Takáts Alice az Üllői úton élt; szegény kisleány volt, édesanyja korán meghalt, édesapja, Takáts Zuárd nem törődött vele. Takáts úr nap mint nap kávéházakban ült, lóversenytippeket adott-vett, de általában rosszul sikerültek az ötletei. Nem hogy meggazdagodtak volna, egyre szegényebbek lettek, az is előfordult, hogy Licinek nem jutott uzsonnára sem: ilyenkor a szomszéd asszony megszánta a gangon sírdogáló kisleányt, adott neki egy karéj vajas kenyeret. Egyszer aztán egy szelet gesztenyekrémtortát is kapott: pontosabban besurrant a szomszéd konyhába és elcsent egy szeletet a finomságból.

Takáts Alice éjszakákat töltött egy kis petróleumlámpa társaságában, orvosnak készült, belgyógyásznak, halálos betegeket szeretett volna meggyógyítani. Alice nap mint nap csak tanult és vizsgázott, szorgalmasan készült a napi rutinra, mert nemsokára az is kiderült, hogy az évfolyam egyik legtehetségesebb medikusa, akit már egyetemi tanulmányai kezdetén kisebb kutatási feladatokkal is megbízhattak. Egyszer aztán még egy üveg pezsgőt is megivott, az utolsó szigorlatán, amikor barátaival megünnepelték, hogy doktorrá avatták a társaság legnagyobb karrierje előtt álló hölgytagját.

Markovits László Pestszentlőrincen élt, a Bodor utcában; szegény kisfiú volt, postatiszt édesapja korán meghalt, írástudatlan édesanyja azonban rajongásig szerette őt. László már nem volt fiatalember, amikor elvégezte a budapesti egyetemen a vegyész szakot. A rutinos pályakezdő kísérleteire nemsokára felfigyeltek hazai és külföldi szaktekintélyek, egészen különleges módszereket dolgozott ki új kemoterápiai készítmények előállítására. A híres berlini Goltz-klinika meghívta Lászlót, hogy vegye át kísérleti laboratóriumuk vezetését. Egyszer aztán László édesanyjának küldött képeslapjai és fotói is elmaradtak, az egyszerű asszony nem értette a dolgot, nem tudta, hogy mi történhetett Berlinben, miért bízta rá fia idős édesanyját egy fiatal berlini kollégájára, Takáts Alice-ra?

Takáts Alice modern nő, a budapesti egyetemen általános orvosi oklevelet szerzett, majd két évre, belgyógyászati szaktanulmányokra Berlinbe utazott, a világhírű Goltz-klinikára. Takáts Alice-t, a gyönyörű fiatal nőt, nagy csapat fiatal német orvos, asszisztens, tanársegéd és egy idősebb, zseniális magyar vegyész vette körül, akikkel közösen jártak színházakba, koncertekre. Markovits László készítette elő az oltóanyagokat az állatkísérletekhez, hormonkészítményeket és vérképző anyagokat állított elő, valójában ő irányította a klinikai új kemoterápiás kísérleteit, amelyekkel a világon egyedülálló eredményeket értek el Berlinben! Egyszer aztán a társaság megismerkedett egy fiatal orosz zongoraművésszel, akinek művészete mindenkit elvarázsolt; a huszonhárom éves orosz fiatalember azonban halálos beteg volt, hámeredetű malignus tumor végső stádiumban, a karcinóma már a csontjait is kimarta.

Takáts Alice pályakezdő klinikai orvos és Markovits László rutinos kutatóvegyész kiválóan tudtak együtt dolgozni. A Markovits-féle „csodaszerekkel“ egyre jobb eredményeket értek el, betegek százainak adták vissza a reményt a teljes gyógyulásra. Lici és László úgy érezték, hogy fontos küldetést teljesítenek azzal, hogy együttműködésükkel, nap mint nap, egyre több ember gyógyulhat meg, s talán, idővel, valamennyi daganatot felszámolhatják. Egyszer aztán új beteget szállítottak a Goltz-klinikára, a csontvázzá vékonyodott orosz zongoraművészt, nemsokára az is kiderült, hogy már a Markovits-féle „csodaszerekkel“ sincs remény.

