A nagyapa nagymegyeri Bessenyei György tudós református lelkész, a nagytudású bibliafordító költő nagymegyeri Besnyei György (ő még így írta a nevét) unokája, a híres Beleznay Miklós tábornok udvari papja volt. A tudós leszármazott Bugyi község lelkészeként és tanítójaként szolgált, sőt maga is írt néhány szép költeményt (a Pesti Magyar Társaság Kiadványaiban jelentek meg). Beleznay Miklós és felesége, báró Podmaniczky Anna Mária a kor híres mecénásai közé tartoztak: nemcsak a híres, Bugyiban lévő Beleznay-kastély építését támogatták, de tudós papjuk irodalmi munkásságát is elősegítették. Különös dolog történt 1773. szeptember 12-én, a bugyi Beleznay-kastélyban: országos református konferenciát tartottak, amelynek célja egy főkonzisztórium létrehozása volt. Az egyházkerületek püspökeiből és főgondnokaiból álló egyházi testület élére Beleznay Miklóst, titkárává Bessenyei György írót választották meg. Különös dolog történt Bugyi községben, hisz akkor két Bessenyei György is tartózkodott a Beleznay-kastélyban, hisz természetesen a tudós református lelkész nem azonos nagybesenyői Bessenyei Györggyel, a testőríróval. A nagyapa, ifjabb Bessenyei György néven adta ki költeményeit de nem a híres névrokon, hanem Besnyei György miatt vette fel a megkülönböztető jelet.

Az édesapa neszmélyi Takáts Ádám tudós református lelkész, Rákospalotán, „Kis-Váczott“ és Gyónban szolgált. Rákospalotai működése idején gyakran járt Pesten is, mert a későbbi nagyvárosban még nem működött közösség, utóbb, Vácott, már maga szervezte meg az első eklézsiát, amelynek első papja és templomának építtetője lett. Takáts Ádám kiválóan beszélt németül és latinul, prédikációkat azonban már magyar nyelven is tartott, sőt legfontosabbnak vélt beszédeit hat (!) kötetbe rendezve meg is jelentette (Halotti huszonöt prédikácziók címmel, 1790–1796). Különös dolog történt 1793-ban: Landerer Mihály pesti nyomdász Takáts Ádám tudta és engedélye nélkül kiadta egyik beszédét. Természetesen a tudós református lelkész beadványt intézett a hatóságokhoz, amelyben sérelmezte Landerer eljárását. Beadványa nyomán született meg 1793. november 4-én az első királyi rendelet, amely engedélyhez kötötte a sajtótermékek utánnyomását, s a tilalom megszegőivel szemben kártérítési kötelezettséget rótt fel.

A férj Karacs Ferenc, mérnöknek készült, ám az inzsellérkedés helyett a térképkészítést választotta. Bécsben kitanulta a rézmetsző mesterséget, s első geometriai rajzfüzetei után fejébe vette, hogy magyar nyelvű atlaszokat és térképeket készít, amelyekből honi diákok a haza nyelvén tanulhatják Magyarország és a nagyvilág geográfiáját. Nem volt különös dolog, hogy a hazai tudományosság építésén fáradozó 18. századi hazafiak földrajzi dolgozatokat is írjanak: kevesen tudják, hogy a Magyarország geographica az az földi állapotjának lerajzolása (1775) című művet maga Kazinczy Ferenc jegyezte. Az azonban rendkívül különös volt, hogy egy „öszveszedegetett geographiai“ munka helyett valaki térképek metszésével, „rézbeöntésével“ foglalkozzon. Karacs Ferenc tekinthető az első modern magyar „cartographusnak“. Nevéhez fűződik Magyarország és a hozzá kapcsoltatott Horvát és Tót országoknak (1813) addigi legpontosabb térképének az elkészítése, s élete végéig dolgozott Europa Magyar Atlasa elkészítésén.

Takács Éva (ő már így írta a nevét) az unoka, a leány, Takáts Ádámtól anyanyelvén kívül megtanult németül és latinul is. Édesapja váratlan halála után mosást, varrást, takarítást vállalt, valójában ő tartotta el megözvegyült édesanyját, Takátsné Bessenyei Évát és félárva testvéreit. Különös dolog történt Gyón községben a 18. század utolsó éveiben: egy nagytudású fiatal leány latin grammatikát tanított (!) a helyi tiszttartó meglehetősen ostoba fiának. Minden bizonnyal Takács Éva volt az első magyar nő, aki magántanítványt vállalt, jóllehet sohasem tanult középiskolában! Különös dolog történt Gyón községben a 18. század utolsó éveiben: egy nagytudású fiatal leány a helyi kisasszonyoknak kézimunkázást – tűfestést, csipkeverést, domború hímzést és az akkor divatba jövő gobelinmunkát – tanított. A „kézimunka-délutánokon“ elkészült terítők, „asztalfutók“, egyéb díszvarrások aztán kalandos úton Bécsbe kerültek, hirdetve az első magyar iparoshölgyek ügyességét.

