Nyáry Pál, nyáregyházi

Született: 1805. február 27. Nyáregyháza, Pest-Pilis-Solt vármegye
Meghalt: 1871. április 21. Pest
Temetés: 1871. április 24. Nyáregyháza
Temetési hely: Családi sírbolt

Család

Régi református nemesi családból származott. Sz: Nyáry Pál, Beretvás Erzse (Erzsébet). Testvére: Nyáry Sándor. 

Iskola

A Debreceni Református Kollégiumban jogot tanult, ügyvédi vizsgát tett (1828). 

Életút

Pest-Pilis-Solt vármegye szolgálatába állt, mint tb. alügyész, első aljegyző (1828–1839), főjegyző (1839–1845), Szentkirályi Móric mellett másodalispán (1845–1847), első alispán (1847–1848), az első népképviseleti országgyűlésen a vármegye ráckevei kerületének képviselője (1848). Az országgyűlési követutasítást készítő megyei bizottmány tagjaként (1845–1847) jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos megyei követté választásában (1847). A forradalom idején, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, alelnöke (1848. szept. 16.–1849. ápr. 14.). Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja (1860–1867). A Határozati Párt, majd a Balközép tagjaként ismét a ráckevei választókerület országgyűlési képviselője (1861–1871). A kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának tagja (1866–1867).

Politikai pályafutásának kezdetén kidolgozta Pest-Pilis-Solt vármegye közigazgatására vonatkozó javaslatait. A nagy feltűnést keltő előterjesztést az országgyűlés négy évig tárgyalta, de nem emelték törvényerőre (1837–1841). Az 1840-es évek elején a reformkor ismert közéleti szereplőjeként újabb javaslatokat dolgozott ki: elsőként indítványozta, hogy a büntető törvényszéket különítsék el a polgáritól, kezdeményezte a hazai börtönviszonyok és a rabok szociális helyzetének javítását, alapvető higiéniai követelmények felállítását, új korszerű fogházak kialakítását, valamint a foglyok taníttatását. A forradalom kirobbanásakor a pesti radikálisok egyik vezetője, akinek személyét a Petőfi köré gyűlt márciusi ifjak is elfogadták (későbbi történelmi munkák a 43 éves Nyáry Pált is a márciusi ifjak között emlegették!). Nyáry igyekezett a néphangulatot mérsékelni, egyúttal a radikális fiatalokat megpróbálta a Pozsonyban ülésező utolsó rendi országgyűlés liberális reformellenzéke mögé felsorakoztatni. A Batthyány-kormányban mégsem kapott tárcát, csak a belügyi államtitkárságot kínálták fel neki, ám ezt ő nem fogadta el. Megválasztották viszont a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmány tagjának és a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmány elnökének. Az áprilisi–májusi népgyűlések állandó szereplője, kiváló szónoklataival az izgatott forradalmi tömeg lecsillapítására törekedett. Nyáry Pál hívta össze azt a megyei közgyűlést, ahol ő szólította meg először a jelenlévőket „Összes Polgártársak“ néven (a Tekintetes Karok és Rendek helyett, 1848. márc. 21-én). A májusi első kormányválság idején ismét felvetődött belügyminisztersége, ám ezúttal is elmaradt a felkérése. Az első népképviseleti országgyűlésen a Pest megyei Ráckeve követének választották meg, ahol a radikális ellenzék markáns képviselője és a Batthyány-kormány egyik legelszántabb bírálója volt. Felszólalásaiban rendre a magyar honvédelem megerősítését szorgalmazta. Amikor Kossuth Lajos (1802–1894) híres beszédét elmondta, s kérte a nemzetet 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlására Nyáry Pál emelkedett elsőként szólásra, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el Kossuth javaslatát („Megadjuk!“, 1848. júl. 11-én).

 

Az országgyűlésben később is szívesen foglalkozott a honvédelem ügyével: kezdeményezte önálló honvéd zászlóaljak felállítását, ellenezte az itáliai hadszíntérre kért osztrák katonai segély megadását, ellenben határozottan támogatta a német szövetség tervét. A Batthyány-kormány lemondása után – a honvédelemmel kapcsolatos indítványai miatt – az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) tagja, alelnöke (Kossuth távollétében elnöke). Az OHB tagjaként polgári közigazgatási és hadsereg-szervezési kérdések tartoztak hozzá, befolyása nemcsak formális volt, jóllehet a döntő kérdéseket Kossuth hozta meg, ám Nyáry Pál ellenállásán bukott meg Kossuthnak az a terve, hogy az OHB kormánnyá alakuljon át! Fokozatosan eltávolodott Kossuth politikájától, a Debrecenbe költöző országgyűlésen már a Békepárt egyik vezérszónokaként tevékenykedett. A radikális Marczius Tizenötödikével szemben megalapította az Esti Lapokat (Jókai Mór szerkesztésében, 1849. febr. 22-étől 1849. máj. 31-ig, Debrecenben 83; 1849. jún. 4-étől 1849. júl. 7-ig, Pesten 26 száma jelent meg). A lap a Habsburg-dinasztiával való szakítás és a végsőkig folytatott harc helyett megegyezésre, valamint a törvényes alapokon álló önvédelemre helyezkedett. Nyáry Pál is ellenezte a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását, amelyet elhibázott és végzetes következményekkel járó lépésnek tartott (1849. ápr. 13-án, a zárt parlamenti ülésen felszólalt ellene; másnap, a nyilatkozat elfogadása napján, ápr. 14-én azonban nem kifogásolta). Buda visszafoglalása után (1849. máj. 21.) visszatért Pestre, a világosi fegyverletétel után (1849. aug. 13.) nyáregyházi birtokára vonult vissza, ahol elmebeteg testvérét és édesanyját támogatta. 

