Karácsony ünnepét évszázadokon át a vízkereszt ünnepén tartották (január 6-án), a keleti egyház ma is akkor ünnepli. A niceai zsinat 325-ben tette december 25-ére: ősi hagyomány szerint Jézus Krisztus december 24-éről 25-ére virradóra éjjel született (és éjjel is támadt fel). Ezért az őskeresztények karácsony éjszakáját térden állva, imádkozással töltötték. A karácsonyt megelőző négy hét, az advent az egyházi év első része, az ünnepet előkészítő időszak. Keresztény hagyományok szerint advent első vasárnapján kezdődik az új egyházi év és a felkészülés a karácsonyra. A négy vasárnapot magában foglaló advent a Szent András apostol ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnap kezdődik, és december 24-éig tart.

A karácsonyi ünnepkör advent (régi magyar nevén úrjövet) első vasárnapjától vízkereszt ünnepéig tart, a keresztény hívők a Megváltó születését, a megtestesülés misztériumát és az Üdvözítő megjelenítését ünneplik. Az ünnepkör első négy hete, a Szent András apostol napjától karácsony vigíliájáig tartó időszak a Megváltó megszületését megelőző örömteli várakozás, az ünnepi előkészületek időszaka. A szenteste, karácsony éjjele, az Úr megszületésének napja; a karácsonyt követő első vasárnap (advent ötödik vasárnapja) a Szent Család (Szent József, Szűz Mária és a kis Jézus) ünnepe. Az öt vasárnapból álló ünnepkört a Háromkirályok ünnepe és a vízkereszt napja zárja le. Jézus Krisztus születése után tizenkét nappal a három király felkereste a kisdedet és hódolatukkal kinyilvánították a Megváltó megszületését.

A háromkirályok, másnéven a napkeleti bölcsek, a Megváltó születésekor az égen feltűnő csillag (betlehemi csillag) vezetésével találtak rá az újszülött Jézus Krisztusra, akinek, imádásuk jeleként, ajándékokat nyújtottak át. A tizenkét nap jelképes, az év hónapjait jelzi; a karácsonyi ünnepkör első négy (adventi, úreljöveteli) hetét lezáró karácsony napjától (az úr megszületése ünnepétől) tizenkét újabb várakozásokkal teli nap zárja le (az úr kinyilvánításának napjáig). Az ajándékok is jelképesek, az arany Jézus királyságára, a tömjén istenségére, a mirha eljövendő szenvedéseire és halálára, a három szám pedig a Szentháromságra utal. A háromkirályok neve az újtestamentumi történetben nem szerepel, először egy 8. századi, Párizsban őrzött kódex tünteti fel nevüket: Bithisarea, Melchior és Gathaspa néven, ebből alakult ki utóbb a Boldizsár (Beltizár, Baltazár), a Menyhért (Menyhárt) és a Gáspár (Kaspar) változatok. A későbbi hagyomány Európa, Ázsia és Afrika képviselőit vélte felismerni a három királyban, ezért idővel a legfiatalabb hódolót szerecsennek festették le a későbbi illusztrátorok.

A háromkirályok, az Újtestamentum szerint, még napkeleti bölcsek voltak, csak a kora középkorban, a kereszténység általános elterjedésével „alakultak át“ királyokká, s a történet a sorra-másra megtért pogány uralkodók jelképes hódolatát fejezte ki az új hit előtt. A római katolikus és a keleti egyház ugyanakkor nemcsak a pogány háromkirályok által elsőként felismert Megváltó kinyilvánítását ünnepli ezen a napon. Mindkét egyház, továbbá a kisebb keresztény gyülekezetek is az Üdvözítő még két további kinyilvánítására, megjelenítésére (epifánia) is emlékeztetnek az új év haatodik napján: az Atya bemutatta Fiát a zsidóknak, amikor a Jordán vizében, Keresztelő Szent János kezéből felvette a bűnbánat keresztségét, ill. Jézus Krisztus maga jelentette ki Istenségét tanítványai előtt, amikor véghezvitte első csodatételét, szintén ezen a napon, Kánában. Amikor Jézus harmincéves lett, Keresztelő Szent János megkeresztelte őt a Jordán vizében; ekkor az Atya szózata hallatszott: Jézus az ő szeretett fia, akiben ő gyönyörködik. A kánai menyegző volt az első csodatétel színhelye, amikor Jézus a vizet borrá változtatta.

A háromkirályok ünnepe végül az Úr megjelenésének napjává (Epiphania Domini) alakult át. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek (szenteltvíz), innen ered az ünnep vízkereszt elnevezése is. A keleti egyházban, a Jézus érintésétől szentté vált folyó, a Jordán emlékére, a folyók megkeresztelése is szokásban volt. A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés ünnepe. A plébános ezen a napon kezdte meg hívei látogatását: megszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A felszentelt háznál az volt a szokás, hogy az ajtófélfára vésték az adott évet és a háromkirályok neveinek kezdőbetűit (szép példaként illusztrálva két, egymásba érő tradíció összeolvadását). A pap távozása után szokásban volt kiseperni a pitvart, hogy a leány férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Sok helyen a szenteltvizet háromkirályok vizének is mondták, a néphagyomány szerint ez használt a dögvész és a mérgek ellen is. Időjárási megfigyelés szerint, ha vízkereszt napján enyhül az idő, akkor az évben jó termés várható. Mivel a vízkereszt a karácsonyi ünnepkör lezárása, az újabb városi hagyomány szerint ekkor kell a karácsonyfákat leszedni.

Háromkirályok ünnepén, mivel is fejezhetnénk be megemlékezésünket, mint József Attila szép, betlehemi szokásokat felelevenítő versének részletével:

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!

Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk,

gyalog jöttünk, mert siettünk,

kis juhocska mondta – biztos

itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem.

Segíts, édes Istenem!

(József Attila: Betlehemi királyok)