„Vagy félezernyi dalt megírtam,

s e szót: magyar,

még le nem írtam.”

(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)

Dsida Jenő, a mindössze harmincegy évet megélt erdélyi magyar költő legnagyobb hatású műve a 264 sorból álló költeménye, a Psalmus Hungaricus, a Magyar Zsoltár. A költő ezt a versét 1936 tavaszán írta, az elkészült kézirat első adata 1936. június 8-a – ezen a napon másolta le a végleges változatot menyasszonyának, Imbery Melindának. Ha úgy tetszik ez a dátum a Magyar Zsoltár születésnapja. Valójában a történet ennél lényegesen bonyolultabb. A költő ezt a versét néhány nappal később felolvasta vagy elmondta Kőmíves Nagy Lajosnak, Tessitori Nóra előadóművész férjének, utóbb Reményik Sándor is felkereste Dsidát, és a költőtárs szintén kiadásra biztatta a Magyar Zsoltárt. Mégsem jelent meg…

Dsida Jenő legnagyobb hatású művének, a Psalmus Hungaricusnak, a Magyar Zsoltárnak egy példánya – nem tudni hogyan – eljutott Bánffy Miklóshoz, az Erdélyi Szépmíves Céh elnökéhez is. Bánffynak is nagyon tetszett a költemény, ám mégis arra kérte a szerzőt, hogy egyelőre ne közölje művét, még nem tartja azt aktuálisnak. Aztán Bánffy Miklós egy csekket is küldött Dsidának, nem tudni milyen összegről, de a korabeli vershonoráriumoknál lényegesen jelentősebb összegről. A költő ezt úgy tekintette, hogy Bánffy megvette tőle a vers közlési jogát, bízott az írótárs ígéretében, hogy nemsokára megjelenhet a Magyar Zsoltár. Mégsem jelent meg…

Dsida Jenő legnagyobb hatású művének, a Psalmus Hungaricusnak, a Magyar Zsoltárnak megjelenését már nem élhette meg, a költő súlyos szívbetegségben hunyt el 1938. június 7-én, Kolozsvárt. A Magyar Zsoltár – nem tudni hogyan – először 1940. szeptember 15-én, a Keleti Újságban kapott nyomdafestéket, a kolozsvári lap ezzel a költeménnyel köszöntötte Észak-Erdély visszacsatolását Magyarországhoz (jó két évvel Dsida halála után!). Ez az első közlés ugyanakkor a költeményt olyan politikai narratívába sodorta, amelyik később évekre, évtizedekre befolyásolta nemcsak a vers, de az egész Dsida-életmű sorsát. A Magyar Zsoltár az 1940-es években gyakran szerepelt erdélyi és magyarországi ünnepségeken, idővel a kisebbségi lét szózatává nemesedett, együtt emlegették Reményik Sándor költeményeivel. A Magyar Zsoltár végül is így jelent meg…

Dsida Jenő legnagyobb hatású művét, a Psalmus Hungaricust, a Magyar Zsoltárt, a II. világháború után egyre mélyebb hallgatás temette be. Ha szóba is került néha – nem tudni hogyan – a költő munkássága, ez a költeménye valahogy mindig kimaradt a szórványos megemlékezésekből is. Akárcsak az I. világháború után Reményik Sándor „Végvári“ versei, ez is kéziratban terjedt, titkon másolták, terjesztették, csempészték határon át és vissza. A kolozsvári Utunk című folyóirat által kirobbantott 1956-os Dsida-vita volt az első kísérlet a költő munkásságának „újrakanonizálására“. Dsida Jenő nem volt aktuálpolitikai író, apolitikus, istenkereső költő volt, természetszerető lírájától életidegen, ez a helyét nem találó „gondolattöredék“ (azaz a Psalmus Hungaricus). Az életmű ezen újraértelmezésével hosszú évtizedek után ismét kiadták a költő válogatott verseit (Tóparti könyörgés címmel, a költőtárs, Áprily Lajos gondozásában, 1958-ban). A Magyar Zsoltár végül is így nem jelenhetett meg…

Dsida Jenő legnagyobb hatású műve, a Psalmus Hungaricus, a Magyar Zsoltár, a nemzeti-kisebbségi költői státus radikális újrafogalmazása. A költemény a magyarság veszélyeztetettségét fejezi ki, Kecskeméti Vég Mihály 16. századi zsoltárhagyományát, az 55. zsoltárt (bibliai alcíme szerint: „a rettenetes ellenség megbüntetéséért és a szabadulásért való könyörgés“) idézve fel. A 264 sorból álló Magyar Zsoltár a mindössze harmincegy évet megélt erdélyi magyar költő politikai végrendelete; pontosan tudni, hogy mi a hitvallása a magyarságról, a nemzetről, az emberségről és az emberiességről. Dsida gondolatmenete a bűn, a bűnbánat és a megtisztulás keresztény felfogását fordítja kisebbségi fogalmakká, ennek szellemében keresi a nemzeti önrevízió (ha úgy tetszik önmegváltás) lehetőségét. Megjelenni és megmaradni…

Dsida Jenő legnagyobb hatású műve, a Psalmus Hungaricus, a Magyar Zsoltár – a nemzeti-kisebbségi költői státus radikális újrafogalmazása – természetesen nem volt a költő lírájától idegen. E moralizáló nemzettudat nemzeterkölcstani tételei gyakran visszatértek rövid élete utolsó éveinek más költeményeiben is. A kisebbségnek mások identitását meg nem sértve kell őriznie saját nemzetképét: van ki verset ír, más templomot épít, házikót ácsol, s mindez együtt nemzetté kovácsol. A kisebbségek már csak helyzetükből fogva is egy nemesebb humánum, egy egyetemesebb emberi szellemiség előkészítői. Az „önállítás” egészséges formáját nem mások ellen, hanem magunk érdekében kell megtenni. Megjelenni és megmaradni…

„Bolyongani faluról falura.

Durva darócban gazdag, tiszta szellem.

Egymás szolgája mind és nem ura.

Csecsemő csámcsog minden anyamellen.

Így készülünk szelíd háborúra,

Mindig magunkért, soha mások ellen,

Sót párolunk és vásznakat szövünk

S míg kisebbítnek, lassan megnövünk.”

(Dsida Jenő: Tükör előtt)

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása a mindössze harmincegy évet megélt erdélyi költőre, Dsida Jenő és főművére, a Psalmus Hungaricusra emlékezik. Kék virág emlékének.

Dsida Jenőről az alábbi linkeken olvashatnak:

http://www.nevpont.hu/view/11143

http://www.nevpont.hu/view/11595

A képen a költő és felesége Imbery Melinda látható. Az esküvőjükön készült kép forrása: http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index1900.html