Takáts Alice nap mint nap hallotta az orosz fiatalember könyörgését a klinika orvosaihoz: hagyják őt békében elmenni! A klinika azonban úgy döntött, hogy a két magyar vendégkutató új kemoterápiás módszereivel, talán mégis meggyógyítható a halálos beteg művész, vagy ha mégsem, az élete mindenképpen meghosszabbítható. Lici azonban kitűnő diagnoszta volt, hamar rájött arra, hogy az új módszerekkel nem az élet, csak a szenvedés hosszabbítható meg. A szerencsétlen pedig csak arra kérte egykori orvos barátait, hogy szeressék őt annyira, hogy hagyják őt meghalni! Egyszer aztán Alice nem bírta tovább: tíz köbcentiméter, kétszázalékos morfiummal véget vetett a művész szenvedéseinek.

Markovits László a kísérleti laboratórium vezetője, a kiváló vegyész, magára vállalta a bűntettet. A zseniális kutatót letartóztatták, börtönbe zárták, a felzaklatott Alice visszatért Budapestre; Tardy-Koós Géza professzor magánklinikáján helyezkedett el, ahol folytathatta a Berlinben félbemaradt kísérleteit, tökéletesítette a Markovits Lászlóval kidolgozott kemoterápiás eljárásokat. Takáts Alice adjunktus kisasszony neve egyre ismertebb lett hazai és nemzetközi orvosi körökben. Egyszer aztán a magányos nő elfogadta a professzor fia, Tardy-Koós György motorversenyző, a svábhegyi nemzetközi versenyek bajnoka közeledését.

Markovits László néhány év múlva kiszabadult, első útja Pestszentlőrincre, a Bodor utcába, édesanyjához vezetett. A berlini Goltz-klinikának ugyanis egyre kényelmetlenebbé vált az, hogy a kísérleti laboratóriumuk egykori vezetője egy „gyilkos“, aki még mindig börtönbüntetését tölti. A nagytekintélyű klinika nyomására kiengedték Markovitsot azzal a feltétellel, hogy nemcsak Berlinből, de Európából is végleg eltűnik. Egyszer aztán mégis csak eljött az a pillanat, amikor Markovits László ismét találkozott Takáts Alice-szal, akinek megemlítette, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Veracruzból, Mexikóból.

Takáts Alice elfogadta Markovits László ajánlatát, aki így helyette ment a börtönbe. Takáts Alice visszautasította Markovits László ajánlatát, így mégsem dolgoztak már együtt új, kemoterápiás módszereken. Takáts Alice ugyanis gyermeket várt Tardy-Koós György népszerű motorversenyzőtől, a svábhegyi nemzetközi versenyek bajnokától. Tardy-Koós György feleségül vette volna a rendkívül tehetséges doktornőt, ám Takáts Alice a motorbajnokot is kikosarazta. Markovits László végül rajongásig szeretett, szelíd édesanyjával utazott el Veracruzba, Mexikóba. Soha többé nem találkoztak.

Takáts Alice az Üllői úton élt kisleányával és idős édesapjával, Takáts Zuárddal, aki nap mint nap kávéházakban ült, lóversenytippeket adott-vett, de általában rosszul sikerültek az ötletei. Nagy szegénységben éltek itt hármasban, a kisleány édesapjáról ugyanis a szomszédok semmit sem tudtak. Néha az is előfordult, hogy a kis Licinek nem jutott uzsonnára sem: ilyenkor a szomszéd asszony megszánta a gangon sírdogáló kisleányt, adott neki egy karéj vajas kenyeret.

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása a november 30-án elhunyt Szomory Dezsőre, legellentmondásosabb és leginkább felkavaró drámájával, Takáts Alice történetével emlékezett. A képen az 1930-ban bemutatott színmű főszereplője, Gombaszögi Frida látható.

Kék virág a női sorstragédiák nagymestere, Szomory Dezső emlékének.

Az alábbi linkeken olvashatnak Szomory Dezsőről.

http://www.nevpont.hu/view/11785

http://www.nevpont.hu/view/11786

http://www.nevpont.hu/view/11787

A kép forrása:

http://www.huszadikszazad.hu/img/813/27958_gombaszogi_frida.jpg