– Ugye csak viccel? – kérdezett vissza Antonio, az Il Messaggero újdondász újságírója, amikor minden idők legeredményesebb olasz vívója, a hatszoros olimpiai bajnok Nedo Nadi, a Los Angeles-i olimpia előtt egy évvel, 1931-ben latolgatta a kardvívás olimpiai esélyeit. – Come si chiama? Gerevich? – Hogy hívják? Gerevich? – kérdezte rendületlenül a derék tollforgató, mert hihetetlennek tűnt, hogy az olaszok legendája azt állította, hogy egy alig 21 éves fiatalember, egy bizonyos Gerevich lesz az olasz vívók legnagyobb ellenfele. – Ilyen fizikumú kardforgatót még sohasem láttam, nemsokára az egész világ megtapasztalhatja, hisz Gerevich lesz a világ legjobb vívója, s egészen bizonyos, hogyha a szerencse is segíti, könnyedén túlszárnyalhatja eddigi eredményeimet is. Nedo Nadi nemcsak minden idők legeredményesebb olasz vívója volt, de jövendőmondónak sem bizonyult utolsónak. A prófétai jóslat beteljesedett, azt azonban valószínűleg az olasz klasszis sem sejthette, hogy a rendkívül különös nevű Gerevich Aladár még 1960-ban, közel harminc év múlva is a csúcson lesz, illetve marad.

Szakértők szerint minden idők legerősebb kardcsapata az 1932. évi magyar válogatott volt. Ebbe a Piller György, Kabos Endre, Petschauer Attila vezényelte társaságba tudott bekerülni Santelli Italo mester legkedvesebb tanítványa, ifjabb Gerevich Aladár. A Los Angeles-i olimpia vívóversenyeit az erre teljesen alkalmatlan Állami Fegyvertár üvegtetős épületében rendezték meg. A magyar csapat az előcsatározások során szinte pillanatok alatt kardélre hányta Dániát (15:1) és Mexikót (14:2), a lelkes amerikai házigazdák amatőr társulata sem okozott gondot (13:3). Ezután minden idők legnagyobb olasz veresége következett: a talján pengeforgatók 9:2 után feladták a reménytelen küzdelmet. Az utolsó, Lengyelország elleni viadal végeredménye a dán meccset hajazta (15:1). A sportág történetének legnagyobb fölényével lett olimpiai bajnok a magyar válogatott, benne a 22 éves bankhivatalnok Gerevich Aladárral, aki 16 csörtéjéből 14-et megnyert! Gerevich Aladár természetesen tagja volt az 1936. évi berlini bajnokcsapatnak is, sőt az egyéni versenyek során egy bronzérmet is begyűjtött. Az 1940. évi és az 1944. évi ötkarikás versenyek azonban a II. világháború miatt elmaradtak. A „próféta“ Nedo Nadi 1940-ben elhunyt, így nem élhette meg jövendölése megvalósulását, igaz a magyar klasszis sem sejthette 1940-ben, de 1944-ben sem, hogy rendeznek még egyáltalán ötkarikás játékokat?

– Ugye csak viccel? – kérdezett vissza Antonio, az Il Messaggero tollforgatója, a lap londoni olimpiai tudósítója, a magyar vívók régi barátja, amikor megtudta, hogy az akkor már háromszoros olimpiai bajnok Gerevich Aladárnak, épp az olimpiai játékok idején született meg második kisfia. – Come si chiama? Paolo? Hogy hívják? Pál? – kérdezte rendületlenül a derék tollforgató honfitársait és magyar kollégáit, mert hihetetlennek tűnt, hogy a magyar válogatott épp az olimpiai versenyek idején „erősített“. Antonio már tapasztalt zsurnaliszta volt, jól tudta, hogy egy ilyen örömteli esemény hihetetlen energiákat szabadíthat fel egy sportolóban. A római napilap kolumnistája a híradás után már biztos volt benne, hogy honfitársai ezúttal sem tudnak revánsot venni magyar barátaikon, s nagy tétben fogadott volna Gerevich egyéni bajnoki címére is. Nos, Antonio jövendőmondónak sem bizonyult utolsónak, azt azonban az olasz újságíró sem sejthette, hogy Gerevich Aladár még 12 év múlva, 1960-ban is a csúcson lesz, illetve marad.

Szakértők szerint ma már rendkívül szokatlan, de az olimpiai vívóversenyeket régebben a csapatküzdelmekkel kezdték. Így volt ez 1948-ban, Londonban is, a II. világháború utáni első nyári olimpiai játékokon. Az angol fővárosban, 18 ország jelentkezett a kardcsapatok küzdelmére, s a nagy esélyes magyarok rögtön a középdöntőben kezdtek. Méghozzá nagyszerű hangulatban, hisz Gerevich örömhírt hozó táviratot kapott: Palkó augusztus 10-én megérkezett! A későbbi világbajnok Gerevich Pál születése igencsak feldobta a magyar csapatot. Könnyedén lelépték a sportágban egzotikusnak számító Argentínát és Egyiptomot, illetve az akkor még lényegesen gyengébb vetélytársat, Lengyelországot. Miután a néhány magyar emigráns vívóval (George Worth-Voittitz, Nyilas Tibor) erősödött amerikaiakat is legyőzték, a szokásosnak nevezhető olasz döntő következett, a hagyományos magyar végkifejlettel. Gerevich immár háromszoros olimpiai bajnokként kezdte el a játékok utolsó előtti napján a kard egyénit. Az egyéni versenyben három magyar kardozó indulhatott, s a csapatban legjobb teljesítményt nyújtó Berczelly Tibort az az ismeretlen mexikói Antonio Haro Oliva verte meg, aki korábban, a csapatversenyek során már Gerevichet is legyőzte. Más veresége azonban a fia születése miatt szárnyaló Gerevichnek már nem volt. A nyolcas döntőben mindenkit legyőzött, az örök rivális Kovács Pált például 1:4-es hátrányból. 1948. augusztus 13-a egyébként a magyar sport igencsak jeles napja volt. Először fordult elő, hogy Magyarország egy napon négy olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett: Gerevich Aladáron kívül győzött még két ökölvívónk: Csík Tibor és Papp László, valamint a tornász Pataki Ferenc is.

