1. Csak egy nap a különbség mégis egy egész év az eltérés!

Varga Zoltán 1945. január 1-jén született, valójában azonban 1944. december 31-én látta meg a napvilágot, Vál községben. Anyakönyvi bejegyzésében azonban máig ismeretlen okból – valószínűleg az előrehaladó front miatti anyakönyv-vezetési hiányosságok okán – az év első napja szerepelt. A család 1951-ben Budapestre költözött; édesapja – a Fradi-ifiben volt intéző – pedig már nyolcévesen elvitte volna a grundokon „kis Puskásnak“ becézett lurkót, ám a zöld-fehéreknél csak tízéves kortól volt játékos felvétel. Addig a kisfiú a Károlyi-kertben és a Bástya utcában rúgta a labdát, s a grundbajnokságokon jeleskedett. Bármennyire furcsa, egy-egy helyi „derbire“ akár több ezer érdeklődő is összeverődött, az 1950-es évek közepén!

2. Mindössze tizenkét éves, amikor az FTC hivatalosan is leigazolta, első edzője Hajabás Géza volt, aki három évig foglalkozott a rendkívül tehetséges csatárjelölttel. Az Üllői úton, a régi fatribünök mögötti földes pályán edzettek az akkori süvölvények, akik gyakran nagypályás kézilabdapályán játszották bajnoki mérkőzéseiket. Valószínűleg a „kölyökcsapat“ tagjai lepődtek volna meg a legjobban, ha a kortársak mostoha körülményeiket említik, miközben a serdülők és ifik napról-napra szürkületig lelkesen rugdosták a labdát és néha bizony egymást is. Bármennyire furcsa, Varga Zoltán mégis majdnem magasugró lett. Mint az iskolások többségének, neki is, atlétikai versenyeken is el kellett indulnia. Történetünk hőse az ún. guruló technikával egészen szenzációs eredményt, 175 cm-t ért el, s ezzel korosztálya Budapest-bajnokságát is megnyerte!

3. Csupán egy oka volt annak, hogy Varga Zoltán nem lett atléta: az, hogy ő futballista akart lenni. Az ifi I-ben, Száger Mihály keze alatt mindössze félévet „nevelődött“. A jó szemű Mészáros Józsefnek (Dodó bácsi) rögtön feltűnt az ifjúsági Varga tehetsége, szorgalma és a futball iránti alázata. Dodó bácsi 1961-ben lett a Ferencváros vezetőedzője, ettől kezdve a fiatalember a nagyokkal edzett, Horváth Györgynek, a kapusnak és Vilezsál Oszkárnak, a csapatkapitánynak „csókolommal“ köszönt. Bármennyire furcsa, Varga Zoltán tizenhat évesen, 1961. június 27-én, a bolgár Dunav Rusze elleni barátságos mérkőzésen már a „nagy“ Fradiban is bemutatkozott. A csatársor akkor így állt fel: Friedmanszky, Orosz, Varga, Rákosi, Fenyvesi.

4. Persze Albert akkor, éppen nem játszott. Albert Flórián volt a kor játékosidolja és -ideálja, a császár, a máig egyetlen magyar Aranylabdás futballista, aki mindent elért, amit akkor, abban a közegben elérhetett (csak olimpiai bajnok nem volt). Sőt ő maga volt az a közeg, amit irányított. Társai kiszolgálták őt, az istenáldotta tehetséget, a zseniális sportolót, a futballbálványt. Később, a pályán, a császár leginkább Vargazolival (igen, ekkor már így hívta őt mindenki) értette meg magát: pontosan tudták a másikról, hogy a pálya melyik részén helyezkedik, hová és hogyan adja a labdát. A védők hiába nyomozták a két csatárt, mire észlelték a veszélyt, már rég „felbőrözték“ őket. Vargazoli volt a kor művésze, a szorgalmas és tudatos zseni, a népszerű sportoló, az olimpiai bajnok jobbösszekötő, a császár mellett a „kisherceg“. Mindketten szerepeltek a VVK-győztes, VVK 2. és VVK 3., négyszeres bajnok Fradiban és az Európa-bajnoki 3. helyezett magyar válogatottban. Bármennyire furcsa, Vargazoli nem elsősorban Albert miatt távozott, jóllehet a pályán kívül, a kisherceg a császárral csak ritkán találkozott.

