Herman Ottó
természettudós, etnográfus, politikus, író
Herrmann Károly Ottó
Született: 1835. június 26. Breznóbánya, Zólyom vármegye
Meghalt: 1914. december 27. Budapest
Temetés: 1914. december 29. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út
Család
Felvidéki evangélikus családból származott. Sz: Herrmann Károly orvos, sebész, hammersbergi Ganzstuck Franziska. Anyanyelve német volt, hétévesen kezdett el magyarul tanulni. Heten voltak testvérek, ő volt az egyetlen fiú, hat leánytestvére született. Testvérei: Scultéty Nándorné Herrmann Ludmilla (1829. nov. 30.–1908), Szűts Sámuelné Herrmann Henriette (1831. jún. 28.–1910), Vlkolinszky Jánosné Herrmann Franziska (1833. aug. 2.). Az ő fia Vadas Jenő a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémia r. tanára. Széll Lászlóné Herrmann Ernestine (1841. nov. 12.) és Herrmann Emma (1850 k.). Valójában volt még egy fiútestvére, ám Herrmann Róbert (1837. máj. 11.–1842. jún. 21.) kisgyermekkorában meghalt. F: 1885–1914: Borosnyay Kamilla (1856–1916) írónő.
Iskola
Elemi iskoláit Breznóbányán végezte (1841–1847), a miskolci evangélikus főgimnáziumban tanult tovább (1847–1850); közben a forradalom kitörése után rövid időre megszakította tanulmányait, megszökött hazulról, hogy a szabadságharc katonája legyen (ágyútisztogatónak jelentkezett, sikertelenül). A szabadságharc bukása után Miskolcon kitanulta a lakatos mesterséget. A bécsi politechnikum előkészítő tanfolyamának hallgatója (1853–1854; apja halála tanulmányait megkezdeni sem tudta). Bécsben, több cégnél, géplakatosként dolgozott (1854. máj. 29.–1856. dec. 17.), munkája mellett autodidakta módon rendszeres természettudományi tanulmányokat folytatott.
Életút
Nagyothallása miatt nem jelent meg a sorozáson, büntetésből tizenkét évi dalmáciai katonai szolgálatra ítélték (ebből hat évet töltött le: 1857–1863), Kőszegen fényképész (1863–1864), majd Chernel Kálmán ajánlásával, a Brassai Sámuel igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora (1866–1875). A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Természettudományi Tárának segédőre (1875–1879) és a tár folyóiratának, a Természetrajzi Füzeteknek alapító szerkesztője (1877-től). A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, majd t. igazgatója (1893–1914), és folyóirata, az Aquila szerkesztője (1894-től). A Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd elnöke (1892–1914).
Részt vett a korabeli politikai mozgalmakban; állást foglalt a Párizsi Kommün mellett (1871), kezdeményezte egy magyarországi iparpárt létrehozását, amelyik elsősorban a magyar iparosok és kereskedők érdekeit képviselte volna (1875). A forradalom és szabadságharc hatására Kossuth Lajos híve maradt, a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt tagjaként élete végéig kapcsolatban állt Kossuthtal, akit Turinban többször is felkeresett (1887 és 1892); Kossuth javaslatára Szeged (1879–1883), majd Miskolc (1893–1896), utóbb Törökszentmiklós országgyűlési képviselőjévé választották (1896–1914?). Jelentős szerepet játszott a dualizmuskori Kossuth-kultusz életben tartásában, temetésén ő mondta a búcsúbeszédet (Jókai Mór és Horánszky Nándor mellett, 1894. márc. 31-én).
