Mihály, olaszországi nászútja során faképnél hagyja feleségét, Erzsit, és egy gyerekkori barátság emléknyomait keresve bolyong Itália tájain. Menekülése egzisztenciális alászállásként is értelmezhető, visszatérés a múltba, saját történelmébe. A betemetettség és a rétegzettség képzetei egyfajta archeológiai kontextust teremtenek a regény körül, ezt erősítik a gyakran és tudatosan vállalt mitológiai referenciák. Az idők mélyére ható ásatás, a gyermekkor traumáira irányuló analitikus terápia egyrészt feleleveníti a hajdankori múlt valóságát, másrészt mindezen emlékeket saját jelenébe transzponálja. Az utazás földrajzi helyváltoztatás az itáliai városokban és városok között, valamint lélektani kalauz gyermekkora mélységei és általában a kultúra mitikus mélyrétegei felé.

Mihály vallástörténész szeretett volna lenni, ám feladta álmait, beilleszkedett a polgári világba és üzlettel kezdett el foglalkozni. Menekülése egzisztenciális alászállásként is értelmezhető, visszatérés saját elpusztított pogány múltjába, saját halálvágya történelmébe, a vallás alatti rétegek, a babona, a boszorkányság és a sátánizmus elfojtott szexuális elemei közé. Waldheim Rudi vallástörténész lett, nem adta fel álmait, ellenkezőleg: tudományos karrierjét és hivatását szexuális hódításainak szolgálatába állítja. Személyisége, groteszk modora és tudományos nézetei közötti ellentét Mihály hajdani álmait saját jelenébe transzponálja. Az utazás nemcsak földrajzi helyváltoztatás, hanem a szerelem és a halál misztikus összefonódása.

Minden élet utazással kezdődik és minden halál, pontosabban a meghalás, utazással ér véget. Egy erotikus aktus révén, és egy nőn keresztül születtünk és egy erotikus aktus révén, a Halál-hetérán – aki az Anya nagy ellentéte és kiegészítője – keresztül távozunk. Amikor meghalunk, valójában visszaszületünk…

„Figyeld meg: a civilizált társadalomban a halál egészben véve a tabu-fogalmak közé került. Nem illik beszélni róla, a nevét körülírják, mint valami disznóságot, és a halottból, a hullából megboldogult, elköltözött és néhai lesz, mint ahogy az emésztés aktusait is körülírják. És amiről az ember nem beszél, arra nem illik gondolni sem. Ez a civilizáció védekezése a szörnyű veszedelem ellen, amely abból áll, hogy az emberben az életösztönnel szemben egy ellenkező irányú ösztön is dolgozik, egy ösztön, amely igen ravasz, édes és erős csalogatással hív a megsemmisülés felé.”

(Szerb Antal: Utas és holdvilág)

Szerb Antal római katolikus vallású, ám a zsidótörvények értelmében zsidónak tekintett író, esztéta, művelődés- és vallástörténész, középiskolai tanár. 1944. június 5-én, utoljára behívták munkaszolgálatra, ún. védett századba került, amely egzisztenciális alászállásként is értelmezhető, viszont a századot nem lehetett Budapestről elvezényelni. 1944. június 27-én azonban lecserélték a századot védő katonákat, az új őrség nyilas karhatalmisták irányítása mellett a józsefvárosi pályaudvarra kísérte az írót és társait (köztük Halász Gábort és Sárközi Györgyöt). A nyugati határra, Balfra utaztatták a még mindig „védettnek“ nevezett csoportot, ahol 1800 sorstársával együtt sáncárokásásra kényszerítették az írót is. Minden, megmentésére irányuló kísérletet visszautasított; múltját, emlékeit igyekezett saját jelenébe transzponálni.

Szerb Antal római katolikus vallású, ám a zsidótörvények értelmében zsidónak tekintett író, esztéta, művelődés- és vallástörténész, középiskolai tanár mégsem adta fel álmait. 1944. szilveszter napján kiéhezve, súlyos betegen és tetvesen még vallástörténeti és esztétikai előadást tartott munkaszolgálatos barátainak. 1945. január 27-én már állni sem tudott. A századot felügyelő nyilasok megparancsolták a többi kényszermunkásnak, hogy támasszák meg egy ásó nyelével, majd puskatussal nekiestek a nagybeteg embernek és halálra verték. Holttestét egy előre megásott tömegsírba dobták. Mielőtt a gödörbe hányták, társai egy hordó abroncsát húzták testére. Ez segített a későbbi exhumálásnál, mert a gyilkosok mésszel is megszórták a tetemeket a fertőzés veszélye miatt.

Meghalt, de nem semmisülhetett meg, visszaszületett.

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása az 1945. január 27-én, Balfon meggyilkolt Szerb Antalról szólt. Kék virág emlékének és minden mártír emlékének.

Életrajza az alábbi linken olvasható: http://www.nevpont.hu/view/11508

A kép forrása: http://konyves.blog.hu/2015/01/27/70_eve_oltek_meg_a_nyilasok_szerb_antalt