A 20. század közepén a női torna még nem a 13–14 éves gyermeklányok, hanem a felnőtt nők sportja volt. A nőies nőktől persze nem lehetett látni lélegzetelállító akrobatamutatványokat, hajmeresztő bravúrokat. Az akkori tornásznők még nem légtornászok voltak, „csupán” mozdulatművészek. A negyvenes-ötvenes évek női tornája valódi líra volt, a mai női szertorna ahhoz képest szabadvers.

Keleti Ágnes a magyar sporttörténet – Egerszegi Krisztina mellett – legeredményesebb női versenyzője 1921-ben született, Budapesten. Akkor hihetetlenül korán, ma rendkívül későn; azaz tizenhét éves korában került a válogatott keretbe. Ám a roppant szorgalmas és céltudatos sportoló hiába lett válogatott 1938-ban, a megalázó zsidótörvények miatt pályafutása csak évekkel később, 1945 után indulhatott el. Tíz évvel később, 1948-ban az egykori Esterházy-birtokon, az újonnan átadott tatai edzőtáborban, először készültek fel az olimpiai versenyekre magyar sportolók. Keleti Ágnes bizakodva várhatta a rajtot, akár aranyérmet is nyerhetett valamelyik tornaszeren, mint ahogy az sem volt kétséges, hogy a csapatverseny csakis a magyar és a csehszlovák tornásznők között dőlhetett el (a Szovjetunió ugyanis még csak megfigyelőként „vett részt” az ötkarikás seregszemlén!). Aztán Chelsea-ben, London külvárosában, egy katonai tábor tornatermében Keleti Ágnes a verseny előtti utolsó edzésen, lengőgyűrűről nagy magasságban leugrott egy vékony tornaszőnyegre: külső bokaínszalag-szakadás és vége az olimpiai álmoknak.

Budapesten, 1949-ben – a VIT keretében – rendezték meg a főiskolai világbajnokságot (FVB). 28 éves korában Keleti Ágnes mégiscsak elindulhatott élete első világversenyén, jóllehet az nem olimpia, még csak világbajnokság sem volt. Az FVB jelentős versenynek számított a korabeli sporthierarchiában – ám még sem érhetett fel az olimpiai játékok és a vb-k vonzerejével (kontinensbajnokságot pedig még nem rendeztek!). Keleti Ágnes az FVB-n, a hat egyéni versenyszámból négyet megnyert, mindezeket azonban megelőzte a csapatversenyek botránysorozata. A nemzetközi mezőnyben debütáló szovjet válogatott pontszámát finoman szólva is „felkalkulálták” a cseppet sem kicsit elfogult pontozók. A közönség ordított és tüntetett a „baráti ország” versenyzői ellen, rendőröknek kellett megfékezni a skandalumot. Az egyéni versenyben már érvényesült a magyar tornásznők fölénye – de a szovjet sportvezetés nem felejtett. Az 1950. évi bázeli vb-n nem vett részt a Szovjetunió és szovjet nyomásra Magyarország is távolmaradt a küzdelmektől. Keleti Ágnes túl nagy árat fizetett azért a négy főiskolai világbajnoki címért: harminc éves korában, a világ egyik legjobb tornásznője volt, de még sem olimpián, sem vb-n nem indulhatott!