Breznóbányán, német evangélikus családból származott, gyermekkorában tanult meg magyarul. Családja 1847-ben költözött a Miskolc melletti Alsóhámorra. Nevét Herrmannról Hermanra „magyarosította“, s keresztnevei közül az Ottót használta. Miután félbehagyta középiskolai tanulmányait Miskolcon, kitanulta a lakatos szakmát, a bécsi politechnikumban családi okok miatt mérnöki tanulmányait elkezdeni sem tudta. Katonai szolgálatát Zólyomban kezdte, majd alakulatát Dalmáciába vezényelték, Fiumében, Zárában és Raguzában szolgált. Első írásai tengerparti élményeiről, az apály–dagály jelenségről és különleges tengeri élőlényekről számoltak be (később Adriai képek címmel jelentek meg, a Vasárnapi Ujságban, 1877-ben). Zoológiai tanulmányait már Bécsben megkezdte: az ott idéző svájci Carl Brunner von Wattenwyl (1823–1914) felfigyelt kiváló rajztehetségére, s megkérte Herman Ottót, hogy illusztrálja entomológiai dolgozatait. Leszerelése után visszatért Alsóhámorra, ahol rovartani munkálkodása mellett vadászott és madarakat preparált. A forradalmi mozgalmakért lelkesedő Herman Ottó, az 1860-as években, Itáliában, majd Lengyelországban harcolt (1861–1863), ám az általános nemzeti felkelések sikertelensége miatt elkeseredett, hazatért Magyarországra. Kőszegen fényképészként tevékenykedett (Herman és Wagner-féle fényirdai műtelep, 1863–1864). Megismerkedett a kőszegi Chernel Kálmánnal (1822–1891), a magyar ornitológia úttörőjével, akinek ajánlásával Brassai Sámuel alkalmazta őt az Erdélyi Múzeum Egylet (EME) preparátoraként (Kolozsvárott, 1866-ban). Kolozsvárott indult tudományos karrierje, gyűjtőutakon vett részt a Székelyföldön és a Mezőségben; ásványtani, rovartani és ornitológiai megfigyeléseit az EME jelentette meg. Kolozsvárott többször találkozott a népszerű színésznővel, Jászai Marival (1850–1926) is. A legendák szerint Herman Ottó megkérte a művésznő kezét, aki azonban kosarat adott a tudósnak (más források szerint igent mondott, de a házasság Jászai Mari fővárosi szerződése miatt hiúsult meg, 1871–1872-ben).
Néhány évvel később Trefort Ágoston kinevezte Herman Ottót a Magyar Nemzeti Múzeum segédőrévé, az egyre ismertebbé váló, különös tudós, a múzeum földszinti szolgálati lakásában élt. Itt írta legfontosabb műveit, ill. házasságkötése után, 1885-ben, lillafüredi nyaralójukba, a Pele-lakba költöztek.
Zoológusként, a Természettudományi Társulat megbízásából írt, háromkötetes Magyarország pókfaunája (1876–1879) c. könyve alapvető jelentőségű a nemzetközi arachnológia (= pókászat) történetében. Művében 314 pókfajtát írt le (ebből 36 új faj volt), s elsők között törekedett a pókok életmódjának részletes megfigyeléseken alapuló feltárására. Az arachnológia mellett a magyarországi tudományos ornitológia megalapítója is. Szintén a Természettudományi Társulat megbízásából, egy madárélettel kapcsolatos könyvhöz adatgyűjtést végzett Skandináviában (1888), majd megszervezte a II. Nemzetközi Madártani Kongresszust (Budapesten, 1891. máj.-ban). Kezdeményezésére jött létre a Magyar Ornitológiai Központ (a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetében, 1893. máj. 20-án). Darányi Ignác földművelésügyi miniszter megbízásából megírta hatalmas sikerű, A madarak káráról és hasznáról (1910) c. könyvét. A mű korszakos jelentőségű az ornitológia történetében: a madártan addig, a madarakat szinte kizárólag csak a kitömött példányok alapján vizsgálta, elsősorban morfológiai szempontból. Herman Ottó – akárcsak arachnológiai monográfiájában – a madarak életmódjának, táplálkozásának kutatását helyezte előtérbe, hangsúlyozva a madárvédelem jelentőségét. Elsők között végzett begytartalom-vizsgálatokat, ezáltal több madárfaj kártékonyságát is bemutatta, kezdeményezésére, a világon harmadikként, Magyarországon is bevezették a madárgyűrűzést. Jelentős szerepet vállalt továbbá az Állatvédő Egyesület megalapításában (1883). Természettudósi tevékenységét kiegészítette közéleti szerepvállalása: felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére, ismertette a külföldi védekezési módokat, s mivel felismerte, hogy a homokon nem pusztít ez a rovarbetegség, propagálta a homoki szőlőtermesztést.
Muzeológusként megtalálta édesapja barátja, Petényi Salamon János (1799–1855) zoológus kéziratos hagyatékának egy részét, amely elsőként írta le 62 magyarországi halfaj életmódját. Mivel Herman Ottót mindig a különböző állatfajok életmódja érdekelte, tovább folytatta Petényi munkásságát, ám azt kiterjesztette a különböző halnevek vizsgálatára, végül a halászatra, mint az emberiség egyik ősfoglalkozására.
