Bányai Elemér, Pest "funerátora" 

 

1.

 

Valamikor, réges-régen, Pest Belvárosában, a Váci utca 19. számú Kappel-házban, egy ódon kétemeletes épület első emeleti utcai lakásában élt 1830-ban a drámaíró, költő Kisfaludy Károly, november 21-ig, amikor emberfeletti szenvedések, sok és nagy gyötrelem után végül meghalt.

 

Kisfaludy Károly élete utolsó félévében költözött a Kappel-házba, ami valójában egy sarokház volt: az író a Régi Híd utcai (ma: Türr István utca) részen, a Vadászkürt szálloda mellett levő három szobából álló lakásrészben élt, Bence szolgájával együtt. Az utcára néző szobában – amely világosabbnak tűnt a többinél – volt a betegágya, a másik kettőben sorakoztak könyvei, képei és értékesebb iratai. Ebben a lakásban Kisfaludy eleinte igen jól érezte magát. Nagyra hivatott irodalmi tervekkel foglalkozott, szerkesztői működéséhez tett újabb előkészületeket, írt, javított, néha festett, ha ereje engedte; és órákig elbeszélgetett barátaival, kik őt rendszeresen látogatták. Csák Máté című színművét ebben a lakásban, betegsége idején vetette papírra, de más kisebb dolgozatokon is serénykedett, miközben várta gyógyulását és lapja ügyében beadott kérelme kedvező elbírálatát. A Jelenkor lett volna ez a lap, amely politikai tartalommal naponként jelent volna meg az ő szerkesztésében, a java irodalmi erők közreműködésével: a lap főszerkesztőjének kedves tanítványát, Vörösmarty Mihályt nevezte meg. Eleinte úgy látszott, mintha javulna Kisfaludy Károly állapota új otthonában, de az ilyen javulás rendesen rövid ideig tartott, utána görcsös köhögések, fuldoklási rohamok következtek. Szeptember havában már annyira lesorvadt állapotban volt, hogy Toldy Ferencet „borzanat” fogta el látásakor. Novemberben állapota kritikussá vált, minden pillanatban várták halálát. Az utolsó nyolc napon asztmatikus görcsök kínozták, végül is 21-ikén délután, rettentő kínok között meghalt.

 

A lakás nyomban átalakult „gyászos szobává“, melynek közepén a ravatalra emelt Kisfaludy Károly holtteste kapott helyet. Írótársai, barátai, ismerősei könnyezve állták körül ravatalát és a távolban élő ősz mesterrel, Kazinczy Ferenccel Toldy Ferenc tudatta a szomorú hírt, fájdalommal felkiáltván: „Árvaságra jutottunk! Pásztor nélkül való nyáj lettünk!”

 

2.

 

Valamikor, réges-régen, Pest Belvárosában, a Váci utca 19. számú Kappel-házban, egy ódon kétemeletes épület második emeleti udvari lakásában élt 1855-ben a drámaíró, költő Vörösmarty Mihály, november 19-ig, amikor két napi agónia után végül meghalt.

 

Vörösmarty Mihály élete utolsó napjaiban költözött a Kappel-házba, ami valójában egy sarokház volt: a költő a Régi Híd utcai (ma: Türr István utca) részen, a második emeleten lakott. A sokat betegeskedő Vörösmarty 1855 őszén Pestre költözött, s kezdetben az Arany Sas szállodában élt (ma: Kossuth Lajos utca–Semmelweis utca sarok, később itt működött az Országos Kaszinó). Vörösmarty Mihály feleségével, 1855. november 17-én költözött a Kappel-házba. Útközben még elmesélt egyet-mást asszonyának Kisfaludy Károly betegségéről, felismerte a házat, a lakást, ahol mestere, barátja, huszonöt évvel ezelőtt utolsó napjait élte, ahol ő és barátai a haldokló betegágyánál virrasztottak s talán az emlékek hatása alatt – de alighogy a lépcsőn felmentek – szédülés, a következő percben pedig agyszélhűdés érte. Két napig – anélkül, hogy egy pillanatra is magához tért volna – haldoklott, november 19-én délután azután meghalt.

 

A lakás nyomban átalakult „gyászos szobává“, amelynek közepén a ravatalra emelt Vörösmarty Mihály holtteste kapott helyet. A mellékszobák, majd lassan az egész ház is megtelt a költő barátaival, írótársai, ismerősei könnyezve állták körül ravatalát, a megrendült Deák Ferenc tudatta a jelenlévőkkel: „Árvaságra jutottunk! Pásztor nélkül való nyáj lettünk!”

 

 

A nemzet azonban a pásztort megillető végtisztességben részesítette a nagy magyar költő emlékét. Ezrével zarándokoltak a Váci utcai házba a hazafiak 1855. november 21-én, pontosan huszonöt évvel Kisfaludy Károly halála órájában, és a roppant számmal kivonult embereknek olyan tömege részvételével kísérték utolsó útjára Vörösmarty Mihályt, amelyre alig volt példa korábban a fővárosban. Ekkor állott talpra az elnyomás óta először a nemzet, hogy a maga érzései, lelki hajlandóságai mellett impozáns hitet tegyen.

 

Milyen különös is a sors, hogy a mester és a mesternél tán nagyobb tanítvány élete ugyanabban a házban, huszonöt év elmúltával, szinte ugyanazon a napon ért véget.

 

Milyen különös is a sors, hogy a mesternél tán nagyobb tanítvány halála, a mestere halálának órájában, az önkény elleni addigi legnagyobb kiállás lett a forradalmat leverő elnyomatás idején!

 

3.

 

Valamikor, réges-régen, Budapest Belvárosában élt a főváros funerátora, Budapest krónikása, a dolgozatait Zuboly néven jegyző életiratíró, Bányai Elemér. Funerátor az a korabeli tisztviselő volt, akinek feladata a haláleset bejelentésétől, az anyakönyveztetésen keresztül a temetés lebonyolításáig tartott. A funerátor legfontosabb kötelessége azonban az elhunyt életiratának az összeállítása volt, amely kiterjedt a megboldogult családi körülményeinek rögzítésére, tevékenységének összeállítására, munkásságának méltatására.

 

Bányai Elemér sajátos műfajt teremtett a 20. század eleji Budapesten. Hosszú éveken át írta sajátos, munkásságokat összegző életiratait a századelő híres és kevéssé ismert személyiségeiről, egyúttal megírta azon épületek történetét is, ahol hősei éltek, alkottak és meghaltak.

 

Bányai Elemér írta meg először a Kappel-ház történetét, ő kezdeményezte az „ódon” Pest történetében jelentős szerepet játszó házak emléktáblával történő megjelölését.

 

Bányai Elemér, az I. világháború hősi halottja volt, 1915. április 2-án, nagypénteken, az Uzsoki-hágóban (Kárpátalja) vesztette életét.

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – sajátos műfajú írásaival, „névportréival” Bányai Elemér életiratait kívánta feleleveníteni.

 

A Névpont első névportréja Bányai Elemér korabeli írása alapján készült.

 

Kék virág Bányai Elemér és természetesen Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály emlékének.

 

Zuboly életéről és temetéseiről (!) több írást is olvashatnak a honlapon:

 

http://www.nevpont.hu/view/2229

http://www.nevpont.hu/view/11231

http://www.nevpont.hu/view/11273

http://www.nevpont.hu/view/11592

 

A kép forrása az emlékére kiadott Zuboly könyve. (A Budapesti Újságírók Egyesülete kiadványa. Budapest, 1916).