 

Az aradi haditörvényszék előbb halálra, majd tíz év várfogságra ítélte (1851. okt. 7-én hirdették ki az ítéletet a pesti Újépületben). A bécsi josephstadti várbörtön foglya (1881–1856; amnesztiával szabadult: 1856). Kiszabadulása után visszavonult a politikai élettől, birtokain gazdálkodott, csupán protestáns hitéleti kérdésekben szólalt meg. Az 1860-as években ismét bekapcsolódott a közéleti küzdelmekbe, az újjáalakuló Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja (1860-tól), s az ismét összeülő országgyűlésen a Határozati Párt egyik vezérszónoka (1861-től). Népszerű beszédeiben az 1848-as törvényi alap teljes visszaállítását követelte, adómegtagadási indítványában pedig a nemzet törvényes ellenállását hirdette meg („az országgyűlésen kívül kivetett és így törvénytelen adó fizetése megtagadtassék“, 1861). Az 1865. évi országgyűlésen a Ghyczy–Tisza-csoporthoz csatlakozott, bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő jogi munkálatokba, nem ellenezte a megállapodást a Habsburgokkal, de ragaszkodott a 48-as törvényekhez, ebben nem kívánt kompromisszumot kötni. A „kiegyenlítés“ eredményével elégedetlen volt, a megállapodás megszületése után egyre ritkábban kért szót az országgyűlésben, elkedvetlenedett, közéleti szereplései megritkultak, lassan meg is szűntek. Makacsul ragaszkodott elveihez, mindenekelőtt az 1861-es adómegtagadáshoz, aminek következtében súlyos anyagi körülmények közé került, végül teljesen eladósodott. Helyzetét kilátástalannak ítélte, úgy érezte, hogy élete ellehetetlenedett. Megírta búcsúbeszédét nemzetéhez, és Pest legmagasabb épületéről levetette magát. 

A reformkor egyik jelentős kulturális támogatójaként felhívást intézett a „közférfiakhoz“ a Honi Szobrászati Egyesület megalakítására, majd ő állította össze az egyesület alapszabályait (1844-ben). Támogatta Ferenczy István(1792–1856) szobrászművész nemzeti alkotásait, közadakozásból megindította a magyar tehetségek erkölcsi és anyagi segítését. Különösen értékes a Nemzeti Színház (= Pesti Magyar Színház) érdekében kifejtett tevékenysége. Részt vett a színház építését felügyelő vármegyei bizottság munkájában (jegyzőként ő készítette el az 1837. évi jelentést). A színház működtetésére alakult részvénytársaság választmányi tagja – maga is részvényes volt – és titkára (1837–1839), az igazgatóválasztmány elnöke (1839. jan.–ápr.: valójában a Nemzeti Színház elnöke). A kortársakat elsősorban a Schodelné Klein Rozáliához fűződő romantikus kapcsolata izgatta, akivel minden bizonnyal 1837-ben, az akkor már ünnepelt énekesnőnek a Pesti Magyar Színházhoz való szerződésekor ismerkedett meg. Schodelné Déryné nagy vetélytársa lett, sorra eljátszotta szerepeit, a két művésznő között kirobbant „operaháború“ megosztotta a rövid múltra visszatekintő magyar színházi közéletet. Nyáry Pál egyértelműen Schodelné melléállt, minden kritikus hangot elfojtott. Schodelné végül 1841-ben külföldre távozott, átmeneti visszavonulása idején Nyáry Pál is felhagyott a Nemzeti Színház támogatásával. Közismert történet, hogy Schodelnéről nevezték el a Normafát, mert a fiatal művésznő a mai település helyén álló öreg bükkfa árnyékában énekelteel először Vincenzo Bellini Norma című operája címszereplőjének, „Casta Diva, che inargenti queste sacre antiche piante” áriáját. Más vélekedések szerint a színészek az ún. normanapokon gyűltek össze a híres bükkfa körül, s egyik ilyen alkalommal adta át az ifjú Nyáry Pál Schodelnének, szépséges szerelmének a színház közönségdíját, egy ezüst sarlót. Schodelné visszavonulása után Nyáry Pálhoz költözött Nyáregyházára, s élete végéig ott élt. 

Emlékezet

Nyáry Pál az újonnan előkerült anyakönyvi adatai szerint Nyáregyházán született, 1805. febr. 27-én (a korábbi 1806-os dátum téves!). Élete és munkássága Nyáregyházához, Ráckevéhez és Pesthez kötődik (mindhárom helyen utcát neveztek el róla). Pesten hunyt el, a pesti Stein-ház (ma Budapest V. kerület Eötvös tér) negyedik emeletéről levetette magát. A Stein-házat 1909-ben lebontották, helyébe épült 1910–1913-ban a Ritz-Duna szálloda, a nevezetes Duna-parti szállodasor legészakibb tagja. Gyászszertartását Pesten tartották, a búcsúbeszédet Jókai Mór mondta (1871. ápr. 23.), egy nappal később a nyáregyházi családi sírba temették, szerelme Schodelné mellé. Nevét vette fel a nyáregyházi Nyáry Pál Általános Iskola és Alapfokú Zenei Iskola, az iskola előtt áll Nyáry Pál és Schodelné Klein Rozália mellszobra. Legismertebb arcképét Barabás Miklós örökítette meg (Életképek, 1848. febr. 4.). 

Elismerés

Nyáregyháza díszpolgára (posztumusz, 2005). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019