Etnográfusként gyűjtötte a magyar halászat, csíkászat, pásztorkodás stb. népi szokásait és tárgyi emlékeit. Minden jelentősebb magyar folyón, tavakban, lápokban, mocsarakban járt halászati gyűjtőúton: az összegyűjtött anyagot sajátos szempontok alapján dolgozta fel és a teljességre való törekvés igényével kívánta bemutatni. Az 1885. évi Magyar Országos Kiállításon nagy sikert aratott halászati gyűjteményével, a millenniumi kiállítás halászati és pásztorkodási részlegének rendezésével bízták meg (1896); a kiállítás után, a gyűjteménykiegészített és továbbfejlesztett anyaga a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került, utóbb a Néprajzi Múzeumba vitték. Gyűjteményén alapul A magyar halászat könyve (1887–1888) c., kétkötetes monográfiája. Az első kötet a magyar halászmesterség ősi eszközeit, a különféle halfogási módokat és az ezzel összefüggő néprajzi hagyományokat, a második kötet pedig Magyarország halait, élőhelyeit és életmódját mutatja be. A pásztorélet tárgykörében 1891-től végzett kutatásait kisebb-nagyobb tanulmányokban tette közzé, a hatalmas gyűjtött tárgyi anyagot kiállításokon mutatta be, de összefoglaló könyve megírására már nem maradt ideje. Elkészítette továbbá a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát. A 20. század elején, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum számára, az ősfoglalkozások köréből létrehozott gyűjteménye anyagából 1907-ben nyílt kiállítás (a két világháború alatt a tárgyak nagy része elkallódott).
Régészként, a miskolci ún. Bársony-házi leletekben (Bársony János ügyvéd miskolci házának alapozásakor talált leletek, 1891) az ősember eszközeit fedezte fel: Herman Ottó úgy vélte, hogy a Bársony János által talált kőszerszámok, kb. 40 000 éves leletek. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a Kárpát-medencében, az őskorban már éltek emberek. Az Archaeologiai Értesítőben közölt, igen nagy szakmai vitát keltő tanulmányával (A miskolci palaeolith lelet, 1893) a magyarországi ősrégészeti kutatások egyik elindítója, a Bükk hegység ősrégészeti feltárásainak kezdeményezője. Támogatta Miskolc és Borsod vármegye múzeumának megalapítását, sokat tett Miskolc és környéke tárgyi emlékeinek megőrzéséért és feldolgozásáért.
Emlékezet
Breznóbányán született, az időközben előkerült anyakönyvi adatok szerint 1835. jún. 26-án (később, Herman Ottó maga többször is azt állította, hogy születési helye Alsóhámor!). Evangélikus német (szász) családból származott, írásaiban következetesen a Herman Ottó névváltozatot (németül Ottó von Herman) használta. Gyermekkorát Miskolcon töltötte, tevékenysége is Miskolc városhoz kötődik. Egykori lillafüredi nyaralójában (az 1898–1903 között épült Pele-házban vagy Pele-lakban) Herman Ottó Emlékházat rendeztek be. Az emlékház 1951-től a miskolci múzeumhoz tartozik (1964-ben nyílt meg az első emlékkiállítása, 2007-ben a házat teljesen felújították). A házban Herman Ottó személyes tárgyain, eredeti bútorokon kívül a természettudós kéziratait és levelezését is őrzik. Nevét vette fel Miskolc legnagyobb múzeuma (Herman Ottó Múzeum, 1953-tól) és legnagyobb gimnáziuma is (Herman Ottó Gimnázium, 1957-től). A miskolci Herman Ottó Múzeum előtt áll mészkőből faragott, egészalakos szobra (Medgyessy Ferenc alkotása, felavatva: 1957. jún. 30.). Legutóbb Miskolc-Lillafüreden avattak Herman Ottó szobrot (Varga Éva bronz szobra, a helyi Palotaszálló előtti függőkertben, a Szobrok teraszán látható; felavatva: 2013. szept. 28.). Herman Ottó Budapesten hunyt el: 1914. december 26-án, a Kossuth Lajos utca és Múzeum körút sarkán egy tehergépkocsi elgázolta. A Szent Rókus-kórházban gipszbe tették és Krisztina körúti lakására (ma: Magyar Jakobinusok tere 1.) szállították. Otthonában tüdőgyulladást kapott. Másnap, dec. 27-én elhunyt, dec. 29-én, a Kerepesi úti Temetőben temették, majd hosszú évekkel később, végakaratának megfelelően, a miskolci Felsőhámori Temetőben helyezték örök nyugalomra (1965-ben, édesapja mellé. A síremlék Varga Miklós szobrászművész alkotása, felavatva: 1979), a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2009-ben). Halálának 100. évfordulóján, tiszteletére a 2014–2015-ös évet Herman Ottó-emlékévnek nyilvánították, egykori otthonát, ahol elhunyt, emléktáblával jelölték meg (2014. dec. 27-én).