5. Mindössze a közeget nem tudta elviselni, amely kétségtelen Albertet (is) irányította, valamint részben maga a császár is irányított. A rendkívüli tehetség Vargazoliban konok elszántsággal, megalkuvásmentes, kompromisszum-képtelenséggel párosult. A tehetség a közmegegyezést szolgálta, a közmegegyezésnek pedig sztárra, futballistenre volt szüksége, a kisherceg viszont nem kívánt a rendszer kirakatembere lenni. Játéka ugyanakkor, akárcsak egészen kicsiny gyermek korában, továbbra is Puskást idézte, aki akkoriban már magyar múlt- (és spanyol jelenidő volt). Puskással szemben szükség volt egy magyarországi magyar héroszra, ez lett a császár: Vargazoli alkatánál fogva erre nem volt alkalmas. Ő inkább egy lázadó, a rendszertől menekülő Puskás-attitűdöt jelentett. Szinte hihetetlen, de sorsába kódolva volt, hogy távoznia kell!

6. Csupán néhány évet játszott még Magyarországon, 1968-ban, a mexikói olimpiáról kalandos körülmények között „eltűnt“. Nyugati karrierje kevéssé sikerült. Olaszországban nem tudott elhelyezkedni: az évtized végén az olasz futballban nem lehetett külföldi játékost igazolni. Természetesen az MLSZ azonnal eltiltotta disszidens játékosát, ez akkoriban kétéves pauzát jelentett; a nyugat-berlini Hertha BSC-ben 1970. október 21-én lépett először pályára, bemutatkozó mérkőzésére 85 000 néző váltott belépőt. Későbbi klubjai közül az Ajaxra emlékezett vissza legszívesebben. Szinte hihetetlen, de a kisherceg az FC Barcelonához szerződött Johann Cruyff helyére igazolt, 1973-ban. Nem volt szerencséje… A holland bajnok és többszörös BEK-győztes csapat keretében, Cruyff nélkül is, még 13 (!) holland válogatott kergette a labdát. Vargazolival csak a 1974-es vb után számoltak volna, ő azonban akkor már a Borussia Dortmund színeiért küzdött!

7. Persze játékosként elért sikerei töredékével az utolsó harminc évben a magyar NB I-ben pályára lépő futballisták közül mindenki maradéktalanul elégedett lenne. Vargazoli azonban valahol mindig félúton volt (ahogy szép könyvének címében maga ír erről), soha nem érkezett meg. Szinte hihetetlen, de a rendszerváltozás után mégis hazatért, sőt egy rövid időre a Fradi vezetőedzőjeként is tevékenykedett (csapata, irányításával, a bajnokság 3. helyére érkezett: mégis újra távoznia kellett).

8. „Csak egy félidőt szeretnék játszani!“

Varga Zoltán 2010. április 9-én ezekkel a szavakkal lépett pályára a zuglói Danuvia pályáján, egy öregfiúk mérkőzésen. Minden idők egyik legjobb nyolcasának mindössze nyolc perce maradt. Úgy távozott, ahogy csak a legnagyobb művészek szoktak.

A Névpont – www.nevpont.hu – idei első írása a hetvenéves Varga Zoltánra emlékezik, aki már öt éve nincs közöttünk. Kékvirág emlékének.

Az életrajzát az alábbi linken olvashatják: http://nevpont.hu/view.php?id=11021 A kép forrása: http://www.cultiris.com/kepek/adatlap/42732