„Hol volt,

hol nem,

messze, messze,

volt egy boglyos,

lompos,

loncsos

és bozontos,

Vackor nevű

kicsi medve,

nem is medve,

csak egy apró,

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kölyökmackó.“

 

 

Kormos István kiváló műfordító volt, elmondása szerint azokat a szerzőket kedvelte leginkább, akiknek munkássága a régmúlt időkbe veszett. A műfordításban azért vonzódott ódon lantosokhoz, mert így lehetősége nyílott a magyar költői nyelv rekonstrukciójára. Első nagyobb vállalkozása Geoffrey Chaucer, az első angol nyelven alkotó költő Canterbury mesékje volt, de tolmácsolt 12–14. századi portugál, ófrancia és egyéb középkori költőket is. A 12–14. században még nem volt magyar nyelvű szépirodalom, nyelvemlék is csak igen kevés. Kormos Istvánt vonzotta a feladat: egy sohasem volt magyar nyelv „feltalálása“, ami nem azonos az utólagos archaizálással, a chauceri szöveget mégis megpróbálta közelíteni korabeli – 19. századi – Shakespeare-fordítások nyelvi világához, mindenekelőtt Arany János Hamletjéhez, jóllehet Shakespeare jó száz évvel később írta a drámairodalom klasszikusait.

 

 

Kormos István első, gyermekeknek szóló művei klasszikus népmese-feldolgozások voltak, amelyeket Az égigérő fa című kötetben tett közzé (1946-ban, utóbb átdolgozva, 1951-ben újra megjelentette). A mesék gyakran visszatérő motívuma, hogy a főhős különleges, emberfeletti próbákat áll ki, hogy elnyerje jutalmát (pl. a királylány kezét) vagy, hogy legyőzzön egy váratlan veszedelmet. A lompos medve című székely népmesében egy szegény favágó, aki felmászott egy vackorfára (!), túljárt a címadó „ördöngös“ állat eszén. Versformálása ekkor még „szürrealizmus magyar népi hangon“, első meséin a népmesei jelleg még eluralkodik a szövegen, a ritmus még csak ritkán képes telíteni a hagyomány által újraformált tartalmat.

 

 

Közbevetőleg: a költő gyermekkori kedves olvasmányai Benedek Elek mesegyűjteményei, Gaál Mózes történeti meséi és a kor népszerű írója, Sebők Zsigmond Mackó-történetei voltak. Már első verseskötete (Dülöngélünk, 1947) előtt megjelent Az égigérő fa című mesegyűjteménye, az 1948 után kialakult új irodalompolitikai helyzet pedig írók egész sorát (pl. Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Weöres Sándor stb.) kényszerítette arra, hogy gyermekeknek írjon vagy, hogy műfordításokkal foglalkozzon.

 

 

Kormos István hosszú évekig nem jelentkezhetett új „felnőtt“ verseskötettel (egész pontosan 1971-ig, a Szegény Yorick kötetig); a pálya szélére szorult költő műfordításokhoz és gyermekmesékhez menekült. Műfordításaiban egy sosem volt, időtlen magyar költői nyelvi világ megteremtésén fáradozott, újabb meséiben egy új gyermeknyelvi univerzumra törekedett, a valóság és a fikció határán lévő gyermekhősöket talált ki. A Vackor-történetek közvetlen előzménye A tréfás mackók (1954) című verses mese. Míg A lompos medve című történetben talán elsőként szerepel egy vackorfa, illetve a cím is a medvebocs későbbi jelzőire hasonlít, A tréfás mackókban már összeállt a jól ismert frazeológia: „a lompos, loncsos és bozontos“, ám itt még az öreg és a két kis medvebocs együttes jellemzéseként.