Első szobrát Szegeden állították fel (a szegedi Pantheonban, a Déli Árkádok alatt, mészkő dombormű, Székely Károly alkotása, 1930). Budapesten, a Déli pályaudvarral szemben a Herman Ottó-díszkút őrzi emlékét (Csíkszentmihályi Róbert alkotása, mészkő, 1972). Orfűn, halrezervátumot neveztek el róla. A Pécsi tó gátjánál, Tekeres falu elején, a rezervátumhoz közel, mészkő szobrát is felállították (Horváth János alkotása, 1965). Mellszobra látható még a bükkszentkereszti Bükki Üveghuták Ipari Múzeum kertjében (Lőkös Béla alkotása, 1993). A nyíregyházi állatkertben bronz emléktáblája látható (Elek Szabolcs alkotása, 1998).
További jelentősebb szobrai: Budapesten: a Budapest Szálló (= Körszálló) mögött (portrédombormű, II. kerület Herman Ottó út 2.; Kőfalvi Gyula alkotása, 1961); a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében (Herman Ottó-emlékmű, VIII. kerület Múzeum körút 14., Horvay János és Csúcs Ferenc alkotása, 1930. máj. 29.); a Herman Ottó Általános Iskola lépcsőházában (XVI. kerület, Gelléri Andor Endre utca 43–45., R. Törley Mária alkotása, 1990); Csepelen, a Herman Ottó Általános Iskolában (Herman Ottó-emléktábla, XXI. kerület, Koncz János tér 1., Budahelyi Tibor alkotása, 2014. nov. 24.); a Vidékfejlesztési Minisztérium előtti árkádsoron (V. kerület, Kossuth tér, Győrfi Sándor alkotása, 2015. febr. 26.).
Vidéken, a Herman Ottó-emlékév keretében átadott új szobrai: Győrött (Herman Ottó utca 33., mozaik portré, Sándor József Péter, 2014. ápr. 24.); Kőszegen, az egykori bencés székház mögött (Schneller István utca, bronz, Veres Gábor alkotása, 2014. szept. 18.); Gárdony-Agárdon, az agárdi csónakkikötőnél (Üdülők útja, mészkő, mellszobor, Kontur András alkotása, 2014. szept. 27.); Kiskunfélegyházán, a Városi Könyvtár melletti Madárbarát-kertben (Herman Ottó-emlékmű, Gorkij utca 2., Bozóki István kőfaragó alkotása, 2015. ápr. 18.).
Elismerés
A Francia Becsületrend kitüntetettje (1900).
Főbb művei
F. m.: életében megjelent írásai: Adatok Erdély pókfaunájához. 1–2. (Az Erdélyi Múzeum Egylet Évkönyvei, 1864/65–1866/67)
A pók és művészete. (Kolozsvári Naptár, 1866)
A pókról, a szövés-fonásról és szerepéről a természet háztartásában. Kossuth Lajosnak ajánlva. 1 táblával. (Bp., 1876)
Magyarország pókfaunája. – Ungarns Spinnen-Fauna. I–III. köt. (A kir. m. Természettudományi Társulat kiadványa. Bp., 1876–1879)
Az olasz kendertermelésről és kezelésről néhány tájékoztató szó. (Bp., 1877)
A phylloxera ügye, tekintettel a Pancsován végrehajtott irtásokra. H. O. beszéde a Képviselőház pénzügyi bizottságának ülésén. (Bp., 1877)
Korcs bogarak. – Korcscsőrű madarak. – Éles határok a madarak elterjedésében. – Reliquia Petényiana. (Természetrajzi Füzetek, 1877)
Természetrajz, nemzeti szellem és iskola. (Országos Középiskolai Tanáregylet Közlönye, 1877/78)
Körösi Csoma Sándor sírja. (Magyarország és a Nagyvilág, 1878)
A nagy út. A madárvilág tavaszi mozgalma alkalmából. H. O. előadása a Természettudományi Társulat estélyén, 1879. febr. 28-án. Két rajzzal és egy térképpel. (Népszerű természettudományi előadások gyűjteménye. III. 15. Bp., 1879)
A filoxera. 1 táblával. (Bp., 1879; 2. kiad. 1880)
Carnivora, Chiroptera, Denevérek. Petényi Salamon János hátrahagyott kézirataiból. (Természetrajzi Füzetek, 1880)
Judenverfolgung und Psychiatria. (Bp., 1881)
Az átalakulások világáról. H. O. két előadása a Természettudományi Társulat estélyén, 1881. jan. 28-án és febr. 1-jén. 68 ábrával. (Népszerű természettudományi előadások gyűjteménye. IV. 26. Bp., 1881)
Védjük az állatokat! Egy állatvédő egyesület létesítése czéljából, Budapest főváros tanácstermében, 1882. márcz. 19-én egybegyűlt nyilvános értekezletről. Összeáll. (Bp., 1882; A Budapesti Állatvédő Egyesület kiadványai. II. 2. kiad. 1883)
Az én édes anyám. (Szabadság [Nagyvárad], 1883. 189. és 190.)