Karacsné Takács Éva a feleség, az édesanya, házassága után Pestre költözött a németajkú Herbstgasséba (Józsefváros, Ősz utca; ma: VIII. kerület Szentkirályi utca). Nemsokára az öreg Virág Benedek által csak „Karacs Tusculanumnak“ nevezett ház magyar honférfiak híres gyülekezőhelyévé vált. Fáy András, Kultsár István, Vitkovics Mihály és mások nyelvújítási, irodalmi és politikai vitáikat szívesen vívták meg a Karacs-házaspár otthonában, ahová néha ellátogatott Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály is. A házban vendégszobát is berendeztek, ahol időről-időre tehetséges diákok laktak. Különös lakója volt egyszer Karacséknak: a Békési József néven „színészkedő“ Katona József joghallgató élt néhány évig a házaspárnál. Békési József komédiás elhanyagolta jogi tanulmányait, ám annál szorgalmasabban rótta a sorokat: verseket írt, majd maga is megpróbálkozott a színműírással. Az elkészült dolgozatokat nagy lelkesedéssel olvasta fel a Karacs család tagjainak és az aprónépnek. Egyik nap azonban a tehetséges poétának a nyomát sem lelték a házigazdák. Karacsné évekkel később tudta meg, a fiatalember Schenbach Rozália (azaz Széppataki Róza) színésznő miatt távozott a Herbstgasséból. A szép művésznő igent mondott a kezét megkérő Déry Istvánnak, a szerelmes Katona József pedig otthagyott csapot-papot, bánatában hazament Kecskemétre. Déryné nem tudott a komédiástárs bánatáról, nemsokára azonban elhagyta Déryt új szerelméért, a házas Prepeliczay Samuért.

Karacsné Takács Éva a feleség, az édesanya, a németajkú Herbstgasséban, a tudós összejöveteleken, néha maga is hozzászólt aktuális közéleti eseményekhez, sőt a felnőtt társalgásba idővel a rendkívül művelt nagyleány, Karacs Teréz is bekapcsolódott. Különös dolog történt 1822-ben Pesten, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségében: a már említett Prepeliczay Samu bosszankodott, mert a lelkes jogtudor, kocsi Sebestyén Gábor két színművét küldte el neki véleményezésre. Prepeliczay nem akarta megbántani Veszprém vármegye alügyészét, sokáig tanakodott, hogy ki írjon a művekről bírálatot. A választás végül is Karacsnéra esett, aki igen szenvedélyes bírálatot írt a „borzanatos“ darabokról. Senki nem gondolta akkor, hogy az első női színikritika micsoda pennaháborút robbant ki a Tudományos Gyűjteményben. Sajátos módon nem a kritika került a tollháború központjába, hanem az, hogy egyáltalán írhat-e nő nyilvános folyóiratban? Még a felvilágosult írók közül is többen úgy vélekedtek, hogy az a nő, aki ír, az az erény és a női méltóság ellen vét. Takács Éva (mert íróként ezt a nevet használta) pedig rendszeresen ellátta írásokkal és újabb és újabb vitákkal a Tudományos Gyűjteményt. Írt A leánykák házi neveléséről (1822), A házasságban élő asszonyok kötelességéről (1823), A földmívelő nép állapotjáról (1824), ráadásul elbeszéléseket és költői beszélyeket is alkotott, azaz ha Dukai Takách Juditot tekintjük az első magyar költőnőnek, majdnem névrokonát, Takács Évát nyugodtan hívhatjuk az első magyar írónőnek!

