Gusztáv, egy grófi család gyermekeként, szeretet nélkül nőtt fel; korán nevelőintézetbe került, ahol megismerkedett Armand-nal, egy tönkrement bankár fiával. A rövidesen kitörő júliusi forradalomban Armand részt vett, Gusztáv nem. Gusztáv aztán beleszeretett Juliába, egy arisztokrata márki leányába, aki azonban nem viszonozta a fiatalember érzelmeit, Gusztáv helyett – a hitszegő Armand közvetítésével – a dúsgazdag Dufey grófot választotta.

Julia édesapja Gusztávnak ígérte leánya kezét, s amikor a márki megtudta, hogy Julia mégis Dufey-t választotta, kitagadta leányát, sőt azt állította, hogy Julia nem a törvényes gyermeke. A márki döntése után, a haszonleső Dufey, az elmaradt örökség miatt elhagyta Juliát; a boldogtalan Gusztáv – akinek barátjában, Armand-ban is csalódnia kellett – viszont nagy utazásokba kezdett, léha társaságba keveredett, és teljesen elzüllött.

Gusztáv fogadásból udvarolni kezdett egy szegény polgárleánynak, Bettynek. A megcsalatott leány azonban őszintén megszerette az erkölcstelen Gusztávot, ám a hazugság kitudódott, Betty később belehalt csalódásába. Julia magára maradt Dufey-től származó gyermekével, ám apja mégsem hajlandó visszafogadni őt, ezért testét bocsátotta áruba. Gusztáv úgy érezte, hogy mindenkit tönkretett, s miután édesapja is meghalt, a fiatalember úgy döntött, hogy kolostorba vonul: belépett a karthauzi rendbe. A lelki megrázkódtatások és az önvád Gusztávot végül testileg is összetörték, súlyos tüdőbetegsége végül a sírba vitte.

Gusztáv, a heves érzelmekben égő, majd elégő romantikus ifjú, aki sem szeretni nem tud, sem boldogságot adni nem képes. Tragédiája a meghasonlás tragédiája: az életuntság, az enerváltság és az akaratgyengeség drámája. A regényben a fő hangsúly mindig Gusztáv lelki fejlődésén – visszafejlődésén, vergődésén – van, a cselekmény és a konfliktusok csak illusztrációul szolgálnak.

A karthauzi én-regény, amely naplóban, hosszú monológokban ismerteti a főhős történetét, s a cselekményt megszakítják filozofikus elmélkedések, érzelmes leírások és a szenvedélyek elemzései.

A karthauzi én-regény, amely megmutatja a hibát, rávilágít a bűnre, leleplezi a gonoszságot, a visszásságot és az embertelenséget.

A karthauzi én-regény, amelyet Eötvös József Sályon, az Eötvös-kastély magányában, a romantikus kastélyparkban írt.

A karthauzi a magány, a világtól való elvonulás, a csendes szemlélődés jelképe az eötvösi életműben. Élete legtermékenyebb és legnyugodtabb éveit töltötte el Sályban, évekkel később is ilyen alkotói magányra vágyott.

Eötvös József családjával, 1845-ben a Svábhegyre költözött, ahol ott több telket is vásárolt. A villaépítés 1851-ben fejeződött be, utóbb a villa mellé egy svájci stílusú kis házat is építtetett, amelyet Karthauzi-laknak nevezett. Az utcát ma is Karthauzi utcának hívják…

(Legújabb írásunkkal az 1813. szeptember 3-án született báró vásárosnaményi Eötvös Józsefre emlékeztünk. Ercsi sírja a nemzeti sírkert része.)