H. O. beszámoló beszéde Szeged sz. kir. város 2. sz. választókerülete előtt. Képviselői beszámoló. (Szeged, 1884)
Ősi nyomok a magyar népies halászatban. (Magyar Országos Kiállítás. 4. Bp., 1885; németül is)
Tömösváry Ödön életrajza. (Rovartani Lapok, 1885)
Kossuth és Erdély ügye. Tanulmány. Az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egylet részére közzéteszi H. O. (Bp., 1886)
A tudományos állattan ügye. (Budapesti Szemle, 1886)
Spányik Károly a borsodi Bükkben. Emlék 1849-re. (Egyetértés, 1886. 111.)
A magyar halászat könyve. I–II. köt. Ill. Morelli Gusztáv. 300 ábrával, 12 műlappal, 9 kőnyomatú táblával illusztrálva. (A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat kiadványai. 27–28. Bp., 1887)
A halgazdaság rövid foglalatja. (A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat kiadványai. 31. Bp., 1888)
Tudomány és hazafiság. (Erdélyi Híradó, 1888. 292.)
Petényi János Salamon, a magyar tudományos madártan megalapítója. Életrajz. Chernel István, Madarász Gyula és Vastagh Géza közreműködésével összeáll. H. O. Megjelent a II. Nemzetközi Madártani Kongresszus tiszteletére. (A kir. m. Természettudományi Társulat kiadványa. Bp., 1891; németül is)
A halászat mint ősfoglalkozás és viszonya a néprajzhoz. (Ethnographia, 1892)
A miskolci palaeolith lelet. (Archaeologiai Értesítő, 1893)
Az északi madárhegyek tájáról. 75 képpel, 3 színes táblával és 1 térképpel. Kiadói festett vászonkötésben. (A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat kiadványai. 50. Bp., 1893)
Úti rajzok és természeti képek. Sajtó alá rend. Révy Ferenc. (A Mária Dorothea Egylet Könyvtára. 4. Bp., 1894)
A madárvonulás elemei Magyarországban 1891-ig. – Die Elemente des Vogelzuges in Ungarn bis 1891. 4 táblával, 5 térképpel. (A Magyar Ornithologiai Központ kiadványa. Bp., 1895)
Az ősfoglalkozások bevezetése. (Magyarország műkincsei. I–II. köt. Szerk. Czobor Béla és Szalai Imre. Bp., 1897–1903)
Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet. Az 1896-iki évi országos ezredéves kiállítás alkalmából írta H. O. (Bp., 1898)
A magyar ősfoglalkozások köréből. H. O. két előadása a Természettudományi Társulat estélyén, 1898. decz. 10-én és dec. 17-én. (Természettudományi Közlöny, 1899 és külön: Bp., 1899)
A madarak hasznáról és káráról. Ill. Csörgey Titusz. 100 fekete-fehér képpel illusztrálva. (A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat kiadványai. 67. Bp., 1901; 2. bőv. kiad. 1904; 3. bőv. és jav. kiad. 1908 és 1911; 4. bőv. és jav. kiad. 1914; németül: Nutzen und Schaden der Vögel. Gera, 1903; angolul: Birds Useful and Harmful. Manchester, 1909)
A magyar nép arcza és jelleme. 11 táblával, 45 szövegközti rajzzal illusztrálva. (A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat kiadványai. 70. Bp., 1902; hasonmás kiad. 2001)
Madártani töredékek. Petényi J. Salamon irataiból feldolgozta Csörgey Titusz, a bevezető tanulmányt írta H. O. (A Magyar Ornithologiai Központ kiadványa. Bp., 1904; németül: Gera, 1905)
The Method of Ornithophaenology. (A Magyar Ornithologiai Központ kiadványa. Bp., 1905)
Zur Frage der magyarischen Typus. (Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien, 1905)
A madarak és fák napja Magyarországon. Történeti vázlat. (A Magyar Ornithologiai Központ kiadványa. Bp., 1906)
Zum Solutréen von Miskolc. (Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien, 1906)
Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország. Történelmi vázat. (A m. kir. földművelésügyi ministerium kiadványai. Bp., 1907; németül és angolul is)
A m. kir. Mezőgazdasági Múzeum. 4. Terem. Az ősfoglalkozások magyarázó lajstroma. Összeáll. H. O. (Bp., 1908)