Helsinkiben, a népi demokratikus országok sportolóit a finn főváros külvárosában, Otaniemiben helyezték el, egy csodálatos erdő közepén újonnan épült, többemeletes házakban. A házak közelében egy gyönyörű kék tó volt, partján szaunával és mólóval. Az égbenyúló fenyők, nyírek és más ismeretlen fehér törzsű fák között Keleti Ágnes hihetetlenül nyugodtan, „kegyelmi állapotban” készült versenyeire. Túl a harmincon, életében először érezte, hogy most végre célhoz érhet: minden mozdulatából művészi átélés, fölényes biztonság sugárzott. Talajgyakorlata 1 perc 29 másodpercig tartott, voltak benne kézállások, henger, mérleg, spárga, ugrások. Két 10-es, egy-egy 9,9-es, 9,8-as és 9,6-os pontszám után már minden jelenlévő tudta, hogy ezen a szeren csakis a magyar fiatalasszony nyerhet. 1954-ben Keleti Ágnes már a Testnevelési Főiskola Torna Tanszékén tanított. A versenyzést még nem hagyta abba, írt viszont egy szakkönyvet, s a fiatal adjunktust a sportvezetés igyekezett szakemberként is foglalkoztatni. A római vb-n nemcsak a felemáskorlát-versenyt nyerte meg, de tagja volt annak az aranyérmes kéziszer csapatnak is, amelynek koreográfiáját maga állította össze (Kodály Zoltán Marosszéki táncok zenéjére).

Melbourne-ben, az olimpia előtti utolsó nagy nemzetközi versenyt, Kijevben rendezték meg. A házigazda szovjet pontozók „természetesen” alaposan lepontozták Keletit, mindössze a 8. helyet szerezte meg az olimpiai bajnok tornásznő. Az olimpiai tornaversenyek nagy esélyese már egy új generáció feltörekvő képviselője, a Keleti Ágnesnél 13 (!) évvel fiatalabb Larisza Latinyina volt. Október 23-án aztán kitört a forradalom: a Tatán hermetikusan elzárt sportolók között rémhírek és féligazságok terjedtek gyilkosságokról, rablásokról, ávós és forradalmi terrorról. Keleti Ágnes hasonlóan sérült meg, mint évekkel korábban Chelsea-ben, a londoni olimpia előtt, ráadásul különleges allergiás köhögési rohamai is gyötörték. A bizonytalan belpolitikai helyzet és egészségi állapota miatt komolyan felvetődött, hogy távol marad az 1956. évi olimpiai játékokról. Szerencsére mégsem így történt. Keleti Ágnes mindennél jobban vágyott arra, hogy Ausztráliába utazhasson, már csak azért is, hogy viszontláthassa nővérét: Verát. A hatnapos repülőúttal „súlyosbított” kalandos utazás után megérkezett magyar sportolóknál nem voltak népszerűbbek az olimpiai játékok alatt. A barátságos házigazdák lépten-nyomon megszólították a magyar tornásznőket is, feltűnően szurkoltak versenyzőink sikeréért, szinte minden nap magyar szolidaritási gyűléseket rendeztek. A levert forradalom tragédiájának egyetlen pozitívuma volt: az olimpiai játékok alatt látványosan összeomlott a szovjet pontozói maffia. A forradalom kegyetlen leverése miatt, a tornaversenyeken érezhetően szovjetellenes hangulat uralkodott, a szovjet, illetve kelet-európai pontozók meg sem próbálták befolyásolni a versenyek végeredményét. 1956. december 5-én aztán először fordult elő a játékok történetében, hogy egy nap egy magyar sportoló három győzelmet aratott. Keleti Ágnes megnyerte a talaj-, a gerenda- és a felemáskorlát-versenyeket, s ezzel még nem volt vége: két nappal később a kéziszer csapat tagjaként is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A versenyek befejezése után Keleti Ágnes felkereste Hegyi Gyulát, s bejelentette, hogy a magyarországi zavaros helyzet miatt nem kíván hazatérni. Úgy érezte, hogy elege van a sok üldözésből, nem kíván újabb diktatúrában továbbélni. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke megértette az immár ötszörös olimpiai bajnok érzelmeit, mégis adott neki egy repülőjegyet azzal a megjegyzéssel, hogy bármikor visszatérhet, mindig szívesen látja.

Keleti Ágnes legközelebb 1983-ban, a budapesti torna-vb-n járt Magyarországon. Hegyi Gyula akkor már öt éve halott volt…