Karacs Teréz, a leány, a Széna téri (ma: Kálvin tér) református imaház melletti iskolában tanult néhány évig (itt tanítottak először magyar nyelven Pesten!); a legtöbb ismeretet azonban szüleitől kapta: édesapja földrajzra és történelemre, édesanyja művészetekre tanította, és felkeltette benne az olvasás iránti vágyat. Nem volt különös dolog, hogy Teréz is verseket és elbeszéléseket kezdett el írni, első munkái Igaz Sámuel lapjában, a Kedveskedőben és a Hasznos Mulatságokban jelentek meg (a fent említett tollháború hatására kezdetben név nélkül, ill. „rejtett név alatt”, 1822–1825). A pesti nagy árvíz azonban alapvetően megváltoztatta a család élethelyzetét: az árvíz következtében megrongálódott a „Karacs Tusculanum“, néhány hónappal később meghalt az édesapa (1838), utóbb elvesztette két fiútestvérét is. Az azonban már rendkívül különös volt, hogy Teréz már nemcsak szórakozásból írt, hanem rákényszerült az írásra, azaz ő volt az első magyar nő, aki „tolla után élt“! Korábban jóformán csak elbeszéléseket és költeményeket írt, idővel egyre sűrűbben választotta témájául a nőnevelést, a nemzeti nőneveléssel kapcsolatos „társadalmi összeforrást”.

Karacs Teréz, a leány legfontosabb írása Néhány szó a nőnevelésről címmel az Életképekben jelent meg (1845). Írásában az anyanyelvi oktatás és az állampolgári nevelés jelentőségét hangsúlyozta „okos, de nem okoskodó, hivatásukat értő, de nem szaktudásukkal csillogni tudó” hölgyek nevelését hangsúlyozta. Az nem volt különös, hogy írására felfigyelt gróf Teleki Blanka is, aki meghívta a főúri kisasszonyok számára tervezett nevelőintézete élére. Az azonban már rendkívül különös volt, hogy a magyar nőnevelés két úttörője, elképzeléseiben nem értett egyet: Teleki Blanka elsősorban főúri hölgyeket akart iskolájában oktatni, Teréz viszont mindenki – azaz polgári származású kisleányok – előtt is megnyitotta volna az intézet kapuit. Teréz maga helyett barátnéját, Leövei Klárát ajánlotta nevelőül, ugyanakkor elfogadta a miskolci református közösség ajánlatát: 1846. szeptember 8-án megnyílt a miskolci református leányiskola és nevelőintézet. Az iskola a forradalom és szabadságharc alatt is működött, sőt 1848 július 20–24. között rendezték meg az első magyarországi tanügyi kongresszust is (Magyar Tanítók Első Egyetemes Gyűlése néven). Az első ilyen eseményen több mint 250 tanító vett részt, de csak Karacs Teréz volt közöttük nő. A kongresszuson Karacs Teréz a nőnevelés ügye kapcsán felsőbb leányiskolák, óvónő- és tanítónő-képezdék felállítását sürgette, kezdeményezte a férfi és női tanítók azonos mértékű javadalmazását.

Karacs Teréz, a leány Miskolcon, tizenhárom év alatt 855 növendéket tanított. Különös módon élete később is összefonódott Lővei Klára és a Teleki család sorsával. Teleki Blanka halála után Lővei Klára Párizsban meglátogatta Teleki Emmát – Blanka húgát. Karacs Teréz 1863 decemberében Kendilónára költözött, ahol átvette Teleki Miksa – Blanka másik testvére – leányai nevelését. 1865 nyarától pedig Pesten tanítóskodott: házról-házra járt, és történelemből, magyar irodalomból, valamint földrajzból adott magánórákat leányoknak. Az 1870-es években Arany János árván maradt unokáját, Széll Piroskát is taníttatta. Élete utolsó éveiben ismét elbeszéléseket írt, irodalomtörténeti adatokat közölt és hozzálátott emlékiratai rendezéséhez.

Karacs Teréz visszaemlékezéseit végül nyolcvan évvel később, Sáfrán Györgyi rendezte sajtó alá.

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása egy különös család tagjairól Karacs Teréz emlékei alapján készült.

A Névpont legújabb írása az 1838. április 14-én elhunyt Karacs Ferencre, az 1797. április 16-án elhunyt Takáts Ádámra és az 1808. április 18-án született Karacs Terézre emlékezett.

Kék virág a család mindegyik tagja emlékének.

Róluk és Sáfrán Györgyiről az alábbi linkeken olvashatnak:

http://www.nevpont.hu/view/11201

http://www.nevpont.hu/view/11380

http://www.nevpont.hu/view/11721

A képen a fiatal Karacs Teréz látható, a kép forrása:

http://ladanymuzeum.hu/kepek/helytortenet/portre/karacs_terez.jpg