Das Paläolithicum des Bükkgebirges in Ungarn. Miskolc, das Szinvatal, die Höhlen. (Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien, 1908)
A magyarok nagy ősfoglalkozása. I. Előtanulmányok. (Bp., 1909)
Debreczeni lófogatok. Tanulmány. (Bp., 1910)
A magyarok nagy ősfoglalkozása. II. A magyar pásztorok nyelvkincse. Monográfia. Aranyozott, vászon Gottermayer-kötésben. (A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat kiadványai. 89. Bp., 1914)
művei modern kiadásai: Természeti képek. Válogatott írások. Összeáll., az utószót írta Viktor János. (Magyar Könyvtár. Bp., 1959)
A madarak hasznáról és káráról. Szerk., a bevezető tanulmányt írta Vertse Albert, a bibliográfiát összeáll. Galambos Ferenc és Székely Sándor. (Nemzeti Könyvtár. Természettudományok. 5. kiad. Bp., 1960)
A „látott hal“. Tihany őshalászata. – A madár mint gyönyörűség. (Magyar elbeszélők. 19. század. I–II. köt. Vál., szerk. Szalai Anna. Bp., 1976)
Halászat, pásztorkodás. Válogatott néprajzi tanulmányok. Vál., szerk., a bevezető tanulmányt írta. Kósa László. (A magyar néprajz klasszikusai. Bp., 1980)
Az átalakulás világáról. Válogatás H. O. természettudományos, nyelvészeti és archeológiai írásaiból. Vál., sajtó alá rend., az utószót írta Erdődy Gábor. (Magyar Hírmondó. Bp., 1980)
Az Adriától a Jeges-tengerig. Válogatás H. O. írásaiból. Vál., szerk. Gábor Dénes. (Téka. Bukarest, 1982)
A pokol cséplője. H. O. gyűjtőnaplói, vitacikkei, levelei. Vál., szerk. Erdődy Gábor. (Bp., 1983)
Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága. Vál. H. O. írásaiból. Vál., szerk. Schelken Pálma, az utószót írta Kósa László. Ill. Kakasy Éva. (Bp., 1983)
A madarak hasznáról és káráról. Ill. Csörgey Titusz. 100 fekete-fehér képpel illusztrálva. A 3. jav. és bőv. kiadás hasonmás kiadása. Az utószót írta Kósa László. (Reprint sorozat. Bp., 1984)
Erdők, rétek, nádasok. Válogatás H. O. műveiből. Ifjúsági népszerűsítő kiadás. Vál., szerk. Szepesi Attila. Szecskó Péter rajzaival. (Bp., 1986; 2. bőv. kiad. 2001)
A magyar halászat könyve. I–II. köt. Ill. Morelli Gusztáv. 300 ábrával, 12 műlappal, 9 kőnyomatú táblával illusztrálva. Az 1887-ben kiadott mű hasonmás kiadványa. (Bp., 1991)
A madarak hasznáról és káráról. Ill. Csörgey Titusz. 100 fekete-fehér képpel illusztrálva. Az 1901. évi első kiadás hasonmás kiadása. Az utószót írta Schmidt Egon. (Bp., 1997)
Petényi Salamon János emlékezete születésének 200. évfordulóján. H. O. tanulmányával. Összeáll. Mészáros Ferenc, sajtó alá rend. Gazda István. (A múlt kiemelkedő magyar személyiségei. A Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadványa. Bp.–Piliscsaba, 2000)
A zsidókérdésről. A pszichiátria és a zsidóüldözés. (A Herman Ottó Társaság nemzetpolitikai sorozata. 4. Bp., 2000)
A magyar nép arca és jelleme. (Új kiad. Szeged, 2001)
A magyar halászat könyve. I–II. köt. Ill. Morelli Gusztáv. 300 ábrával, 12 műlappal, 9 kőnyomatú táblával illusztrálva. Az 1887-ben kiadott mű hasonmás kiadványa. (Nyíregyháza, 2008)
A halgazdaság rövid foglalatja. (Intra Hungariam… A régi magyar élet elfeledett dokumentumai. 2. Máriabesnyő–Gödöllő, 2008)
A magyarok nagy ősfoglalkozása. I. Előtanulmányok. Hasonmás kiad. (A Históriaantik Könyvkiadó reprint sorozata. 110. Bp., 2010)
A magyarok nagy ősfoglalkozása. II. A magyar pásztorok nyelvkincse. Hasonmás kiad. (A Históriaantik Könyvkiadó reprint sorozata. 159. Bp., 2011)
A magyar nép arcza és jelleme. (Új kiad. Onga, 2011)
A pokol cséplője. H. O. gyűjtőnaplói, vitacikkei, levelei. Vál., szerk. Erdődy Gábor. Az online kiadvány nyomtatott példánya. (Bp., 2012)
A madarak hasznáról és káráról. Csörgey Titusz rajzaival. (Nemzeti Könyvtár. 6. Új kiad. Bp., 2012)
A madarak és fák napja Magyarországon. Történeti vázlat. Hasonmás kiad. (Onga, 2014).
