Veres Pálné Beniczky Hermin, beniczei, micsinyei és pribóczi

Született: 1815. december 13. Lázi, Nógrád vármegye
Meghalt: 1895. szeptember 28. Váchartyán, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

Család

Sz: Beniczky Pál (1783. márc. 15. Besztercebánya †1816) Nógrád vármegyei földbirtokos, ózdi és zádorházi Sturmann Karolina (1787. nov. 8. Vizesrét †1830), Sturmann Márton (1757. Vizesrét–1844. dec. 13. Tótgyörk) és felsőszudi Sembery Anna Mária (1756–1829. nov. 12. Vizesrét) leánya. Testvérei: Sándor Zsigmondné Beniczky Mária (1814. aug. 8. Tótgyörk †1884. jún. 23. Tótgyörk) és Draskóczy Balázsné Beniczky Lotti. F: 1839-től farádi Veres Pál (1815. dec. 14. Kutasó †1886. máj. 8. Balassagyarmat). Leánya: rudnói és divékújfalusi Rudnay Józsefné Veres Szilárda (1841. szept. 14. Kutas †1929. júl. 28. Váchartyán). 

Iskola

Nagyapja, a svéd származású Sturmann Márton, Magyarország egyik első nagyvállalkozója volt: bányákat létesített Rimamurányban, s Ózdon, ő alapította Coalitio néven, Magyarország első részvénytársaságát is. Hermin egyévesen elvesztette édesapját, ezután a család Budára költözött, ahol anyja nevelte a gyermeket. A kolerajárvány idején (1831) azonban az édesanya is meghalt, az árván maradt kamaszlány két nővérével a dúsgazdag nagyapához, Sturmann Mártonhoz került. Hermin két testvérével a tótgyörki (ma: Galgagyörk) Sturmann-birtokon nevelkedett, pontosabban a három leány saját magát képezte: Hermin történelmet és földrajzot tanult. Gyakran látogatta meg apja nővérét Pesten, ahol válogatott szellemi társaságot talált. Megismerkedett Toldy Ferenccel, Szontagh Pállal és Tóth Lőrinccel, ekkor kezdett el – a kor divatjának megfelelően – naplót vezetni, s ekkor jegyezte le első gondolatait a nők nevelésével, művelődésével kapcsolatban. Anyanyelve német volt, nagyapja nem tudott magyarul, Pesten tanult meg magyarul, de naplóját élete végéig németül vezette! 

Életút

Pesten találkozott farádi Veres Pállal, Nógrád vármegye főjegyzőjével, majd alispánjával is; aki nemsokára megkérte Hermin kezét. A friss házasok Vanyarcra, a farádi Veres család szép, kertes kúriájába költöztek. Nemsokára megszületett leánya, Konstantina is, akit a név magyar változataként, Szilárdának anyakönyveztek (a néhány évvel később világra jött fia azonban csak néhány napot élt). Veres Pálné – saját neveltetésének hiányosságain okulva – körültekintően szervezte meg kisleánya taníttatását. Maga tanította meg Szilárdát írni és olvasni, nem szerződtetett mellé francia vagy német nevelőnőt, helyette magyar ifjakat fogadott fel. Az órákon az édesanya mindig leánya mellett ült, sőt, amikor Szilárda nagyobbacska lett, Hermin együtt tanult vele. A vanyarci kastély az 1840-es évek végétől valóságos irodalmi szalonként működött, gyakran megfordult ott Szontagh Pál (1820–1902) és barátja, Madách Imre (1823–1864) is. – Az újabb kutatások szerint Madách Imre és Veres Pálné között több lehetett egyszerű barátságnál. A költő több szerelmes verset is írt hozzá, neki olvasta fel készülő nagy művének, Az ember tragédiájának fejezeteit, s a már elkészült mű egyik első példányát Hermin asszonynak dedikálta. A dráma megjelenése után Madách országosan ismertté vált, beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjai közé (1863. jan. 13.). Madách akadémiai székfoglalóját A nőről, különösen aestheticai szempontból címmel tartotta meg. A székfoglaló Arany János lapjában, a Koszorúban jelent meg. Madách szerint a nő szellemi fejlődésében soha a férfiakat utol nem érheti, „mert már a természet is kevesebb szellemi tehetséggel ruházta fel”. Elméletileg persze a nő is képes szellemi produkciók létrehozására, ám ha mégis erre vállalkozik, akkor személyisége óhatatlanul is csorbul. – Elmondható, hogy kevés írás váltott ki nagyobb hatást a magyar művelődéstörténetben, mint a már súlyos beteg költő akadémiai székfoglalója. A gúnyos „iromány” válaszra késztette Veres Pálnét. Felhívás a nőkhöz címmel, Jókai Mór A Hon nevű lapjában, 1865. okt. 28-án közzétett cikke lett a magyarországi szervezett nőmozgalom nyitánya. Hermin asszony véleménye szerint a nőknek a családi hivatásukat át nem lépve kell tudományosan művelteknek lenniük. Ha 18–19 éves korukig tanulnak, akkor magasabb fokú természettudományi és bölcsészeti ismereteket is elsajátíthatnak. A megoldás: a nőknek saját kezükbe kell venni a leány- és nőnevelés ügyét. Olyan nőképzéssel foglalkozó egyesület megalapítását javasolta, amely az állam támogatására is számíthat.