– Ugye csak viccel? – kérdezett vissza Antonio, az Il Messaggero frissen nyugdíjba vonult szerkesztője, miután újdondász kollégája elárulta a magyar kardvívócsapat összeállítását a római olimpia előtt. – Come si chiama… Gerevich? Giorgio? Paolo? Hogy hívják? Gerevich? György? Pál? – kérdezte rendületlenül a derék tollforgató fiatal honfitársát. Gyuri még csak 14 éves, Pali 12, aligha vívhat a válogatottban. Antonio őszintén meglepődött, mikor megtudta, hogy természetesen magyar barátai nem a serdülő válogatottat nevezték a nyugdíjas tollforgató szülővárosában rendezendő ötkarikás viadalra. Az olasz újságíró aligha sejthette harminc évvel korábban, hogy a különös nevű magyar vívó még mindig a világ legjobbjai közé tartozik, amikor ő már nyugdíjas házigazdaként szemléli az ötkarikás versenyeket. A római napilap ex-kolumnistája a híradás után úgy vélte, hogy honfitársai hazai páston sem valószínű, hogy legyőzik magyar barátaikat. A minden bizonnyal utolsó olimpiájára készülő Gerevichnek már a jelenléte is hihetetlen energiákat szabadíthat fel csapattársaiban, amelyet az otthoni környezet csak részben ellensúlyozhat. Antonio esélylatolgatása ezúttal is helyesnek bizonyult, azt azonban az olasz újságíró sem sejthette, hogy Nedo Nadi halála után húsz évvel, épp a római olimpián búcsúzik a versenyzéstől minden idők legeredményesebb vívója.

Szakértők szerint Gerevich Aladár szeretett Rómában vívni, jóllehet ezt az 1955. évi világbajnokságon, a kardcsapatverseny döntőjében, aligha lehetett észrevenni. Nem érezte a távolságot, sem védekezni, sem támadni nem tudott, az ellenfelei akkor és ott szúrták meg, ahol csak akarták. – Kár, hogy nem hagyták otthon az ilyen öreg vívót! – vélekedtek azok a magyarok, akik a Palazzo dei Congressiben végignézték produkcióját. Gerevich Aladárt másnap, az egyéni versenyben azonban mintha csak kicserélték volna: ellenfelei, ahogy pástra léptek, szinte már mehettek is kezet fogni vele, a vesztes asszó okán. Szenzációs vívással, veretlenül lett egyéni világbajnok, a vívás történetének egyik legnagyobb fölényével. Vajon melyik arcával búcsúzik az olimpiáktól és Rómától minden idők talán legnagyobb magyar sportolója? Nos, ezúttal az egyéni versenyben nem került döntőbe, a csapatverseny azonban mindenért kárpótolta. – Kár, hogy nem hagyták otthon az ilyen öreg vívót! – vélekedtek, azok az olaszok, akik a Palazzo dei Congressiben végignézték a magyarok Belgium és Románia elleni produkcióját.

Gerevich Aladár ugyanis ötvenévesen, 1960. szeptember 10-én, egy szombati napon, a római olimpia kardcsapat döntőjében búcsúzott a sportvilágtól. A magyar válogatott a belgák és a románok 9:3-as lekaszabolása után, az elődöntőben, a hazai pálya minden előnyét élvező olaszokat győzte le, majd a döntő következett, Lengyelország ellen. Hol volt már az az időszak, amikor a lengyel válogatott könnyedén elintézhető volt? A Jerzy Pawlowski által vezényelt csapat épp egy évvel korábban, a budapesti világbajnokságon leckéztette meg a házigazdákat! S most, a római döntőben is pillanatok alatt 3:0-ra elhúzott. Aztán a balkezes Horváth Zoltán győzött, s elindult a magyar henger: a végeredmény 9:7 lett Magyarország javára. A sporttörténelem egyik legkülönösebb eredményhirdetése volt a római. Gerevich Aladár 28 évvel első győzelme után, hetedszer is megkoronáztatott. A döntő legjobbja, Horváth Zoltán, illetve Mendelényi Tamás 1932-ben még nem élt, a csapat egy másik tagja, Delneky Gábor pedig épp a Los Angeles-i olimpia évében született…

A Névpont – www.nevpont.hu – visszatekintő sorozatának befejező részében a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladárra és egy hetven év előtti napra, 1948. augusztus 13-ára is emlékezett, amikor a magyar sportolók négy bajnoki címet nyertek a londoni nyári olimpián.

Kék virág Gerevich Aladár és a magyar olimpiai bajnokok emlékének.

Gerevich Aladárról szóló írások a Névponton:

https://nevpont.hu/tanulmany/gerevich-aladar-es-a-kardelre-hanyt-vilag-fcbc9 (Gerevich Aladár és a kardélre hányt világ)

https://nevpont.hu/tanulmany/gerevich-aladar-62d75 (Gerevich Aladár. A legeredményesebb magyar olimpikon)

https://nevpont.hu/palyakep/gerevich-aladar-5f928 (Gerevich Aladár életrajz)