élete második szakasza 1872-vel kezdődött, amikor visszatért Pestre és elfogadta az NTE másodtitkári állását. Egy évvel később tornatanári képesítést szerzett, s az Angolkisasszonyok Zárdájában elkezdte fővárosi tornatanári működését.

A szorgalmas Zsingor a kor összes ismert sportját kipróbálta, ha végiglapozzuk az NTE évi jelentéseit gyakran találkozunk nevével. Zuber Ferenc, a kiváló atlétatörténész szerint 1875-ig az NTE öt magasugró-, három távolugró- és rúdugróversenyt rendezett, s általában ezek a vetélkedések Zsingor Mihály győzelmeivel zárultak. A klub 1874. március 28-án rendezett dísztornáján a ma ismert első rúdugró versenyt bonyolította le, ahol természetesen Zsingor Mihály győzött, sőt megnyerte a szintén ekkor megtartott svájci birkózóversenyt is. Sajnos az első rúdugróverseny eredménye nem ismert, viszont még 1874-ben, november 14-én, az NTE újabb dísztornát rendezett, ezúttal a szokásos rúdugróversenyt távolugróversennyel színesítve. Mindkét ugrószámot Zsingor nyerte, aki távolba 16 láb 3 hüvelyket (vagyis 513,5 cm), rúddal tisztán 94 hüvelyket (248 cm) teljesített, 1875-ben újabb dísztornát rendeztek, ahol az újabb rúdugróversenyt ismét Zsingor nyerte, eredménye ezúttal 284 cm volt. Ismert még ebből az időből egy 170 cm-es magasugró-eredménye is. Általában a dísztornákon a magasugrás, a rúdugrás és a távolugrás ugródeszkákról történt, a deszkák magassága különböző volt, használtak 10, 12, 14 és 15 centimétereseket. A fenti eredmények természetesen a deszkák nélkül értendőek.

A Magyar Athletikai Club (MAC) 1875-ben alakult meg, s ez nemcsak a magyar atlétika, de Zsingor Mihály életében is döntő változást hozott. Az NTE kezdettől fogva féltékenyen figyelte azt a klubot, amelyik a tornászok által lenézett „mutatványokra” alapozta egyesületi tevékenységét. Zsingor viszont olyannyira rokonszenvvel szemlélte az új kezdeményezést, hogy 1876-ban sokak meglepetésére átlépett a MAC-ba, viszont belépett a Budapesti (Budai) Torna Egyletbe (BBTE) is. (Két öccse, Zsingor László és Zsingor Árpád pedig nemsokára a MAC atlétái lettek.) Ma már különösnek tűnik, hogy valaki egyszerre két egyesületnek is tagja lehetett, korszakunkban ez azonban teljesen természetesnek tűnt. Kevés volt a tornaegylet, modern értelemben vett sportklub pedig csak egyetlenegy akadt, a MAC. Zsingor kettős klubtagsága viszont jelképesnek is tekinthető, hisz egész életében egyfajta kiegyenlítő tevékenységet folytatott. Jól ismerte a német tornát és az angol atlétikát is. A BBTE, az NTE-vel ellentétben nagy érdeklődést és mély barátságot tanúsított az új klub, a MAC iránt. A két klub szimpátiája elsősorban Zsingornak köszönhető, aki a korabeli kolléga szerint „daliás megjelenésével, megnyerő modorával és zamatos magyarságával” megnyerte a budai tornászokat az atlétika számára, s közbenjárására a MAC atlétái sem idegenkedtek annyira a tornászoktól.

Zsingort 1876-ban a budapesti IX. kerületi polgári fiúiskola alkalmazta tornatanárnak, majd 1881-ben a főváros rendes tornatanárrá léptette elő. Rúdugró pályafutását 1877-ben fejezte be. A BBTE a török küldöttség tiszteletére rendezett dísztornát, Zsingor 284 cm-es eredménnyel győzött. 1879-ben a BBTE művezetővé nevezte ki, s ezt a tisztségét haláláig betöltötte. Évről-évre ő rendezte a budaiak híressé vált dísztornáit, közülük a legjelentősebb az 1887. március 21-i volt, amelyet Ferenc József látogatásakor mutattak be. Zsingor művezető vezényletével 6 csapatban összesen 62 tornász, 6 szeren mutatta be tudását. A Tornaügy, amelynek 1883-ban alapító munkatársa volt, felelős szerkesztői tevékenysége idején – 1892­–1893-ban – az atlétika torna ellentét elsimításán fáradozott. Míg korábban alig-alig közöltek atlétikai cikket, vagy eredményeket, az 1890-es évek elején megszaporodtak az ilyen tudósítások, az angolszász testnevelési rendszerrel kapcsolatos hírek. De rövid életének utolsó éveiben a torna szaknyelv magyarításán is munkálkodott. A Magyar–német tornaszótár, sportirodalmunk első szótára, Zsingor Mihály és Maurer János közös műve. Az ő nevéhez fűződik az első magyar „sportlexikon” is, Torna Lexikon című műve azonban már csak halála után 1896-ban jelenhetett meg.

Zsingor Mihály 1894. február 28-áról március 1-jére virradó éjjel hosszú, súlyos betegségben hunyt el. A tornászok az atlétát, az atléták a tornászt is gyászolták. A BBTE 1900-ban az első olimpián részt vett Wein Dezső tornász (és atléta) klubtagja javaslatára vándordíjat alapított. Ez az első Toldi-vándordíj Fadrusz János olyan szobra, amely a farkasokkal viaskodó Toldi Miklóst ábrázolja. Toldi arcvonásaiban nem véletlenül Zsingor Mihályra emlékeztetett…