 

Az Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné kezdeményezésére, „22 lelkes honleány” támogatásával, 1867. máj. 24-én alakult meg a lipótvárosi Tigris Szállóban (ma: Budapest, Lipótváros, V. kerület Nádor utca 8.). Az alapszabály értelmében az egyesület arra törekedett, hogy megélhetésre esélyt adó képesítést adjon nők számára. Ennek érdekében egy felsőbb leányiskola felállításáról is határoztak. Az első magyarországi országos „női főtanoda” 1869. okt. 17-én nyílt meg, két évfolyammal. Az iskola nevelési programját és a tantárgyakat Veres Pálné állította össze, az intézet igazgatójának Gyulai Pált (1826–1909), a neves irodalomtörténész-esztétát nyerte meg. Az iskola fontosabb tantárgyai: neveléstan, egészségtan, lélektan, erkölcstan, művészettörténet, magyar nyelvtan, számtan és könyvvitel voltak. Az intézetbe 13. életévüket betöltött „leánykák vétettek fel” a tanítás Vachott Sándorné erre a célra átalakított, budapesti Ország úti (ma: Budapest, Belváros, V. kerület, Múzeum körút 15.) második emeleti lakásában zajlott. Az első „nyilvános vizsgálatot” 1870. júl. 10-én délelőtt tartották meg, a 14 tanulóból 7 növendék jutott el odáig. 

Az egyre terebélyesedő iskola néhány évvel később internátussal bővült, majd 1881-ben a belvárosi Zöldfa utcába költözött (ma: V. kerület Veres Pálné utca), ahol idővel újabb épületeket emeltek. Az 1890-es évek elején a felsőbb leányiskolai képzést négy évfolyamossá alakították át. Az Országos Nőképző Egyesület 1893. márc. 25-én tartotta meg negyedszázados jubileumát. Veres Pálnénak az uralkodó koronás arany érdemkeresztet adott át. Ennél nagyobb kitüntetést ekkor nő nem kaphatott. 

Emlékezet

Veres Pálné, a nőmozgalom vezetőjeként sem adta fel korábbi életmódját: tavasztól őszig Vanyarcon élt, ahol férje halála után a gazdaságot is felügyelte. Télen a fővárosba költözött, és leánya, Szilárda Borz utcai szalonjában (Kecskeméti-ház) fogadta a szellemi élet kiválóságait, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Gyulai Pált és Vámbéry Ármint. Utolsó éveit Váchartyánban töltötte, bár a betegség ágyhoz kötötte, szellemileg friss maradt. Halála előtt egy lélektani tankönyvet írt és szerkesztett. Váchartyánban hunyt el, férje mellé temették a vanyarci temetőbe; sírkövén Váradi Antal sorai olvashatóak. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2008-ban).

 

Veres Pálné halála után, 1895. nov.-ben úgy határozott az Országos Nőképző Egyesület, hogy iskoláját leánygimnáziummá szervezi át. Az első, nyolcosztályos magyarországi leánygimnáziumban az 1896/97. évi tanévben indult meg a tanítás; a gimnázium 1915/16-ban vette fel Veres Pálné nevét. Veres Pálné nevét viseli továbbá a vanyarci általános iskola is, ill. a helyi templom előterében áll Veres Pálné bronz domborműve (Holló Barnabás munkája, felavatták: 1902. szept. 22-én). Veres Pálné köztéri szobrát – Kiss György alkotása, 1906 – a budapesti Erzsébet téren állították fel. A szobor 2001-ig állt itt, majd felújítása után, 2007-ben helyezték el a Veres Pálné utca–Duna utca találkozásánál. 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2015