F. m.: írásai a Vasárnapi Ujságban: A tó csendéletéből. – Az erdő sötétjéből. – A magasból, a daruról. – A Duna partján. (1875)
Egy haldokló állatfaj. – A nyomor csillagászata. – Farkas-lakoma. – A szegedi nagy napok, az 1876. iparkiállítás alkalmából. – Farkas-lakoma. (1876)
A magyarság eloláhosodásáról. – Csöndes helyen. – Adriai képek. 1–16. – Az iparmúzeum. A fitisz-madár története. A hallgatag világ. (1877)
A diphteritis. – A házi ipar és iparművészet viszonya az anyagi gyarapodáshoz és a mívelődéshez. – A végpusztulás réme. – Miskolcz, Eger, Diósgyőr és a Bükk hegység falvainak pusztulása. – Kossuth és a növényvilág. – Búcsú az erdőtől. – A petárdák. – A miskolczi vész. (1878)
Szeged milyen volt. (1879)
Lóczy Lajos. Vándor népség. Kossuth kézirata. (1880)
A színház és a tűz. – A «Roccolo». (1881)
Az élve-bonczolás – vivisectio – az állatkínzás szempontjából. – Egy merész lövés, a galamblövők. – Az őzbak tragédiája. (1882)
A kulcs. (1883)
Ősi elemek a magyar népies halászeszközökben. (1885)
Magyar bokály, magyar tál. (1887)
Az influenzáról. (1889)
A pisztráng-majszter. (1890)
Hell Miksáról. (1891)
Ceylon, a pálmák, a piros lótusz és a kolibrik. (1893)
írásai a Természettudományi Közlönyben: A filloxera-kérdéshez. – Sáskajárás 1875-ben. – A magyar madárvilág ez idei vendége. – A magyar pókokról. A sáskák hangszervéről. (1875)
A csírázó képesség tartósságáról. – Az ebdüh ügye. – A kártékony rovarok kérdéséhez. – A kánya, a varjú és a mezei egér. – Az élősdiség kérdéséhez. A pókról, a szövésfonásról és jelentőségéről a természet háztartásában. – A méh ellenségei. – A skorpió mérgének hatásáról. (1876)
Újabb vizsgálatok a tücskök hangszerve körül. (1878)
Az állatélet mint munka, kifejtve főképen a madárvilág munkás rajaiból. – Javaslatok a filoxera elterjedése ellen és az általa ellepett területeken teendő szőlőművelési kísérletek ügyében. Újabb észleletek a pókok körül. – A nagy út, a madarak tavaszi mozgalma. (1879)
A filoxera Magyarországon, egy kis történelem a jövő hasznára. – Szervezkedjünk, küzdjünk a filoxera ellen! – A szőlő nemesítéséről. – A filoxera és a homok. (1880)
Az ugró kígyókról. – Tortrix pilleriana és Rhynchites betuleti. – Az átalakulások világáról. (1881)
A pákász. – A látott hall. – A magyar halásztanya ügyében. – A magyar tudományos nomenclatura. (1885)
Székely halászok. – A szarvas vipera élete a fogságban. – Az okszerű halasgazdaság lényeges feltételeiről. – A halászéletből. (1887)
Jelentés az 1888. év nyarán Norvégia északi részében végzett útról. (1888)
A pusztai talpas-tyúk és a madárvonulás. Madártani elemek szépirodalmunk főbb forrásaiban. A madarak megfigyeléséről. A madárvédelem a párizsi nemzetközi gazdasági congressuson. Az északi sarkkör madáréletéből. (1889)
Angolna a Balatonban és a velenczei tóban. (1890)
Egy ősmocsárról. – Petényi Salamon élete. – Hell Miksáról. – A madarak költözése, az első megérkezés idejétől Magyarország területén. (1891)
A miskolczi tűzkő-szakóczák. (1893)
A füsti fecske nagy útjáról. Magyar ornithologiai központ. – A szarv és az agancs fogalma. (1894)
Füsti fecske költése Afrikában. – Nécsey István festett pillangói. – A pisztráng tenyésztése. – A füsti fecske és általában a madarak vonulásáról. – Az Anas boschas fészkelése. (1895)
Éles határok és látszólagos megkésések, ezek jelentősége a madarak tavaszi vonulásában. – Vonuló madarak repülése. (1896)
A madárvonulás megfigyelésének kiterjesztése. – A madár és a repülőgép. (1897)
A rózsasirály – A füsti fecske fölvonulása. – A füsti fecske megfigyelése. – A szénczinke. (1898)
A doroszlói halászszerszám eredete. – A doroszlói dob- és csukavarsa eredetéhez. – A fürj védelme. (1900)
Ironga, szánkó, kecze. Adalék a prehisztorikus hosszúcsont-leletek ismeretéhez. (1902)
A borsodi Bükk ősembere. (1908)
írásai az Aquilában: A füsti fecske. – Fenichel Sámuel emlékezete. – A vonulási röpülés sebessége és magassága. (1894)
A gólya vonulása általános szempontból. – Svaerholt madárhegye. Norvég utam naplójából. (1895)
Petényi J. Salamon ornitológiai hagyatéka. (1896)
Csehország vonulásai adatainak bírálata. – A mimikrizmusról. – Észak-Németország madárvonulásának jelenlegi sarkpontja. (1897)
Madárvédelem. (1901)
A madár-anatomia jelentősége. – Fészektörténetek. Jellemző vonások a füsti fecske természetrajzához. Mihályi Caesarral. – Nécsey István működése a Magyar Ornithologiai Központban. (1902)
A tarvarjú emléke Magyarországon. (1903)
Még egyszer a tarvarjúról. (1907)
A röpülés kérdése (1908)
Adalékok az arktikus és a palaearktikus régió ornithophaenologiájához. – A m. kir. Ornithologiai Központ működésének vázlata. (1909)
Aviatika és ornithologia. (1911)
Az angol füsti fecskék Afrikában. – Érdekes telelés. (1913)
Petényi emlékezete. (1914).