 

 

Kormos István Vackor-történetei nem népmese-feldolgozások és nem állatmesék. Vackor nem játékmackó, hanem kölyökmackó, aki emberként él, óvodába, majd iskolába jár, akárcsak a többi kisfiú és kisleány; azaz emberként viselkedik. Sőt olyannyira „emberbocs“, hogy nem szereti a mézet, inkább csak napestig vackort enne; nem akar téli álmot aludni, viszont napestig dunnába bújna; örökösen csatangolna, erdőn kószál, messze bóklál, mígnem ember lesz igazán! Vackor tehát azért jár óvodába, hogy ember legyen, akárcsak a többi embergyermek, s talán azért nem rendelkezik mackószokásokkal, mert olyan nagyon szeretne ember lenni!

 

 

Kormos István Vackor-történetei gyermekeknek írt eredeti verses mesék, jóllehet a költő nem ritkán a szövegbe épít közismert népmeséket és mondókákat (pl.: Cifra palota, zöld az ablaka). A mesék két–nyolc szótag között hullámzó kettő-, olykor háromütemű sorokból állnak. Ez a hullámzás, a sok indulatszó, a hasonló hangokból álló hangutánzó és hangfestő szavak mozgalmassá, könnyen megjegyezhetővé teszik az egyszerű rímekből álló szöveget. A mesék legfeltűnőbb sajátossága az ismétlődések nagy száma: szókapcsolatok, jelzős szerkezetek, egészen hosszú szövegrészek szerepelnek újra és újra. Az ismétlődések tagolják és összekapcsolják a történetet, gondoskodnak arról, hogy a felolvasott szöveg minél hamarabb rögzüljön, minél gyorsabban megtanulhatóbbá és továbbadhatóbbá váljon.

 

 

„– Brumma, brumma,

hóha, hó!

Fára mászni

vóna jó!

 

Az én körmeim nagyok,

öt és fél éves vagyok,

sűrű, sötét rengetegben

egy szép napon megszülettem,

örökké csak erdőn jártam,

ott kószáltam,

ott bóklásztam,

magasságos fákra másztam,

barlangokban bújócskáztam,

szagos fűbe heveredtem,

mikor pedig

éhes voltam,

finom érett

vackort ettem.“

 

 

Közbevetőleg: a vackor szó eredetileg a vadkörte népies elnevezése. Vackor szüleit Mackornak hívták, a mesenevet Kormos István nyilván a mackó ‘medvekölyök, medvebocs’ szóból alkotta meg. A Mackor hangalakja nagyon hasonlított a vackorra, valószínűleg a költő előbb létrehozta a ‘mackor’ szót, kitalált egy történetet egy kismackóról, aki a méz helyett csak vackort enne, végül a vackorevő mackó neve is Vackor lett. Érdekesség, hogy a magyar gyermekirodalom klasszikusai között szerepel még egy mesehős, aki csak vadkörtét, azaz vackort enne. Ő Süsü, a híres egyfejű sárkány, Csukás István leleménye.

 

 

Kormos István Vackor történetei egy kölyökmackóról szólnak, aki emberóvodába és emberiskolába jár, hogy majd olyan legyen, mint a többi kisgyermek, aki megnő. Az óvodába (és az iskolába) is jól ismert alkotótársai járnak: Domokos Matyi – azaz Domokos Mátyás, a Szépirodalmi Könyvkiadó legendás szerkesztője – aki megtanította Vackort játszani; Vas Pista – azaz Vas István, Kormos István műfordító jóbarátja – aki már tudott írni-olvasni, s megfogadta, ha nagy lesz, ő bizony költő lesz. Vackor sokak szerint viszont maga Kormos István – Vackormos? – aki a többi óvodástól (és iskolástól) eltérően az egyetlen, aki nem kisgyermek, hanem csak medvebocs.

 

 

Domokos Matyi egyszer aztán rávette Vackort, hogy „medvést“ játsszanak: – Légy te medve! Neked úgyis semmiség ez! Nem kell beleszoknod ebbe!

 

 

És Vackor ekkor eljátszotta azt, hogy ő mégsem ember lesz, hanem medve…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása az örök kívülálló költőre, Kormos Istvánra és „piszén pisze kölyökmackójára“, Vackorra emlékezett.

 

 

Kék virág Kormos István emlékének.

 

 

Kormos Istvánról az alábbi linkeken olvashatnak:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/11743

http://www.nevpont.hu/view/11744