„Egy fiatal leány, honleányi buzgalmában, egyedül vállalkozott arra a feladatra, hogy megóvja a hazát azon szemrehányástól, miszerint a magyar az egyedüli a nemzetek közül, a mely a teremtő lángészt – Shakespeare Vilmost – csaknem egészen nélkülözé”

(Honderű, 1845)

Lemouton Emília még nem volt öt éves, amikor már francia nyelvű ifjúsági műveket olvasott. Édesapja, Lemouton János, a lipcsei csata után telepedett le Pesten, s kezdetben, mint István főherceg nádor francia nyelvtanítója tevékenykedett. Később a pesti tudományegyetemen angol nyelvi lektorként és rendkívüli tanárként működött, így hát nem csoda, hogy a rendkívül tehetséges kisleánya néhány év múlva a francia, a német és természetesen a magyar nyelv mellett angolul is tökéletesen megtanult. A belvárosi Leopold gassei (ma: Deák Ferenc utca–Váci utca) elegáns polgárház nemsokára kisebb irodalmi szalonná alakult, ahol az elegáns vendégek és a kevéssé elegáns, de divatos uracsok tiszteletteljes hódolatukat fejezték ki a csodagyermek iránt, aki nyelvtehetsége és műveltsége mellett zongorajátékával is mindenkit elkápráztatott. Muzikális tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a világhírű fiatal zeneművész, Liszt Ferenc is elismerően nyilatkozott virtuozitásáról, majd maga küldött neki néhány partitúrát – „tolmácsolásra”.

Lemouton Emília már elmúlt tizenöt éves, amikor francia és angol nyelvű kortárs szépirodalmat fordított. Első írásai Garay János lapjában, a Regélő Pesti Divatlapban jelentek meg. A szerkesztő a lap céljaként a szépliteratura minden ágának szabatos magyar nyelven történő tárgyalását, széptani (azaz esztétikai), bölcstani (vagyis filozófiai) értekezések mellett eredeti és tolmácsolt beszélyek közlését jelölte meg, nem utolsó sorban arra is törekedett, hogy a főváros irodalmi mozgalmainak minden fontosabb eseményéről beszámoljon. A belvárosi Leopold gassei Rottenbiller-házban (ma: Váci utca 59.) készített, hetente kétszer (szerdán és szombaton), két ívben megjelent divatlap nemsokára 1200–1400 előfizetőt köszönthetett, évekkel később pedig ennél a lapnál volt újdondász Petőfi Sándor is. Műfordítói tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy első írásai után Petrichevich Horváth Lázár, a konkurens Honderű szerkesztője kereste meg az ifjú hölgyírót, majd maga küldött neki néhány angol elbeszélést – tolmácsolásra.

Lemouton Emília még nem volt húsz éves, amikor kisebb irodalmi sikerei után a Honderű történeti elbeszéléseit, tetszetős stílusban fogalmazott beszélyeit, Vörösmarty Mihály és Jósika Miklós műveivel egy sorban említette. A természetesen erősen túlzó elismerés a rendkívül vonzó ifjú hölgy átlagon felüli képességeinek és lenyűgöző egyéniségének szólt. A természetesen erősen túlzó elismerés azonban arra ösztönözte az ambiciózus fiatal írónőt, hogy tényleg valami különös teljesítménnyel álljon elő. Először Szigligeti Ede Rózsa című komédiája sikerének hatására eredeti vígjátékot tervezett, majd a Regélő Pesti Divatlapban váratlanul kitört Shakespeare-bírálatok keltette vita hatására érdeklődése a „teremtő lángész” színművei felé fordult. Műfordítói tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy elsőként vetette össze az eredeti angol nyelvű szöveget a közkézen forgó magyar fordításokkal, valamint a szintén rendkívül elterjedt német kompilációkkal. Otrokócsi Adorján Boldizsár, Lemouton Emília vőlegénye bíztatta a hatalmas „vállalatra”, Shakespeare valamennyi színpadi művének szöveghű magyar fordítására; nem egy eredeti Shakespeare-művet maga küldött el Emíliának, Leopold utcai otthonába – tolmácsolásra.

Lemouton Emília már elmúlt húsz éves, amikor harmincnyolc füzetre tervezett Shakespeare-fordítása első öt füzete megjelent (1845-ben). Az első öt fordítás – A szélvész [Vihar]; A két veronai nemes; A windsori víg nők; Viola [Vízkereszt, vagy amit akartok] és Szeget szeggel – többségében vígjáték volt. Mivel a már meglévő fordítások többsége nem az eredeti angol szöveg alapján készült, a műkedvelő színészek gyakran csak rövid cselekménykivonatok alapján dolgoztak, fordításaival valójában a színművek első teljes prózafordításaira törekedett. Műveiben kevés fordítói tévedés maradt, s ha mégis felbukkant néhány, az csak abból adódott, hogy Lemouton Emília ugyan kiválóan tudott angolul, de a kora újkori angol nyelvet és nyelvtörténetet nem ismerte; valamint sok, többértelmű angol kifejezést nem sikerült visszaadnia. Műfordítói tevékenységét a kortárs kritika, elsősorban a Vas Andor álnéven író Kelmenfy László azonban igen szigorúan, már-már durva hangnemben ítélte meg. Az igazságtalan támadások miatt Lemouton Emília kedvét vesztette, az elkészült fordításait – összesen tizenhármat! – sem jelentette meg, nem küldött több kéziratot a belvárosi Uri utcai (ma: Petőfi Sándor utca) Trattner–Károlyi nyomdába.

Lemouton Emília még nem volt huszonöt éves, amikor befejezte irodalmi működését. A forradalom idején rokonaihoz költözött Abára, a szabadságharc bukása után pedig férjhez ment vőlegényéhez, Adorján Boldizsár költőhöz. Műfordítói tevékenységét mi sem bizonyítja jobban, hogy évekkel később maga Arany János is nagyra értékelte azt, ill. a Magyar Tudós Társaság elsősorban Lemouton Emília kudarcot vallott kezdeményezése hatására döntött a teljes Shakespeare-oeuvre korszerű, az angol eredeti szöveget figyelembe vevő – (nem prózai) tolmácsolására. Az első magyar Shakespeare-műfordítónő – aki a világon is az első női Shakespeare-tolmácsok közé tartozott – munkássága azóta szinte teljesen ismeretlen.

A Shakespeare-évfordulón, a Névpont – www.nevpont.hu – Hevesi Sándor rendező mellett, Lemouton Emíliára, a világ első Shakespeare-fordítónőjére is emlékezik. Kék virág Hevesi Sándor és Lemouton Emília emlékének.

Lemouton Emíliáról szóló írásokat az alábbi linken olvashatják:

http://www.nevpont.hu/view.php?id=11095

http://www.nevpont.hu/view.php?id=11570  

A képen, Barabás Miklós egykori rajzán, Lemouton Emília látható, a kép forrása: http://www.npg.hu/images/jcollection/lemouton_emilia.jpg