Az asztalitenisz a 20. század elején a kishivatalnokok, a banktisztviselők első számú sportja volt Magyarországon. Az 1920-as években valóságos pingpongőrület tört ki a fővárosban: a legnagyobb bankok, például a Hitelbank külön pingpongtermeket szereltek fel, hogy az ebédidő alatt, esetleg zárás után, de akár munkaidőben is, dolgozóik kulturált körülmények között „pötyögtessenek” egy kicsit. Sportlapok és a mai bulvárújságok elődjeinek számító orgánumok vezércikkekben ostorozták a legújabb divatot, s jó példaképként megemlítették az egészséges magyar ifjúságot, aki egyelőre nem hajlandó lemondani a rongylabdáról.

Braun Győző, a pingpong-hős

Barna Viktor Budapesten született, s mint az akkori „egészséges” fővárosi srácok döntő többsége ő is a futballért rajongott: a Tisza Kálmán téren kergette a labdát napestig. Fájdalom, de az akkor még Braun Győző névre hallgató kisfiú labdarúgás iránti szenvedélye meg sem közelítette tehetségét. Nem messze lakásuktól, a Wesselényi utca és az Erzsébet körút sarkán működött azonban a már említett lapok által többször elszidott Gambrinus pingpongterem, ahol valamikor az 1920-as évek elején a későbbi Mr. Table Tennis először ütőt fogott.

Hogy miért kezdett el pingpongozni az alig tizenéves ifjonc? Nos ennek a futball-tehetségtelenségén kívülvalójában egy oka volt: a legendásan fukar édesapa. A nyomdász Braun-papa igencsak élére állította a garast, s nagyon szűken mérte a zsebpénzt is. A kisfiú a tanítás végeztével rohant a Gambrinusba egy kis zsebpénz-kiegészítésre. A suli utáni pingpongpartik és kihívásos asztalitenisz-csaták hőse Braun Győző volt. Bárki is volt az ellenfele: legyen az első osztályú sportoló vagy csak a szomszéd kerületi bajnok (akinek akár 10–15 pont előnyt is adott), fogadásból mindenkit megvert! Elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb felfigyeljenek tehetségére: alig 14 évesen, 1925-ben a Magyar Testgyakorlók Körében (MTK) kezdett el komolyabban sportolni, 1927-ben már ifjúsági bajnok volt, s 1928-tól egy évtizedig a legjobb magyar játékosnak számított.

Barna Viktor, az asztalitenisz-bajnok

Első világbajnokságán, 1929-ben rögtön megnyerte Szabados Miklóssal a férfi párost, s természetesen helyet kapott a győztes magyar válogatottban is. Az ekkor már Barna Viktor néven versenyző sportoló 1929 és 1939 között 22 világbajnoki címet szerzett, s ezzel minden idők legeredményesebb asztaliteniszezője lett, sőt más sportágban sem találni hasonlóan kimagasló teljesítményt! Barna Viktor ugyanis általában hármasával nyerte a világbajnoki címeket: az egyéni- és a csapatversenyen kívül valamelyik páros számban is győzni tudott. Ha pedig a csapatverseny döntőjét elbukták a magyarok (1932-ben erre is volt példa), Barna mindkét páros számot megnyerte.

Barna Viktor, az újító

Hogy mi volt a titka? Korabeli asztalitenisz-tudorok véleménye szerint Barna fölénye – istenáldotta tehetségén kívül – elsősorban a sportág technikai fejlődésének volt köszönhető. Ebben a korszakban a parafaütő már háttérbe szorult a játékot forradalmian megújító gumiütővel szemben, amelyet mintha neki találták volna ki. Kezdetben a tenyeres volt a legnagyobb erőssége, de ő alkalmazta először a villámfonákot. Némi képzavarral élve, szinte zenélt kezében az ütő. Ugyanakkor folyton újított: újabb és újabb gumiütő-borításokat talált ki, ezzel teljesen kiszámíthatatlanná vált a stílusa. Nem lehetett ellene sikeresen felkészülni, mindig és mindenkinek tartogatott valami meglepetést.

Sokan úgy tudják, hogy a Wembley „bevétele” a legendás magyar aranycsapat érdeme. Nos az 1953. november 25-én lezajlott évszázad mérkőzése előtt már egy magyar sporthős végrehajtotta ezt a bravúrt. Az 1935-ös londoni asztalitenisz-világbajnokságról van szó, amelyet a Wembley-stadionban bonyolították le. Korábban már írtuk, hogy Barna Viktor általában hármasával nyerte a világbajnoki címeket. Ezúttal kicsit túlteljesítette a penzumot: győzött egyesben, férfi párosban, vegyes párosban, és természetesen ő nyújtotta a legjobb teljesítményt a világbajnok magyar csapatban is. A Wembley első magyar hőséről némi öniróniával jegyezték meg a házigazda angolok: kész szerencse, hogy a női számokban nem indulhatott el!

Victor Barna, hontalan

Még ugyanebben az évben, sikerei csúcsán, Franciaországba költözött, majd 1938-ban Angliában telepedett le. Mégis, még jó néhány évig magyar színekben versenyzett. Külön magyar abszurd, hogy hazája nem engedte meg, hogy a zsidó származású magyar fiú magyar színekben vegyen részt az 1939. évi kairói világbajnokságon! A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség engedélyével azonban hontalanként mégis elindulhatott. A „renitens“ Barna Viktor itt szerezte utolsó világbajnoki címét – férfi párosban. A II. világháború után angol színekben (Victor Barna néven) még egészen 1956-ig versenyzett, és begyűjtött egy világbajnoki ezüst- és nyolc bronzérmet is.

Visszavonulása után a sportág utazó diplomatája lett, aki állandó újításaival (új labda- és ütőtípusok) a sportközélet megbecsült személyiségévé vált. Három kontinensen tanított, bemutatókat szervezett, szakkönyveket írt. Egyik üzleti útja során Peruban halt meg. A sportág elsősorban Mr. Table Tennis-nek köszönhetően vált pingpongból asztalitenisszé.