Irodalom
Irod.: Chernel István: H. O. Nekrológ és életrajzi tanulmány. (Aquila, 1915; és külön: a Magyar Ornithologiai Központ kiadványa. Bp., 1915)
Lambrecht Kálmán: H. O. Az utolsó magyar polihisztor élete és kora. Monográfia. H. O. műveinek bibliográfiájával. 36 képpel illusztrálva. A fotókat Békei Ödön és Chernel István, a rajzokat Cserna Károly készítette. (Bp., é. n.)
Lambrecht Kálmán: H. O. élete. (Könyvbarátok Kis Könyvei. VII. 2. kiad. Bp., 193?)
Székely Sándor: H. O. Kismonográfia. (A kultúra mesterei. Bp., 1955)
Keve András: H. O., a zoológus és ornitológus. (Állattani Közlemények, 1960)
Varga Domokos: H. O. A kalandos és küzdelmes sorsú magyar tudós élete. (Nagy emberek élete. Bp., 1967; V. D. válogatott művei. 2. kiad. 2002)
H. O. négy levele Kóczián Antalhoz. (Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 1969)
Farkas Gyula–Keve András–Kósa László: H. O. Kismonográfia. (A múlt magyar tudósai. Bp., 1971)
H. Szabó Béla: H. O. és Lillafüred. (Borsodi kiállításvezetők. 2. Miskolc, 1975)
Szabadfalvi József: H. O., a miskolci képviselő. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 1977)
Rappai Zsuzsa: Lillafüred – H. O. Emlékház. (Tájak, korok, múzeumok. 102. Bp., 1982)
Erdődy Gábor: H. O. és a társadalmi-nemzeti felemelkedés ügye. Kísérlet a demokratikus ellenzékiség érvényesítésére a dualista Magyarországon. Monográfia és kand. értek. is. (Bp., 1984)
Szabadfalvi József: H. O. közéleti tevékenysége. (A miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 1986)
Szabadfalvi József: Írások H. O.-ról és a Herman Ottó Múzeumról. (Borsodi kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)
Balassa Iván: H. O. (Magyar agrártörténeti életrajzok. I. Bp., 1987)
Lányi György H. O. élete és munkássága. Kismonográfia. (Bp., 1992; 2. bőv. kiad. 2002)
Szabadfalvi József: H. O., a Néprajzi Múzeum megteremtéséért. (Ethnographia, 1995)
Szabadfalvi József: H. O. a Magyar Nemzeti Múzeumról. (Magyar Múzeumok, 1995)
Szabadfalvi József: H. O., a kultúrpolitikus. (Valóság, 1996)
H. O. élete és munkássága. Szerk. Barati Sándor és Kiss József. (A Herman Ottó Múzeum kiadványa. Miskolc, 2000)
Szabadfalvi József: H. O., a parlamenti képviselő. 1879–1897. Monográfia. (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
Szabadfalvi József: H. O. a magyar felsőoktatásért és a kolozsvári egyetemért. (Néprajzi látóhatár, 2001)
Szabadfalvi József: H. O. a Tisza és a Szamos rendezéséről és az Ecsedi-lápról. (Tanulmányok Farkas József tiszteletére. Szerk. Cservenyák László. Mátészalka, 2001)
H. O. alapító levele. (Somogyi honismeret, 2002)
Vásárhelyi Tamás: Tudós természetábrázolók. H. O.-tól a digitális képalkotásig. (A Magyar Természettudományi Múzeum kiadványa. Bp., 2014).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2015